Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-06 / 23. szám
TARSAI/AXiMI És S2ÜÉFmO£>A^MI HETIIjAP Xí. évfolyam. Nagybánya, 1916. junius 6. 23. szám. Az Országos Blagyar Bányászati és Kohászati Egyesület N&gybányaHidéki Osztályának ás a Nagybányai ipartestületnek Hivatalos Közlönye. előfizetési árak : Egész évre S korona, félévre S korona negyedévre Í.SO korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8 —sa oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos; Dr. AJTÄI ff AGY GÁBOR. Lapkiadó: Hertnes könyvnyomda Nagybányán. 5zerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-há2ban a cinterem felől, hol az előfizetőseket ős hirdetéseket felveszik. Magyar ipar védelme. A háború tartama alatt sok szó esett már a kiegyezésről, az önálló vámterületről, a különböző adók behozataláról stb. Ezek a különböző dolgok és eszmék valamennyien — akár együtt, akár külön-külön is, alkalmasak arra, hogy a magyar ipart felvirágoztassák. Kormányelnökiink ismeretes nyilatkozata szerint lehet, hogy lesz önálló vámterületünk, de lehet, hogy nem lesz. Ezt ő attól teszi függővé, hogy a kiegyezés milyen módon sikerül, mert mondása szerint: egy rossz kiegyezésnél jobb ugyan az önálló vámterület, de egy jó kiegyezés töb- többet ér az önálló vámterületnél. Ezek szerint tehát az önálló vámterület ügyében ott állunk, hogy mit sem tudunk, tehát mivel sem vagyunk előbbre. Iparunk azonban ezt az állapotot, — amely eddig teljesen egyenlő volt az elnyomatás korszakával, tovább nem tűrheti. Módot és alkalmat kell tehát részére teremtenünk, hogy mielőbb fejlődésnek induljon eddigi gyermekkorából. A róla való gondoskodásra legalkalmasabb időnk most a háború befejezésével kezdődik, amikor is minden, nagy alakuláson és módosításokon fog keresztül menni, igy tehát az ipar is. Köztudomású, hogy az ipar fejlődése és gyarapodása csak is abban az esetben várható, ha az, megfelelő pártfogásban részesül, mert csak ezáltal jut abba a helyzetbe, hogy megfelelő szakképzett erőket képezhet, alkalmazhat és a különböző kísérletezésre, tanulásokra és tovább művelésre valamit fordíthat. Olyan iparos tehát, ki keresetéből ép, hogy csak magát és családját tudja fentartani szűkös viszonyok mellett, és reá van utalva arra, hogy a silányabb minőségű anyagokat használja és alkalmazza, soha sem reszkírozhat a tovább művelése, kísérletezése és tanulása érdekében mert ehez nincs anyagi fedezete. Ebből a szomorú helyzetből kellene tehát a gyermekek éveit élő iparunkat kiemelni s becsületes támogatásban részesíteni, hogy az mielőbb zöld ágra vergődhessen. Nagyon sok esetben hallottam, hogy a magyar ipar támogatása lehetetlen, mert annak terméke úri emberre, annak fejére, kezére, lábára nem való, azokat nőink, leányaink nem viselhetik, mert Ízléstelenek, otrombák, buták stb. sőt sok magyar kereskedő is azt hirdeti, hogy a magyar gyártmány sutba való és nem érdemes még kézbe sem venni. (Legtöbbje ezt azért teszi, mert a magyar árun kevesebbet nyer.) Istenemre szégyenlen ezeket leírni, hogy mi ilyen véleményen vagyunk és ezekhez hasonlókkal traktáljuk egymást. Pedig mindenki beláthatná, hogy ez a**á!lapot megszűnne rövid időn belül, ha mi, a közönség, más álláspontot foglalnánk el a magyar termékekkel szemben. Meri ha annak az iparosnak termékeit a fogyasztással inlezivebb forgalomban vesszük, az többet termel, többet keres, és igy lenne neki egy kis reszkírozni való alapja is de Breszt-Litovszkban és Pinszkben. A német hadvezetőség meghívott néhány semlegesországbeli újságírót egy utazásra a „Nieuwe Rotterdamschen Courant“ tudósítója hosszabb cikkel számol be lapjának erről az utazásról. E tudósításból közöljük az alábbi részleteket: Hálókocsink a kényelem minden pompájával van felszerelve, villanyvilágítás, közfütés. meleg mosdóviz stb. Épen