Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-06-11 / 24. szám

TARSABAIiMI És SZÍÉSPIROUA^iMI hetilap

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai ípartestületnek Hivatalos Közlönye.

Előfizetési érák :

negyedévre

Egész évre t> korona, félévre 3 korona t.50 korona; egy szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. JUTA! NAGY GÁBOR.

Lapkiadó:

Megjelenik minden kedden 8 — oldal terjedelemben.

Hermes könyvnyomda Nagybányán.

Szerkesztősig: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők

Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket felveszik.

Tisztviselők nyomora.

Általános, tehát mindenki által ismert való tény, hogy a most folyamatban levő nagyvilágháboru a társadalom különböző osztályai közül egyetlen osztályt sem súlyt annyira, mint a tisztviselőket. Az ok természetesen abban nyilvánul, hogy fizetéseiket tételes törvények és rendeletek szabályozzák, melyeknek rendelkezése értelmében a most fennforgó igazi nagy vis-major figyelembe nem jöhet.

De tekintettel arra a valóban abszolút igazságra, hogy minden élőlénynek — ami és aki a nap alatt él — állandóan táplálkoznia kell, mert különben megszűnik élni, ennélfogva a tisztviselőknek is legelső és legfőbb kivánni valójuk az, hogy táplálkozhassanak. Ez a legelemibb fizikai követelmény náluk azonban ma, nagyon körülményes, felette nehéz és a legsúlyosabb anyagi gondokat rójja reájuk, különösen azokra, akik az alacsonyabb fokú fizetésben sínylődnek, mert ha bemennek egy üzletbe, vagy a suszterhez, avagy a szabóhoz, pláne a piacra kimennek, sehol sem kérdik meg, hogy melyik fizetési osztályba tartozik a vevő, hanem kimondják, hogy ez

a tojás 20 fillér, ez a liter tej 50 fillér stbbi. —

Ezek szerint tehát minél kissebb javadal inazásu tisztviselő valaki, annál keservesebben tud élni.

Más társadalmi egyének, például a kereskedők, iparosok stb. nem jutottak i- lyen szánalmas helyzetbe mert ők, - ha drágaság keletkezett, vagy munka és alkalom hiány állott elő, — bérüket, keresetüket felemelve, magasabb jövedelmet vagyis annyit produkáltak és produkálnak, a- miből megélhetnek és anyagi kötelezettségüknek eleget tehetnek.

A tisztviselőkön is lett segítve, de hogy ? úgy, hogy kaptak bizonyos összegű előlelegeket abból a célból, hogy maguknak nagyobb beszerzést eszközölhessenek. Ezek a beszerzési előlegek különböző összegűek voltak, 400—1000 korona között váltakoztak. E cikk Írója például 800 koronát kapott. Abból beszerzett egy kis malacot, melyből ma már alig van valami, beszerzett 5 tagból álló családja részére 5 pár cipőt, amelyek már rongyosak és télére való pár öl fát, ami már rég elégett. Ruhákra már nem jutott. A kapott 800 korona előleget pedig a kormány olyan feltétel a- latt utalványozia, hogy azt 10 hónap leforgása alatt a rendes havi fizetésből lehúzza, tehát egy havi levonásra 80 korona esik. Ezt a helyzetet a kormány tarthatatlannak találta, adott tehát a tisztviselőknek háborús segélyt. Cikkiró ilyen cimen 400 koronához jutott, melyből havonként kiutalnak 40 koronát, de mert tartozik havonként 80 koronával, igy ezt a 40 koronát csak nyugtázza, de soha fel nem veszi, mert elszámolják az adósságba. Szóval ma a cikkiró igy áll: kapott háborús segélyt, kapott beszerzési előleget, a beszerzési előleg még részben sem fedezte a szükségletet, de fizetése egy fillérrel sem emelkedett, ellenben minden hónapon át az államnak adósa maradt 40—40 koronával, vagyis ha elérkezik október és addig a cikkiró éhen fel nem fordul, adósa lesz a kincstárnak 400 koronával.

Ezek szerint tehát a tisztviselőknek javadalmazásuk a háború előtti, mely egyetlen fillérrel sem emelkedett, azonban élni- ök kell, valahol lakniok is kell, meztelenül nem járhatnak, gyermekeiket nevelni, azokat a legeslegszükségesebbekkel annyira — mennyire de kitartani kell. Ezeken kivül a megszaporodott napi kötelességet 1—2 hadban levő társ helyett is végezni kell felemelt hivatalos órák mellett, sokkal erősebb

Hajnali küzdelem.

