Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-04-04 / 14. szám

2.

a hosszú időn át leszürődött gyakorlat.

Végül tanítson meg bennünket a háború arra, amire a Monarchia korábbi története is megtanított, hogy velünk való szövetsége föltétlenül szükséges neki is, nekünk is. E szövetség a jövő fejlődésre nézve igen biztató. Még mindkét félre nézve sötét és bizonytalan ugyan e kötelékek következménye, de hogy belőle közös jövőnk fog kifejlődni, az nemcsak a mi kívánságunk és reményünk, hanem Ausztria és Magyarország összes lakóié is. És ezt a reményt azokból a dicsőséges győzelmekből merítjük, amelyeket egyesült seregeink eddig kivívtak és a melyeket még bizonyára ezután fognak kiküzdeni!

Szeles Henrik.

A főgimnázium matinéja.

Lélekemelő és szivet gyönyörködtető volt az a nagyszabású hangverseny, amelyet állami főgimnáziumunknak hazafias tanárikara az ő aranyifju- ságával tegnapelőtt a Lendvay színházban rende- dezett. A műsor igen választékos volt, melynek összeállítása jelesképzettségü művészekre vallott. Kifejezésre jutott abban minden, amit a műértő közönség óhajtott, de megtalálta benne a lángoló hazaszeretetei a nép is, volt légyen az magyar avagy lengyel. Hallottuk az örökbecsű Lavotta első szerelmét, a nekünk is igen kedves lengyel himnuszt, és a világhírű, ősapáinktól öröklött Rákóczi indulót. Szerepe volt abban a férfinemnek, a nőnemnek, a legkisebb kis tüzesképti diáktól, a komoly és a hazafiasság szent tüze által áthatott lelkes professorig. S teljesen megvagyunk győződve arról is, hogy ha soraink nem lennének a nagymérkőzés által ennyire megritkitva, kedves Lendvay színházunk képtelen lett volna a hazafias és kegyeletes célt szolgáló hangverseny lelkes közönségét magába fogadni, mivel megritkitott soraEzalatt a két század hatalmas lendülettel megindul a megparancsolt irányban s az oroszok nehéz tüzérsége ezt észrevéve, gránátjaival üdvözli a vakmerőket.

Egy két lövés túl hosszú, aztán egy a rajvonal elé vág — 3 honvéd meginog — aztán a nagy kráterbe belefut — a túlsó oldalán ki . . . előre . . . Nincs akadály — csak előre — itt nincs megállás. Amint a két század a dombsor szegélyére ér, látom, hogy katonáim egymás után letérdelnek, tüzelni kezdenek, majd pár lövés után „szuronyt szegezz“ amint a szuronyvivást tanulták és óriási rajta-rajta — rárohantak az ellenségre, mely épen az elfoglalt ágyúink elvonszolásával volt elfoglalva.

Az egyes emberek már a domb szegélye mögött eltűntek, én csak a vontatott folytonos „rajta-rajta“ kiáltást hallottam s dobogó szivvel siettem előre tájékozódni a helyzetről.

Felérve a dombszegéiyre, látom, hogy egy nagy csoport oroszt kisérnek felém. Gy. főhadnagy küldi újévi ajándéknak : 310 ember, egy géppuska, 1 tiszt. A legénységet gyorsan hátra küldöm, inig a tiszttel szóba egyeledtem.

Magas, nyúlánk borostás arca volt, kék csillogó szemein a vad harag tüze. Szemüvege sáros, szép szőke haján és himlőhelyes arcán vérfoltok. Különben pompás ruházatba1!.

Mohón szív egy cigarettát s látszik viselkedésén, hogy nyugodt a lelkiismerete, ő mindent megtett 1 — hogy az áttörés, nem sikerült, nem

ink dacára is, a választékosán összeállított gazdag műsorban, egésszen telt ház gyönyörködött.

A hangverseny tehát nem csak a szereplők részéről sikerült fényesen, hanem annak pártolásából nagyközönségünk is inpozánsan kivette a részét, igy annak buzgó rendezői is elérték nemes céljukat s megelégedetten élvezhették nagy fáradságuknak édes gyümölcseit.

