Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-31 / 35. szám

TÁRSADALMI ±3» SZÉPIRODALMI HETILAP.

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület NagybányavHáki Osztályának és a Nagyiméval Ipartestületnek Hivatalos Közlönye.

Előfizetési árak: Egész évre S korona, félévre 3 korona negyedévre !.5Q korona; egy szám ára Í2 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — 12 oldal terjedelemben.

Felelős szerkesztő-tulajdonos : Or. AJTAI HAGY GÁBOR.

Komunkatárs

RÉVAI KÁROLY.

Szerkesztőst *

Htinyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők

Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-ntca (Bay-ház ------------hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. --------------A király.

Az elmúlt napokban Téged ünnepeltünk Felséges Királyunk ! Ünneplésünknek az kölcsönzött különös komolyságot, hogy a történelem legnagyobb korszakának alkonyán dobogó szívvel várjuk az újat, mely immár előreveti árnyékát. Ez előrevetett árnyékképből a magyar nemzet dicsőséges hivatása. kezd erőteljesen kidomborodni. A nemzetek versenyében nem most mondjuk utolsó szavunkat : hanem sokkal inkább az elsőt. Ilyen nagy viharok kellettek ahoz hogy a turáni népiélek mélyéről uj értékek vetődjenek a fülszinre. Áldozatos lemondás, odaadó szolgálat, mél- tóságos vonást vésnek asszonyaink arcába. Szolgálni, szeretni, tenni i Ezt kellett megtanulni. A halállal való komoly szembenézés hősökké edzette férfiúinkat. Ilyen mélyre kellett éppen ásni, hogy a turáni faj reáakadhasson az élet forrásaira. Az uj kor megnyitotta iskoláját, amelyben magának uj nemzedéket fog nevelni. A platoni katonai állam ideál a hegeli jogfilozófia állameszményében most érte el virágzásénak csúcspontját. Az egyén erkölcsi rendeltetésének csak, mint állampolgár felelhet

meg. Az állam magába öle! mindent, ami egyénileg értékes : boldoggá tesz, de életet kíván cserébe s azzal feltétlenül rendelkezik. Az újkor állameszményét nem az elnyelés, de az egyéni, emberi értékeknek intézményesen szervezett kiemelése jellemzi. Az állam, mely volt már tirannusoké, katonáké, papoké, most végre pusztán : embereké lesz. S ez igy van rendjén.

Egy esztendővel ezelőtt, a háború első ütközetei közben ünnepelvén a király születésnapját, a részvétnek érzései ütötték ■ át a határt nem ismerő szeretetek amely Őfelségét élete minden percében körülfogja. A háború kitörésekor megjelent uralkodói manifesztum fájdalmas szavai fakasztották ezt a részvétet. Az ország minden a- lattvalójának szivéhez talált a hang, hogy Európa legöregebb és legbölcsebb államfejének, akinek ősz fürteire addig úgy tekintettek, mint a világ béke fejér lobogójára, nem adatott meg, hogy történelmi jelentőségű uralkodásának alkonyát a béke áldásos sugarai alatt tölthesse el.

A háború tizenkét hónapja sok dicsőséget és sok fájdalmat hozott magával. Az áldozatok és a szenvedések bizonyára nem maradtak elszigetelten a király leikétől. A monarchia védelmében elveszett sok fiatal,

drága élet, az özvegyek, árvák és a szülők gyásza, a rokkantak keserűsége, a tűzhelyüket vesztett családok kétségbeesése és nyomora, az ellenség által megszállt területek lakosságának üldöztetése : mindez nem maradt rejtett dolog az aggastyán u- ralkodó előtt és az ő könye bizonyára gyakran hullott együtt azokéval, akiknek gyászolni és siratni valója volt.

Mégis, amikor a világháború egy esztendeje után, újra a király születésnapján gyultak az örömtüzek, a köréjük sereglő százezerek és milliók egész más hangulatok között tekintettek a nyolcvanöt éves u- ralkodó felé. Ha volt valami, amit egy áldásosán és bölcsen, istenfélőén és alattvalói iránti szeretetben eltöltött élet után jutalmul tartogathatott a Sors őfelségének : a monarchiának és szövetségesének dicsőségben gazdag háborúja volt az.

