Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-21 / 38. szám
tott: Szerbia. Hogy a balkáni országok e- gyiitt és szövetségben' onthassák vérüket az ententeért, ahhoz elébb olyanból kellett volna súlyos engedményeket tenniök egymásnak, amiért nemrég két háborúban vé- reztek egymás ellen. Mindegyik számára kész veszteséggel kezdődött volna az a lehetőség, hogy véres áldozatokkal szabadjon résztvenniök' az entente készülő veszteségeiben. Ez olyan kétségbeesett csalogatás volt, mint mikor a suszter kiabál az inasnak, hogy: gyere csak be, hadd verlek meg! Nem lehet rossz néven venni a suszterinastól, ha nem siet kikapni. Az entente nem veheti rossz néven a Balkántól, ha legveszettebb fenyegetés s legédesebb csábitgatás után sem áll kötélnek s nem szolgáltatja ki magát \ akon a mi szövetsé- gesi fegyverünknek, mely éppen most végez ellenálhatatlan erővel a világ legnagyobb katonai hatalmasságával. Annyit dicsérte az entente a Balkán okosságát. Mért lepődik meg most, hogy csakugyan van magához’való esze? Az entente úgy tesz, mintha még várna terminusokat, mintha még elhalasztat- hatott volna aláírásokat, mintha még nem dőlt volna el végképp, hogy a Balkánra ebben a háborúban nem számíthat. Lehet, hogy forma, hogy dátumok, hogy külsőségek szerint igaza van. De valójában nincs. Jönnek mindenféle értesüléseink s legalább oly jó forrásból, mint az entente értesülései, hogy Venizelosz nem siet ma már az ententei zászlók alá s általában a balkáni országok egyik a másik után éreztetik, hogy nem szándékoznak vesztükbe rohanni. De minden értesülés nélkül is körülbelül tisztában lehetünk ezzel. S nem is inától fogKora reggeltől késő estig, még éjjeli álmaikban is csak egymásra gondoltak. Vilmos abban a boldogító tudatban, hogy második énjét teljes biztonságban hagyta otthon, sokkal nyugodtabb volt, Frigyes pedig örökös gondban és rettegésben töltötte életéi. Vilmos majdnem naponként küldözgette forró testvéri szeleteiét lehelő leveleit, Frigyes pedig nem tudott mit válaszolni, mert más élménye nem volt, mint a remegés imádott testvére egészségéért és jóllétéért. Sőt a kapott levelek elolvasása sem hozta meg számára a lelki megnyugvást, mert a posta most ólomszárnyakon halad és ki tudja, mi történhetik azalatt . . . — Ami vele történik, azt a távolban magam is átélném, — ezzel vigasztalta némileg magát hónapokon át és éppen ezért nyugtalanította most a lefolyt álom, mert nem volt képes a gon- dolcttó! megszabadulni, hogy testvére, az imént, pont háromnegyedhétkor egySellenséges golyótól megsebesült . . . Idegesen, izgatottan kelt fel ágyából. — Hol késik ma a posta? Végre megérkezett testvére kedélyes, biztató levele, hogy ne aggódjon érte, noha ezrede most heves rohamtámadásra indul. És akkor sebesült meg . . . akkor fúródott a golyó nemes szivébe 1 — mondta Frigyes kitörő va, hanem május másodika óta. Amikor megtörtént a gorlicei áttörés és megkezdődött szövetségesünknek íengyelországi sikere, mely következéseiben mindinkább az egész világháborúban való sikerünkké kezd szétterjedni. Ez többet mond a Balkán népeinek, mint minden entente-igéret és enten- te-fenyegetés. Semminek nincs akkora sikere, mint a sikernek. Az ivangorodi frontáttörés. — Egy kadét följegyzéseiből. — Szerkesztő kollégánk Hegedűs Sándor a Szi- lágysági Újságban László öccsének pompás, színes levelét közli a harctérről. A leírás oly szép, hogy mulasztást követnénk el, ha le nem közölnénk mi is közönségünk élvezetére. A híres ivangorodi frontáttörés egy részlete van ebben megörökítve. A levél igy szól : A hegyoldalon kövek, földhányások mellett halottak, sebesültek feküsznek. A mieink, s az oroszoké vegyesen. Az egész terep tele van szórva kisebb, nagyobb acélszilánkokkal, srapnell-hüvelyekkel, roj- tosszélü, kráterforma mélyedésekkel. Ezek az ágyúzás nyomai. Meglehetős pontossággal meg lehet állapítani : itt a Feldkanone, itt a Feldhaubitz, itt a Schwerehaubitz gránátja csapott le. Itt-ott óriási méretű krátereket leltét látni. — Körülötte ép és széttépett hullák. Szeges drót, beton darabok, gerendák, összetört fegyverek hevernek. Itt csapódott le a hozzánk beosztott két ágyuóriás, a „Gretchen“ ,s a „Luise“ gránátja. Itt vonult \égig az oroszok rendkívül megerősített „Stellungja“. Már csak rom, törmelék. Pedig hej, de megvolt erősítve 