Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-02 / 40. szám
# * X, évfolyam. ______________ Nagybánya, 1917. október 2.__________________40. szám. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS RÖ2GAZDASÁÖI HETILAP. • 1 » Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. Előfizetés! árak : Egész évre S korona, félévre 3 korona nqjjvedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJYaí NAGY GÁBOR. Lapkiadi Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőség: Hunyady János-ti. 14. sz., hová a lapközlemények küldendő Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-hÁzban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket fel veszik. Analógia. Református egyházunk a műit ‘héten ünnepeit. Nagy ünnepe volt! Nagy ünnepe volt azért, mert most tölti be a reformáció a 400-ik esztendejét. Igaz, hogy az örökkévalóság idejében 400 esztendő csupán egy pillanat, ám de nekünk, porból lett embereknek hosszú i- dő ez. Különösen hosszú idő ez azért, mert — ha a református egyház történelmének lapjait olvasgatjuk, — megállapítunk abból végnélkülinek mutatkozó küzdelmeket, rettenetes szenvedéseket, kitartó és rendíthetetlen harcokat az ellenáramlatokkal és az elnyomni akarókkal szemben. Már pedig ha valamilyen létet sorvasztó körülmény nem csak cselekvési szabadságában, hanem egyenesen a létében támadja, meg az e- gyént, vagy egy-egy közösséget, akkor joggal állíthatjuk, hogy a reformáció által is végig küzdött négyszáz esztendő bizony nagy és hosszú idő. És, hogy ezt a hosszú időt a reformáció dicsőségesen végig küzdötte ; a nemes harcot megharcolta, annak tulajdonítható, hogy a vezető férfiak egytől-egytől kitartók, és Istenben bizakodók voltak. Ők tehát nem csak hirdették az Istenben való hitet, az Istenhez való ragaszkodást és az annak nevében való cselekedetet, hanem ön maguk jártak legelői; ők küzdötték ki a legelső pozíciókat még akkor is, ha ezer féle veszedelemmel kellett szembe nézniök. Leküzdeni való akadály volt számtalan és számtalan. Elfogták őket, elevenen a máglyákra vetették, de azért a roppant küzdelmek árán is kitartottak, bár ha életük e- gyetlen percig sem lehetett biztonságban. Vegyük le tehát fővegünket és adjunk hálákat az egek urának, hogy voltak valaha Húsz Jánosok, Vald Péterek, Viklev Jánosok, Luther, Zvingli és Kálvin Jánosok, akik dicsőségesen hirdették és lankadatlan kitartással munkálták a reformáció magasztos eszméjét és szent ügyét. Ebből a *nemes harcból, ebből a 400 éves küzdelemből tehát élénken világit ki egy körülmény és ez az, hogy a küzdelemnek csak akkor teremnek gyümölcsei, ha annak zászló hordozói Istenben vetett hittel és igazságos fegyverekkel küzdenek. Álljunk meg egy pillanatra ennél az élénken kivilágjó körülménynél és vessük egybe a reformáció nagy küzdelmét a jelenkor nagy küzdelmével, hogy vájjon nem taláinánk-e a két különböző időben levő küzdelemnek egymáshoz hasonló jellegét avagy sajátosságát ? Bizony találunk, mert ma is rettenetes küzdelemben élünk, lángokban áll körülöttünk a föld, az egész világ harcban áll egymással, az erősek leakarják tiporni a gyengébbeket, a nagyok megakarják semmisíteni a kissebbeket, hogy majd a nagyok és erősek örvendve osztozkodhassanak a kisebbek és gyengébbeknek véres verejtékkel szerzett és szivük vérével megvédelmezett javaikon. Ám de hatalmas az Isten, ki tud, lát, és igazgat mindeneket és, aki megsegíti a benne hívőket, a hozzája ragaszkodókat, és nem fogja megengedni, hogy a nagyok a kisebbeket eltiporhassák, az erősek a gyengéket megsemmisíthessék akkor, amikor a kisebbek saját és jogos tulajdonaikat önzetlenül, a való igazság tudatában, hazájuk iránti szent kötelességgel védelmezik. Vitán kívül áll, hiszen a már több Ízben közzé