Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-16 / 46. szám

2 NAGYBÁNYA! HÍRLAP 1915. november 16. nemcsak azért fontos, mert enélkíil a kép sokszor csak nagyon fogyatékos fogalmat nyújt — pl. egy vonat, egy repülőgép, egy állat, a tenger, egy víz­esés stb. nyugvó állapotban csak holt tömeg — hanem fontos azért is, mert épen a mozgás az, ami a figyelmet első sorban lekötni képes. Ennek fel­ismerése indítja az üzleti élelmességet a legrafi­náltabban kieszelt mindenféle mozgóhirdetés alkal­mazására. Fokozott mértékben leköti a mozgás a gyermek figyelmét, akinek a lelkét még nem nyom­ják gondok és gondolatait nem foglalja le más, csak épen az, amit maga előtt lát. Épen ez az, ami a fiatalkorban lévőknek a mozi iránti különös elő­szeretetét is megmagyarázza. A gyermekek különös örömmel mennek ezek­re a tanórákra és ez az öröm egyúttal az oktatás eredményességének is a legnagyobb biztosítéka, mert a kedv és a szeretet a munkának szárnyakat .adnak. Ha az előadás jól van előkészítve, és a film vezetése is megfelelő, akkor a tanulók nem­csak a vetítés ideje alatt, hanem az azt követő megbeszélésnél is odaadó figyelmet tanúsítanak s az előadás örvendetes eredményt mutat. Még a különben lusta, tehetségtelen tanulók is találó, he­lyes feleletekkel igazolják, hogy figyelmüket semmi sem kerülte ki, hogy a látottakat megértették s valamennyi tanuló azt a benyomást kelti a tanár­ban, hogy a szerzett ismereteket nem egy köny- nyen fogják elfelejteni. — A moziban a szemlélte­tésnek olyan eszköze áll rendelkezésünkre, amely ! tökéletesség dolgában a többi szemléltetési módok­nak messze felette áll s különösen ott, ahol moz­gási folyamatok ábrázolására van szükség egysze­rűen pótolhatatlan és egyúttal éppen ezen a téren tökéletes. A tenger hullámzását, az őserdőt vihar­ban, a vonat rohanását, egy kikötő vagy egy nagy város utcai életét, egy lovasrohamot, valamely gyár működését, a csak mikroszkopikus vizsgá­lattal megfigyelhető életjelenségeket semmiféle ta­nár semmiféle magyarázattal nem képes a gyermek szeme elé varázsolni, mig a mozgó fényképpel mindezt egyszerre 1000 vagy akár még töb tanu­lónak életliü valóságban be lehet mutatni. Nem szabad felednünk azt sem, hogy a többi szemlél­tető eszköz — a kép, vagy modell stb. — egyéb tökéletlensége mellett a legtöbb dolgot csak kicsi­nyítve mutatja és hogy a mozgókép sokkal erő­sebben és tisztábban megvilágítható, mint bármely más kép, tehát ábrázolása tökéletesebb és a néző figyelmét már csak ebből az okból is könnyen leköti. Azonkívül a mozgás a nézőben annak aka­ratán kívül gondolatokat ébreszt. Annak az aggály­nak, hogy az ilyen mozgási folyamatok szemlélete a film gyors lepergése miatt a tanulót felületes ségre neveli, nincsen semmi alapja, mert akkor ugyanezt mondhatnánk a természetben szeizelt azon benyomásokról is. amelyeket valamely gyors lefolyású dologról nyerünk. Ez is, az is lehet múló vagy maradandó hatású és csak a felületes bíráló mondhatja azt, hogy a külvilágnak egy gyors le­folyású jelensége, vagy az, amit a filmen látunk a lélek belső életében is csak ilyen átnemeti hatá­sú lehet. Néhány méter film, amelyen a tenger tajlékozó hullám törését bemutatjuk, soha el nem mosódó és tiszta fogalmat ad a gyermeknek, ho­lolt különben akár egy. egész könyvtárt elolvastat- halunk