Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-05-30 / 22. szám

vó mezők. A virágos, ilialos, száz örömtől gyuló természetben pedig felharsan az örök Élet, a béke szózata. Szént minisztériumok, földöntúli boldogságok akarása, csudás fantomok viziós körtánca az Élet, a maga fenséges, minden letipró hatalmával. És az Élet zsendiilése a szent tavaszban megfiatalítja a lelkek örök mámorát, tilzrózsák gyulnak szerte a mezőkön ünnepét üli a hatalmas Élet,

... És eljönnek a szomorú, fájó, éjszakák, borongós félelmek vésztjósló csendjében halk sikolyok szálnak .aetheren. És a csontos képű Halál mindent elsöprő kaszája borzalmas zizegéssel a- ratja dús kalászait. Ember-vér csordul kaszája a- latt. Százezrek s milliók vére hullik. És a borzalmas Halál tovább-tovább arat és halnak és pusztulnak, kínban, fájdalomban ! a nagyok, a nemesek, a hősök : az emberek . . . Győzött a halál a hatalmas Élet felett, győzött a nemlét az örök Lét felett és tovább folyik a harc, tovább az embervér és látjuk mint pusztulnak sorra ezreink. És mind a vér, a szent Életnek szünése, milliók fájdalma, könnye, gyásza, gyermekek jajja, anyák gyötrelmei, szegények pusztulása, kultúrák összeomlása és mind-mind a fájó nagy csapások egyetlen kútfeje: a háború.

Harcok dúlnak szerte a világon, borzalmas, gigászi hatalmas összecsapások, a modern kor Héroszai küzdenek. És e szent, nagy küzdelemben, a nagy világégés közepette, mint egy gyönyörű oázis a végtelen sivatagban, diszlik büszkén fenségesen, hatalmas egy nemzet — kiemelkedik az ó- riások között egy nép: a magyar. Évezredes küzdelmeink, eltitkolt fájdalmaink, elfojtott vágyunk, szent akarásaink tombolva törnek elő, lelkünk szabaddá lett, ismét előállottunk díszes palástban, ünnepi mezben : egy világ szeme fordult mifelénk, hogy ismét lássák, ismét gyönyörködjenek egy hatalmas lelkű nemzet elszánt küzdelmében. És sorompóba állt a nemzet, apa fiával együtt szállt a harcba, elszántan, bátran félelmet nem ismerve, vad lendülettel rohantak küzdelemben és győztek és dicsőséget arattak, — a lelkünk sirt a boldogságtól, látva a lázt, a nagy energiát ismét kitörni, amelyet egy évezredes műit borzalmas küzdelmeiben már-már holtnak hittünk.

... De az örömünkben lassaukint fájó sóhajok, nehéz könnyek, elfojtott zokogások törtek elő, majd a fájdalom ült lelkünkre, látván, mint esnek el legjobbjaink a szörnyű nagy tusában, — elesnek testvéreink, atyáink, szeretteink és vérük megöntözi az alma matert. Vér és megint csak vér, pusztulás, Halál, szabad mezőkön dúló háború, de a mieink nem roppanak meg a gigászi harcban, mennek élőié elszántan, fanatikus bátorsággal a tüzbe : ahol a Halál fogad.

... És ismét csönd lesz a mezőkön, elül a harci zaj, a hősök lelke elszáll a végtelenbe, hol a fájdalom és gyász honol. Szivünkben pedig ott marad az elesett hősök fájó emléke, szivünkbe zárjuk, lelkűnkkel átöleljük örök-emléküket.

Az emlékek nemcsak szivünkben élnek, maradandóvá keli tenni az emlékeket, hogy mint örök mementók hirdessék évszázadokon át márványba vésve a hősök nevét és dicső tetteit.

A kedvezményező lépés már megtörtént ; egy a haza védelmében elesett hősök emlékét megörökítő vállalat a hősök emlékét márványban megörökíti és elhelyezi középületeken szerte az országban. A márványtáblák egy-egy hős dicsőségének maradandó emlékei. Örök mécses disziti a táblákat ... és kigyulnak a tüzek, az emlékezés lángjai, bíborra festve az eget és fennen hirdetik drökkön-örökké: a dicsőség, a bátorság, a győzelem fiainak emlékét. —

A tudomány és a mezőgazdaság.