úgy, mint egy hotelben megnyomjuk a villanyoscsengő gombját és a kiszolgáló-személyzet várja parancsunkat. Nappalt az étkező-, társalgó- és olvasókocsikban töltöttük el. Berlinből a keleti frontra utaztunk. Odautazásainkkor Breszt-Litovskban megállottunk, hogy onnan folytassuk utunk a frontra, vagyis a cáribirodalom belsejébe. Mert a német hadállások bizony jó darab területet foglaltak le az atyuska országából. Tizenhét órai utazás után ériünk Brest-Litovszkba. Leszáilotiunk a vonatról és autókon mentünk a várba. Este holdvilág mellett tekintettük meg a vár romjait. Köztudomású az oroszokról, hogy visszavonulásukkor mindent elpusztítanak, de ez a barbarizmus már szinte hihetetlen, mintha az lenne egyedüli ambíciójuk, hogy kő-kövön ne maradjon, mert itt e szóiásmód a szó legszorosabban vett érteimében értendő. A holdvilágnál nagyon kellemetlen látvány a csupasz, fclperzselt falak és a sok rom látványa. A nagyvárosban mindössze csak né- ány ház lakható. Néha-néha pislog egy kis világosság valamelyik ablakból. A látvány igazán elszomorító. Csak az ortodox görög keleti templomok sértetlenek. Pompás kupoláik messziről feltűnnek a romok közt. A romokból azonban megítélhető, hogy ez a város ellentétben a legtöbb orosz várostól, kőből volt építve, és szemtanuk állítása szerint nagyon csinos volt. Azonnal észrevehető, hogy a lángok mint csaptak át, egyik házról a másikra. Az oroszok nem akartak semmi használhatót hátra hagyni a német hódiló sereg kezébe. Az utcákon nincs egy élő lélek sem. A város bevétele után a 60.000 lakosból néhány száz ember visszatért, de megszomorodott szívvel látták házaik és minden vagyonuk teljes pusztulását és ma tisztán a német hatóságok segélyeire van utalva az a néhány ember, akiket szabadon engednek járni a romok közi, mert a legtöbb visszatérőről kisült, hogy kémkedtek az orosz hadvezeíőség részére. A váiban óriási kaszárnya épületek voltak, melyben mintegy 50.000 katona volt elszállásolva. Ma mindössze csak 15.000 embert tudnak elhelyezni a kaszárnyában a többi része hasznavehetetlen. Érthetetlen, hogy egy ilyen nagy városban mint Breszt-Litowszk, nem volt villanyvilágítás, viz- vezetés, gáz. Valami higenikus berendezkedésnek nyoma sincsen és igy meglehetős nehézségeket kellett a német csapatoknak leküzdeniök. Szinte örültünk, midőn a szomorú várost elhagyhattuk és Pinszkbe utazhattunk. Az első éjjel, melyet Pinsk-ben töltöttünk, igen erős ágyú dörgéseket hallottunk. Erős tüzér párbaj keltett fel álmainkból, mindenféle kaliberű ágyú koncertezett. Csakhamar megnyugtattak, hogy nincs okunk a félelemre és tényleg a heves ágyu- tüzelés csakhamar csendesedni kezdett, majd teljesen szünetelt. Másnap aztán a főhadiszálláson megmagyarázták az éjszakai ágyúzás okát, ugyanis a német megfigyelők észrevették, hogy egy orosz vonat egy orosz ezredet csaknem a német front közelébe szállít. Természetesen a dologból nem lett semmi, mert a vonat szépen ellengőzzel visszavonult. Errefelé a harctereken most mindenütt csend honol. Nem mindég volt igy. Ezelőtt egy-két hónappal mind két oldalról erősen folytak a patruli- rozások és igyekeztek kisebb-nagyobb csetepatékba kezdeni. A németeknek a terepviszonyokkal meglehetős nehézségeik voltak, tekintve, hogy az orosz térképek nagyon rosszak és a németek térképei még nem készültek el. Ellentétben Breszt- Litowszkkal, Pinszk nem olyan kihalt. Nagyon sok a zsidó és a lengyel, akik mind boldogak, hogy nincsenek jelenleg orosz uralom alatt. Pinkszben ha nem is nagyon olcsón, de mégis lehet mindenféle cikket vásárolni. Mindenféle cégtáblákon hirdetik áruikat a pinszki kereskedők, természete- tesen igen rossz németséggel vannak a feliratok készítve. A város kereskedelme sokkal nagyobb és élénkebb mint valaha is volt és ugylátszik, hogy napról-napra jobban fog fejlődni.
