Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-03 / 1. szám

__2._______________________________________ nik ása. A magyar történelemben ez a nap, 1916. december 31 .-ike az első, amikor (V. Károly uj magyar király, mint koronás, apostoli királyunk iil a magyar trónuson. Kétségtelen, hogy ez a nap örökké nevezetes napja lesz Magyarországnak. A világháború kellős közepén került a trónra uj ki­rály, olyan király, aki a magyar vitézséget, a ma­gyar hősiességet,Jjsyi magyar lelket, a legedzőbb kohóban, a csaták mzétSen ismerte rfOrEnnek a királynak magyarnak kell lennie, s^vvel-lélekkel, mert látta, hogy éppen a magyarok miként védték meg birodalmát és trónját. Tudjuk, hogy fiatal ki­rályunk valóban a magyar népnek, a magyar nem­zetnek nagy barátja, és amikor most újéve előtt a jövőbe nézünk, bizonyára mindnyájunk lelkében az a tudat ébred, hogy ennek a királynak győze­lemre kell vezetnie a magyar népet. Illetve . . . illetve már győzelemre vezette is. Hány csatát, hány diadalmas ütközetet vívtak már a magyar bakák uj királyunk parancsnoksága alatt, hány diadalról szól a rege, amelyet a fiatal trón­örökös hadseregei arattak a csaták mezején. Most már nem diadalról és ütközetről van szó, hanem az utolsó legnagyobb diadalról, a bé­kéről. Kétségtelen, hogy uj királyunk semmiféle más eszközzel nem tehette volna magát annyira népszerűvé, nem mutathatta volna meg annyira; hogy barátja a népnek és a nemzetnek, mint az­zal, hogy egyik legelső uralkodó ténykedése gya­nánt hozzájárult a központi hatalmak békeaján­latához. Újév napján a jövőbe kell és szokás tekin­teni. És amikor a jövőbe tekintünk, valljuk be, csak a béke az, amelynek fénye elvakitja szemün­ket. Csak a békét látjuk. Szivünk lelkünk el van telve ujesztendő hajnalán a béke reményével és e remény oly erős, hogy teljesülni kell. Tudjuk, kormányaink, államférfiaink mindent megtettek a béke kedvéért, és ha a béke az en­teilte makacs eivakultságán meghiúsul, a mi ol­dalunkon senki nem tehet róla, senki nem bűnös benne. De — merjük állítani — nem is az a fon­tos, hogy ezt a mostani békeajánlatot entente-ellen- feleink tárgyalási alapul elfogadják. Nagy önmeg­tagadás, és hatalom vivőinél elképzelhetetlen ön- birálkodási képességet kellene feltételeznünk az entente államférfiaiban, ha azt hinnők, hogy már ta az éneklést s miután Bedő elhallgatott, nyom­ban a visszhang kezdte rá, bámulatosan érthető hangon, teljes nyugodsággal: — Hazádnak rendületlenül — Légy hive oh magyar! — Hihetetlen ! Hihetetlen 1 — hangzott fel a csodálkozás moraja. — Ich muss probieren, — mondotta az e- gyik német tudós és mindjárt kezdett is stentori hangon szavalni: — Wer reitet so spät durch Nacht und Wind ? Es ist der Vater mit seinem Kind. Bedő ur elhalványodott; a visszhang pedig újra visszaénekli tiszta, bámulatosan érthető han­gon, teljes nyugalommal: — Hazádnak rendületlenül — Légy hive oh magyar! — No, was ist denn ? — faggatták Bedő uramat. — Mit ? Hát azt hiszik az urak, — felelte kelletlenül, vállát vonogatva, — hogy a magyar visszhangot német szóra lehet fogni? A Jancsiról és Marciról még csak azt jegy­zem fel, hogy szomorúan kelt fel számukra aznap este az esthajnali csillag, nagy szamárságuk miat­ta. De okosabb volt-e féktelenül irigy gazdájuk ? egy békeajánlat rábírja őket, hogy akik eddig a legvadabb háborút szónokolták, most egyszerre át­térjenek a békére. Még el fog tartani a béke első komoly ut- raeredete egy darabig, de ez alatt az idő alatt le­galább már mindnyájunk szivében, ott fog csil- lámlani a lehetőség fénye, hogy mégis lehet békét csinálni valami módon. És ez már teljesen elég arra, hogy a legnagyobb bizalommal várjuk és nézzük a történendőket. Az újév kétségtelenül meg fogja hozni mind­nyájunknak, barátnak és ellenségnek egyaránt a békét. És ekkor ez az esztendő, amelynek ma kü­szöbén állunk, a világháború és a világtörlánéiem legnevezetesebb esztendői közé fog számítódni. Nagybányai Hírlap ______ A háború értékes tanulsága. Sok olyan dologra tanított meg a háború, melyet a bekövetkezendő béke idején előnyösen fogunk értékesíthetni. A sok közül egyike a legér­tékesebbeknek bizonyára az, hogy leszoktunk az ideges kipkedés-kapkodásról és és a türelem eré­nyében gyakoroltuk magunkat. Egyes emberek, mint a népek életében, a rendíthetetlen bátorság és el nem lankadó tetterő mellett nagy fontossággal bir a helyes mérséklet és a kitartó türelem. A háború is megmutatta, hogy