Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-14 / 37. szám
TÁRSADALMI ÉIS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagyijáéval Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben. D Felelős szerkesztő-tulajdonos: r. A J T A i NAGY GÁBOR. Szerkesztősig: llunyady János-u. 14. sz., hová a lapkö/lemények küldendők Fő RÉVAI munkatárs KÁROLY. Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ■--- ... hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ ■ • Au gusztus. A most elmúlt fenséges augusztusnak külön varázsa, hogy ahány napja volt: sorra évfordulója a tavalyi augusztusnak, mely harsogva ütötte meg a motívumait az Eroicának, melyet az idei a világtörténelembe belezug. S nem a jó sors : u- gyanazon erkölcs, ugyanazon erő és művészet, mely a tavalyi augusztus napjait vérrel s diadallal tette veresbetükké : az avatja az ideinek napjait is győzelmi napokká, soha nem hallott nagy események emléknapjaivá. Így ünnepli a még nagyobb a nagyot. Hiven osztozunk német szövetségesünkkel a küzdelemben s nem kisebb rész esik ránk dicsőségben sem. Szeretettel látjuk, tavalyi roppant megpróbáltatásaink között a ragyogás akkor a német fegyverekre esett s az 1914-iki augusztus nagy napjai főképp német győzelmi dátumok. Évnapjain e nagy napoknak veledobban szivünk a nagy német nemzettel, melynek sorsa akkor bástyáztatok körül, együtt a mienkkel. S vele érzünk a hálásan büszke levelekkel, melyekkel a legelső német : a császár, sorra küldi üdvözleteit s kitüntetéseit a nagy hadvezéreknek, kik az akkori sikereket kiküzdték s javarészt ma is vezetik és állják a harcot. Napok óta szállnak e császári levelek az érdemes férfiakhoz, — de valamennyit bekoronázza az, melyet Hindenburg marsallhoz küldött az ő hálás hadura. Igaz, hogy a hadi cselekedet is, melynek évnapját ünnepli, fölé- magasodik talán minden idők haditetteinek. A tannenbergi csata évfordulója volt Breszt-Litovszk bevétele napján. Nem naptári véletlen hozta össze e két nevet. A tannenbergi győzelem nélkül Breszt-Litovszk ma is orosz kézen volna . . . Ami e császári levelekben a legszebb s külön jutalom a kiváló nagy németek számára, akiket üdvözöl : az, az a meghitt hang, mely a császár legszemélyesebb hangján szól ki belőlük. Minél inkább egy ez a császár az ő népével, annál csendesebb s megilletődöttebb a hangja. Mentül több dicsőség mentül inkább e- gekig emeli hatalmát, annál határozottabban s alázatosabban veti meg lábát a nemzeti, a népi talajban. Mentül több részt vett nemzete küzdelmében s mentül több ezzel aft érdeme a birodalom dicsősége körül s a jogcime a nemzet hódolatára : annál valóbbra váltja az igét, melyet egy nagy őse mondott: hogy az uralkodó az ország első szolgája. Soha Vilmos császár annyira egy német ember nem volt a többi német ember között, mint most, mikor minden német ember meghajlik érdeme, meghajlik kiválasztott volta előtt. Régi időkben olyan sikerekért, amikre most a német császár lehet büszke, emelték a népek s a fejedelmek ki- rálylyá maguk fölé a győztest. Ma a győztes császár hálásan hódol vezérei és népe előtt. A német birodalmi gyűlés homlokzatára, mint az elnök bejelentette, felkerül ezen naptól fogva az irás : a német népnek. Az egész német népnek, az egységes német népnek, mely minden császárostól s fejedelmeivel s vezéreivel a parasztig s a munkásig egy nép, egy nemzet, egy test, egy