Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-03 / 27. szám

X. évfolyam.

Nagybánya, 1917. julius 3.

27. szám.

Nagybányai Hírlap

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZ GAZDA SÁGI HETILAP.

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának Hivatalos Közlönye.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — ia oldal terjedelemben.

Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR.

Lapkiadó

Hermes könyvnyomda Nagybányán.

5zerke.xto.4g: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendő

Kiadóhivatal: .Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felöl, hol ez előfizetéseket éa hirdetéseket fel veszik.

A kényszertermelés.

Az uj magyar kormány egy rendkívül üdvös és értékes rendeletet bocsájtott ki mindjárt kormányzása első napjaiban. Ez a rendelet az iparcikkek kényszertermelésére hozott bizonyos szabályokat. E rendelet a- lapján ugyanis a kormány kötelezheti az elsőrendű iparcikkek előállításával foglalkozó vállalatokat arra, hogy ezeket az iparcikkeket valóban előállítsák, egyszóval lehetetlenné teszik, hogy ilyen elsőrendű i- parcikkek készítői bármilyen körülmények között is beszüntethessék a munkát. Ennek ,a rendeletnek a nagy fontossága abban áll, hogy biztosítja az ország lakosságának minden körülmények között az elsőrendű iparcikkekkel való ellátását.

A rendelet — amint mi látjuk és értelmezzük — előfutárja egyes fontosabb iparcikkek maximálásának. Ez az eset lehet ugyanis az, amikor a kormány kénytelen lesz e rendelet alapján kényszeriteni egyes gyárakat vagy ipari vállalatokat arra, hogy az iparcikket, amelynek előállításával foglalkoztak, tovább is állítsák elő. Mint tudjuk, eddig a mezőgazdasági termékeknél, élelmicikkeknél és egyéb nyersterményeknél a maximálás azt idézi elő,

A marha.

Tavaly télen egy hideg januári napon egy kis vasúti állomáson kellett eltöltenem egy éjszakámat. A veszett hideget nem bírtam már tovább ki és tekintve, hogy a falu — melyből kocsin érkeztem három óra járásnyira volt, engedélyt kér- tem az állomás főnőktől, hogy szobájában várhassam meg a késlekedő vonatot. Az állomásfőnök egy tipikusan mogorva vasutas volt, aki látszólag nem valami szívesen látott vendégül. Szerényen leültem egy székre a szoba egyik sarkában és türelmesen vártam a vonatot.

Az állomásfőnök elővette újságját, de csakhamar megunta és felém fordulva igy szólt:

— Hát bizony kellemetlen egy éjszakát igy tölteni! Mit szóljak én ehez Uram ? Én már három éve itt töltöm éjszakáimat. Hová való ön ?

Mégneveztem tartózkodási helyemet mire ő felállt és szinte ünnepélyesen bemutatkozott:

— Hiszen én is oda való vagyok. Nevem Kovács és nagyon örvendek, hogy egy ilyen szin- pátikus földivel akadtam össze. Megengedi, hogy egy pohár groggal megkínáljam ?

A feleletemet be sem várva néhány perc múlva itt párolgott előttünk az illatos ital. Mondhatom pompásan Ízlett. Hogy valahogy megháláljam

hogy ezek a cikkek teljesen eltűnnek a piacról abban a pillanatban, a hogy maximálták őket, mert természetesen a maximális ár mindig alacsonyabb volt az eladók és termelők által fabrikált konjunkturális árnál.

Egészen bizonyos, hogy az iparcikkeknél ugyanez az eset fordulna elő. Itt ugyan nem lehetne a meglévő készleteket visszatartani, mint a nyers terményeknél, hanem a termelők azzal strájkolnának, hogy egyszerűen beszüntetnék vállalataik üzemét és nem dolgoznának, nem állítanák elő a maximált iparcikket.

A kormány rendelete ezt a helyzetet akarja megelőzni és lehetetlenné tenni. Kétségtelen, hogy a kormány intenciója helyes és jogos, azonban egyet már itt meg kell említenünk.

