Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-05-28 / 22. szám
XI. évfolyam. Nagybáyna, 1918. május 28. 22. szám. Az Országos MagyarBányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. SZÉPIRODALMI É& KÖZGAZDASÁSI HETILAP. Nyíljanak meg a zsebek! Abban a szögletben, a honnan mi az immár négy éve dúló világ fergeteg rettenetes pusztitásai felett szemlélődünk, az idők folyamán sűrű pókháló vonta be azokat a ragyogó erényeket, melyek a háború győzedelmes befejezésének kizárólagos biztosítékai. Az áldozatkész lelkesedést a rideg egyéni érdekek önző kultusza váltotta fel; a tépelődés nélküli önfeláldozásnak a nyereség és veszteség mérlegének gondos ösz- szeálitására irányuló, az a számitó törekvés került a helyére, mely árkon-bokron, sőt még a büntető paragraphusokon is át a háborús nyomorúságok hasznos ki zsákmányolására semmiféle eszközt nem tart eléggé alkalmasnak; a rajongó hit és bizo- dalom ékes köntöse helyett az elfásult megadás szennyes gúnyáját öltöttük magunkra mintegy harmóniába igyekezvén kerülni lerongyolódott, elpiszkolódott külső öltözködésünkkel ! Ez a szöglet a szenny, a dohos levegő, a penészes gombák és fertőző bacillu- sok tanyája, méltó lakása az eldurvult lelkiismeretnek, a lealacsonyult emberi érzéseknek és rideg anyagias felfogásoknak ! Ebbe a szögletbe húzódott most viszsza az emberiség túlnyomó része, hogy zsh- ros bankjegyeit a pislogó mécses világítása mellett olvasgassa; pedig a mécses silány sugarai is kísérteties fényt árasztanak a kufárok ördögi vonásaira. Az anyagiakban való mérhetetlen gyarapodás okozta ezen durva elváltozásokat immár nem enyhíti a jótékony cselekedetek megfelelő méretekben' való gyakorlásából származó lelki nyugalom és szivbeli gyönyörűség; ilyet nem is o- kozhat a nagy terjedelmű köznyomoruság céljaira oda dobott az a nehány fillér, melynek értékét az adakozás kényszerűségén épült elhatározás a lehető legcsekélyebb mértékre devaválta le ! Nem kell annak cinikus pessimistának lenni, kiből a dolgok szemlélete ilyen súlyos következtetéseket vált ki; mert hisz bárhová tekintünk, a nehéz vádak igazolásául szolgáló, egymásra burjánzó sötét tényekre bukkanunk. Tekinsünk csak be akármelyik jótékonysági gyűjtő Ívbe — fenn a városházán van ilyen bőségesen — s mindjárt látni fogjuk, hogy az említett dohos szögletben zsíros bankjegyeket számolgató, a földi javakai hitványul gazdálkodó sáfárok alig szolgáltatnak nehány fillért az immár folyton szélesebbre terjedő, elnyeléssel fenyegető nyomorözön enyhítésére ! Lelkűk rajta, erre őket közvetlenül semmiféle földi hatalom nem kényszerítheti; a lelkiek nagy hatalmassága pedig a külső kényszerítés hitvány eszközeivel nem rendelkezik! Ám közvetve módja volna az államhatalomnak sokkal drákóibb módon, mint ma, kisepertetni e szennyes szögleteket, e hernyófészkeket, honnan egyszerre ezer és tízezer ékes lepke röpül elé, hogy a minden zúgot bevilágító napfényen felkutassa azokat a rejtett újabb szögleteket, hol elszaporodása élettani berendezését eszközölheti. Mert különben úgy felgyü.emlik ez a rettenetesen sivár embertömeg, mint most a mindent elpusztító hernyó, mely az ezer, meg ezer lóerővel rohanó vonatok sínjeit, az állam leghatalmasabb operativ berendezéseit úgy ellepi, hogy csak egy helyben forognak, zakatolnak, kattognak hatalmas kerekei s képtelennek a kitűzött nagy célhoz befutni! Emberek, adakozzatok a jótékony célokra, jegyezzetek az állam javára vagyoni helyzetetekkel teljesen felérő mértékben hadikölcsönt, mig nappal vagyon, mert Isten őrizzen mindnyájatokat attól, hogy elkövetkezzék az éjszaka! n. o. Gyilkos kacérság. A madridi San Carló színházban díszelőadás volt. Az opera csillagai ragyogtatták fenomenális tehetségüket a világot jelentő deszkákon s a „Tra- viata“ nagyszerű áriái betöltöltötték a zsúfolásig telt ház minden zegét-zugát, magukkal ragadva a a daltól és zenétől mámoros közönséget. Mária Gu- errero és Fernando Nendoza soha se énekeltek még ilyen szépen : a hangjuk úgy csengett, unint mikor gyöngyszemeket hullatnak ezüsttálcára, s énekük varázsa átteremtette a viselt világot. De még ebben az általános mámorban is volt valami, ami a földi világra emlékeztette az elegáns közönséget, — noha még ez a valami is olyan volt, hogy inkább illett volna az ábrándok tündérvilágába, mint a prózai földre... Az egyik emeleti páholyban ragyogó szépségű, királynői alak ült, s amikor a színpadon nem énekeltek, minden szem és minden messzelátó ezt a gyönyörű, csodaszép leányt ostromolta. —- Ki ismeri ezt a remek teremtést ? — kérdezte Juanito Sandóval, hátrafordulva barátaihoz, kik egy páholyban ültek vele. Mindnyájan a fejüket rázták: a csodaszép leányt senki se ismerte. Most látták először öt is, meg azt az öreg urat is, aki elegáns estéiyruhában ült mögötte s a szinlapot tanulmányozta. Ekkor lépett be a páholyba Benigne Bustamante, aki csak tegnap jött haza a biaritzi fürdőből, ahol a nyarat töltötte. Miután üdvözölte barátait, odafordult Juanito Sandovalhoz is, aki még mindig a gyönyörű ismeretlent nézte s azt kérdezte tőle: — Nos, hogy tetszik ? .. . — Nagyszerű, pompás, elragadó ? ... — Mégis csak nagy muzsikus volt az a Verdi, — jegyezte meg Bustamante. — De hiszen én :.em róla beszélek, — felelte Sandoval idegesen. — Nem az opera érdekei engem, hanem ez a gyönyörű leány, akit senki sem ismer! — Nos had lássam én is... Bustamante előrehajolt s átnézett a szemközti páholyba. De alig pillantotta meg a • csodaszép leányt, azonnal észrevehetően összerezzent és elsápadt. Majd halkan, az izgatottságtól kissé remegő, fojtott hangon igy szólt! — Hogy ismerem-e ?... Hát igen : nagyon jól ismerem. És tudjálok-e, hogy keresztelték el őt a nyáron Biarritzban ? .... „A gyilkos kacér!“ — Gyilkos ? — döbbent meg Sandoval — s ugyan miféle gyilkosságot követett el ? Olyan gyilkosságot, amelyre nincs palagra- fus a büntető-törvénykönyvben, de amely azért mégis gyilkosság. És ha van lelkiismerete.- bizonyára épp úgy kínozza ez, mintha tőrrel vagy golyóval ölte volna meg az áldozatát!... Ha érdekel, hát el is mondhatom. Az egész társaság nyomban visszavonult a páholy hátterébe s a kíváncsiságtól izgatottan leste Bustamante szavait, aki a felvonásköz alatt gyorsan és röviden elmondta a szomorú történetet. — Tudjátok, — kezdte — hogy Biarritzban
