Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-21 / 38. szám
hadtestig, egy azon időben egyforma utasítással lehet ellátni óriás csapattömegeket. Hanggyorsasá- gu az érintkezés, ezt is villanyerő gyorsítja meg. Nincs már távolság, lassujárású futárral való közlemény-továbbítás. Itt a telefon, elrejtett, srapnell- mentes kiépített földalatti várakban, amely minden j távolságot megszüntet és az érdekeltek között a közvetetten és gyors érintkezést teszi lehetővé. Va- | lóságos telefon központ ez és az ember hirtelen valamilyen nagyobb vidéki.város telefonközpontján képzeli mágát, ha a füléhez veszi. Egy körültekintés azonban mutatja, hogy földalatti barlangokba és odúkba csak a hadiszintérre szokták Edison kifinomitott találmányát fölszerelni. Jönnek-mennek szüntelen éjjel nappal a parancsok, a jelentések ; a sok tízezer emberre rugó és sok kilométernyire egymástól szétszórtan fekvő hadsereg pár perc alatt minden emberével tudatja az uj parancsokat, rendelkezéseket és eseményeket. Mert a hadveze- tőségnek arra is gondja van, hogy azok a szakadatlan ■ láncolatban érkező győzelmi hírek az események szinteréről távolabb fekvő csapatokhoz is eljussanak. És milyen gyorsan ! A mi telefonunk a legjobb haditudósító. A sajtó órákkal később értesül csak a hivatalos jelentésekről, mint többen a lövészárokban levő csapataink. A Höfer-jelentések magja naponta kora hajnalban lát napvilágot. A századparancsnok a zászlóaljai közli a fontosabb eseményeket. Ott már négy század jelentése fut össze. A zászlóaljak parancsnokai összegezik az eseményeket és továbbítják az ezred parancsnokságához, szószerint; minden pont, vessző, kötőjel és pontosvessző továbbítása a telefon kezelő legszigorúbb kötelessé ge. A „távmondat“ leadói és fölvevői idejének óráját és percét, leadójának és fölvevőjének nevét mindkét érintkező állomáson följegy zik. Az ezred, ahogy a zászlóaljak beadták a jelentésüket, újra összegezve a hadosztálynak továbbítja ; a hadosztályparancsnokság a hozzátartozó két dandár jelentéséhez a sajátját is hozzáfűzve, fölterjeszti a hadtesthez. A hadtest viszont a hadosztályok jelentéseit összegezi és a hadsereg parancsnoksához juttatva, megadja az anyagot a Hőfer-jeletés elkészítéséhez. Ott összpontosulnak a különböző hadseregek parancsnokainak jelentései és Höfer altábornagy megírja a napi bulletinjét. Kiveszi a nagyobb, említésre, méltóbb mozzanatokat és bizony sokszor egész hadosztályok napi ténykedései vagy egyáltalán nem, vagy csak pár szóban szerepelnek benne. És ez az egész, szinte végtelennek látszó, létraszerüen és hatványozottan mind nagyobb csapattesteket érintő anyag összehordottál! kerül föl Höfer altábornagy Íróasztalára alig két óra alatt. A villany, a telefon talán ebben a háborúban mutatta meg igazán, hogy milyen gigászi átalakító erő lakozik benne. Háborús esetek. Az áruló. A mi zászlóaljunk csupa magyar és román legénységből állott és amikor zsoldfizetésnél névsor olvasás volt, szinte csodálkozással hallotta mindenki, amikor az őrmester kikiáltotta ezt a nevet: — Jaremcsuk Vaszi ! — jelen, kiáltotta egy alak és kiállott az asztal elé, hogy felvegye a zsoldját. Idegen volt a név, idegen a külső. Ilyen név nincsen a románok között, az arc pedig teljesen