Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-16 / 11. szám
2 NAGYBANYAI HÍRLAP 1915. március 16 van, ami a békében volt, ennélfogva el sem képzelhető, hogy abből kétszer, sőt háromszor any- nyít legyenek képesek kiadni. A jobb idők csekély tartalékjai már felhasználódlak, azok a kis összegecskék, amelyeket a tisztviselők még a béke idején a szájoktól húztak el és a rosszabb napokra félretettek, már a háború első hónapjaiban elfogytak. A hitelek most sehol sem vehetők igénybe, tehát a legnagyobb önzetlenség és önmegtagadás mellett is a tisztviselők megélhetése komolyan veszélyeztetve van. A háború viszontagságaiból, nélkülözéséből mindenkinek ki kell vele vennie a maga részét. Lzt a tisztviselők bámulatos önmegtagadással, minden szó nélkül tették meg, amennyiben a saját megélhetésükre sem elegendő javadalmasásukból havonkint 1—3°/o-át kötötték le a hadsegélyzés céljaira. ‘Eddig türelemmel is viselték sorsukat, mert az ősszel rendesen berendezni szokott éléskamrák, ha a háború alatt vékonyabban is, de mégis elősegitették némileg a megélhetést, illetőleg annak nehézségeit nem tolták annyira előtérbe. Mos*, azonban, midőn már az amúgy is gyengén felszerelt éléskamrák teljesen kimerültek, a megélhetés kérdése kérlelhetetlenül élénkbe áll. Ennek megoldására történtek is az országban némi mtézkedések, amennyiben a gabonane- müek és lisztfélék requirálása által a legszükségesebb élelmiszerek arányosabban fognak az egyes fogyasztó piacok között megosztatni. Minthogy a- zonban a gabonanemüek és a liszt lefoglalását nem az állam és hatóságok végzik, hanem nta- gánegyének teljesitik, ennélfogva a gabona és a liszt ára egyfelől a minőség, a keverési arány, másfelől mérték szempontjából is közvetve erősen felemelkedik, mig az áru a fogyasztóhoz és ezek között a tisztviselőkhöz eljut. Ezen aggály kifejezést nyert a Magyar Városok napokban megtartóit értekezletén is, ahol szintén a visszaélések meggátlását igen fontos tényezőnek tartották a közélelmezés kérdésében. A lisztnemüeken kívül még más fontos elsőrangú élelmi cikkek is vannak. Ilyenek a cukor, tízs, árpa-kása, kávé, borsó, paszuly, köleskása, zsiradékfélék stb., melyek a mai husszegény vi Jágban a megélhetésre elkerülhetetleuül szükségesek. A húsfogyasztás lassankint már fényűzés számba megy, ez a tisztviselő asztalára csak ritkán, legföljebb az ünnepnapokon kerülhet. Ily körülmények között a tisztviselő megélhetése alapjában meg van támadva s veszélyeztetve van a saját szervezetének is az észszerű fenntartása, pedig a háborús viszonyok kétszer sőt há- I romszor annyi munkateljesítményt követelnek, mint a békés idők. Az pedig el sem képzelhető, hogy j a tisztviselő rosszabb fogyatékosabb táplálkozás j mellett nagyobb szellemi munkát végezhessen, bármennyire kívánják is ezt meg a kényszerítő kö- | rülmények, a közszolgálat mindenek fölé helyez- j kedő érdeke. A tisztviselők látva azon veszedelmet, amely megélhetésük fogyatékossága folytán a í szolgálatra hárul, igyekeznek az illetékes köröket erről felvitágositani és drágasági pótlékot kérel- | meznek. Hogy lesz-e eredménye a kérésnek, azt nem tudhatjuk, de annyi bizonyos, hogy az eszmével komolyan foglalkozni kell, ha csak azt nem akarjuk, hogy a magyar társadalom gérince végrom- lásba jusson. A tisztviselői kar jól tudja, hogy ma minden falat kenyér elsősorban a küzdő' hősöket illeti. Nem is tudná nyugodt lelkiismerettel lenyelni falatját akkor, ha tudná, hogy a kjatonák éheznek. Nem is maga számára kér, hanem gyermekei részére, akik utóvégre is a nemzet jövendőjének csirái. Tengeriliszt. Rövid idő múlva a kormány rendelete értelmében csak olyan kenyeret szabad sütni, még a magánháztartásokba.