1 Többszörös drótakadály, betonfedezék, a fedezékben szibériai lövészek, akik golyóval lövik a repülő galambot, a feldobott burgonyát. Ha az ember látja azt az ir- tóztató erősítést, nem tudja elképzelni, hogy a fedezékbe élő emberek behatolhassanak. És mégis lehet és nemcsak lehet, hanem meg is történt. fájdalommal. — Nem várok már sürgönyt, nincs rá szükségem . . . érzem hogy elesett ! . . . Öltözködés közben a tükörbe nézett és hát- ratántorodott. — Mi ez ? Nem Vilmos hasonmása többé. Ő nem ismerte a gondot, bánatot és arcát nem ruti- tották el a fájdalom barázdái . . . Mosolygott ... de rögtön utána zokogva megtört és a székbe rogyott. — Olyan volt, mint én . . . szakasztott o- lyan, — igy sirdogált egv-két óra hosszáig. Azután felállva, ismét a tükörhöz lépett és zokogva folytatta : — Nem tudok már mosolyogni . . , Magával vitte mosolygásomat a sírba . . . Nem, nem ilyen volt mint amilyen most én vagyok I És fellökte a tükröt, mely ezer darabokra tört. — Csak én bennem, az én lelkemben él a képe, úgy amilyen volt I ... Ott tartotta magát változatlanul ! Nem . . . nem kell többé tükör . . . mert nem tudok mosolyogni I . . . Fájdalomtól megtörtén az ablakhoz ván- szorgoft: — Öregszem . . . hervadok ... nem tudok már mosolyogni ! . Ezentúl nem nézett többé a tükörbe . . . A sürgöny nem érkezett meg ... de a levelek is végképp elmaradtak . .. Augusztus elsején már a hajnali órákban ébren volt minden ember. Takarította a fegyverét, rendezte, kiegészítette patronjait, meglazította ásóját, tudta minden, ember, hogy készül valami, de nem sejtette mi. 6 órakor dördült el az első lövés. Távcsövei figyelem a hatást : „Volltreffer“. Gerendák, deszkák, főlddarabok repülnek a levegőbe több méter magasra. A Schwerehaubitz belőtte magát. Lassanként minden ágyú belőtte magát. Hét órára készen voltak. Pihentek egy pár \ ércét, majd ritkán el-el dördült egy-egy ágyú, mintegy unalomból. Így tartott ez 8 óráig. Ekkor az ágyuk mind gyorsabban s gyorsabban szólnak. Fél 9 órakor már minden ágyú. oly gyorsan lő, amint csak teheti. Állandóan dörögnek a legkülömbözőbb ágyuk. Golyóik állandóan sikognak. Már háromnegyed 9 óra. Minden ember megvizsgája még egyszer magát s gyorsan előre futunk az orosz állás felé. Nem messze a drótakadálytó! újból beássuk magunkat. A fegyver töltve, a bajonett feltüzve. Várunk. Hallatszik a parancsnokunk kommandója : „Feuer“ ! „Schnellfeuer!“ Az ágyuk dörgésébe, a fegyverek ropogása, a gépfegyverek kattogása vegyül. Pokoli zene. Pontosan 9 órakor vége szakadt a zsivajnak. Csak kommandók hallatszanak: „Feuer einstellen!“ „Sturm !“ „Vorwärtz !“. Egy ugrással talpon vagyunk, s futunk előre. Még hallom az orosz kommandót : „Rota pli!“ „Szára !“ (tüzelj). A fegyverek recsegését elnyomja a fiuk ajkán felharsanó velőtrázó „Hurráh!“ Még egy ugrás s már benn vagyunk az orosz: fedezékoeu. Reszkető kezek hosszú bajonetteket tartanak felém. Közéjük lövők. Egy ember átlőtt koponyával összeesik. A többi riadtan dobja el fegyverét. Kék szemükből valami kimondhatatlan félelmet lehet kiolvasni. Ezek már nem ellenfeleim többé. Intek nekik : menjetek hátra! Nincs időm többé velük foglalkozni, mennem kell üldözni a menekülő ellenségeket. Egy házban nyolc kozák bujt el. Megtaláljuk őket. Megadják magukal. Intele hátra ! Alig megyek tiz lépést, az egyik rám lő. A gólyó a fülem mellett süvít el. Gyorsan megfordulok. A fiuk nekirohannak s mielőtt megakadályozhattam volna, minden orosznak 2—3 bajonett járta át a szivét. „Orgyilkosnak nincsen kegyelem !“ mondja ki a szentenciát egyi baka, s nyugodtan letörli kezéről a vért. Még egy-egy lövés dördül. Majd minden- ' nek vége. A nyomasztó csendet a sebesültek jajgatása, haldoklók hörgése, harsány kommandó töri meg. Vége az ütközetnek. Áttörtük az oroszok legerősebb frontját. Uj csapatok megszállják az elfoglalt részt. Mi megyünk kipihenni a fáradalmakat, izgalmakat. Hegedűs László. A hivatalos hadi jelentések. A laikus küzönség aligha tudja még el is képzelni, hogy mint készülnek az úgynevezett Hö- ferjeleníések ? Nagy sora van azoknak, Száz oldalról futnak össze a szálak a vezérkari főnök helyettesének irodájába, hol összegezik a nyilvánosságnak szánt táviratokat. Le- és fölfelé szerteágazó huzalok lehetővé teszik, hogy a legkisebb csapatalakulatoktöl föl a
