Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-05 / 40. szám
í TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér, megjelenik minden kedden 8 — ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dp. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs RÉVAI KÁROLYi. Szerkesztőség:: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők i .................. Ki adóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-ittca (Bay-ház ------------ hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. —— A világbékéről. A feminista lapok vezércikkeznek a békéről. A kopenhágai „Béke Bizottság“ pedig jelentéseket ad ki, melyekben ilyenforma felszólítások vannak : „a tanitók az iskolában tartózkodjanak a fegyveres tények dicsőítésétől, ne méteiyezzék meg már a zsenge ifjú lelkét a háborús izgalmakkal, töröljék az erények sorából a harci erényt.“ Ha a föld minden kultur nemzete követné egyöntetűen a feministák és béke bizottságok javaslatait, nem volna semmi szavunk ellene ; de a mig az ember, embertársának földjére, vagyonára éhes, addig ezek a tanok mérgező hatással lehetnek a fogékony ifjú lelkekre. Pokolba az ilyen tanokkal ! Nem nekünk valók ! Drága hazánkat ezer év előtt vérrel szereztük ; vérrel kell meg is védenünk. Mert nem adjuk oda soha senkinek ! Azért kell fiainkat harci erényekben nevelnünk kicsiny korától fogva, hogy helyt állhassanak a Kárpátok bércein mint őrszemek. A feministák felhívását ideális gondolatnak tartjuk, ami meg nem valósítható soha. Tanúságul leközöljük ez ideális gondolatokat, megjegyezvén, hogy lelkünk egész erejével tiltakozunk ellene mindaddig, mig a világon olyan kulturbes- tia államok vannak, mint jelenlegi ellenségeink. * * * A felhívás igy szól ; A harcban álló nemzetek hadseregei hét millió embert vesztettek eddig. Hét millió anyának, a harcosok hitveseinek és gyermekeinek jajkiáltása hangzik felénk. Asszonyok ! mi leszünk felelősek azért, ha az emberiség történetében e gyászos idők megismétlődnek! Most kell hozzálátnunk az állandó béke eszméjének terjesztéséhez, de célunkat csak úgy érhetjük el, ha mindnyájan egy táborban dolgozunk a szent ügyért! Csatlakozzatok az Állandó Béke Magyar Bizottságához ! Az asszonyok és a tanitók kezében van letéve a világbéke gondolata. Hiaba építették a hatalmak a világbéke oltárát a hágai fényes palotában, hiába gyűltek össze a hatalmak képviselői az örökbéke módozatainak megbeszéjésére, azok az államok, melyek e nemes gondolat oltárán a legtöbbet áldoztak, legelőször rántották ki kardjukat már-már rozsdásodó hüvelyéből. Nem békekonferenciákkal fogjuk megvalósítani a világbékét, nem a nemzetek bölcs belátása fogja megteremteni az általános leszerelést ! A harci vá£y az emberi rosszindulatok Pandora-sze- lencéjéből szabadult ki; oda kell azt ismét kulcscsal bezárni. És az emberi indulatok Pandora-sze- lencéjének kulcsa csak a nevelés lehet, ez a kulcs pedig az asszonyok és a tanitók kezében van. A- lakuljon meg az anyák iskolájának internacionális szervezete, szervezkedjenek a tanférfiak az önzetlen, szociális pedagógia szolgálatában és ha e két szervezet egymást megértve fog munkálkodni a jövő nemzedék nevelésén akkor a kardokból nyugodtan készíthetünk nyársokat unokáink részére. Ne a katonás nevelés megszilárdítására törekedjünk az iskolában, hanem igyekezzünk mindenütt békés, munkás polgárokat nevelni, hogy ne kelljen a népek öldöklő tusájában olyan rettentő anyagi és szellemi értékeknek pusztulni, mint azt a most dúló háború szomorúan mutatja 1 S ha majd a békés idők bekövetkeztével