A mezőgazdaság fejlődéséhez elkerülhetetlen a tudományos búvárkodás. Tulajdonképen az egész mezőgazdálkodás nem egyéb mint egy végtelenül komplikált és szorosan tudományos alapon végzett kisérzet, melyet az egyszerű földműves otthonról szerzett tapasztalatai és a saját természetes e- szének diktandója szerint hajt végre, a képzett gaz- dászok pedig azoknak az ismereteknek alapján, amelyeket sok esztendei iskolázás és szorgalom utján gyűjtöttek. A mezőgazdálkodáshoz rengeteg sok köze van a vegytannak, a természetrajznak, a fizikának, a meteroiogiának, nem számítva azt a körülményt, hogy ma már minden jóravaló gazda nemcsak könyvelő, de egyúttal képzett azokban a kereskedelmi ismeretekben is, amelyeket egynémely érdekkörök oly nagyra tartanak.

Németországban, amelynek mezőgazdasága határozottan fejlettebb mint a mienk, milliókat költenek évenkint olyan tudományos kísérletekre, a- melynek célja, akár a kémia, akár a fizika segítségével elősegíteni a mezőgazdaság fejlődését. Hogy ennek mi az eredménye azt mindenki tudja, meit hiszen ha egy kimondottan ipari államban a mezőgazdaság fejlődése jó egynéhány lépéssel előbbre van. mint egy kimondottan mezőgazdasági államban, akkor már ez a dolog is magában véve eredmény, még pedig olyan, ami előtt kalapot kell emelni. Hogy pedig ennek a fejlettségnek és annak a készségnek, amivel Németország a mezőgazdaság ügyét iparkodik előbbre vinni mi hasznát látjuk a háború folyamán arról nagyon érdekes dolgokat mondott el minapában Miklós Ö- dön volt föidmivelésügyi államtitkár, ‘a Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet magyar delegátusa. Kezdjük a kisebbik dologgal. Miklós Ödön szerint ma már Németországban nincs egy talpalatnyi, mezőgazdaságilag hasznosítható föld sem, amelyik meg ne volna művelve. Minden eszközt felhasználtak a németek, hogy vetetten föld ne maradjon. Embert, gépet és a mienknél is silányabb állatállományt a megszokott német energiával munkába hajtották.

Ennél a dolognál azonban sokkal figyelemre méltóbb az a nagyjelentőségű dolog, hogy a német vegyészeknek sikerült feltalálni a mesterséges takarmány készítésének a titkát. Szervetlen vegyek- ből előállítottak bizonyos élesztőfajíát, amelyhez ha megfelelő pótanyagokat kevernek, a szarvasmarhának mintha a legfinomabb rétiszénát, adnák és tennének elébe. Haívan-hetven százalék*protein tartalmú mesterséges takarmányt tud ma már előállítani a német vegyiipar és hozzá igen olcsón, mert, amikor a találmány nagy jelentőségét felismerték maga az állam tekintélyes milliókat adott arra, hogy a íakarmányféiék előállítására szükséges gyárakat megépítsék és üzembe helyezzék.

Nincs okunk kételkedni, hogy mindez szóról szóra igaz, mert hiszen Németországban csak a legrigorozusabb kísérletek alapján adnak valami célra 10—15 millió márkát, épen ezért a dolognak a maga tanulságai. Az egyik tanulság az, hogy a mezőgazdaság fejlesztésére fordított pénzek igazán nem elpocsékolt összegek. Meghozza az busásan a maga kamatját. A másik tanulság, hogy ellenfeleink kiéheztetési politikája megint egy arculcsa- pást kapott. Ott ahol van takarmány, van hús is. A tudomány tehát egymás után aratja a diadalát elsősorban itthon, másodsorban a harctereken.

Stelláné Mi iMa itagj ntafetye.