vele a tengerről és mégsem fogja azt he­lyesen maga elé képzelni. Az oktatás az ismeretek igen számos ágaza­tában sokkal egyszerűbbé és mégis eredménye­sebbé válik, ha a filmet segítségül hívjuk. És szükség is van rá, hogy ezt épen úgy, mint min­den erre alkalmas uj eszközt igénybe vegyünk, mert a folytonosan szaporodó ismeretekkel csak igy lesz képes az oktatás lépést tartani. A modern kulturéletben nemcsak egyeseknek kell többet tudniok, de a tudást minél szélesebb néprétegek­be kell belevinni, hogy az ismereteket demokrati­záljuk. És erre — legalább az ismeretágak egy bizonyos részénél — nagyszerű eszköz a mozgó­fénykép, mert ezzel azt, amit pl. egy tudósnak hosszú tanulmányok és talán nehéz mikroszkopikus megfigyelések alapján sikerült megállapítani, száz­ezreknek könnyű szerre) bemutathatjuk. Egy film- negativról készült másolat 30 hétig üzembeg tart­ható. Ha naponta csak 480, tehát hetenkint 3360 nézőt számítunk, akkor egy-egy másolatot 100.800 embernek mutathatunk be. Mivel pedig egy nega­tiv filmről legalább is 40—50 pozitív készíthető, nyilvánvaló, hogy egyetlen felvétel az emberek millióival megismertethető. A mozgófénykép éppen úgy, mint a könyv- nyomtatás hatalmas eszköze az ismeretek népsze­rűsítésének. A Zeppelinek működése, A háborúban ez idő szerint használatban ál­ló Zeppelinek sokszoros és rendkívül jelentős és értékes tökéletesítést mutatnak azokkal a típusok­kal szemben, amelyekkel béke idején ismerkedtünk meg. Mindenekelőtt jelentékenyen nagyobb a mo­toruk teljesítőképessége. Aztán meg az is kétség­telen, hogy az esztendőnél már hosszabb ideje dúló háború folyamán sok javítás történt a kor­mánykészülékek szerkezete és építése dolgában is, oldal- és magassági kormányt illetőleg egyaránt. A Zeppelinek villámgyors fordulatai csodálatát vív­ták ki azoknak, akik az ilyen manőverezésnek, nevezetesen az Északi-tenger fölötti repülések al­kalmával, szemtanúi voltak. Ha üldözőbe vették ezeket a német léghajókat s azoknak gyorsan kel­lett nagyobb magasságba emelkedniük, akkor tűnt ki csak hamarosan, hogy ugyanannyi idő alatt három-négyszáz méterrel voltak képesek magukat feljebb dolgozni, mint bármilyen más légi jármű. Ha ezt egy másfajta kormányozható léghajóval próbálnák megcsinálni, úgy annak gázburka a homlokrészen feltétlenül elpattanna A német Zep­pelineket a gáz emelőerején és túlsúlyok fokoza­tos lehajigálásán kívül még az eredeti előre való rohanásra alkalmazott erő lendülete is hirtelen emelkedésre képesíti. Egy év tapasztalatai alapján már eljuthattunk annak megállapításáig, hogy a Zeppelinek repülé­si sebessége percenként egy mérföld (vagyis 1600 méter, ami óránként kereken száz kilométer): ez persze független egy netán még kedvező légáram esetleges támogatásától. Annak idején a léghajók repülési magassága 4—5000 láb volt (1200—1500 méter), ma azonban a hadi Zeppelinek legalább 10.000 lábnyi (3000 méter) magasságba képesek hatolni, ahol már jóformán teljes biztonságban vannak a repülőgép támadásaival szemben. Mert még a kimondottan támadó rendeltetésre és célra gyártott repülőgép is csak a legnagyobb erőlködés árán képes 8000 láb (2500 méter) 'magasságba jutni. Hiszen teli van bombával és többórás repü­lésre való hajtóanyagot (benzint) kell magával ci­pelnie, mert legtöbbnyire az a feladata, hogy