Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1919-09-09 / 36. szám

Censurat: Breban.

XIII. évfoyam.

____________Nagybánya, 1919. szeptember 9.____________36. szám.

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.

Az Országos Magyar Bányászati és Sobászati Egyesület Nagybányavidéki osztályának Hivatalos Közlönye.

Előfizetési árak: Egész évre 24 korona, félévre 12 korona. negyedévre 6 korona; egy szám ára 50 fillér.

Megjelenik minden kedden 4 oldal terjedelemben.

Felelős szerkesztő:

Dr. AJTAI NAGY GÁBOR.

Lapkiadó:

Hermes könyvnyomda Nagybányán.

Szerkesztősig; Deák-tér 2. szám. hová a lapköziemények

küldendők.

Kiadóhivatal: .Hermes* könyvnyomda Nagybányán Dégerfeld- híuban a cinterem felöl, hol az előfizetéseket is hirdetéseket felveezlk,

Erkölcsi életünk.

Olyan időket élünk, a milyent még emberek aligha éltek. A mi korunk a maga sokféle törekvéseivel, melyek egymással többnyire homlokegyenest ellenkeznek, a maga sokféle nézeteivel, melyek az emberi élet célját és értékét egészen ellenkezőképen magyarázzák, olyan össze-vissza kuszáltságban van, hogy a bámuló ember csak úgy szédül bele. Az eszméknek bámulatos zűrzavarában, a törekvéseknek kíméletlen tülekedésében bízón nem könnyű feladat nyugodtan szemlélni és véleményt alkotni a jelenkor társaséletének jelenségeiről.

Legfeltűnőbben jellemző vonása a mi korunknak az az óriási nyugtalanság, mely mindig nagyobb és nagyobb mértékben vesz erőt a lelkeken. ügy érezzük mintha alapjából fordult volna ki ez a világ, a melyen a mi apáink és nagyapáink olyan szilárd és határozott lépésekkel jártak vala. De nemcsak egyeseknek lelke, hanem a szellemi és társadalmi élet a maga egészében elveszítette a maga biztos egyensúlyát. Úgy látszik, hogy minden erőlködésünk hiábavaló és hasztalan az elveszett nyugalom és biztonság megszerzésére. Mi az oka ennek a nagy nyuglalan- ságnak, mi az oka ennek a fejveszfettségnek ? mit mindenütt ott látunk, ahova csak tekintünk. A vallás, az erkölcs jó ha csak közönnyel találkozik, és nem kétkedő cinizmussal, vagy épen gúnyolódással. Hajdan a vallásnak voltak fanatikusai, ma a vallástalan- tágnak. Ezek dührohamokat kapnak minden olyan jelenségre, mi az ő tagadásukkal ellenkezik. Ami nekem jó és dicsérendő, az már

a szomszédom szemében is sokszor helytelen, nevetséges. Ezzel a bizonytalansággal találkozunk kultúránk másik két alapköve: a család és a tulajdon megbecsülése körül is. Ez pedig a társadalmi életet egyenesen a maga gyökerében támadja meg. Igaz, hogy az élet gondjai ma fölöttébb terhesek. De hol van ma az a férfias erő és kitartás, mely a m3ga egyedül méltó jutalmát egy család boldogitásában keresi. Hol van az a becsület, mely az idegen tulajdont olyan szentnek tartja, mint a milyennek kívánja tartatni a saját tulajdonát. Ugyan azt kérdezhetjük arról a humanizmusról, mely az emberben nem lát puszta eszközt, mit ki kell használnia és kizsákmányolni az önzés parancsai szerint. A munkaszeretet helyét a munkagyüket váltotta fel, az önuralmat az indulat, az érzelmek és szenvedélyek uralma. Volt idő, mikor még a világ tisztelettel ünnepelte azt a bölcset (Kant), ki az emberek erkölcseit az észből vezette le és az észre építette. Ma az ész nem ur többé, hanem szolga, kinek kötelessége kitalálni, hogy lehessen igaznak tüntetni fel a galádságot, kitalálni az utját- módját annak, hogy lehessen keresztül gázolni minden akadályon, mit ósdi felfogás és vaskalapos jog vonnak az embertelen kapzsiság elé. Minek az a biró? Majd csak | összeverődik egy pár eivtárs „és nyugodt lehetsz, hogy neked van igazad.“ A javak szándékos rongálása és pusztítása, tolvajlás, káromkodás, átkozódás, gúnyolódás, köteke- dés, virtus, hangoskodás; hencegés; ez a mai divat. Az adott szó szentsége, rend, tisztaság, részvét, türelem, önfegyelmezés nem úrhoz illő tulajdonságok. Menjünk csak a nagy

Az apa.

íi.

Ferenc kőnyörgött, rimánkodott. A vágy gyötörte, maga belebolondult — annak érzetébe, hogy egészen bírnia szükséges a szerelem sötétségében való teljes elhagyatottsá- gában. Lujza konokul azt válaszolta :

— Nem tehetem, nem bírom megtenni.