Az iparcikkeket nem lehet úgy maximálni, ahogy pld. a cipő van maximálva. Tudjuk, hogy a cipő-maximálás majdnem értéktelen valami. A cipő maximális árát ugyanis tulajdonképpen maga a kereskedő szabja meg azon az alapon, hogy milyen nyers anyagokból készült a cipő és ő hozzá számítja a maximáló rendeletben engedélyezett hasznot. Igen ám, de a cipő maxi- málási rendeletben és eljárásban megenvendégszeretetét, elkezdtem vele beszélgetni. Témát nagyon nehéz volt találnom, de eszembe jutott, hogy ismerek a városból egy vasutast, talán közös ismerősünk az ipse.

— Kovács ur — kezdtem én a társalgást — nem ismer ön egy Mayer nevű vasutas kollegát.

Kovács ur tágra nyitott szemekkel figyelt kérdésemre és elkezdett kacagni.

Mayert ? von Mayert ? Azt a marhát — nem tudott tovább beszélni, mert nevetése elfúllasztot- ta. Miután egy kicsit magához tért, nagyot húzott az előtte álló groggos pohárból és jókedvűen újra csak azt mondta : Marha.

Miért nevezi ön Mayert jnarhának ? hiszen az egy nagyon derék fiú ? — szóltam indignálódva.

— Marha az Uram, higyje el majd elmesélek Önnek egy történetet, abból aztán megítélheti. Hát hogy az elején kezdjem vagy hét évvel ezelőtt nagyon jó barátom vált Mayer. Hiszen alapjában véve derék fiú ő, csak egy nagy hibája van, hogy az emberekben, de különösen az asszonyfajtába nagyon bízik.

Mindig valami nővel akadt össze és ez volt a vesszőparipája, hogy ő azt a nőt megmenti a romlástól.

Legutóbb a nő természetesen megunta a megmentét és otthagyta Mayert. Képzelhető, hogy migedték a cipőkereskedőknek, hogy ráírják az árujukra, hogy nem vállalnak érte felelősséget, ha az nem elsőrendű anyagból készült.

A cipőkereskedők már most is elég ügyesen minden egyes cipőre ráírják azt, és nincs olyan cipő ma széles Magyarországon, amit a cipész ne felelősség nélkül adna a vevőjének el.

Ha azután a cipő harmadnap széjjelmegy, ott van a kereskedő védekezése: Nem vállaltam érte felelősséget.

Az iparcikkekre komoly és igazi maximáló rendeletet Kérünk. Ez a maximáló rendelet világosan határozza meg az árát, és ne tegyen lehetővé a kereskedő és a termelő részére különböző kibúvókat.

E helyen, e hasábokon régóta követeljük már az iparcikkek maximálását. A követelésünknek alapja több irányú józan meggondolás. Teljesen méltánytalan ugyanis egyrészt, hogy akkor, amikor a mező- gazdasági termelés és a nyerstermények a maximális árhoz vannak kötve, tehát a termelő kénytelen áruját a maximális áron eladni, minden amit ő vesz, amire neki szüksége van, csak magas és nehezen megkereshető uzsoraáron kapható. Nem méltányos továbbá a nem termelő középosztálylyenek lehettek azok a nők, akik Mayer megmentésére szorultak. Egyik kudarc a másik után érte. Egy darabig szomorkodott utánuk, de csakhamar egy uj barátnőt fedezett fel, aki ő szerinte valami végzetes hiba áldozata lehetett csak, akinek á lelke tiszta, mint a liliom, akit muszáj megmenteni, hogy visszaadja a társadalomnak, akiből tisztességes asszonyt, anyát kell nevelni.

Hiába beszéltünk mi Mayernek, a marhá sohasem lehetett kiábrándítani.

Egy szép napon fellátogatott hozzám és elmesélte, hogy most egy angyalt fog megmenteni a romlástól, akit egy csirkefogó elcsábított és azután rutul cserbenhagyott.

Mondtam neki: Te marha megint bedüitél de ő szokott hévvel kezdett ábrándozni és meg kellett ígérni, hogy másnap felmegyek délután a lakásra, ahol a nőt befogja mutatni. Másnap fel is mentem hozzá és egy nagyon csinos leányt találtam ott. Matild — mert igy hívták a leányt — tényleg jobb modorú leánynak látszott, de azt rögtön észrevettem, hogy nagyon kacér és, hogy Mayer ezt sem fogja a társadalomnak megmenteni tudni.

Matilddal én is összebarátkoztam és a leány egy cseppet sem idegenkedett tőlem. Mondhatom, hogy igazán csak Mayerre való tekintettel nem kezdtem visszonyt a leánnyal.