elütő* az itt uralkodó típustól, Széles vállu, termetes ember volt a Jaremcsuk, nagy fejjel, ferdén metszett, élesen villogó apró szemekkel. Tompa orrán ott vereslett az alkohol reze, amely alól két harcsabajusz körtéi lógtak kétfelé. Meg is kérdeztük tőle : — Miféle nemzet vagy te Jaremcsuk ? — Orosz vagyok . . , — Tálán rutén, te, . . . ? — Olyanféle . . , — És hogy kerülsz te közénk . . . ? — Úgy, hogy muszáj volt bevonulni . . . — De ha nem ide tartozol, miért jöttél miközén k ? — Mert ide tartozom. Az apám harminc esztendővel ezelőtt jött Petrozsénybe. Én ott nőttem fel és apámmal együtt a Zsil menti kőszénbányában dolgoztunk. Én már magyar lettem, a gyermekeim is magyar iskolába járnak. A bányánál nagyon jó dolgom volt, mert tolmácsnak használtak. Tudok magyarul, németül lenygyelül, rut- hénül, oroszul, sőt még angolul is egy kicsit, mert Amerikában is dolgoztam három esztendeig. . Jaremcsuk Vaszilie dolga ezzel el volt intézve és amikor kiértünk Galíciába, mint tolmács a zászlóaljtörzshöz lett beosztva. Nehéz idők sulyosodtak a zászlóaljra a múlt év telének elején. Az orosz gőzhenger egymásután zúdította le a tömegeket a Kárpátok hófedte bércei felé, olyan tömegeket, amiknek a feltartóztatásához emberfeletti erő kellett. Az orosz mindenütt nyolc tízszeres túlerővel támadott és csak a mi népfelkelőink exlázisszerü lelkesedésén, minden fáradságot, hideget, éhséget tűrő edzettségén múlott, hogy a Prutli völgyén át újból be nem özönlöttek Kőrösmező irányában. Nadvorna, Delatyn, Znyatin, Lucski és az ég tudja hány apró helye a galíciai és bukovinai határnak, beszélnek apró, jeltelen sirhalmaikkal arról a titáni küzdelemről, a- mit egy hadosztály harcolt végig a folyton támadó, hangyabólykém özönlő orosz hordákkal szemben. Megnehezítette a helyzetet, hogy az oroszok az első betörésnél már megmutatták vandalizmusokat. Leéged falvak, sorra kirabolt lakások, kínzásokról panaszkodó zsidók mutatták meg az orosz visszavonulás útját. A kozák nogajkának kék és zöld nyomai még ott látszottak a lakosság arcán, hátán, igy nem csoda, ha bizalmatlanul fogadtak bennünket és féltek elárulni bármit is az oroszokról, mert rettegtek azok visszatérésétől. Megérkezett a galíciai tél az ő rettentő hidegével. A zászlóalj azt a parancsot kapta, hogy Koszovnál ássa be magát és ott táborozzék, amig további intézkedést»nem kap. A legénység nagy része a faluban lakott, csak a készültség volt a lövészárokban. Egy zimankós reggelen rongyokba burkolt zsidóasszony állított be a parancsnokhoz és az ő nehezen érthető német nyelvén siránkozva kezdett panaszkodni, mintha az ég föld akarna összedőlni : — Jaj exellenciás nagyságos tiszt úr, borzasztó baj ért engem, baj ért engem . . . — Mi baja jó asszony . . . ? — Tönkretett; megölt, földönfutóvá tett egy katona ... — Az én katonáim ? Az lehetetlen . . . — De úgy van. Megcsalt, becsapott a tisztelt katona ur . . . — Hogyan . . . ? — Azt mondotta, hogy ő bevásárlás végett Mármarosszigetre megy. Én átadtam neki 10 koronát, hogy hozzon rajta dohányt . . . Gondoltam, hogy jó lesz eladni a katonáknak. És az a tisztelt katona ur elitta a pénzt az este a Menachem korcsmájában . . . Jaj mi lesz én velem, mi lesz én velem . . . — Ne jajgasson jó asszony — magának nincs kára. Itt a tiz koronája ... De azt mondja meg, hogy milyen nyelven beszélt azzal a katonával, hisz az én embereim csak magyarul és románul tudnak . . , — Lengyelül beszéltem vele . . . egész jól beszélt lengyelül. ■— Akkor az csak Jaremcsuk lehet, szólt a parancsnok a körülálló tisztekhez. Kérem őt előállítani. Pár perc múlva ott állt Jaremcsuk, még akkor is gőzőlgött belőle a tiz korona ára pálinka. — Ismered ezen asszonyt Jaremcsuk . . . ? — Én . . , én . . . alázatosan jelentem . . . — Hol van ennek az asszonynak a tiz koronája ? Én . . . én . . . alázatosan jelentem, elittam három nap alatt. — Jól tudod te Jeramcsuk, hogy a magyar katona nem kozák. Te nemcsak loptál, hanem csaltál is. Ezért nagyon szigorúan meg foglak büntetni. Elmehetsz . . . Jaremcsuk sarkonfordult és eltávozott lesütött fejjel, a zsidó asszony pedig boldogan, ezer há- lálkodás között távozott, erősen hangsúlyozva hogy ő miatta azért a „tisztelt katona urnák“ ne legyen bántódása. Az ebédkiosztás idején keresik Jaremcsukot, mncs sehol. Összekeresik a falut, nem találják. Őrjáratokat küldenek ki minden irányban, inig végre egy zsidó, akit az utón találtak elmondja, hogy látott egy katonát csukaszürke ruhában, fegyver nélkül az országúton haladni, de ne menjenek u- tána, mert arra már oroszok vannak, még pedig nagyon sokan. Világos voll, hogy Jaremcsuk átszökött az oroszokhoz. A legénység szidta a gyáva árulót, a tisztikar pedig töprengett, mit tegyen, ha a nyomorultból az oroszok kínzással, vagy tán szép szóval rs kiveszik, hogy milyen a zászlóalj állása mint vannak az erők elosztva, honnét várjuk a támadást. Rövid megbeszélés után azonnal megtörtént az intézkedés, az erők elosztása egészen más i- rányt vett fel az őrségeket megerősítették és felderítő őrjáratok mentek ki minden irányban. Hogy az intézkedések nem voltak feleslegesek, azt a jelentések mutatták. Az éj folyamán több jelentés érkezett, hogy nagy muszka erők közelednek Koszov felé. Hajnalban újabb jelentések, hogy az ellenség három oszlopban jő, legerősebben a jobb szárnyunk ellen nyomul, ahonnét eredetileg a legkisebb támadást vártuk. A reggeli szürkületkor érkező jelentés azután megmagyarázott mindent. A jobb szárny ellen közelgő oszlop előtt kozákok egy magas katonát hajtanak. Ha megáll, rögtön zúdulnak rá az ostorcsapások. A nogajka csattog, a delikvens pedig fel-fel ordít. — Ez Jaremcsuk, szólal meg egy tiszt . . . — A nyomorult, a muszkavezető, dörmögi a másik. • A reggeli világosságban csakhamar kibontakoznak a támadó csapat körvonalai. A rajvonal előtt majd itt, majd ott jár a mi alakunk. Támolyog, el akar maradozni, de egy-egy puskatus, ti- tés előbbre kényszeríti. A muszkák biztosra veszik az ügyet és nyugodtan nyomulnak előre. De mi ez ? Pik-pak, pik-pak! Ta-ta-ta ... jól célzott gyalogsági gépfegyvertüz jő oldali ól. Azután a másik oldalról . . . Fejetlenség támad . . . Hisz az áruló hazudott . . . Egyszerre tizen is beledöfik a szuronyt, azután hajrá vissza, aki tud . . . Rettenetes zűrzavar , . . Halálorditás, jajgatás . . . káromkodás, imádság, sóhaj, hörgés összevegyül egy borzalmas chaosba. Felharsan a kürt: Roham I — Rajta honvéd, rajta ! Üsd, vágd, nem apád ! A muszka meg szalad és a mieink diadal-