Ennek a minden tekintetben fényes sikernek különben, kivétel nélkül valamennyiünknek örvendeni kell, mert hát most már teljes megnyugvással megállapíthatjuk, hogy hazafias főgimnáziumunk szerencsés kezdeményezése és törekvő munkálkodása révén, hős megvédelmezőink soraiból a gyilkos golyó által elejtett az a három hős lengyel ifjú, kik a krácsfalui dombnál vesztették drága ifjú életüket, nem jeltelen sírokban fog nyugodni, hanem áldott emléküket vitéz hősiességüknek megfelelő emlék fogja hirdetni az utókor számára mint a legnagyobb önfeláldozást: a hősi halált. És jelképezni fogja az idők végtelenségéig a magyar-lengyel barátságot, a magyar-lengyel testvériséget, a magyar- lengyel egyakaratot, a ma- gyarok-lengyeiek közös küzdelmét, a nagy moloch, a mindeneket leigázni akaró közös ellenség ellen.

Áldott legyen tehát emlékük az elesett hősöknek, szentelje meg a magyarok és a lengyelek Istene drága hamvaikat, hogy az idők végtelenségéig hirdethessék közöttünk a szent barátságot, a szent testvériességet a szent egyakaratot az imádott drága haza lángoló szeretetében s annak hősies védelmében.

A lezajlott s hossszu ideig emlékezetesnek maradó hangverseny a program szerint megállapított d-e 11 órakor vette kezdetét még pedig a magyar, a lengyel és a német himnuszokkal, melyeket a főgimnázium kitünően iskolázott zenekara Németh Béla főgim. tanár dirigálása mellett a- dott elő és a melyeket a nagyközönség felállva hallgatott végig. Ezt követe az 1. szám szerinti Bellini, Norma-nyitány. Már ennek a pontnak berekesztése után előre megállapítottuk, hogy a hangverseny magas nívón fog állani, mert a diák zenekar kitűnő iskolázottsága és annak mesíeries verajta múlt. Egy vakmerő ember benyomását tette.

Elmesélte : „a . . . számú turkesztani gyalog dandár 6-án este kapta a műúton a parancsot hogy 7-én hajnalban törje át a frontot a Bobulin- ce magaslaton, Az éjszakát imádkozással és előkészületekkel töltötték el, a legénységnek és tiszteknek szeszes italokat adtak, kitüntetéseket igéitek, mikor hajnalban 5 órakor a dandár támadása megindult Z. ezredes személyes vezetésével.

Csúnya, esős, ködös idő lévén, az előnyomulás lassan haladt, mert az egyes zászlóaljak elvesztve az összeköttetést, elszakadtak. De az előnyomulás a legnagyobb csendben ment előre.

Elérve az első drótakadály övét, azt majdnem átvágták és a mi két drótakadályővünk között megpihentek, rendezkedtek, mikor a saját őrszemeink a mozgolódásra figyelmesek lettek, felriasztották a legénységet, megindult a tüzelés, de a sötétben nem látva semmit, alighanem hatástalanul. Veszteségem nem volt több mint 5—6 ember.

Mikor láttam, hogy felfedeztek, egy hatalmas huri . . . kiáltással századommal áttörtem a drótakadályt és egyszerre belezuhantam az állásokba.

Itt azonnal a fegyverek hátraküldéséhez fogtam, mig katonáim a fosztogatáshoz láttak. Az állás tele volt halottakkal, csunya kézi tusa volt.

