Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-10-17 / 42. szám
I TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak: Egész évre S korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-13 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Lapkiadó Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztősig: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-há>ban a cinterem felől, hol az előfizetéseket ős hirdetéseket felveszik. Kitartunk. „Döntéshez akarjuk vinni a háborút!“ Ez az a jelszó, amellyel a háború harmadik esztendejébe léptünk. Óriásiak az erő- feszitések, melyekkel bennünket és szövetségeseinket gyorsan eltiporni akarnak. Az ellenség a döntést akarja, mi is azt akarjuk. így tehát beállt a világháború utolsó szaka. Egy év előtt, amikor Oroszország hadseregét harcképtelenné tettük és a központi hatalmak szövetségeseikkel együtt a Konstantinápoly felé vezető ut megnyitásán fáradoztak, nyilvánvalóvá lett, hogy ez az ut a béke felé vezet. Azóta egy újabb orosz hadsereg szenvedett százezrekre menő veszteségeket és nyugati ellenségeink vérvesztesége lépést tart a keleti hasztalan támadások áldozataival. Tűrhetetlenül áll mindkét vonalon a német és a magyar-osztrák védők sziklafala. Ellenségeink belátták, hogy a Balkánon létesített összeköttetésünk el- lenálhatatlan erőssé tesz bennünket. Amint mi egy év előtt uj szövetségtársunkkal e- gyesülve megépítettük a Törökbirodalommal összekötő hidat, úgy ők azt most egy u- jabb hitszegő segélyével fel akarják robbantani. De a hid erősebben áll, mint valaha és az áruló Románia megbüntetése már megkezdődött, siettetve a döntést, mely nekünk ugyanott, ahol a háború kitört, győzelmet és békét fog hozni. Mindenkor készen, miként hadseregeink és vezetőink, mi idehaza is egyesíteni akarjuk erőinket, hogy a kívánt célt elérjük. Egységesnek kell lenni gondolkozásunknak, akaratunknak és cselekvésünknek. Egyettértés legfőbb feladatunk, fáradhatatlan törekvésünk, hogy ellenségeinknek erkölcsi erőnk ellen intézett támadásaival szemben is csorbítatlanul megvédjük népünk önbizalmát, erejét. Biztatásra — hála Istennek — nincs szükség. A magyarok ennek a példanélküli háborúnak eddigi egész tartama alatt bebizonyították, hogy a harctéren csak úgy, mint itthon, öntudatos lelkesedéssel teljesítik katonai, polgári és szövetségesi kötelességeiket. De az egységes akaraterőre való utalás most, amikor a világháború döntéséhez mind közelebb jut, elementáris erővel tör ki belőlünk. Az egész világot hatalmába ejtette az a meggyőződés, hogy a háború utolsó, döntő szakához értünk és hogy minden erőnket össze kell szednünk a legutolsó ütések előkészítésére. A döntés siettetése fokozza azt a nyomást, melyet Nagybritánnia a semlegesekre gyakorol. A semlegeseknek is szint kell vallaniok, hogy melyik fél pártjához húzódnak. Minthogy nyugaton hallatlanul rettenetes támadások dacára nem szakad meg a német front, minthogy keleten a Hinden- burg ökle aprítja az újonnan szervezett nagy orosz hadsereget, minthogy továbbá a Dobrudzsában a németek és bolgárok ernyedetlenül visszaverik az egyesült oroszromán csapatok támadásait, úgy, hogy Ser- rail, amikor majd végre igazi támadásra szánja el magát, mindenesetre el fog késni és minthogy végül az újabb olasz of- fenziva csak úgy, mint a románok támadása, önmagában összeomlik, most azzal akarnak kisérletezni ellenségeink, hogy a külvilágtól tökéletesen elzárjanak bennünket. Azt remélik ezzel elérni, hogy ha most nem is, de a tél után, annyira el leszünk gyengülve, hogy a katonai végszó az övéjüké lesz. Hogy ez a törekvésük nem fog járni eredménnyel és reményük teljesülni nem fog, arra nézve egységes szövetségesünk minden emberének le nem Iohasztható győzelmi akarata a garancia. Győznünk kell, ha élni akarunk! Győznünk kell, nemhogy elvegyük ellenségeinktől, ami az övék, hanem, hogy további fenntarthatásunk érdekében megtarthassuk magunknak azt, ami a miénk. A háborús cél az egyik oldalon a leigázás, mi több: a megsemmisítés, a rablás, a másik oldalon életfenntartás, életbiztonságunk megvédése. Fosztogató hadjárat ott, élethalálharc itt: ki fogunk tartani, nem fogunk csüggedni, sem a fronton, sem i- dehaza! A merénylők hada nem menekülhet megérdemelt leckéjétől. Közeledik az idő, amikor az ántántzaklatta népek, a háborut- viselők épp úgy, mint a semlegesek, ismét a béke áldásait fogják élvezhetni. A leghitványabb, A falién mily szerencsés, Szerencséje szinte mesés ! Európa népe között — Hogy a béke elköltözött — Nem bir vele versenyezni Sem orosz ... se angol . . . senki! Mind hiába gyűlnek köré, „Leghitványabb cim az övé !! Ám tőle a dicsőséget Ezt a cudar elsőséget Elcsípte a vitéz román, És pediglen ilyen formán ! Kezében volt rég a bicska, S látván, hogy a kapu nyitva, Álnok, hitvány, zsivány módon Reánk tört a szorosokon. Hitte, hogy csak séta-ut lesz, S mint nem régen most is úgy lesz! Besétál csak szép Erdélybe, S térdet hajt majd annak népe! Nem ösmerte ezt a népet, Melyet most a harcvágy éget ! Rablás volt a vágya neki, S nem tudta, hogy kikkel kezd ki! De számláján keresztet vont Dobrudzsában a dicső front. Meghátrált és vissza osont Ott kapta az első pofont! Legyen nyugodt, jön a többi, Nyugtázni majd alig győzi 1 A mit még meg sem álmoda; Tűz alatt áll — Csernavoda ! Ne áltassa a hite, hogy: A központi erő elfogy: Dicső nép ez s nem buta, rest, Tudja, merre van — Bukarest! Eszébe jut ez is néha, Az erdélyi véres séta Bérc hazánknak — ugye fura ? — Nemsokáig volt az ura! A lábunkat megvetettük, Petrozsényt már vissza vettük, S egy életünk, egy halálunk, Mi mindaddig meg nem állunk: Mig hazánknak szentelt földén, Kincses Erdély meleg ölén Hitvány, gyáva román muzsik Csak egy szál is mutatkozik! . . . Fejbe verve, hogy hátrálnak, S búcsút mondnak szép hazánknak, T
