Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-20 / 29. szám
mm hírlap társadalmi és szépirodalmi hetilap. Az Országos magyar Bányászat! és Kohászati Egyesület Nagybánya/!tléki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. fc/ShM UOK» r.-rT- - >. 'ZKS3T. Előfizetési árak : Egész évre S korona, félévre í> korona negyedévre S.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos ■ Dr. AJTAI HAGY GÁBOR. Fon- mkatárs RftVA! KÁROLY. Szerkesztő««. • iiutiyad> Jáuos-u. 14. s/.t hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes*' Könyvnyomda Nagybányán, Uid-utca (Bay-ház ----- ------ hol t r előfizetések éa hirdetések fölvétele eszközöltetik. -----———— Az olasz háború. Fejjel ment neki az olasz a falnak. A Karsztok kemény sziklafalánál, az Izonsó partján felállított erődített állásoknak. Épen a napokban koppant egy nagyot, de nem hallgatott el. Pedig egy millió kétszázezer emberük van hadbahiva az olaszoknak. Inkább több, mint kevesebb. Háborujok első percétől fogva bele van állítva minden tartaléknak rendéit alakzat is, mit más országok harmad vagy negyed versen szoktak pótlásra, hézagtöltésre, a régi harcolók megpihentetésére s főképp helyi és igazgatási szolgálatra behívni. S e rengeteg erő mind egy szálig az osztrák határra van állítva, Libi 't s a Kirenaikát más csapatok védik, amennyiben védik s vissza nem vonultak a fölkelés elől a partvidékre. Flandriába nem ment el egy olasz sem. A Champagne nem tisztelhet németmegszállta földjén egy fia bersaglierét sem. A Dardanellákhoz az olasz nem küld hajót, mert igy okolja meg : azon a ponton hajó nem ér semmit vele összejátszó szárazföldi csapatok nélkül — ezekre pedig nem telik az egy millió kétszázezerből. Az entente tiz hónapig pénzelte, szerelte, nevelte, gyarapította az olaszt, S most annyi hasznát nem veszi, hogy egy csepp erejét lekötné a magyarnak, az osztráknak, a németnek, a töröknek, ahogy keményen állják helyüket vagy öt harctérén. Sőt mióta az olasz belevegyült a központi nemes vadat körülszorongató falkába : énnek ereje mintha megkétszeresedett volna, úgy kergeti maga előtt a hatalmas oroszt neki a pripeti mocsaraknak, neki az óhatatlan kettészakittatásnak, még a nyugati nagy birkózásokban is, hol sokszoros túlerővel áll szemben, kezdi magához váltani a félelmetes támadónak szerepét. De mi ez a túlerő ahoz képest, amit a mindenestül az osztrák határra vetett olasz haderő jelent a mi ellenszegülő csapatainkkal szemben. Az olasz két karjával esik nekünk s mi kis ujj'inkát fordítjuk ellene . . . Nos : az a kisujj elég, hogy lefogja, letörje, vérbe borítsa, megbénítsa az olasznak két karját. Öt heti nekikészülődés, próbálkozás, tanulgatás és latolgatás után végre nekikeményedett az olasz s a nagy csatában, melyet a történelem a görzi csatának fog nevezni, napokig egy területre vetette mind az erőt, mit embersokasága, nehéz tüzérsége, ágyúi, fegyverei, bombái, szuronyai kifejteni tudnak. A csata eldőlt s a támadás vérbefult. Hire jő, hogy a görzi csatát diadalmasan megnyertük. Az olasz nemcsak visszaszorult, de rettenetes veszteséggel és vereséggel vonult vissza, így sikerült az a támadása, melyre tiz hónap költségeivel felbéreltetek, melynek kockájára mindenét feltette, melynek végbevitelére minden erejét összeszedte. Az első nagy ütközetben a kisujjunkkal vertük meg az olaszt ! Ó, ne lelkendezzünk, ne diadalmaskodjunk. Tudjuk, hogy ezzel nem csak