Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-07 / 36. szám
T-ák-ItSADALMI SS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmuiikatárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség:: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendői! Kiadóhivatal: „Hermes" könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ——1 1 1 Hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ------------* Vi lmos császár a fronton. Egy éve annak, hogy a német császár a harctérre ment. Augusztus 25-én kora reggel indult el Berlinből Mainz irányában. Coblenz volt először a nagy főhadiszállás. Tábori szürke kabátban, melyet a háborús birodalmi gyűlésnek a királyi kastély fehér termében történt megnyitása alkalmával viselt először, érkezett a császár a várba. Itt kapta meg a híreket a német fegyverek metzi, longwyi, neufehateaui és namuri győzelmeiről. Cobienzben vitte el az első virágokat, melyeket gye'rmekkezek nyújtottak neki, a sebesült katonák kórházába. A Rajna mellett töltött első napokban meglátogatta Emset is. Azt a kis házat nézte meg, amelyben nagyatyja megadta a választ Benedetti grótnak a francia kérdésekre. Augusztus 31-én a császár Luxemburgba érkezett. Itt volt a második főhadiszállás. A német követ házában, tehát német területen tartózkodott négy hétig, a- mikor azután a főhadiszállást Franciaországba helyezte át. Egy kis városkában lakik a császár, ha a nyugati harctéren van, egy kis házban. Otthon éppen csak egy kis hivatalnokcsalád elégedhetik meg az ilyen házacskával. A kényelem, amit ebben a házban talál az ember, nem valami nagy: egy dolgozószoba, egy előadószoba és egy hálószoba, — ez a német császár lakása a harctéren. Lakhatnék valamelyik szép, tágas kastélyban is, de ő a nagy főhadiszállás székhelyén akar lenni, a háború leikénél. Mint a lakása, olyan egyszerű az é- letmódja is. Reggel egy csésze kávé vagy tea, felvágottal és hadikenyérrel, délben leves, hús és gyümölcs, estére két fogás és gyümölcs és mindezekhez asztali bor: igy esznek és isznak a császár asztalánál. Vacsora előtt a császár két vagy három vendéget kéret magához. Az osztrák és magyar kiküldött és a császári és királyi katonai attasék is gyakori vendégei a császári asztalnak. Egyszerű ebédlőben étkeznek, a falakat az argonni harcok győzelmi jelvényei díszítik. Vacsora után még egy órát szórakozik. Ilyenkor rendesen már 11 óra van. De a császár még nem tér pihenőre, gyakran még akkor kezd el dolgozni. Sokszor megy a frontra, hogy meglátogassa derék csapatait. Azok a szavak, amelyekkel katonáit megdicséri és őket uj hőstettekre tüzeli, e háború történetének fényes lapjaira valók. E háborúnak minden nagy eseményénél jelen volt Vilmos császár. Mikor Atwerpent ostromolták, megjelent csapatainál. Örömujjongás volt az osztrák-magyar katonáknál, a mikor a császár nézte, hogy miként tüzelnek mozsaraik Konighoyktra és Kes- selre. A fáradalmakkal nem törődik. A háborúba robogó automobilon ő tette meg a legnagyobb utat. De ha menetelő ezredek- kel találkozik, lassan kell haladnia a kocsinak, hogy a csapatokat ne borítsa el a felvert por. Gyakran meg is állítja a gépet. Barátságos köszöntésére: ló reggelt, emberek ! mindig ezt a választ kapja ; Jó reggelt, Felség! Azoknak a katonáknak, a kiknek kitüntetésük van, el kell mondani- ok, hogyan jutottak hozzá és a császár figyelemmel kiséri minden szavukat. A guA„NAGYBÁNYAI HÍRLAP“TÁRCÁJA Örök hűség. Szergej és Sasa kényelmesen szivarozgatva üllek barátjuk Pavlovics kapitány előkelő