— Irta : Bódi Miklós népfölkelő hadnagy.

Bukovinai harctér, 1916. 111/27.

A ködös éjszakában alaktalan foltként törtetett előre zászlóaljunk a d . . . . i erdő melletti magaslat felé. A szöges csizmák és bakancsok ü- temei koppanása és a lőszer meg élelmiszer kocsik zörgése árul la csak el, hogy emberek járnak a ködben, akik talán holnap már csak árnyak, kísérletek lesznek. Az álmos arcukon halálos bizonytalanság, hősi elhatározások, rettegő félelem váltakoztak. Senki sem tudott semmit. Tisztek, legénység kérdően néztek egymásra s a néma kérdésekre nyugodt vállvonogatással feleitek.

Jó három órai menetelés után végre megérkezünk. A fák között, ha itf-ott az ugráló, röpködő madarak alatt megreccsen, vagy letörik egy ág, golyók koppauásáf, sziszegését véljük hallani.

Hát végre szemtől-szembe kerülünk. Ez a háború és nem otthon, a „Fehér Kereszt“ gyönyörű kioszkjában olvasni a beszarábiai frontról irt haditudósitásokat. Mert ütközet lesz, talán látni is fogom az ellenséget, amint rám fogja fegyverét, rohamozni fogunk, embert ölni ... És szemeink

élőit megjelennek régi háborús képek, filléres újságok hajmeresztő, otromba rajzai s most minden hihetetlen, rettenetesen hihetőnek látszik.

Csakhamar a keskeny, mély futóárokban haladunk a sárga agyagsárban. Végtelen kanyargós labirintus, a fejem szinte szédül a fordulásokba, csavarodásokba, se vége, se hossza ! Itt is, ott is más árkok torkolnak belé, — az árok magas, nedves, barna agyagfaián négy-öt telefondrót fut végig; a háború idegszálai. A folyosó helyenként kiszélesedik, ezeken a helyeken földbe épült, grá- nátbizíos tetejű kunyhók, barakkok vannak. Tovább a végtelen, kanyargós futóárokban s azután itt vagyunk az állásban. Gyönyörűen, hatalmasan kiépített földvár. Néma csendben megtörténik a felváltás, mindenki elfoglalja a kijelölt helyét. A legényeim, ezek a nagyszerű, felséges magyar honvédek. Nem lehet elmondani, leírni azt a kacagtató, fölényes, elérheletetien hősiességet, erőt, ami ezekben a fiukban duzzad ! Hiába, a háborút csak a magyarnak találták fel.

Egyszerre csak futótűzként terjed a parancs szájról-szájra : „Vigyázat! hajnalra ellenséges támadás van készülőben!“ Mindenki helyén van, éber figyelemmel lesi az ellenség felől jövő minden mozdulatot, nehogy meglepetés érjen . . .

Hajnali három óra, amikor ismeretlen, halk moraj vonul végig, a föld megmozdul s egetverő, fülsüketítő robbanás zavarja meg a néma csendet. Előttünk porfelhő vonul végig s igy semmit sem látunk, csak a levegőben repülő föld darabokat, melyek mint valami lerombolt épület tégladarabjai csapkodnak jobbra-balra. Elől, hátul fülrepesztő dörrenések, szüntelen ordítanak, vitatkoznak a rejtett ütegek, a nehéz gránátok félelmes üvölgé- se, vijjogása hasogatja a léget. Amint a porfelhő elvonul, jobbról a kábító mennydörgésben, tízszeres orosz roham közeledik a kialakult földtölcsér felé, hogy azt elfoglalhassa, azonban legényeink hősies magatartásán, éber figyelmén mindannyiszor megtört a támadás, Szakad a tűzeső és üvölt a muszkaroham. Az elsősorok a drót előtt letérdelnek, feltartott kézzel ordítva könyörögnek, . . . újabb sorok zúdulnak utánuk, áthömpölyögnek rajtuk, de visszaverve. Egyszerre aztán jobbról valami dallamos énekhang szólal meg:

„Isten áldd meg“ . . . bevág a gránát, reszket a föld ... „a magyart /“ Rohanok fel a mel- védre, süvöltő golyózáporban, gránátüvöltésben a jobbszárnyon ott állanak fenn a legények és sapkát lengetve, a véres, tört puskatust csóválva, orn