Másnap a találkozáskor nagyon meg Volt változva, soványabb lett. így szólt:

Beszélnem kell magával. A körúton szálljunk le! Mikor magukban voltak a gya- loguton, azt mondá:

— Búcsút veszek magától, Nem akarom többé viszontlátni azután, mi történt.

— De miért ? hebegte a férfi:

— Mert nem tehetem, én voltam a hibás. Többé nem leszek az.

Ferenc még jobban neki tüzesedett. Azt Ígérte, nőül veszi. A leány mégis nemet mondott, ott hagyta. Nem találkoztak nyolc napig. Ferenc nem tudta címét, nem írhatott. Azt hitte örökre elvesztette. A kilencediken este becsengettek. A férfi ajtót nyitott. Ö volt. Karjaiba vetette magát. Három hónapig volt a szeretője. Ferenc kezdte megunni. Mikor Lujza tudatta, hogy anyának érezi magát, egyetlen gondolat járt amannak fejében, minden áron szakítani fog. •

Nem tudta, hogyan fogjon a dologhoz, mit mondjon. Megbolondult a nyugtalanságtól. Végső elhatározásra szánta el magát, Egy éjjel kihurcolkodott, eltűnt.

A csiny olyan durva volt, a leány többé nem kereste a férfit, aki ekképen hagyta cserben.

*

* *

Múltak az évek. Ferenc öregedett életében semmi változás nem történt. Egyhangúan teltek napjai, mint tisztviselőké szoktak, remény és várakozás nélkül. Mindennap ugyanabban az órában kelt föl, ép azon utcákon járt, ugyanazon kapun ment ki-be, abba a hivatalba, ugyanegy székre ült le, egyforma foglalkozást űzött. Egyedül volt a világon, nappal egyedül a közönbös társai közt, éjjel is magánosán garszon-lakásában.

közönség közé, a moziba, a vasútra, vagy akárcsak a piaci sorba vagy egy bérkocsiba majd meglátjuk, hogy milyen a legújabb divat

Mi lehet az okozója ilyen nagy változásnak rövid idő alatt? Lehet-e azon segíteni? Bizony érdemes afelett tűnődni. Hiszen, ha igy haladunk, ma holnap kénytelenek leszünk az emberekkel való érintkezéstől tartózkodni, és átengedni a társas életet a vastagbőrüeknek. Kénytelenek leszünk visszavonulni, elzárkózni az emberek elől és egy kis kert növényeiben, vagy a baromfi udvar és istálló állataiban keresni a társaságot, melyet az emberek közt csak torz alakban találunk.

Érdemes e felett egy kicsit elgondolkozni. És itt elsősorban is a háborúra kell gondolnunk, mert bár az erkölcsökben végbe* menő változások pontos idejét megállapitani lehetetlen, mégis az általános elvadulás és a háború közt az összefüggést könnyű felismerni. A háború pusztítása gazdasági javakban és értékekben, bármilyen nagy lett légyen, nem pótolhatatlan. Az elpusztult ember életben okozott kárt már nehezebb pótolni. (Franciaország a Napóleoni háborúk emberveszteségét többé soha se volt képes kiheverni.) Mi a mi veszteségünket egy-két emberöltő alatt még kinőhetjük. De ami kárt a háború az erkölcsi életben okozott, azt miég unokáink unokái és érezni fogják. Az erkölcsi 'életet emésztő baktériumokat (egész külön faját ezen cocusoknak) a háború tenyésztette ki. Amint a testi'kóroknak (pestis, kolera, himlő stb.) megvan a maguk története, kórokozójuk, keletkezésük, elterjedésük,

Havonkint száz-száz koronát takarított meg öregségére.

Vasárnap a Champs-Elisén sétált, nézte az előkelő világot, a fogatokat, a csinos nőket. Egy vasárnap más utcákba indult. Parkba jutott. Remek nyári nap volt.

A mamák és a bonnok az allék mentén ültek, nézték az előttük játszó gyermek sereget.

De Ferenc egyszerre csak megborzadt. Nő haladt el mellette, két gyermeket fogott kezűknél, tiz év körüli fiút és négy éves leánykát. Ő volt az. Ferenc még vagy száz lépést tett előre, egy székre telepedett íe, a felindultság torkát folytogatta. Lujza nem ismert reá. Akkor Ferenc utána indult. Még egyszer látni akarta. Lujza most már ült. A fiú csendben maradt oldalánál, a kis leány a homokkal játszott a földön. Ő volt. Arca komoly nő arca volt, ruházata egyszerű, magatartása határozott, méltóságteljes.

Ferenc messziről nézte, nem merészelt | hozzá közelíteni. A kis fiú feléje fordította j tekintetét. Ferenc érezte, hogy megremeg. Az