a kultúra erre a célra anyagi áldozatokat követel tőlünk, ne mondjuk, hogy nincs pénzünk, szegények vagyunk 1 Ha a- zokat a milliárdokat, amelyeket a munkás kezek kuporgattak össze és amelyeket a háború moloch- ja csak eddig elnyelt, a kultúra oltárára áldozták volna a nemzetek, bizony-bizony sok anya nem A„NA6yBÁNyAI HÍRLAP"TÁRCÁJA A boldog özvegy. Mikor az orvos át akart haladni az utcán, a túlsó oldal gyalogjáróján hirtelen meglátta An- nemariet. Egy pillanatra kínosan megdöbbent és meglassította lépteit. Dé már késő volt. Szégyelte, hogy kitérjen előle, tehál komoly arccal közeledett feléje és kalapját tiszteletteljesen megemelve, udvariasan köszöntötte. A gyászruhába öltözött asz- szony bágyadt mosolylyal fogadta régi barátja üdvözletét. — Fogadja üdvözletemet, nagyságos asszonyom, — mondta meleg hangon az orvos — legőszintébb szívből fakadó részvétemet! A nő könnyed fejbolintással fogadta a részvét kifejezését, azonban arcán a valódi bánatnak halvány árnyéka sem mutatkozott. — A hírlapokból tudtam meg,jhogy férje Galíciában esett el egy roham alkalmával, folytatta az orvos. — Hősi halált szenvedett a hazáért és ezért talán még irigyelni is lehetne. Tudom asszonyom, hogy mérhetetlen fájdalmában lehetetlen önt megvigasztalni . . . de . . . A nő tovább folytatta útját barátja oldalán de egy szót sem szólt, ami rendkívül kellemetlenül hatott az orvosra, mert arra kényszeritette, hogy tovább fűzze a társalgás fonalát, amig végre a nő mégis észrevette kísérője zavarát és hálás mosolygással félbeszakította : — Köszönöm meleg vigasztaló szavait, doktor ur 1 Bármit gondol felőlem, mégis mélyen lesújtott szegény Artúrom halála! Különben majd máskor többet beszélhetünk erről, ha megtisztel becses látogatásával . . . — Részemről lesz a szerencse, nagyságos asszonyom ! — mondta az orvos. Azután kezet csókolt a szép, fiatal özvegynek és elváltak egymástól . . . * — Nagyon megváltozott nagyságos asszonyom, — mondta az orvos, amikor néhány nap múlva meglátogatta a magányos özvegyet. — Az arca sápadt, beesett, szemei kivörösödtek a sírástól. Igazán sajnálom. Képzelem, hány éjszakát virrasztód már álmatlanul ? . . . — És ön ezen csodálkozik, kedves doktor ur? — A világért sem, ámbár, megbocsásson asszonyom, én úgy tudom, hogy h ísasságuk nem volt éppen ideális boldog. Annemarie gondosan ápolt ujjai idegesen rángatták az asztalteritő rojtjait, amikor nehezen felsóliajva igy szólt: — Nem, nem voltunk boldogok. Minek is tagadjam- Házasságunk talán csak az első hónapokban volt tűrhető, de aztán . . . Külötnben minek idézzem fel szomorú emlékeimet, hiszen ön úgy is mindent tud, kedves doktor ur. Az orvos igenlőleg bólintott fejével. — És mégsem tud mindent, — folytatta bágyadt mosolygással a nő — noha ön legjobb barátja volt, aki előtt semmit sem titkolt. De egy dolgot nem árult el senkinek . . . ezt az egyel nem ... Annemarie félbeszakította szavait és lehunyta szemeit, mintha szégyelné folytatni, majd rövid habozás után halkan suttogta : — Azt, hogy meg is vert 1 Igen, megvert gondosan ápolt, fehér kezeivel, amelyekkel balga módon szórta el pénzemet és amelyekkel másokat beczézgetett és cirógatott, akiket később, — mikor engem megunt — sokkal jobban megszeretett. — Ezt tette, Arthur ? — Igenis, ezt tette és mégis elsirattam, mégis álmatlanul töltöttem miatta az éjszakáimat, a- mig a bánat arcomat meg nem halványította és szépségemet el nem pusztitotta. Hosszú szünet támadt, mielőtt Annemarie — erejét összeszedve — ismét szóhoz juthatott. — Nem tudom, ogy sikerülni fog-e önnel
