Nagykálló és Vidéke, 1913 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1913-01-26 / 4. szám
XV. évfolyam. Nagykálld, 1913. január 26. 4 szám. és jf&zgeL&dcLsági hstilag. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, fél érre 4 korona, negyed évre 2 korona. Egyes szám ára 16 fillér. Kiadó laptulajdonos : SAKKADY JÓ1SEF, Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sarkady József könyvnyomdája és papirkereskedése. Nagykálló. Szanatóriumi estély. Ha látunk szenvedő embereket, szánalom és rettegés fogja el valónkat. Szánalom a kínok miatt, melyek egy testvérünket megfosztanak ez, amúgy js rövid földi élet csekély örömeitől, rettegés a kinok miatt, melyeknek a mi gyarló testünk is ki van téve, melyekkel az alkotó súlyos haza minket is megverhet. Panaszolkodva járunk a siralom völgyében ., . Igen ! siralom völgye e föld, a fájdalom és szenvedés hazája reánk nézve. S ha kérdezzük az okot, miért kell gyötrődnünk, mig élünk, feleletet nem kapunk sehol. A vallás vigasztal a tulvilági boldogság reményével, s türelemre int. A tudomány megmagyarázza, honn m származik a betegség, de a magyarázat oly hideg, enyhülést nem hoz. Mi az, mi enyhít ? Hol van balzsam, mely testünket meggyógyítsa ! Ha fáj a test kínja, lehet-e ép a lélek ? Nem gyötrik-e a kinok ezt is ? Mi gyógyítja meg a lelket? A részvét. Ha nem könyörtelen arcokat látunk, ha nem közönyös szemek tekintenek le reánk, ha nem hideg szavak csengenek füleinkbe bizonyára szenvedésünk enyhül, a lélek háborgása lecsillapul s eltompitja a test fájdalmát is. De elég-e a puszta részvét ? Elég-e szegénynek, kinek orvosszere nincs, ha mi csak szánjuk őt ? S mi, ha igaz szivünkben e szánalom, megállhatunk-e az érzelemnél, midőn látjuk, hogy felebarátunk szenved, de eszköze nincs, melylyel szenvedéstől magát megválthassa ? Bizonyára nem ! Ha nekünk van feleslegünk, bármily kevés wiyen is az, emberbaráti kötelességünk megosztani azzal, kinek nincs, kinek szüksége van rá. A jótékonyság kötelesség. Egy szent, nemes kötelesség, a legtisztább, legnemesebb kötelesség. Bármily nehezek legyenek viszonyaink, a szenvedő szenved, tehát segítenünk kell. Elismerjük, hogy a mai kétségbeesett gondjaink között, súlyosan esik teljesítenünk, de még súlyosabban érzi e gondokat, ki szegény és beteg, s Így könnyűvé, édessé válik nekünk a kötelességünk. Oh ! száz meg száz ok forog fenn az idén oly ember számára, kj^, a,.jóté- konyságot csak a v&íj^^^yeért szokta gyakorolni, hogy m<i^tj^es^ntesse adományait. Rémséges esztendő volt. Elemi csapások, árvizek, tönkre rneyit közgazdaság, élet-halálharc a közélet terén, s végül a szörnyűségek szörnyűsége a háború. * De épen most kell kitűnni, kinek adományai fakadnak szívből, igaz humánus érzésből, most kell a közjóíé- konyság vezetőinek felrázni a lelkeket a mély lelhargiából. Mert, ha valaha, hát most legnagyobb az ínség, legnagyobb a szenvedés. Hisz, ha a gazdag is megérzi, százszor súlyosabb ez a szegényre, ha az egészséges is szenved, mennyivel nagyobb a szegény beteg szenvedése! Félre a közönynyel, félre a rész- vétlenséggel ! Legnagyobb a szükség, legyen legközelebb a segítség ! Mindezt Írjuk azon alkalommal, hogy a József kir. herceg szanatórium egyesület helybeli fiókja február hó 4-én fogja rendezni az évenként tart Á r 0 z A. A ZSENI. Itta : PA KOTS JÓZSEF1. A »'xagyk'ltó és Vidéke« eredeti tárczája. (Folytatás.) Ezt az embert azzal a feladattal bizta meg Krizsóczyné, hogy jegyezze össze számára a világirodalom legszebb műveit és rendelje meg a legujabbakat is. Hálából azután minden nyáron lehívta a kastélyába, egy külön épületrészt teljesen átengedet neki s a derék múzeumi könyvmoly itt irta meg évről évre értekezéseit a Nyelvről, a Philolo- gia közlöny és egyéb tudományos folyóiratok számára. E barátja előtt nem egyszer fakadt ki Krizsóczyné mélabús panaszra : Látja, én gyakran analizálom magamat, tanár ur ! Igen gyakran. Tudom, hogy bennem a művészi megértésnek olyan mélységes ereje él, mint kevés emberben. Szent gyönyörűséges élményeim vannak. Néha olyan lelki extázisba emelkedem, hogy azt hiszem, én tudnám megírni a világ legszebben zengő sorait, én tudnám lefesteni a legeszményibb Madonna-fejet és az én újjaim tudnák kiformálni anyagából a legrózsaszi- nübb legillatosabb, legelevenebb vénuszi testet. És aztán kezembe ragadok hirtelen egy tollat — Petrarca irt vele valamikor és két sort, csak két gyönyörű, uj felséges sort szeretnék leírni. Nem nrngy. Máskor felkapom Bellini palletáját — egy firensei műkeres' edőtől vettem tízezer líráért — és színeket keverek rajta. És mikor a festék a vászonra kerül, szürke vagy rikító hideg folt lesz. És igy vagyok mindennel. A lelkemet néha elringatja egy-egy melódia, zengő szimfóniák hullámzanak körülöttem, leülök hirtelen a zongorához ráütök a billentyűkre. Zűrzavar, zűrzavar ! Hát látja, ez rettenetes, Ez lesújt, kétségbeejt ! . . . De asszonyom — felelte a tudós könyvmoly komolyan — önnek nincs igaza. Ne akarjon ön ilyeneket. — Hát ? A múzeumi derék tisztviselője ég felé forditotta a szemeit és nagy, benső ellá- gyulásával,gyönyörtől átrezgo hangon mondta: — Nincs szebb dolog a másolásnál ! Krizsóczyné meglepődve nézett rá, de .a tudós férfiú lelkesen folytatta : — Igen a másolásnál ! Ah, a másolás • Elmerülni egy nagy szellem szemléletébe, elemezni tehetségének, teremtő erejének alkatelemeit, fölfejteni, részekre bontani és kiélvezni apróra minden parányi szépségét, a legelrejtettebb, a legképzeltebb szépségeit is, még azokat i s, amelyekről maga az alkotó művész sem tudott; belemagyarázásait kimagyarázni, szabályokat levonni, irányzatokat megállapítani, belesejteni, lemérni, felmérni, okoskodni, bölcselkedni, ah, minő nagy, felséges élvezet ! Tudja, mi ez mindent összevéve ? — Micsoda ?