szalonjában, aki hadi élményeivel szórakoztatta vendégeit. — Néha azt hiszem, hogy csak álmodom, hogy most ismét itthon vagyok megszokott, kedves lakásomba az egyévi nehéz háborús küzdelmek után. Mikor ezelőtt hat héttel balkezemen kapott lőtt sebemmel szabadságoltak, feleségem kimondhatatlan örömmel fogadott . . . ötévi házasságunk után. Csak az ő gondos, önfeláldozó ápolásának köszönhetem, hogy ilyen hamar felgyógyultam és most egészségesebb vagyok, mint valaha. Ő maga szegény pedig annyira kimerült, hogy haza kellett küldenem üdülésre szülei birtokára. Én mindennap irok neki és ő mindennap válaszol. — Igazi mintaházasság! — jegyezte meg Sasa. — Tulajdonképpen nem is érdemelsz ilyen asszonyt, ha csak a háború meg nem javított, mert azelőtt bizony . . . — Nono. olyan rossz mégsem voltam, hogy miattam sajnálni kellene kedves kis feleségemet. Persze, mikor az ember még fiatal, helyesebben, mikor még fiatal volt. Most azonban már ahhoz a szimbólumhoz tartom magamat. Ezzel a kapitány arra a kis porcellán figurára mutatott, mely üvegbura alatt a kandalló párkányán állt. Művészieden, ízléstelen kis figura. Klasszikus tógába öltözött rómait ábrázolt, aki jobb karját magasan feje fölé emeli. De római nő, vagy más egyéb is lehetett, mert jelentőségét bajos lett volna megállapítani. Sasa és Szergej figyelmesen megszemlélték, de nem tudtak elokoskodni rajta. — Tehát, amint mondtad, most ehhez a szimbulomhoz tartod magadat. Nem lennél szives bennünnet a jelentőségéről felvilágosítani, ami feltétlenül szükséges, ha akarod, hogy elveidet a jövőben is tiszteletben tartsuk! — Kissé hosszadalmas és unalmas történet de meg van az előnye, hogy kevésbbé izgató, de sokkal igazabb, mint sok más háborús történet. Szeptemberben derék dragonyosaimmal bevonultam Keletgalicia egyik kis városába. Embereimmel együtt borzalmasan unatkoztam. Semmi szórakozás .. . még pálinka és leány sem akadt! Látnivaló sem kínálkozott, az összes üzleteket bezárták a legtöbb magánlakást bevonulásunk előtt kiürítették. Az én szállásom még a legtürhetőbb volt. A régi lakosok gyors menekülésükben néhány szobadíszt ottfelejtettek, a többek közt egy szekrény tetején tizenkét kis porcellánfigurát, amelyeknek egyikét éppen most szemléltétek meg. Emlékül magammal vittem bucsuzásomkor az egész kollekciót, azzal a szándékkal, hogy visszaszolgáltatom régi tulajdonosuknak, ha címét megtudnom sikerül. Hogy a (izénkét figura mit ábrázol tulajdonképpen, magam sem értettem, csak úgy sejtettem, hogy valószínűleg az év tizenkét hónapját képviselik. Minden egyes figurának nevet adtam r a legkisebbet februárnak, a legcsinosabbat májusnak neveztem el. Azután becsomagoltattam szolgámmal, hogy kedves kis nőmnek mint háborús emléket hazavihessem A szolgám derék, jó, fiú, de nagyon ügyetlen. Elejtette a csomagot, miközben két hónap, — úgy hiszem a január és március — eltörött, a többit pedig gondosan becsomagolta széna és és szalma közé. Most természetesen át kellett keresztelnem a megmaradt tiz figurát és elneveztem őket: tízparancsolatnak. A legkissebbik, a régebbi február, most a hetedik parancsolatot képviselte. Néhány nappal később újabb nyomorúságos fészekbe jutottunk, amelynek mégis meg volt az előnye, hogy a pálinkamérés nyitva maradt. A tulajdonosoknak szigorúan eltiltottam, hogy veszedelmes italokat adjon a katonáknak, én magam azonban sorba kóstolgattam a palackokat, ami. annyira kimerített, hogy fáradtan érkeztem haza lakásomra. Szobámban megbotlottam a bőröndömben,
