Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-09-24 / 39. szám
4 1918. szeptember 24. óceánt, niég pedig nem is egyszer. Végül mégis megszólalt: —Én mégis szenvedtem hajótörést s mint a Chanzy szerencsés menekültje, én voltam az egyetlen, aki a katasztrófa után még viszontláttam a napvilágot. Egyiptomból jöttem haza, a vihar a francia partok mellett ért utol. A derék kapitány elkövetett mindent, ami hatalmában állt, hogy hajóját és utasait megmentse, de a katasztrófa elkerülhetetlen volt. Egy sziklába ulödve, a hajó derékben ketté roppant és hullámok úgyszólván elnyelték. Em pedig csakhamar ott lebegtem a viz színén, kétségbeesetten kapaszkodva egy hajóroncsba. Az iszonyat és az energia küzdött bennem. Tudtam, hogy meg kell halnom és mégis viaskodtam az életért. A szám, orrom minduntalan tele lett vízzel, elakadt a lélegzetem és közel voltam a megfulladáshoz. S a végpercekben ime egy csónakot Iá lók a távolban. Magányos ember ült benne. Menekülő, vagy szabaditó?.. . Ösztönszerüleg végső erőmet össseszedve, a bárka felé igyekeztem. A forgó, örvénylő hullámok minduntalan viMzacsaplak. 5 a csónakos is kétségbeesett küzdelmet vívott a hullámokkal sajkájában, hogy közelembe jusson. — Kitartási Csak kitartás! — ordifá felém. Boglyas hajú, szakállas, kemény tekintetű halászember volt s ragadozóékhoz hasonló hegyes fogai elővillanlak, amint káromkodva szidta « hullámokat. Végre közvetlen mellém jutott és felvonszolt bárkájába, amelyben félig aléltan terültem el. Valami csodás békés nyugalom fogott el, midőn már nem az elemek, hanem emberi kezekben feküdt sorsom. Rettenetes küzdelmünkbe került a partot elírni. Nem egyszer voltunk köze! mindketten a megfulladás veszedelméhez. De szabaditóm heroikus harcot vívott a zugó tengerrel. Homlokán, nyakán kidagadtak az erek, de mégis sikerült a bárkát a homokos partra kivetni. — Csakhogy sikerült! — s megtörölte izzadt homlokát. — Magarn se nagyon bíztam benne, midőn a szabaditásra indultam. Hogyan, ön csupán az én szabadiíásnmra szállt a viharos tengerre ? — Azért hát! Amonnan a domb csúcsáról láttam a vergődését, ezt gondoltam: — Tescalon, ha szived van, kimentem a szegény fickót. . . Majd meghatott, hálálkodó szavaimat kissé nyersen kettévágta a jó ember ... — De ne vesztegessük a szót! Hiszen ez természetes ! Más is megmentene volna ! Most e- lőször is száraz ruháról gondoskodjunk és melegitsük meg átfagyott tagjainkat... no meg együnk egy falatot. Kis halászkunyhóba vitt, ahol durva de meleg és száraz öltönnyel látott el. Majd barna kenyerei, sült halat tett elém. Sohasem ettem feje- j delmibb ebédet. — Most pedig alig tehet okosabbat, minthogy alszik egyet. j — Nem kináltattam magam kétszer, hanem I végigterültem a szalmazsákon és csakhamar mély álomba merültem. Kis idő inuiva nyugtalanul felriadtam álmomból. Midőn szememet felnyitottam, pillantásom derék házigazdámra esett, a ki a tűz mellett ki- ! teregetett öltönyeim tapogatta. Egyszerre kabátom zsebéből kivette pénztárcámat. Felnyitotta, majd nyugtalan tekintetet ve- | tett felém. Én lehunytam szemei' let s mélyen, e- gyenletesen lélegzettem, mintha aludnék, de pilláim alól láttam, midőn a halász sóhajtva kiveit néhány aranyat az erszényemből és ismét vissza- csusztalta helyére. — íme — fejezte be a parancsnok — ez az ember életét kockáztatta a megmentésemért, nemesen, egyszerűen,’'nagylelkűen . . . egy hálás szót cl nem fogadva érte ... Megérdemelte, hogy testvéremként szeressem — egyetlen szavába keiül és fél vagyonom az övé — örömmel adtam volna át... és mégis gyáván, alattomosan meglopott néhány aranyomtól ! Oh, milyen niegfejhcteílen, megfoghatatlan az emberi lélek ! Nagybányai Hírlap __________ El adók a Fazekas utca 55. és 57. sz. házastelkek. Egyik 4 szobás, a másik 3 szobás melléképületekkel. Értekezni lehet levél utján ozv. Ka- ncz Lajosnéval, Nagymaros (Hont megye) Német utca 12. > Vár utca 35. számú házastelek melléképületekkel együtt* ö- rökáron eladó, illetve folyó1 évi október hó 1-től, bérbe kiadó Értekezni lehet a tulajdonossal, a Felsőbányái utcza 83 szám alatt. Eladó szabadkézből 27 katasztrális hold gyümölcsös és szántó a Rákos dűlőben, Tökésbánya község határában. Cim lapunk kiadóhivatalában. Eladó. egy fedeles családi hintó bőr fedéllel, jó karban 4§G0 koronáért. Megtekinthető őzv. Mets JáMsnénál. Misztótfaluban. * Tanuló fiuk a „Hermes“ Könyvnyomdába felvétetnek. Mihálcseh Lajos épfilet és mfilakatos, vízvezeték-szerelő. NAGYBÁNYA, issiHtli Lfijoi-ütcza IS szám alatt. Elvállal minden e szakba Tágé munkát, továbbá készít és állandóan raktárén tart jó kivitelt! takarék tűzhelyeket. Oltvány eladás! Aki kifogástalan fajtiszta gyümölcsfa oltványt akar ültetni, az siessen Szász János faiskolájából venni alma, körte és szilva- * fát, niig a készlet tart. Tessék árjegyzéket kérni. ■ i""■■ ■■■jy 1 l Eladó egy szabadon futó „Heligal Premier“ gyártmányú jó karban levő bicikli. Megtekinthető a lapunk kiadóhivatalában. Keresek harmincezer korona kölcsönt 6% állandó kamatoztatással 5, esetleg 10 évre, nagybányai bérházamra (Rákóczy-tér 12. Erzsébet u. 3 és Mikzzáth- Kálmán u. 6 ) első helyen leendő betáblázás mellett. Dr. Husovszky László ' ügyvéd. — «■MIM IMI 1111 ---------------------------------------——--ír-»Try-n-r.fLirr-.'r1rfl.ll.Til..i ------------T rKy smatott a „Hermes" könyvnyomda! müintézet györss&jtéján, rtaíybáayán.