Tanúja lehetett annak a megbonthatatlan egységnek, amely minden rendű és nemzetiségű alattvalóit a hozzá való ragaszkodásban és a haza iránt való hűségben összekapcsolja. Aggkorának eizárt magányából is szemlélője leheteti annak a hadi dicsőségnek, amelyet a nép legszélesebb rétegeivel kibővült, vitéz hadsereg az összes harctereken kivívott. És bizonyára

AJIA&YBÁWM HÍRLAP“TÁRCÁJA Éjféli mise . . .

A harci zaj elcsendesült, csak néhol puskalövés figyelmeztet, hogy mindkét lövészárok lakói ébren vannak.

Izgató a nagy,csend, halálos csend; ugrásra készül valaki A járőrök elszélednek, keresik nappal kijelölt helyeiket, a vetés suhogására egy- egy puskavillanás a válasz, a járőr megáll, figyel. A nappali fáradságok után felváltva pihenni térünk, mintha éreznénk, hogy holnap ki kell ugrasztani a nyulat a bokorból, fáradt idegzetünket pihentetni kell.

Puskalövés sem hailik, csak a távirász mondja monoton hangon : „halló — 1 zászlóalj —, 3 század vonal vizsga — vége“.

Aztán újra csend . . .

Éjfél előtt egy órával felébreszt a távirász : „kapitány ur, az ezredparancsnok ur hívja a telefonhoz“ . Átveszem a kagylót : „halló 3 század“, „itt 3 század“.

„Százados ur, II Óra 40 perckor megrohanja az oroszok állásait. Balszárnyán 2 géppuska támogatja rohamát. Értette? — Vége“.

Rövid, tiszta parancs; s kiadom a parancsokat az állás megközelítésére, minden ember ébren figyel, vár.

A völgy, melyen át kell csúszni, a folyó vékony gőzével van fedve, ami megkönnyíti haladásukat.

Óvatosan meglapulva csúszunk a magas vetések közölt hang nélkül.

Az* oroszok mintha sejtenék készülődésünket világitó pisztolyaikból sűrűn röpítik a rakétákat. Sok hatása nincs, mert a világitó gömb beleesik a ködbe, elhomályosul, nem világit tovább. Elfullad.

A vasúti töltésnél fekszünk pihenőt tartva, megnézem órámat, 11 óra 22 perc.

Egy német járőr a gárdistáktól jön felénk s kérdezősködik szándékunkról, egy fiatal főhadnagy hallja tervünket, megcsóválja fejét s mikor megtudja, hogy a „sturm regiment“-ből vagyunk, vigyorogva mutatja fehér fogait és előre gratulál.

Ott marad vetünk, úgy mondja, hogy ő majd embereivel nézi a rohamot.

Nincs időnk válni, peregnek a percek s az orosz állás még 80 lépésre vau.

Halk morajló beszéd, pipatüz villanás, az o- rosz őrszemek beszélgetnek.

Hosszú sóhajtások hallatszanak. Istenem, ki

tudja, talán á Volga-menti kis faluja jut eszébe, nyel talán még egy nagyot, káromkodni egyet „Nikolaj“-ra, aztán tovább horkol.

Lélekzetel visszafojtva csúszunk előre, már alig 50 lépés a céltól, egy katona beleesik egy gödörbe mely vízzel tele.

... Az orosz őrszem észre veszi, oda lő s a nagy hangyaboly fdtápászkodni készül.

Észrevették ! Nincs gondolkozásra idő eldobjuk kézi bombáinkat, az tompa dörrenéssel fölriasztja az álmos muzsikokat, de nincs idejük szemüket meg sem dörzsölni, egetverő ordítással reájuk rontunk, hogy el seperj ük őket.

Egy pár vakmerő— mint a megtiport féreg — visszafordul, káromkodva próbál küzdeni, bírókra kél a nagy medvebócs erdély szel d bárányaival, de nem tud. megállni, csak egy pillanatra.

... A német járőr utolér minket, beleröhan a förgetegbe s mint egy vészes harang kongása, egyszerre felhallik az oroszok kétségbeesc’t kiáltása : „germani“ és őrült futásba kezdenek.

„Az erdőt szórni“, haitik parancsom, hogy a menekülőket ne hagyjuk rendezkedni.

Beérünk az orosz állásba, fegyver-szerelvény lőszer ott maradt s mikor az árok tetején adom a parancsot, hogy jelentsék az ezredparancsnok