« is, amelyben ötven százalék tengeriliszt van. Nem lesz tehát érdektelen, ha Írunk a tengeriről és ha az olvasóközönség figyelmét felhívjuk a tengeriliszt eltartására, mert hiszen elsősorban az a fontos, hogy teljesen kifogástalan legyen a liszt, amelyből a kenyér készül. Mert megtörténhetik, hogy a kenyér dagasztása és sütése is megfelel a követelményeknek és mégis va- I lami különös mellékize lesz ^z uj rendszerű hadikenyérnek, amelyet esetleg — mivel más hiba nem történhetett — a tengerilisztnek tudnak be, Annál is inkább mert a tengjen lisztnek kenyérsütéshez való felhasználása egészen uj esemény s az ismeretlen lisztre igen könnyen ráfoghatják, hogy mint kenyérpótló eledel semmiképpen sem vés és minden illuzóit maga alá temeti. A nagy Semmi derék munkása mindezt megtanulta hosszú szomorú életpályáján és éppen ezért gyűlölte lelke mélyéből a hangzatos szavakat és semmitmondó, széles gesztusokat . . . Csak ásott és ásott szüntelenül. Kimérte csendes vendégei rideg lakóhelyét, azután tovább ásott. Becsületes, veritékes munkát végzett és sohasem adta föl őrhelyét, ahová a sors állította. Nem nősült meg soha. Talán a sok özvegyi gyász, vagy az árvák könnyei tartották vissza a házasságtól, melyeket szomorú hivatásának teljesítése közben folyni látott. Egyedül volt és egyedül is maradt. És csak ott érezte magát jól, a halál körülkerített mezején, ahol minden emberi öröm és fájdalom véget ér. Ha olykor szabad napjain, vagy estéin végigbandukolt a város zajos utcáin, vagy meghúzódott valemelyik polgári csapszékben, csakhamar méla búskomorság vett erőtt rajta és visszavágyódott a csendes temetőbe, a néma emberek közé, akiknek utolsó nyugvóhelyét ő ásta meg. Az élet pezsgő zajában sem feledkezett meg mindennapi kenyéradójáról : a halálról. Így teljesitetle már körülbelül egy évtized óta pontos lelkiismeretességgel nehéz hivatását. Az érintkezés a néma emberekkel, idő előtt szó- í-n-irrá tette. Szerette a néma csendet és tudta, De hirtelen minden megváltozott körülötte. A temető titokzatos csendjét megzavarta a harci riadó zaja. Dobpergés és jtrombitaharsogás hasította át a levegőt és a halál legalázatosabb szolgáját, a néma, nagy csend lelkiismeretes őrét is elszakították megszokott hivatásától. Most sokkal fontosabb munka is akad. mint az egyszerű, polgári halottak elföldelése. Ej.t más — katonai szolgálatra nem kötelezett ember — is elvégezheti helyébe. Hogy annak a derék embernek milyen nehezére esett tevékenységének megszokott helyétől megválni, azt senki nem tudta elképzelni. Mert utóvégre a hatóságok nem sokat törődtek a pol, gári halottakkal, de ö j— a sírást) — rokonait- narátait, védenceit látta] a halotakbau, akiknek sírját kegyeletes szeretettél ásta meg és csak nehéz szívvel vett búcsút néma lakóitól, azon a veröfé- nyes augusztusi napon, mikor még a rózsák is virultak és illatoztak. Felszorzottak egy túlzsúfolt katonavonatra, rajongó, kacagó és vigadó legények közé, akik széles jó kedvüket és lelkesedésüket hangos nótázásbán juttatták kifejezésre. A sírásó ebben a zajos környezetben boldogtalannak érezte magát. Elszokott a vig emberek társaságától. Az Ö társai: a halottak nem é- nekeltek és azért nenj tudott lelkesedni bajtársaival a virágokért, zászlókért és hangos nótákért. ° az életben csak az enyészet értékét ismerte. felel meg rendeltetésének. Pedig nem igy van. A tengeriliszt ugyanis