Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-06-11 / 24. szám

2. NAGYBANYAI hírlap 1916. junius 11 gőzzel, pihenő — vagy szabadság időről már harmadik éve szó sem lehet. Összegezve a fentieket a tisztviselő ma olyan egyén, kinek étlen-szomjan 3—4-sze- res erővel, felemelt munkaidőn át, minden pihenő idő kizárásával keli dolgoznia ad­dig, aniig ki nem dől vagy fel nem fordul. Ebből a tarthatatlan helyzetből kifolyó­lag kezdenek tömörülni, panaszkodni sőt talán már zúgolódni is, mert a helyzet ho­va — tovább, kezd elviselhetetlenné válni. Szintén köztudomású, hogy minden a földkerekségén — a levegőn és vizen ki­vid — megdrágult. 100 %-os ár emelke­dés már nincs, minden, 200, 300, 400, 500, 600, 700, stb %~al van megdrágulva. Ezek dacára kérelmük azonban nagyon szerény. Kérik, hogy a kisebb javadalmásu tisztviselők 50%-, a magasabb javadalma- zásuak pedig 30% háborús segélyt kapjanak addig, amig a jelenleg uralgó mérhetetlen drágaság valamennyire enyhülni fog. A há­borús segély megszüntetése után pedig a Xí-ik fizetési osztály szerinti javadalmazás szűnjön meg és minden tisztviselő a ren­des előlépése idejének épségben maradása mellett — következő fizetési osztályba és annak fokába jusson. A családi pótlék a háború tartamára 30%-al megemeltessék. Ezek a kívánalmak minden tekintetben oly minimálisak, amelyek igazán csak arra lesznek alkalmasak, hogy a tisztviselőt a teljes elzülléstől és koldusbotra jutástól ment­sék meg, de többé oda emelni, hol háború előtt voltak, nem fogják. A háború megszűnte után bár tartós idő lefolyása alatt, minden elfog helyezked­ni, minden megfogja a maga helyét találni, de a tisztviselői kar soha ! mert az állam vagy közigazgatás sem lesz abban a hely­diíva énekük a Hymnuszt, a tüskésbakok ron­csai zsufoitan fedve orosz hullákkal, a gőzölgő, szétdult domb teleszórva ezer halottal, a zilált ro- hamoszlopok zűrzavaros rajokban menekülnek és egeket dönget a diadalorditás: „Isten áldd meg a magyart!“ Zbii-zimm . . . bumm-bumm . . . felei a refrain .... vége a tárna tásnak, a földtölcsér a miénk ! Győztünk I . . . Örömtől sugárzó arccal megjelenik F . . . y századom, zászlóaljunk szereleit parancsnoka ; a- lacson, zömök, bikatennetü dunántúli, veszett hí­re van az oroszok között. Nyugodt, egyszerű em­ber, ki szivén viseli legényei sorsát s valaki kér­dez egyeí-mást tőle, csendesen feleli: „Kérem szé­pen ha az ember mindig kint van, aztán megte­szi kötelességét, az elismerés magától jön.“ — Kötelességét! Napi ezernyi gránát pergő­tüzében ! — Igaz, őszinte, nemes hős ez a sze- rényszavu, csendes ember, .... nem hagy ma­gán száradni semmit. Most is örömrepesve mond­ja mindenkinek: „Fiuk, visszaadtuk a kölcsönt 1“ * * * A nap perzselő sugarai ott tündökölnek a kék égen, — tompán dobbannak a nehéz, elbu- sult ágyudördülések. Öntudatlanul dudoliam ma­gam elé a legmagyarabb dalt: „Isten áldd meg a magyart!“ zetbeu, hogy a lerongyolódott, a kihasznált testületetet annyira képes legyen ellátni, hogy az, előbbi helyzetébe juthasson. Ipa­ros, kereskedő, gyáros, valamennyi meg­tudhatja a maga jövedelmét határozhatni, de a tisztviselő legfeljebb sokkal többet dolgozhatik, de a meghatározott javadalma­zásnál többet nyerni nem fog. 3 minisztersH a Marcaliért. Meleghangú fölhívásban fordul Tisza István gróf miniszterelnök a magyar társadalomhoz a ha­diárvák gondozása érdekében. Hasznos szolgálatot vélünk tenni a nemes célnak, midőn ezt a felhívást szószerint közöljük: A rokkantak, hadiözvegyek és árvák gondo­zása tárgyában megtartott értekezleten Ullman A- dolf főrendiházi tag azt a kijelentést tette, misze­rint saját birtokán megfelelő intézményt hajlandó létesíteni 20 hadiárva számára, amelyben az ille­tők esetleg legzsengébb koruktól teljes ellátásban és gondozásban, valamint a megfelelő kor elérése után népiskolai és gazdasági oktatásban részesül­nének. Ezen ajánlat kiegészítéséül Ullman Adolf ur beadványt intézet hozzám, mint a Rokkanlhivata! elnökéhez s ebben közölte, hogy felszólítására a Mezőgazdasági Ipar r.-t., a Magyar Cukoripar r.-t. a Stummer Károly cukorgyárak r.-t., a Hungária Egyesület Gőzmalmok r.-t., az Urikány-Zsilvölgyi magyar kőszénbánya r.-t., a Kőolajfinomitögyár r.-., a Ganz és Társa-Dabunius gép-, vaggon-, és hajógyár r.-t., a Ganz-féje villamossági r.-t., a Fegyver- és Gépgyár r.-t., a Magyar fém-és lám- paárugyár r,-t., a Franklin-Társulat magyar irodal­mi és könyvnyomda, a Magyar pamutipar r.