Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1919-11-11 / 45. szám

Censurat: Breban.

XII. évfolyam.

Nagybánya, 1919. november 11.

45. szám.

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS K Ö Z 6 A Z B A S Á G I HETILAP.

kz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagyi* árny avldóki osstüyának Hivatalos Közlönye.

előfizetés! árai s Egész évre 24 korona, félévre 12 korona. negyedévre 6 korona; egy szám ára 50 fillér.

iWegjeleaSk minden kedden 4 oldal terjedelembe».

Felelős szerkesztő: lír. ÄJTfiJ KA6Y SÁBOR.

Lapkiadó:

Hermes könyvnyomda Nagybányán.

Sa«rkesitő,íg: Deák-tér 2. szám. hozá a lapközlemények

küldendők.

Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán Dégerfeld- bnzbr.s a előterem felől, ho! az aliíllzetéseket és blrdetőjafcet felveszik.

Vállalkozó.

Utolsó számunkban „Konjuktura“ felírás alatt arra iparkodtunk rámutatni, hogy közlekedési viszonyainknak meglepő mostohasága ujjmutatás számunkra — akár kényszernek is mondhatnék — hogy Nagybányán keressük azokat a lehetőségeket, miképen lehetne a helybeli iparnak azon maradványait felkutatni, a melyek az ipari termelés és a forgalom versenyében még nem pusztultak el annyira, hogy azokat újból éleire kelteni ne lehetne.

Az agyagipar, a ruházati ipar, élelmezési ipar, fa- és bőripar terén még mindig megvolna a lehetőség arra, hogy ha többet nem, legalább a helybeli fogyasztás sürgős követeléseit ki lehetne elégíteni. Mert hiszen ezen iparágaknak természetes feltételei mint: nyers anyag, munkát kereső ember és olcsó vizi erő Nagybányán kellő mennyiségben találfrstó volna.

Ezek a természetes feltételek azonban egymagákban még nem elegendők arra, hogy eredményre jussunk. Eredményt csak úgy várhatunk, ha akad vállalkozó, ki a kínálkozó termelő tényezőket felismeri és a cél érdekében szervezi.

Ez a vállalkozó munkája, a legfontosabb szellemi munka, mely a gazdasági élet terén közvetlenül érvényesül. A vállalkozó leli meg a termelő alkalmakat, az ő ügyessége egyesíti azokat a termelő tényezőket, melyek nélküle egymást meg nem találják. Ő fogja a tőkét szolgáltatni a kínálkozó munkaalkalmakhoz, melyek e nélkül magukra hagyva tehetetlenek.

De több, sokkal több kell mint a tőkét mozgósítani. A vállalkozónak ismerni kell az összes termelési és forgalmi visszonyokat; és alkalmasnak kell lenni arra, hogy mozgósított és alkalmazott egyéneknek vezére lehessen. Képes legyen a szükséges ipari tényezőket egyesíteni, a helyet, az időt helyesen megválasztani, a vállalat terjedelmét helyesen megszabni. Egy ilyen vállalkozást létesíteni és vezetni nagy szervezőképességet követel.

Kiszemelni azon termelési ágakat, melyekre a társadalomnak szüksége van, gyakran nem közönséges értelmiséget tételez fel, mert a legnagyobb siker természetesen ott érhető el, hol

az embereknek nagy szükséglete csak kevéssé és fogyatékosán van jelenleg kielégítve.

Az alkalom és szükség Nagybányán csakugyan megvolna, vájjon találkozik-e valaki, ki azt erőteljes kézzel, bátran megragadja? Aki most megérti az idő szavát! Mert a ki olyan időben szervez vállalatot, midőn a szükség lármásan kiabál, az a későbbi vállalkozókkal szemben elsőséget szerez, ő fogja a legfőbb sikert felmutatni, mert az előny javát maga számára már lefoglalta.

Ilyen vállalkozó Nagybányán most még nincs. De ha találkozik, úttörő munkát végez, az bizonyos. Mert akár hányszor mutatja a gyakorlati élet, hogy egyszer csak új pályák, uj keresetek nyílnak meg, és azok érik el a I nagy sikereket, kik azokat előbb ragadják meg. Az utánzók, és utánna járók már szerényebb eredményekkel kénytelenek megelégedni.

Találkozik-e vállalkozó ? Talán valaki egymagában, talán egy társaság, talán egy intézet? A jövő majd megmutatja.

A koldus.

Hajdan szebb napokat látott, bár mostan nyomorult és tehetetlen volt.

Tizenöt éves korában egy szekér az országúton eltörte mind a két lábát. Azóta kol- dulgatott és vonszolta testét az utak hosszában, keresztül a tanyák udvarain. Lóbázta magát két mankóján, melyek fölnyomták vállait a füle magasságába. A feje mintha két hegy közé sülyedt volna.

Csecsemő korában árok partján találta egy plébános halottak napjának előestéjén, ezért keresztelték Mindszenti Miklósnak. Az irgalom nevelte, de nein szerette a tanulást. Mikor megnyomurodott, azelőtt a falusi pék nehány pohár pálinkát itatott meg vele. Attól az időtől kezdve kóborol- és semmi mást nem cselekszik, csak a kezét nyújtja alamizsnáért.

Valaha Avary bárónő átengedett neki egy szalmával teli ólat a tyúkketrec tőszomszédságában, mik a kastéllyal határos tanyán álltak. Biztosítva volt az éhség ellen. A bárónő konyháján mindig talált egy darab kenyeret és kapott egy-egy pohár almabort. Gyakran kapott még ottan pár krajcárt, melyet az öreg úrnő a magas terraszról dobott

le, vagy szobája ablakából. De a bárónő már meghalt.

A falukban nem igen adtak neki valamit. Nagyon jól ismerték. Negyven év óta zaklatta a falusiakat, akik látták, amint rongyos és torz alakja egyik viskótól a másikig topog a két fatalpán.

Mégsem akart távozni erről a vidékről, mert nem ismert egyebet a föld hátán, csak ezt a zugát az országnak, ezt a három négy tanyát, ahol nyomorult életét tengette.

Korlátokat szabott az ő koldulásának és soha sem lépte át a határokat, melyeket annyira megszokott.

Nem tudta, vájjon a világ kiterjed-e még távol a fákon túl, melyek a szemhatárát állandóan elzárták. Nem is kérdezte ma- 'gától. Mikor a parasztok, akik unták, hogy folyvást találkoznak vele földjeik szélén vagy határárkaik mentében, azt kiáltották neki:

— Miért nem mégy te más falvakba is, a helyett hogy mindig erre felé kalimpálsz ? — nem válaszolt semmit, csak eltávozott, az ismeretlentől való megmagyarázhatatlan félelem fogta el, a szegény ember félelme, aki zavarba jön és retteg ezernyi dologtól, ez uj arcoktól, a szitkoktól, az emberek gyanakvó tekintetétől, akik öt nem ismerik, a zsandároktól, akik kettesével járnak az utón, akik elől természetes ösztönből elbújt a bokrok közé vagy kavicsrakás mögé.

Mikor messziről észrevette őket, amint a verőfényben csillogtak, hirtelen különös fürgeségre tett szert, a torzalak fürgeségéie, hogy valami rejtekhelyét érjen el. Lebukfencezett a mankóiról és lebukott, mint valami rongydarab, kicsi lett, gomolyaggá töpörödött, mint a fekhelyén meglapult fivul. Bundájának barna szine a földével egybeolvadt.

Pedig sohasem volt velők baja. Mégis a vérében volt ez a szokása, mintha ezt a félelmet és ravaszságot a szüleitől örökölte volna, akiket nem is ismert.

Nem volt menedéke, nem volt hajléka, nem volt kunyhója. Bárhol aludni tért. Télen, nyáron a csűrök alá lopózott kiváló ügyességgel vagy az istállókba. Mindig el- kotródott, mielőtt észrevették jelenlétét. Ismerte a lyukakat, hol kell behatolni az épületekbe. A mankók kezelése meglepő élénkséget kölcsönzött karjainak. Puszta markának erejével főikapaszkodott egészen a szénapadlásokra, ahol olykor négy-öt napig