A helyzetet ki akartam aknázni, járőröket küldtem előre s értesítést parancsnokságomnak, mert én a jobb szárnyon voltam, hol az áttörés sikerült. Hogy tőlem balra mi történt, fogalmam sem volt.

zetése, ennek teljes bizonyítékát mutatták. A hálás közönség a szűnni nem akaró taps viharon felül még egy hatalmas csokorral is kedveskedett a zenekar vezetőjének, úgyis mint a zeneszámok betanítójának és a hanverseny fáradságot nem kímélő rendezőjének. A második számban két kisebb diák és pedig Lengyel Antal IV. oszt., Da- mokos László V. oszt. tanulók jeleskedtek, előadván Bériot Air varié cimü darabját, Lengyel Antal precíz és finom hegedű játékát Domokos László kisérte igen ügyes zongora játékával. Ezután Szabó Sándor VIII. oszt. tanuló szavalta el nagyhatással Zulawski György lengyel költő Fiaimnak cimü szép költeményét. A lengyel szabadsághős költőnek ez a híres költeménye Zempléni Árpád jeles fordításában igen emlékezetes hatást ért el. 4-ik pont volt John Field: Nocturne, melyet Domokos László V-ik oszt. tanuló adott elő nagy készültséggel és kiváló teknikávai. Ezután a főgimnáziumnak a kis és nagy diákokból álló kitünően szervezett és jól begyakorolt énekkara került szilire Borbás Géza főgimnáziumi tanár mesterics vezetése alatt. Gyönyörűen énekelték a Mosonyi-Komocsy: Szentelt hantok és a lengyel nép himnuszát. S mint az előbbi darabokon, úgy ezeken az énekeken is tapasztalható volt, hogy a betanítások nagy szakértelemmel és kiváló művészi érzéssel történtek. Ezután következett a hangversenynek az általános és nagy érdeklődést képező száma: az Orlowszky Frigyes főgimnáziumi tanár, gordonkaművész kiváló játéka. Lebilincselő játékában sokszor volt már alkalmunk nyönyörköd- ni, ez úttal azonban úgy tapasztaltuk, hogy magas színvonalon álló művészi játéka és kiváló tek- nikája az eddigieket jóval felül múlta. A zongora kiséret, melyet már az előbbi pontokban is említett Damokos LászlójV-ik oszt. tanuló szolgáltatott, teljesen oda simult a kiváló gordonka játékhoz. Ezután következett b. Syntenisz Ilonka urleány a Centochoi legendával. Eltekintve attól, hogy már maga a legenda is gyönyörű és igazán bele vág mai viszonyainkba, ez a pont a hangversenynek egyik legérdekesebb és legmegbatóhb része volt s különösen azzá tette azt, az előadó nagy és mély

Ekkor világosodni kezdett és a saját tüzérségünk nem tudva, hogy az önök állásaiban bennt vagyunk, elkezdte lőni azokat, alapos veszteséget okozva századomban.

A mögöttem levő tartalék sem jött! Én elhatároztam magam, mert tüzérségünk is folyton lőtt, hogy előre megyek. •

Alig mentem 600 lépést, mikor négy ágyút látok magam előtt, mely óriási vehemenciával lő, de nem reánk, mert alighanem ő sem tudta, hogy mi áttörtünk. Kétodalról megrohantam az ágyukat, azoknak legénysége nagyobb részt halott volt már a mi tüzelésünktől, egy ágyú még akkor is lőni akart, mikor én már reá kiáltottam. Egy tüzér nekem ugrik, de a következő pillanatban bezúzott fejjel holtan terült el. Ez a legénység utolsó leheletig kitartott, az 5. honvéd tüzérek. Nagy sikeremen felbuzdulva, előnyomulásomat folytattam, midőn z Sírypát elérték járőreim.

Ekkor a Sírypa völgyből megindult az önök ellentámadása, körülbelül 2—3 század. (Ez a dévai zászlóalj volt.) Visszahúzódtam az ágyukig, mert azt bár elrendeltem elhúzni, de a sár miatt lehetetlen lévén, védelmezni akartam s evvel a pár századdal a küzdelmet fel is vettem és ki is tartottam volna, de egyszerre a jobb oldalamban 2 század feltűnt (ez a P. zászlóalj volt), rövid tüzelés után reáin rohant, evvel nem tudtam felvenni a harcot, kénytelen voltam az ágyukat elhagyni és visszavonulni.

De ekkor már egy csomó honvéd „vengri“