-t., a Korfonnyonióipar r.-t., és a M. kir. Folyam- és tengerhajózási r.-t., ugyancsak hajlandóknak nyi­latkoztak hasonló intézmény felállítására, ami által már eddig is 300-at meghaladó hadiárvának sor­sa volna biztosítva. Amidőn ezt a kezdeményezést hálás elisme­résem kifejezésével nyilvánosságra hozom, egyút­tal azon kéréssel fordulok a magyar társadalom s a magyar gazdasági élet mindazon tényezőihez, a- meiyeknek gazdasági helyzete módot nyújt hason­ló intézmény létesítésére, hogy ezt a nemes esz­mét felkarolni és a hadiárvák gondozását egy u- jabb, tökéletesebb megoldás felé terelni segéd­kezzenek. A kedvezményező alapgondolata az, hogy kisebb intézmények létesittesrenek mezőgazdasági és ipari üzemek közelében olyan elhelyezés mel­lett és olyan módozatok között, amelyek a gyer­mekkel természetszerűleg kedveitessék meg az il­lető életpályát s őket valamely mezőgazdasági, vagy iparág gyakorlati művelésre fokozott kikép­zésben részesítsék. Azokat a gyerekeket, akik családi körben nem nyerhetnek teljes megfelelő elhelyezést, már a leg­zsengébb korban a szóbanforgó intézetek valame­lyikében kellene elhelyezni. A többiek ellenben családi körben maradnának azon kor eléréséig, amelyben a tanítás és az iiiető életpályához való gyakorlati előkészítés kezdetét veheti. Addig is az ilyen gyerekek után az állami ellátások felül bi­zonyos havi bért fizetne az intézet a gondozónak s ezáltal azoknak anyagi és erkölcsi tekintetben megfelelőbb gondozását biztosíthatná. Mezőgazdasági pályára fiukat és lányokat egyeránt lehetne ilyen módon előkészíteni; az i- pari pályáknál az iparág természete szerint kelle­ne az illető intézetet fiuk vagy lányok számára berendezni. Az intézetek vezetésénél, a gyerekek testi-lelki gondozásánál gyönyörű munkatér nyíl­hatnék megfelelő lelki tulajdonoságokkal biró rok­kantak és hadiözvegyek számára, olyan módon, amely minden vonatkozásban, minden irányban éreztetné jótékony hatását, hadiárváinkból fokozott képzetlségii mezőgazdák és iparosok gárdája ke­rülhetne ki az egész ország gazdasági haladásá­nak javára. Természetesen ezen jótékony alkotásoknál a legteljesebb mértékben érvényesülhetnek a nagy lelkű áldozók kívánságai és nézetei, de az ügy ér­dekében állana, ha bizonyos összhangba hozatnék, az egész akció s az abban résztvevők közremű­ködésével alakulnának ki az intézmények szerve­zésének és működésének legcélszerűbb irányelvei., E célból, addig is, amig a rokkantak, hadi­özvegyek és árvák gondozásának ügye a küszö­bön álló országos rendezésben részesülhetne, a Rokkanthivatal ügyvezető aleinökének újonnan ki­nevezett helyettesét, báró Fehérváry Imrét kértem fel ez ügynek a nagylelkű adományozók bevoná­sával való további irányítására. Felkérem tehát mindazokat, akik az eszme megvalósításával foglalkozni kivannak, hogy e cél­ból a Rokkanthivatalhoz, illetőleg báró Fehérváry Imréhez fordulni szíveskedjenek. Éltet a remény, hogy a magyar társadalom­nak olyan gyönyörűen megnyilatkozott áldozatkész­sége ebben az esetben is nyilvánulni fog s a nagy­arányú kedvezményezés megfelelő folytatásra talál.. Megjelennek lelki szemeim előtt a nagybirtokosok kastélyai és majorai, valamint nagy iparvállalataink közelében létesülő szerény, egyszerű, de testileg- lelkileg tiszta telepek, ahol a nemzetért elvérzett fiaink árvái, mint egy-egy nagyobb család köré­ben egészséges, gyakorlatias, gondos ápolásban és nevelésben részesülnek. Minden bizonnyal azok, akik résztvesznek ebben az alkotásban, az abból szerteáradó áldásban fogják megtalálni legszebb jutalmukat. Budapest, 1916. évi május hó 3-án. Tisza István. HÍREK. Lengyel katona. Egy magányos sziklabérc tövében Ahol a nap nyugovóra tér, Diiiedező, árva kis keresztet Csókolgat a ianyha esti szél. Csend honol a végtelen határon Nem ropognak már a fegyverek Embert irtó véres, vad tusákbói Nem maradt más . . . csak egy fakereszt, S ez miért nincs ottan eltemetve ? Ki itt nyügszíK e sirdomb alatt: Hol a többi névtelen vitézek, Átússzak át örök álmukat; Ez talán a tisztjük volt azoknak ? Akik akkor együtt estek ei Pusztító, vad, gyilkoló csatákban Fönt a véres szikla bérceiken. Egyszerű kis sírján megpihen most A haldokló alkony sugara Nem tiszt volt ő, sokkal nagyobb annál . . . Szabadsághős lengyel katona Elhagyatott, puszta már a suhant Nincsen aki ápolgassa azt, A hontalan lengyel hős sírjára, Nincs ki hordjon vadvirágokat.

Next

/
Thumbnails
Contents