a háborúnak nincs vége, de az olasz háborúnak sem. Az entente fizetett az olasznak s megszolgáltatja vele költségeit. Elbizakodottság nélkül, de nyugodt büszkeséggel nézünk le a délvidékre, hol Magyarországnak és Ausztriának derék vitézei a jellemnek s az erőnek csudáit játszatják az elvetemültség túlereje ellen. Mi veszzük meg a kamatot az olaszon azért, amit az entente fizetett neki. Az entente története, minél tovább húzza a háborút s minél többeket szeretne cinkosul beleugratni, annál teljesebben olyanná alakul ki, hogy mindenestül belekerülhessen a világ olvasókönyvébe. Világtörténelmi példájául annak, hogy a rosszaság magát veszíti el s az igazság diadalt ül. A„NAGYBÁNYAI NIRLAP“TÁRCÁJA Az utitársnő. Négy ur: két törzsorvos és egy tiszt az önkéntes automobilcsapatból. St. Ouentinből utaztak hazafelé szabadságra, egy másodosztályú fülkében. Magukra voltak, tehát fesztelenül végignyuj- tozkodtak a fülke négy sarkában, majd szundikáltak, majd pedig ifjúkori emlékeikről csevegtek, néha pedig alkalmi anekdotákkal és élcekkel szórakoztatták egymást. Közös megállapodás szerint azonban elha tározták, hogy háborús élményeikről egyáltalán nem beszélnek. Mikor az egyik harcias kedvű tiszt első Ízben háborús történetet akart előadni, a főhadnagy közbevágott: — Uraim, mindnyájan a harctérről jövünk, amelynek borzalmait személyeseu átéltük, felejtsük el legalább rövid utazásunk alatt, hogy zsebünkben töltött revolvereket tartogatunk! Így (ellát lemondtak a háborús epizódokról és inkább csendes humorral szórakoztatták egymást. így tartott ez egészen Metz állomásig, ahol a kérlelhetetlen végzet megzavarta a kedélyes uti- társaság kedélyes együltlétét. Egy idősebb, termetes hölgy tolakodott a szakaszba, aki hervadó női bájaival egészen kétségbeejtette a társaságot. — A háború újra kezdődik, — mondta az egyik tiszt, mikor a hölgy még egyszer a folyosóra lépett, hogy az őt kisérő társaságtól érzékeny búcsút vegyen. — Vége van a kedélyes mulatságunknak! — sóhajtotta a másik! — és a négy tiszt behúzta lábait, feszesen ült a helyén, hogy újonnan érkezett utitársnőjüknek helyet szorítsanak. — Akármibe mernék fogadni, hogy kellemetlen utitársnőnk rövid bevezetés után arra fog törekedni, hogy háborús élményeink elmondására kényszeritsen bennünket, — mondta egy másik, — mire a főhadnagy mosolyogva válaszolta : — És milyen jutalmat Ígérnek nekem, ha a legrövidebb időn belül kifüstölöm innen a tiszteletreméltó matrónát ? — Önnek ajándékozom az angol Orvosegyesülettől nyert kitüntető diplomámat — válaszolta tréfásan az idősebb törzstiszt. — Köszönöm, de az most nem értékpapír — jegyezte meg gúnyosan a főhadnagy. — Félre a tréfával ! — vágott közbe az automobiltiszt. — Örök bálánkról biztosítjuk főhadnagy urat, ha kitűnő tervét végre tudja hajtani és ez talán elég. A főhadnagynak már nem maradt ideje arra hogy további véleményét nyilváníthassa, mert a termetes öreg dáma újra megjelent a fülkében és miközben a vonatvezető az indulást jelezte, összes podgyászai rendbehozatal j után a legkényelmesebb sarokban háziasán berendezkedett, majd kíváncsian bevezette a társalgást a banális kérdéssel: — Az urak bizonyosan a harctérről jönnek ? — Igen, — válaszolta barátságosan a főhadnagy. — Tudniillik egy unokaöcsém is ott harcol . . . Arrasnál . . . Müller őrmester . . . Talán ismeri is valaki az urak közül . . . polgári életben segédtanár, Koblenzben . . .