társadalom, egy akarat s egy fel- jogositottság az akaratra. Az uj felírás a büszke palotán azt jelenti, hogy : amit e- gyütt küzdöttünk ki, az egyformán mindnyájunké ! Augusztus hava hozza meg a győzelmes német népnek e legnagyobb győzelmet. Augusztus a császárok hava volt, kik a leromlott köztársaság felett a népnek fölébe emelkedtek. Idén az augusztusra uj fényt vet az uj szellem, melyben az uralkodó egy közösségben harcol, dolgozik és győz a néppel. * A„NAGYBÁNYAI HÍRLAP“TÁRCÁJA Az életmentő. A német altiszt nyugtalanul töltötte az első éjszakát a lövészárokban. Szemeit kerülte az álom. Eltöprengett. Hát csakugyan valóság az, ami körülötte történik ? Vagy az egész élet és a véres háború nem egyéb, mint egy nagy, megfoghatatlan álom ? Tehét odaát, alig egy mértföldnyire tőle, ugyanígy földbariangokban szintén emberek felesznek, akik gyilkolni készülnek és akiket nekünk is meg kell ölni, ha fegyvereink elé kerülnek ? Később pedig majd békét kötünk velük . . . Hát ez a háború ? . . . Ilyen a béke ? Hangosan dörmögte ezeket a szavakat maga elé. — Hallgass! — mondta a másik altiszt a- kí mellette feküdt a szomszédos fülkében. — Hallgass, pajtás, mert aludni akarok ! — Pajtás ? Igaz, most már nem vagyok otthon elegáns agglegény-lakásomban, már nem ■vagyok a hitelbank igazgatója, hanem negyvennyolcéves önkéntes katona. Férfikoromban visszakaptam a rangot, amelyet ifjúkoromban megszereztem és most ismét porosz királyi káplár vagyok! Édes jó Istenem, mi mindent átéit az elmúlt idő alatt. Huszonkilencéves korában Paul megnősült. Feleségül vett egy serdülő, tizenhatéves gyönyörű leánykát. Irmgard akkor elragadóan naiv volt és Paul úgy érezte, hogy nem élhet nélküle. Később pedig — fájdalom — arról győződött meg, hogy nem élhet vele. Irmgard még gyermek volt. Szeszélyes, féltékeny, de szép gyermek. Mindenre féltékenykedett még Paul munkájára is. Ez heves jelenetekre szolgáltatott alkalmat. A rokonok közbeléptek, a válás szerencsésen megtörtént, különben talán még kettős öngyilkosság is súlyosbította volna a házassági tragédiát. Hiába, a jó Irmgard még nagyon fiatal volt és a megöregedésre nem volt semmi hajlama. Válás után is éretlen maradt még és minden békülési kísérletet makacsul visszautasított. Később Paul levelei felbontatlanul kerültek vissza, ezzel a megjegyzéssel : „Címzett állítólag Amerikába uiazott.“ Pedig mennyire vágyódott kis fiáról valami hirt hallani. Csak a kis Erik kedvéért tűrte el három évig a házasság keserűségeit. „És ennél nagyobb áldozatot még a kis Erik sem követelhetett volna tőle . . . Időközben a kis Erik bizonyosan nagyra nőtt. Vájjon milyennek nevelte az édes anyja, o- daát az Újvilágban ? Szomorú tudat, hogy van egy fiunk és mégsem tudjuk : hol s merre jár és mi lett belőle ? Vájjon milyen lehet ma a kis Erik ? Hirtelen — mintha feleletet kapna kérdéseire — feltámadt Rödel Paul lelki szemei előtt, egy fijtal főhadnagy alakja, aki ma délelőtt szokatlanul barátságos hangon megszólította. Miért jelenik meg most előtte a főhadnagy képe, amikor éppen kisfiára gondolt ? Ostobaság : Erik még ma nem is lehet ilyen idős ! Talán mégis ?.. . Tizenhét . . . legfeljebb tizennyolcéves ! Ej, mit . . . hiszen Erik odaát van Amerikában, a tengeren túl . . . Azonban nem tudott megszabadulni a különös gondolattól. Most már a főhadnagy nevét kutatta. Odafordult a szomszédfülkében alvó másik