sokszor ju­tunk oly helyzetbe, amikor különféle kellemetlen hatások sebzik meg lelkünket, melyeket sem visz- szaíartani, sem tőlük menekülni nem áll hatal­munkban. Nem marad más hátra, mint azokat bé­kén elviselni. Vannak testi és Telki fájdalmak, melyek ellen éppen semmit sem tehetünk, semmi más orvossá­got nem használhatunk a férfias türelemnél. De mindenek fölött ama számtalan akadály­nál és küzdelemnél nélkülözhetetlen a bölcs mér­séklet és a kitartó türelem, melyekkel mindannyi­szor találkozunk, valahányszor valamely magasabb célt elérni igyekezünk. Éveken keresztül tartó ne­héz munkának minden sikerét meghiúsíthatja és egészen elüthet célunktól egyetlen egy elsietett lé­pés, ha a meg Tlem fékezhető türelmetlenség nem engedi bevárni a kedvező pillanatot. Vannak emberek, kiknek lelkét a legneme­sebb eszmék hevítik, van erő és bátorság is keb­lükben a cselekvésre, küzdelemre, de évek hosszú során át tétlenségre vannak a sors által kárhoztat­va. Az ő idejüket egy későbbi jobb jövendő rej­tegeti. Akik ezt bevárni nem elég erősek, kiket az ereikben forró cselekvési vágy idő előtt kitörni késztet: sikertelenül emésztik fel tehetségüket és viss/.aszerezhetetlenül eljátszották szerepüket. Senkinek nincs nagyobb szüksége a türelem­re, mint éppen annak, aki előre haladni akar, a- kit az emberiség boldogitásának és elébbvitelének nagy igéje lelkesít, akinek keble telve van magasz­tos tervekkel és szép reményekkel. Van idő — mint most is, — amikor körös­körül sötét felleg borítja az eget és tikkasztó lég nehezedik az élők kebelére, amikor ármány és cselszövés titokban szőtt hálóival alattomos ellen­ségek életerőnk szabad kifejlődését megkötni igye­keznek. Ilyen időben a jogos önvédelem bátorsá­gával párosulnia kell a türelemnek és reménység­nek. Mert a lelki világban is eljön bizonnyal a tél után a tavasz, mikor a felszabadulás üditő szel­lője megtisztítja a levegőt. De nemcsak azért szügséges a türelem, hogy az időelőtti hirtelenkedés miatt a célt ne veszítsük el, hanem szükséges még abból a szempontból is, hogy a lélek öntüzében meg ne eméssze ma­gát. A türelmetlen önmaga ellen kezd küzdelmet, önmaga ellen fordítja erejét, melyet más ellen nem használhat, s ez ellankasztja, elgyengíti a lelkét. A türelem azonban olyan mint, a pihenés, általa megkiméltetik, sőt gyarapiftapk az erő és képesség. Türelem nélkül nincs szorgalom, nem kép­zelhető semmiféle kitartó törekvés és nem sikerül semmiféle dolog az életben. Gyakran megesik, hogy előretörő győzelemszomjazók elől az egy i- deig hátráló türelem ragadja el a véggyőzelem ba­bérjait. Van azonban gyáva, szolgai türelem is, mely nem lelki erőből, hanem vagy hideg közönyből vagy minden magasabb önérzet nélküli félénkség­ből hordozza a sors és mások csapásait. Ez nem erény, hanem az emberi lélek szánandó elsülye- dése. Ennek nem kell jobb jövendő, melyben jo­gait visszakövetelhesse, nem is méltó rá. Az ilyen élek egykedvű, soha nincs igaz öröme, derültsé­ge nem lehet, természetesen valódi nyugalma sem. De ama másik, magasztos türelem mindig derült és még könnyek közt is mosolyog. Hason­lít az ahhoz a bérchez, amely nemcsak a zugá csapásait állja ki rendületlenül hanem fejét a fel­legek fölött a nap fényözönében fürösztgeti. De ez is csak halvány képe annak a fönségnek, melyet az emberi szellem férfias türelme és kitartása ál­tal elérni képes. Ebben a fenséges türelemben kitűnni hazafi­as kötelességünk most mindannyiunknak. HÍREK. Karácsony ünnepén. Sohasem volt a Karácsony, Soha még ily szomorú : Minden szívben a búbánat, Minden arcon a ború. Nem száll ma a régi sóhaj: „ Sírva vigad a magyar “ ; Sírni tud csak a magyar most, S csak imára nyúl a kar. Temető lett a magyar föld, Csupa gyász és siralom. Hány sír ittnon s idegenben! Hány jeltelen sírhalom 1 Megsíratott vértanúink Kik a honért haltatok: Áldva legyen mindörökké A ti szentelt hamvatok! Hamvatokból uj élet kél, S mig milliók könye hull: Mosólyog már szép jövendőnk — Magyarország felvirul 1 Sántha Károly. ___________1917. január 3. Ka rácsony szombatján. Krisztus vére szivemre csordult: Ma szeretnék meghalni értük, Kiknek havas, hideg mezőkön Az imádság egyetleu vértjük. Értük, kik a kínok keresztjét Némán, mosolyogva, büszkén hordják, Megváltani a milljó testvért, S téged, ó vérző Magyarország! Krisztus vére szivemre csordult: Ó fáj ma, fáj e csendes élet, Mikor a jobbak táborán át Zúg a rettentő végítélet.

Next

/
Thumbnails
Contents