hosz- szan kell lesben keringenie és adott esetben hu­zamosabb ideig tartó üldözésre készen lennie. Itt nem szabad hát az összehasonlítás alapjául venni azt, hogy kimondottan magasrepülésre gyártott már nem is sirt. Valósággal görcsökben vonag- lott és egyre azt hajtogatta : — Drága Juonom, édes szép párom, mi lesz én velem, miért hagysz itt engem . . . A Juon fekete szemeit ellepte a sirás halla­tára a könnyek fátyola, de hirtelen összeszedte magát és a kocsiban felrikoltó furnlyaszóra ropni kezdte a juhásztáncot, hogy csak úgy dübörgött a 6 lónak 36 embernek szánt kocsi feneke. Azu­tán vigasztalni kezdte az asszonyt: — Ne sírj Mariuca! Visszajövök én minden bizonnyal. Csak te vigyázz magadra . . . Érted Mariuca, vigyázz magadra . . . Nekem ne Írass levelet, mert én úgy se tudom elolvasni, más meg minek lássa meg amit te Íratsz nekem. De én mégis tudok azért majd rólad, mert én tudok haza álmodni. Megta­nított az öreganyám, ’aki nagy boszorkány volt. Hát úgy vigyázz Mariuca, hogy én mindent meg­álmodók, ami idehaza történik . . . — Ne félts engem Juon, de te se . . . — Én nem Mariuca, az bizonyos. Felharsant a'zászlóaljkürtös jeladása, a vo­nat lássan megindult. Az asszonyok sírtak, sikol­toztak, a honvédek könnyes szemekkel énekeltek és nekivágtunk annak az útnak, amely a dicsőség mezejére és a nagy bizonytalanságba vezetett. A Juoii a harctéren igen használható, jó ka­tonának bizonyult. Kitartó, bátor honvéd volt, aki jó kedvével, örökös mókáival jó hangulatba hozta a némelykor csüggedőket is. Ha meg rekvirálásról volt szó, akkor a Juon mindig előállt; — Tessen már engem küldeni hadnagy ur, nem ért az ilyen finom dologhoz a hibás oláh , . . És a cigányvér nem hagyta magát, ügy sen­ki sem tudott „szerezni“, mint a Juon. — Juon! ma nehány liba kellene a tiszti asztalra . . . ■ — Értem, instátom, tesz liba . . . — De pénzért, te Juon, mert máskép meg­eszed a kefét ... — Értem instálom, hadnagy ur, pénzért, ha lehet ... Ha nem lehet ... és tovább nem mondta a Juon, de a liba az lett. Sokszor megkérdeztem tőle : > — Mi újság otthon, Juon ? Mit csinál a Ma­riuca? ... ' — Jól Van, iustáltom, megálmodom én min­dig, ha lehet aludni. Jól van, jól viseli magát. Egy éjszakai roham után, amikor megint összeszedelőzködtünk, jelentik, hogy a Juon eltűnt, a Juon nincs sehol. Elparentáltuk a századcigá­nyát, elmondtuk a jó tulajdonságait, azután napi­rendre tértünk felette a szokott mondással: az örök világosság fényeskedjék neki, — ha meghalt; ha meg elfogták, akkor nincs baj, mert a Juon úgy­is megszökik. Néhány nap múlva én is golyót kaptam és súlyos sebemmel a dorna-watrai kórházba kerül­tem. Egy szép napon lassan nyílik a szobám ajT taja és azon lopva betolakodik egy sápadt arc* melyből két fekete n.ély tüzü szem mosolygott felém. — Te vagy az Juon 2 kiáltom én . . . — Hát persze, hogy én vagyok; instálom hadnagy ur. Hogy az .a felséges menybéli Jó Is­ten áldja meg, csakhogy maga is megsebesült . . . — Kell a kutyának az ilyen áldás te sza­már ... — Hát nem áldás ez nekem . . . ? Már egy hete itt vagyok és egy szót se tudok senkivel se beszélni. Ezek a fehérbóbitás fehérnépek mind csak németül gágognák, nem tud itt senki olá- hul . . . — Osztán mi újság, Juon . . .? Almodsz-e még . . . v • ' c '

Next

/
Thumbnails
Contents