a legérzékenyebb a lisztek között s legcsekélyebb behatásra is, amely talán fel sem tűnik a háziasszonynak és igy megelőzni sem tudja, élvezhetetlenné válik. Különösen a városok asszonyainak háztartásában történhetik meg ez a baj, hiszen mig vidéken az őrlés napját számon lehet tartani, addig itt a kereskedésekben vagy a piacon szerzik be a szükséges lisztet és bizony az eladó csak a hasznát nézi s arról alig hiszem, hogy őszinte felvilágosítást adna, hogy mikor kapta ő a lisztet, vagy mennyi ideje már, hogy az üzletében van? * Tulajdonképpen a hatóságok elsőrendű dolga kellene, hogy legyen annak az ellenőrzése, hogy a malmok kenyérlisztkészités céljaira kizárólag száraz tengerit használjanak fef, mert ha tizenöt százaléknál a tengerinek több a nedvesség- tartalma, akkor a közönség bizony romlott liszthez jut. Igen sokszor előfordul, hogy avas a liszt Ez is a kezelés hibája, mert a zsírtartalom miatt gondosabban kell bánni a tengerivel. (A mi tengerink nedvesség tartalma közvetlenül a törés titán normális időjárás mellett tizenhét-tizennyolc százalék körül van.) Megtörténhetik az is, hogy tiibás és romlott szemek is kerülnek az őrlendő tengeribe. Ezek, a leginkább penészes szemek is gyors romlást okoznak, azonban igen könnyen felismerhető az ilyen liszt, amely sötétes szinü és nem aranysárga vagy fehéres, halványsárga, mint amilyennek a jó tengerilisztnek keil lennie. Hogy kárba ne vesszen a lisztkészitésre nem használható tengeri, a szeszgyáraknak lehetne átadni feldolgozás végett. Tehát sok baj van a tengeri kezelésével, hogy tó lisztet kaphassunk. De még a legszárazabb tengerilisztet sem lehet tizennégy-tizenhat hétnél tovább tartani, illetőleg az ennél tovább állott liszt kesernyés lesz, ami pedig megérzik akár kenyérhez használjuk fel a lisztet, akár puliszkát készítsünk belőle. Természetesen az is a hatóság dolga lenne, hogy a kereskedésekben bizonyos határidőn túl régen őrölt, állott lisztet ne árusíthassanak. Egyúttal a piacokra hozott lisztet is mindig meg kellene szakemberekkel vizsgáltatni. Mint említettük a tengeriliszt igen érzékeny és már nem egyszer történt meg, hogy a kereskedésben becsomagolt liszt másfél nap alatt átA hadjárat első része sem eléghette ki. Lábai nem bírták a meneteléseket, fülei nem tudták megszokni az idegölő lármát, dobszót és trombitaharsogást és az egetverö „hurrázásokat,,. Aztán következett a hadjárat második fázisa : a megerősített állásokban, amikor a földet kellett kihasználni mint természetes szövetségest. És ekkor az egyszerű sirásó is hirtelen kilépett az ismeretlenség homályából. Attól a pillanattól kezdve, mikor ásót adtak a kezébe, teljesen megváltozott. Köny- nyes szemekkel, mély megindultsággal tekintett az ásóra, arra a szerszámra, mely régebben kisérő fegyvere volt. Feltalálta önmagát . . . egészen otthon érezte magát, az ásó visszaadta életkedvét, Önbizalmát és lelkiismeretesen, veritékesen ásta vele a föld kemény rögét. A században csakhamar hire terjedt, hogy milyen ügyességgel ássa a lövészárkot, ágyufede- zéket és lakályos barlangokat. Munkájában az sem zavarta, hogy gúnyolódó társai „vakondok mester“-nek nevezték el. Csak azt tudta, hogy most ő is egyik hasznos, munkás tagja a hedse- regnek, holott azelőtt feleslegesnek és nyomorultnak érezte magát. Önérzete, teljesítőképességével együtt növekedett fokozatosan. Munkájában nem zavarta meg az ágyuk dörgése, a fegyverek ropogása. A pokoli lárma nem téritette el munkájától és mikor egy napon — az ellenség erős tü'zeléseközben, — nagy földsáncot