Ez a sokáig emlékezetes est most szombaton este zajlott le a Lendvay színházban. Az érdeklődés rendkívül nagy volt. Ezt különben már napokkal előtte megállapítottuk, mivel a páholyok

és a jobb ülőhelyek már a múlt hét*közepén ki lettek váltva. Közönségünk annyira zsúfolt házat produkált, hogy már-már attól lehetett tartani, hogy a színpad elé helyezett zongora is kifog szorulni rendeltetési helyéről az utólagosan beállított pótszékek halmaza miatt. Ennyire fényes sikert igazán nem is vártunk, mert tudjuk azt, hogy a háború, á folytonos bevonulások által nagyon meg- ritkitotta sorainkat.

Ennek a rendkívüli fényes eredménynek tőkéjét különben csak a nagy nevű művésznőnek igazi művészi egyéniségében, fáradhatatlan tevékenységében és lankadalban közremunkálkodásá- ban találjuk.

Mindezekért tehát általános és nagy elismerés illeti őt, mint ki az estélynek fényes siker éheznem csak a saját program számának leadásával járult, de hozzá járult nagy művészi alkotó tehetségével és fárradhatatlan ügybuzgalmának teljes latba vetésével is.

Ha emlékünkbe idézzük a múlt hangversenyeit nyugodtan megállapíthatjuk, hogy ez a müvész- estély fényesen emelkedik ki amazok közül, különösen pedig ha figyelembe vesszük azt is, hogy még tavaly- tavaly előtt, soraink nem is voltak ennyire megritkitva mint napjainkban.

A nagy müvészestély félkilenckor vette kezdetét a következő, nem csak a legváltozatosabb,, de egyúttal a legválasztékosabb műsorai, melynek minden egyes pontja állandóan felcsigázva tartotta a kiválóan inpozáns közönség figyelmét.

Az első számban maga a nagy művésznő, úgyis mint az est főrendezője aratta gyönyörű ba- bérait. A második számban Glück Ilonka került a zongora mellé, ki ügyes játékával és nagy reményekre jogosító szépen fejlett íecknikájával ragadta magával a közönséget. A harmadik számban egy bájos kis menyasszony: Kondor Adél került a színpadra mint egy matyó menyecske tökéletes személyesitője s rendkívül finom átérzéssel oldotta meg a reája háramló program számot. Ezután ismét a nagy művésznő, Aradi Aranka került sorra ének szólójával, melyből a gyönyörű és- tökéletes művészi tiszta csengő hangja a Lengyel himnusban érvényesülhetett a legszebben. Az ötödik pontban a kis művészek kerültek színre és pedig Huszthy Malvinka, Rezső Magda, Ger s oh n Bözsike és Nemes Olga valamint és kis Vi n k- ler Pista. Gyönyörűen mutattak be egy japán táncot, melyben a kis művészek a zsúfolt háznak teljes megelégedésére jeleskedtek. Ezután színre került a baba kettős, melyet Günther Magda és Kondor Adél adtak elő nagy készültséggel és finom, lepkeszerii mozdulataikkal. Ezután következett a hetedik szám : „Vörös ördög“ háborús aktualitás. Ebben Stella Aranka és Kondor Sándor kerültek színre. Stella Aranka ezúttal je- lemzési képességét igazolta be fényesen, mivel a sok „nem“ szócskát — melyet férjének — a rutén parasztnak szoros meghagyása folytán kellett mondania, valamennyit más hangsúlyozásban vagyis annyira karakterisztikusan ejtette ki, hogy azokból az Őt, a sok féle kérdéseivel ostromló huszár szakasz vezető, nagyon is megérthette. Kondor Sándor pedig előbbi jelenetében az igazán tipikus rutén parasztot, majd második jelent tőben az igazi huszár szakaszvezetőt mutatta be alapos készültséggel és nagy rátermedtséggel. A nvoiczadik számként beállított ének duettet Arady Aranka nagy művésznőnk és Kondor Sándor énekelték szivet gyönyörködtető módon. Az erre vonatkozó dekoráció szerint hó pelyhek is sűrűn szállingóztak, itt azonban a vetítő gép lencséjét erősen nagyitónak találtuk, mert a hópelyheket a kelleténél nagyobbakra vetítette. A kilencedik: