Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-05-30 / 22. szám

számban az általánosan ismert és mindenki által becézett kis művésznőnk, Weisz Irén ke került a színpadra kedves kabaré dalaival, melyeket műso­ron kívüli megszerzéssel is kénytelen volt a kö­zönség forszirozása folytán megtoldani. A tizedik számnál szemtoaváltozás állott elő, mert P r o h á s z k a Sári az es!«t jnegelőző egy nap­pal annyira rosszul érezte magát, hogy szerepét kénytelen volt Glavitzky Margitnak átengedni s dacára annak, hogy e szerepnek a betanulásál a csupán egy nap maradt, Glavitzky Margit még is igen ügyesen és a leghűebben tudta érvényre juttatni a „pesti cselédet“ — Az utolsó előtti szá­mot képező szólóban Stelláné Arady Aranka brillírozott gyönyörű tiszta csengő hangjával. Az utolsó számot Günther Magda, Kaletszky Vali, Magyar Erzsi és Stella Aranka kévisel- ték, melyben a szép magyar táncot remekül mu­tatták be. A 12 pontból álló műsor ének és tánc- számait a kifogástalan zongora kísérettel Glavitz­ky Margit és Glück Ilonka láttákéi. A program keretében lezajlott estély 11 órakor ért véget. A való igazság és történeti hűség okáért meg kelt említenünk, hogy a zsúfolt ház nagyon hálás közönsége is alaposan kivette a maga részét, mert nem engedett addig uj számot megkezdeni, mig a színen levő szereplőket tapsviharokban nem ré­szesítette s azokat hol egy, hol két ízben meg nem repetáltatta. A kitüntető csokrok számát a legnagyobb fi­gyelem dacára sem tudtuk megjegyezni, mert vol­tak olyan szereplők, kik nem egyszer, hanem min­den fellépésük alkalmából külön-külön kitüntetés­ben részesültek. Már magát a nagy művésznőt mindjárt az első fellépése alkalmával 3 vagy 4 ki­tüntető díszes csokrokkal lepte meg a hálás közönség. Állandó hivatásunkhoz és szokásainkhoz mér­ten a szereplők fölött kritikát is kellene monda­nunk, már természetesen a műkedvelőket illetőleg, mivel a nagy művésznő a jelen esetben a kritikán felül áll, mert hiszen — mint bevezető sorainkban is kifejeztük, a legnagyobb elismerés és a legtel­jesebb dicséret csak őt illeti meg, mivel az egész est és annak minden egyes alkotása, csak az ő művészi talentumára s csak az ő müvészniő ötletességére mutat. A műkedvelőkről pedig iga­zán olyan nehezen tudunk kritikát mondani s an­nál inkább különbbséget is tenni, mert valameny- nyien igazán kitünően alakítottak, kedvesen ját­szottak, gyönyörűen énekeltek, táncoltak és mind­annyian igen bájosak voltak, annyira, hogy az est­nek megismétlése nagyon kívánatos lenne. HÍREK. Személyi hírek. Gábor Sándor főerdőta- nácsos rövid ideig városunkban tartózkodott. Legfelsőbb engedély. A király Ő felsége megengedte, hogy a budapesti tudomány egyetem tanácsa Ferdinánd, a bolgárok királya Ő fel­ségét tiszteletbeli bölcsészetbeli doktorrá, József Főherceg Ő császári és királyi Fenségét, lo­vasági tábornokot, Mackensen Ágost porosz királyi vezértábornagyot, E n v e r basa török csá­szári tábornagy, hadügymiaisztert tiszteletbeli ál­lamtudományi doktorokká, gróf Tiszalstván miniszterelnököt pedig tiszteletbeli jogtudományi doktorrá avassa és részökre a tiszteletbeli doktori oklevelet kiszolgáltassa. Kinevezés. A pénzügy miniszter F r i e b e r Elek mérnököt főmérnökké, Hegedűs Zoltán segédmérnököt mérnökké nevezte ki. Kirendelés. A pénzügyuiniszter Székely Ferenc helybeli pénzügyőri biztost a meghódított szerb területekre Nándorfehérvár fBelgrád) szék­) helylyel kirendelte. Előléptetés. A szamosvölgyi vasút igazga- gatósága Mészáros Lázár állomásfőnököt so- ronkivül főellenőré léptette elő. Örömmel gratulá­lunk a közönséggel szemben tanúsított előzékeny­ségéért oly népszerű állomás főnökünknek, mert előléptetése igaz érdemek jutalmazását jelenti, tekintettel főleg arra, hogy mindenkor, de kü­lönösen a mozgósítás idején nehéz és felelős­ségterhes hivatását a legnagyobb lelkiismeretesség­gel, fáradhatatlan szorgalommal és pedáns pon­tossággal teljesítette. Főispánunk kitüntetése. A király Csaba Adorján, vármegyénk és szatmárnémetii sz. kir. vá­ros főispánját a szatmárnémeti-i megfigyelő állo­más volt miniszteri biztosát ezen állásban teljesí­tett buzgó tevékenysége és eredményes szolgálata elismeréséül a Lipól-rend lovagkeresztjével tüntet­te ki. A jól megérdemelt kitüntetés széles körben szinpathiával találkozott és rendkívül sokan siettek személyesen, táviratilag, vagy távbeszélő utján a kitüntetés alkalmából a főispánnak jó kivánataikat kifejezni. A csoda hatású foghagymási gyógyfürdő, mely csúzos, reumás bajokban utolérhetetlen, már megnylttatott és a közönség rendelkezésé­re áll. Egy teljesen külön ál ló telek mely áll há­rom szoba, konyha, továbbá egy nagy gyümölcsös kertből, kedvező feltételekkel kiadó. Gyászhir. Részvéttel közöljük a hirt, mely szerint Rusorán lózsefné főtéri volt kereskedő ne­je hosszas betegeskedés után elhunyt. Családja a következő szövegű gyászjelentést adta ki: Rusorán József férje, Ilonka és Sárika gyermekei, valamint az alantirottak az összes rokonság nevében is pó­tolhatatlan veszteség igaz érzetével tudatja, hogy drága felejthetetlen neje, gyermekeit rajongásig szerető édesanya, kedves jó gyermek, testvér és rokon Rusorán Józsefné Szanka Mária folyó hó 25-én hajnali 2 órakor, jóságos életének 29-ik és boldog házassága 10-ik évében, hosszas, de tü­relemmel viselt szenvedés után az Urban csende­sen eihunyt. Drága halottunkat folyó hó 27-ikén délután 4 órakor fogjuk a ref, egyház szertartása szerint a helybeli ref. temetőben örök nyugvóhe­lyre helyeztetni Felsőbányái utcza 32. ^ számú gyászháztól. Szerető férjed és árván maradt két kis gyermeked soha el nem múló szeretetete és imája virraszt oly korán domboruló sírod felett! Nagybánya, 1916. május 26. Belteki Sándorné és családja Szanka Margit Duba Arthurné és férje testvérei. Szanka Kálmán és neje Kulcsár Mária szülei, özv. Rusorán Györgyné Lipíák Mária a- nyatestvér, Rusorán Lajos és családja sógora. Sorozás. A legutóbb megtartott népfelkelők bemutató szemléjén előállott városunk részéről 348, a járás részéről pedig 900 legény. Előbbiek közül 64, utóbbiak közül pedig 237 legényt találtak al­kalmasnak. Öngyilkosság. Petii eházy István vasúti pályafelvigyázó vasárnap felakasztotta magát élés­kamrájának létrájára. Uj rend a felmentések körül. A hadügy­miniszter és a két honvédelmi miniszter együttes rendeletben tették egyöntetűvé a felmentések kö­rüli eljárásokat. Eszerint annak, aki a fronton van, vagy útban a front felé, — a felmentés önmagá­tól megszűnik. A menefszázadba beosztottak kö­zül is csak azokat szabad elbocsátani, akiknek a felmentése 48 órával előbb érkezik meg a menet­alakulat elindulása előtt. Megszöködt orosz foglyok. Egyik vasúti fütőházban a háború következtében beállott mun­káshiányra való tekintettel az államvasutak igazga­tósága ujjabban orosz hadifoglyokat alkalmazott^ számszerint 18-at, akiknek javarésze odahaza a magánéletben géplakatos vagy kazánkovács mes­terséget folytatott. Kisebb részüket a nem hivatásos iparosok közül alárendeitebb napszámosi teendők­re használták fel. Ezek közül az elmúlt héten ket­ten megszöktek azon szándékkal, hogy Románia felé veszik utjokat, azt remélvén talán, hogy on­nan mint semleges államból valamiképen hazake­rülhetnek. A rögtön értesített csendőrség azonban a két muszkát elcsiple amint gyalogosan igyekez­tek a határfelé és őket természetesen megfelelő fe­dezet mellett vissz toloncolták. Halálos villámcsapás. F. hó 9-én nagy zi­vatar vonult végig a hátszegi völgyön, melynek emberélet is esett áldozatul Kernyesden. A zivatar elöl ugyanis haza menekült a mezőről Petru Ste- fán Sinu nevű munkás feleségével. Amint a falu­ba értek el, a villám közébük ütött. Petru holtan terült el, feleségét csak a szele érte, s igy komo­lyabb baja nem esett. Gazdasági munkások bére. Egyik járás­ban megállapították a következőket: Szakmánybér kataszteri holdankinl: széna, sarju stb. kaszálás 5 korona, aratás 20 korona: Napszámbér: teljes munkanapra személyenkint: cséplési részjutalék- munkás osztagoknak 3%, szántás- vetés 4 korona korona, széna, sarju stb. kaszálás 3 korona, ara­tás 5 korona, permetezés 4 korona, kapálás 3 ko­rona, egyéb napszám 2 korona, szüret 1 korona. Az értekezleten még több aktuális dolgot beszél­tek meg. Fölemelték az expresz-dijat. A kereske­delmi miniszter a belföldi, valamint az Ausztriával Bosznia-Hercegovinával és Németországgal való forgalomban a levélpostai küldemények, postautal­ványok és pénzeslevelek expreszkézbesitésért járó diját az eddigi 50 fillér helyett 1 koronában álla­pította meg. Az egyéb külfödde! való forgalomban valamennyi küldeményfajra megszüntette további intézkedésig az expreszkézbesitést. Lábbeli a hadbavonultak családtagjai­nak. A kassai honvédkerületi hadbiztosság a vár­megye szegény sorsú lakosságának, különösen pe­dig a hadbavonultak családtagjainak lábbelivel il­letőleg javítóanyaggal való ellátására összesen 2400 kg. bőranyagot engedélyezett, melyből Nagy­károly város rendelkezésére 400, Nagybányának 300, az egyes járások részére pedig 150—200 kg, fog kioszlatni. Egy akta Újvidéken. A város levéltárában őrzött régi poros akták között egy érdekes és fő­leg aktuális jegyzőkönyvre akadtak, amely szerint 1779. március 29-én, Újvidék város atyái a hús és zsir féléket a következő árakon bocsátották for­galomba : Hizlalt ökörhús fontja 5 és fél krajcár, tehénhus 5 krajcár, borjúhús 4 krajcár, sertéshús 4 krajcár, szalonna 5 krajcár, faggyugyertya pamut betéttel fontja 12 krajcár, füstölt szalonna 8 kraj­cár, füstölt sertéshús 6 krajcár. A mai horribilis hús- és zsirárak mellett ezek a régi jó időkből való árak szinte hihetetlennek tűnnek fel, pedig el­sárgult, hiteles pecsétes akták tanúsítják, hogy ez

Next

/
Thumbnails
Contents