Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1919-11-04 / 44. szám

t Nagybányai Hírlap 1919. november 4. felkeresni és erőteljesen munkába venni, Az iparcikkek termelése kiterjed minden térre, hol nyereségre van ki­látás, tehát a hol szükséglet mutatko­zik és fogyasztók vannak. Nagybányán pedig soha a fogyasztás nem volt olyan nagy, mint ma, soha a szük­séglet nem volt olyan követelő, mint ma. És tegyük hozzá, hogy soha nem lesz többé a helyi ipar annyira védve az idegenek versenye ellen, a nagyobb vagyoni erők uralmi törekvései ellen, mint ma, mert az utóbbi időkben Nagybánya ipara már csak az elnyo­más elleni" védekezésben merítette ki minden erejét A közlekedési viszonyok mosto- hasága egy olyan konjuktura, melyet ha Nagybánya ügyesen és seréryen ki tud használni, akkor a most szenve­dett nyomorgás, még a jövő jólétének bőséges forrására is válhat. És ez mind kitől függ ? Egyedül mi magunk­tól. Kevesebbet politizáljunk, többet dolgozzunk. A katolikus iskolákról. Szőke Béla nagybányai katolikus plé­bános fáradhatatlan tevékenységének köszön­hető, hogy a nagybányai katolikus elemi is­kola, polgári leányiskola és katolikus gimná­zium a legközelebbi időben a megvalósulás stádiumába lép. Szőke Béla Nagyszebenben az illetékes hatóságoknál tárgyalt ebben a kérdésben és október 30-án érkezett vissza Nagybányára. Felkerestük Szőke Bélát, a ki felhatal­mazni minket annak a közlésére, hogy a szülök a legnagyobb bizalommal várhatják az iskoláknak a legközelebbi időben való megnyitását, mert az irányadó körök az is­kolák felállítása ellen semmi kifogást nem tettek, sőt kijelentették, hogy megfelelő fel­tételek teljesítése mellett az iskolák megnyi­tásának semmi akadálya sincs. Hivatalosan megtették a szükséges lé­péseket, megfelelő helyiségekről gondoskod­tak, a fentartási költségeket biztosították, és ezekről a szükséges kimutatásokat és jelen­téseket az illetékes helyre felterjesztették. Lehet, hogy az elemi iskola hamarabb megnyílik, mint a gimnázium és a polgári leányiskola. A tandíjak nagyságáról még határozott összeget nem lehet megállapítani, de az le­hetőleg úgy lesz megállapítva, hogy a ke­vésbé vagyonos szülők is ki tudják fizetni. Mihelyt megnyílik az iskola, a szülök a helybeli hírlapok utján értesítve lesznek. Az eddig jelentkezett tanulók már elő vannak jegyezve. De további behatást és előjegyzéseket még mindig elfogad Szőke Béla plébános. Ezzel az üggyel kapcsolatosan szüksé­gesnek tartjuk a közönség figyelmét felhívni egy nagyfontosságu körülményre. Kétségtelen ugyanis, hogy az iskolák létesítése és fentartása nagy költségbe kerül és az is kétségtelen, hogy sok olyan szegény fiú fog az iskolákba beiratkozni, a ki a tan­díját nem fogja tudni kifizetni és a köny­veket sem fogja tudni beszerezni. Itt már csak a jótékonyság segíthet. Ismerjük Nagybánya város közönségének áldozatkészségét és meg vagyunk győződve arról, hogy a város kö­zönsége önkéntes adakozás utján meg fog\a teremteni az iskolák segélyalapját, mely hi­vatva lesz a ázegénysoru tanulók kiadásainak fedezésére. Ilyen címen adakozásokat szíve­sen közvetítünk. ► ► ► ► ► ► ► ► Városi és községi közélel­mezési hatóságok szives figyel­mébe ajánljuk nyomtatvány raktá­runkat, melyből lisztkönyvek, ki­mérési naplók és egyéb nyomtat­ványok rendelhetők, jutányos árak mellett. Hermes b. t. Nagybánya. 77i ◄ ◄ < ◄ ◄ ◄ < < H I RJE K. Lelkemben élsz tovább. Irta: Zempléni Árpsd. Lelkemben élsz tovább és minden idegemben, Hiába rejt a sir, te nem hagydl el engem. Nem önthetvén erőm’ a dermedő tagokba: Szivembe zártalak s ma itten élsz dobogva. Őrizlek, mint a fényt, szobád az illatot; Mint a lég, mint a vér, lényed agy áthatott. Szerelem és halál osztoznak e világon, Mi győzelmet vevénk a döre pusztuláson. Én vagyok mostan Ő. Véremben ö kereng, Sziveimben ö zajong, elmémben ő mereng. Két árnyék egybe folyt, két álom egyesült, Két élet egybe halt, két vágy beteljesült. Helyette gondolok; leikével érezek; Akkor hal meg csak ö, ha majd én sem leszek. Dr. Nagy Gábor felelős szerkesztő tá­volléte miatt a Nagybányai Hírlap szerkesz­téséért Boitner Károly felelős. Személyi hírek. Szőke Béla x. kath. ! plébános erdélyi utjából október 30.-án vá­rosunkba hazaérkezett. Az iskolák ügyében folytatott tárgyalásainak eredményéről lapunk más helyén emlékezünk meg. — Dr. Ger­gely György márainarosszigefi jogakadémiai igazgató nehány napot nejével együtt váro­sunkban töltött. A reformáció emlékünnepét az ev. templomban október 31-én d. u. 6 órakor istentisztelettel ünnepelték meg. Ebből az alkalomból sirvilágilás megváltása címén özv. Fischer Károlyné 50 K-t, Piaítky Zoltán 30 K-t adományozott az ev. egyháznak. Zempléni Árpádnak, a múlt hó köze­pén elhalt költőnek „Lelkemben élsz tovább“ cimü hangulatos költeményét hozzuk lapnak mai számában, mely a Didó című gyűjte­ményben jelent meg. A szatmár—nagybányai vonat köz­lekedése még mindig szünetel. Csak kivéte­lesen jár néha egy-egy tehervonat, mely a személyközlekedés egy részét lebonyolítja. hogy a külső réleg megkeményedett, a szik­lák megkövesedtek, az atmosfera lehűlt. A gőz csepfolyóssá lett, abból eső lett, de a mint az leesett a forró kemény rétegre, sis­teregni kezdett, mint a forró kályhára hulló vizesep. Akkoriban a meleg 1000—1500 fok­nyi lehetett. El sem lehet képzelni azt a véghetetien lármás robajt, amit a világtengerek gőzének vízzé válása után az izzó felületre való zu­hanása és annak sistergéssel ismét gőzzé válása okozott és ez a tünemény sokszor egymásután megismétlődött. Itt mutatkozott a mi hegyrendszerünk első stádiuma. A föld külső kérge meg-meg- fepedczik, a repedéseken beömlik a viz, gőz­zé válik a forró izzásban és a gőz feszitő ereje helyenkint kinyomja a földet. Ekkor a kihűlő izzó anyagból áll elő előbb a gránit, azután a bazalt és azután a többi kőzet így ismertette Kosutány a katasztófa- elméletet. Ez utóbbit Laplace nyomán a mo­dern tudósok dolgozták ki és e szerint a kü­lönböző rétegekben eltemetett állatok és nö­vények azt mutatják, hogy ismételten nagy katasztrófák pusztították el az állatokat és ^vényeket és az uj állat- és növényvilág ezek romjain épült fel. Újabban az a feifo- j gás kezd iábrakapni, hogy a fejlődés nem hirtelen katasztrófa utján jött létre, hanem lassú átalakulással. Az újabb elmélet hívei (Böische és má­sok) gúnyolják is a régi katasztrófa elméle­tet, pedig az nem érdemli meg a gúnyt, mert újabban is óriási vulkánkitörések ráz- kódtatták meg a földet. így pl. mintegy tiz év előtt Jáva közelében levő Kratakaoa szi­geten a vulkanikus kitörés olyan erős volt, hogy a hamufelhő a föld felszínétől 30 kiló- méter magasságban volt észlelhető, holott a rendes felhőinagasság ennek egyharmad része | szokott lenni. A Martinique szigete i a Mont Pelée vulkán egy olyan óriás tflalaku bazal­tot mozdított meg egy pezsgősdugó sister­géséhez hasonló oldalnyomással, mely ötven- szer akkora, mint a nagybányai István torony. ! És ezt a hatalmas sziklát függélyesen áili- ; I tolta bele az explózió a kráterbe. A katasztrófa-elmélet mellett azoknak is igaza van, a kik lassú fejlődés elméleté­nek hívei. Tapasztaltuk, hogy hosszú évszá- ! ‘/adok alatt a föld egy része süiyed, a má- | sik emelkedik, így pétdául az erdélyi nie- j dencze és a Duna -Tisza köze süiyedi, Velen­ce területe pedig emelkedett.' A hegyek keletkezésének oka vagy píu- tonikus eredetű (a föld belsejének izzó tüze), vagy pedig neptonikus, azaz a viz vegyi és gőzerejétől ered. E mellett dinamikai okok is előállhatnak a főid kérgének elmozdulása által. A föld belső szerkezetéit jobban kelle­ne ismerni, hogy e tárgyban határozott vé­leményt alkothassunk, de a mélyfúrások (bá- nyavájás, vizkeresés, stb.) mélysége legfel­jebb 2005 méter, a mi a föld sugarához 6,400 kin-hez képest csekélység. Rajzban is bemutatta ezt az arányt Kosuíány, a föld gömböt egy 64 centiméteres sugara körrel rajzolva, annak ismert kérge csak fél cm. vastag, Hogy a föld belseje ezen kérgen be- lüMzzó, ezt onnan állapították meg, hogy a föld mélyében minden 33 méter mélység­ben egy fokkal nagyobb a hőség, tehát 100 méternél 3 fok, 1000 méternél 30 fok, 50 kilóméternél 1500 fok, a mi olyan nagy hőség, melyben a legszilárdabb kőzet is fel­olvad. A föld kérge lehat a föld egész töme­géhez viszonyítva, csak egy vékony hártya,

Next

/
Thumbnails
Contents