tett diplomáciai iratokból, nyilatkozatokból kétségtelenül megállapítható, hogy mi a háborút nem azért indítottuk, hogy a szerbeket letiporjuk, tönkre tegyük, országukat elvegyük, hanem azért, mert a legminimálisabbra redukált követelésünket — amelyet nemzeti becsületünk okvetlenül követelt — nem teljesítették. Ellenben az oroszok Nagy Péter végrendeletének kezükbe vételével indultak hóditó utaikra, nem különben az angolok és franciák is, kik már egész uj európai térképeket rajzolva készültek bemasirozni Németországba, hogy azt letiporják és megsemmisítsék. Ám de az igazságos Isten nem engedAz embergyülöiő. — Irta; Björn Helmár. — Ahol az emberek együttélésre vannak kárhoztatva, mindent meg lehet látni és mindent ei lehet lesni titkaiból. Hiába eresztik le az est beálltával az ablakfüggönyöket, mert a függönyökre lerajzolódik árnyékuk és az utcán haladó gyakran mulatságosabb jelenetekben gyönyörködhetik, mint a színházban. A külvárosban, ahol a házak távolabbra fe- küsznek egymástól és az esti vándor lépteinek zaja már messziről hallatszik, az ablakokat gondtalanul nyitva hagyják és annak, aki a titkokat ki akarná fürkészni, úgy kellene kúszni, mint a macskának, hogy célját elérhesse. A házfedelek alatt meghúzódó festőmütermek egészen nyitva maradnak, mert oda úgy sem lát- tiat be senki és ha talán mégis beláthatna, bizonyosan más világot fedezne fel ott, mint idelent van, közel a föld porához. Hideg őszi napok után olyan enyhe meleg következett, mintha kora tavaszra járna az idő. A :sárga és rézvörös őszilomb újra fényes pompában ragyogott, a föld nedves párán izzadott és. a madarak, amelyek még nem költöztek el déli tájakra, vígan csiripeltek a játszi napsugárban. hgy ilyen csodaszép, őszi estén, külváros, utcáin, egy apró száraz, sovány emberke ballagott végig. Régi divatu ruhájában, a németalföldi régi képeken látható, tudós orvoshoz hasonlított, akinek okos arcához a betegek tekintete aggódva tapad. A külvárosi gyermekek sikongva kisérték az öreget, a ki hátratett kezekkel közönyesen haladt utján, de a suhancok megfélemlítve hátráltak, ha az öreg hirtelen megfordult és okos, sötét szemeivel feddőleg nézett rájuk. A. környéken az Öreget „embergyülölőnek“ nevezték, ipert csak az est beálltával hagyta el rendesen lakását és szomszédait mindig gondosan elkerülte. jMost belépett az egyik ház kapuján, felku- szott a rozoga lépcsőkön a padlásszobába, ahoi es- tealkonyatban az állványokon a falak mentén köröskörül könyvek és csillagászati műszerek voltak elhelyezve. A szoba egyik oldalán keskeny lépcső vezetett a kilátóhoz, ahol háromlábú rézállványon, vastag nagy távcső pihent. Az öreg egy szekrényből elővett egy hoszu- nyaku palackot és megtölötte a kristályserleget vérvörös borral. Mikor kéjesen kihörpintette a serleg tartalmát, lehunyta szemeit, hogy az ital hatását még jobban élvezhesse. A tüzes folyadék átjárta ereit, gyorsabb lüktetésre késztette vérét és újabb reménységre serkentette lelkét, mert hinni kezdett. .. az igazságban. De ez az állapot nem tartott sokáig. Újra kellett serlegét megtöltenie, hogy hitében és reményében megerősödjék. Azután felhágott a lépcsőkön a kilátóhoz. Az ég beborult és bármerre forgatta távcsövét, egy csillagot sem fedezett fel a sürü felhők mögött. Valahol a távolban, egy ablakban hirtelen fény lobban fel. .. az öreg gyorsan odairányitot- ta távcsövét, majd visza akarta fordítani, mert hiszen mit érdekelnék az emberek, mikor ő csillagokat keres de hirtelen szokatlan aranyfény ragyogott szemei előtt és a távolban tisztán, világosan beláthatott egy szobába. Nehéz ódivatú ezüst tartóban elhelyezett gyertyaszál világította meg a termet és a gyertya lángja visszatükröződött az asztal feketére mázolt lap* %
