Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-06 / 27. szám
évfolyam. Nagybánya, 1915. Julius 6. 27. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 8 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8 -13 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GABOR. Fórnunkatárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztősé^:: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ------------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik« ........... A magyar honvédség. Most, amikor a napi sajtó még mindig Lemberg elestének részleteit repíti szárnyra, hogy bejárják az országot, büszkeséget keltsenek e nemzetben, bizalmat adjanak a kis- hitüeknek: a hivatalos híradások között szerényen húzódik meg egy rövidke hir, mely a 38-ik honvédhadosztály dicséretét zengi. Azt mondja a hivatalos híradás, hogy e hadosztály „hatalmas részt vett ki a győzedelmes galíciai offenzivában Linsin- gen hadseregének munkájából olyannyira, hogy a németek a 75-ik dandárt „Előre Brigádnak“, a 23-ik honvédgyalogezredet pedig Sturm-Regimentnek nevezték el. Ez az egyébként szürke hir kell, hogy lángbetükkel jelenjék meg. Kell, hogy erről tudomást vegyen minden ember az aranyatrejtő hegyekben, a vadvirágos völgyek ölén. A céltudatos győzelmek sorozata babérkoszorút rakott a mi fiaink fejére, ők a nevüket dicsőséges szuronyaik hegyévei Írták bele a magyar honvédség történetének aranykönyvébe. Ennek a hir- nek el kell jutnia minden kunyhóba, minden iparosmühelybe, minden paloátba, hogy megtudják az apák és anyák, a szerelmes hitvesek és aggódva imádkozó gyermekek, a kisirt szemű menyasszonyok és szerető testvérek, hogy dicsőség szállt mindnyájunk fejére azoknak küzdelmei nyomán, akikért aggódnak, akikért imádkoznak, akiket szeretve visszavárnak és — akiket gyászolnak mélységes bánattal szivükben az özvegyek és árvák. Tíz hónap véres csatáinak eredménye az a babérkoszorú, amit a királyi kegy a német generális felterjesztése nyomán a mi fiaink zászlajára fog tűzni. Tíz hónap a galiciai harctéren! Tudjátok-e, hogy mit je/ent az a szó ? Menynyi tenger szenvedés, kin és nélkülözés! Mennyi vér és mennyi halál! Mennyi csonka láb, béna kar, mennyi betegség, menynyi seb és mennyi pn "tulás ! Hány nappal ez a tiz hónap, mit esőben, sárban, hóban fagyban majdnem mindig az Isten szabad ege alatt kellett eltölteni ! Hány éjszaka kellett őrködni ébren, szemhunyás nélkül, elhárítandó a fortélyos ellenség minden praktikáját. És mindezt mindig becsülettel, híven, a szent ügy nagy hordere- jéhez méltóan ! És vitézen és bátran, csak a szent honvédtradiciót tartva szem előtt, mely két vezényszót ismer: Előre ! Rajta ! Hogy hulla a hulía, mint hátrál az ellen a feltartózhatatlan roham nyomán és ma Galícia végső határán keres menekülést a mi fiaink pusztító fegyverei elől. Bár láttátok volna a szemekben égő lelkesedést, a megfeszült izmokat, a megtorpanó lábakat és a vértől csepegő szuronyokat. Bár hallottátok volna a diadalittas honvédek győzelmi ordítását: Éljen a haza! Szetreászke cara nosztra! Mennyit tanulhatnátok tőlük itthonma- radottak. A tisztek céltudatos munkája, a legénység spontán engedelmessége és e két tényező hazafias érzése megtermé gyümölcsét. Ma, tiz hónapi küzdelem után megállva a világtörténelmi előrenyomulás fenséges állomásánál: Lembergnél : úgy nézünk vissza az elejére, mint aki jéghegy ormáról néz vissza a völgybe. A mi katonáink hősiessége bebizonyította a világnak, hogy az osztrák-magyar monarchia van, hatalmas, számolni kell vele és tisztelni A„NAGYBÁNYAI NIRLAP“ TÁRCÁJA A nihilistanő. A csillagtalan éjszaka néma, titokzatos csendjében két férfialak állott a város postapalotája e- iőtt és halkan suttogtak egymással. Bundájuk gallérja úgy fel volt gyűrve, hogy arcukat alig lehetett látni az áthatlan sötétségben : végre bizalmas kézszoritással elváltak egymástól. — Tehát rendben van az ügy — mondta az egyik. — A báróné beleegyezett. — Helyes — válaszolta a másik. — Elvárjuk, holnapután a kormányzó magánirodájában. Délután pontban három órakor! * — Excellenciás uram, — jelentette Borisz Sziljakov, a kormányzó titkára — megtaláltam, a- miit kerestünk. A kormányzó, körülbelül ötvenéves férfi, éles arcvonásokkal, keskeny, vértelen ajkakkal és hideg, kifejezéstelen szemekkel. — Úgy ? — kérdezte, miközben íróasztalánál egy kicsit megemelte fejét. — Igen . . . teljesen megbízható leányt, _ . . helyesebben: nem is leányt . . . — Hanem ? — Fiatal özvegyet. Csinos, tizenkiieucéves özvegyet. A kormányzó meglepetten nézett titkárjára: — Ilyen fiatal ? — Férje a háborúban esett el. Elszegényedett nemes volt, akit bedugtak a katonasághoz és bevonulása napján rögtönözve tartotta meg menyegzőjét . . . Az asszony most kenyér nélkül nyomorog, tudását értékesitni akarja. — Helyes, elfogadom — Már ide is rendeltem. Délután három órára. A kormányzó belemélyedt ismét aktáiba és a titkár halk léptekkel távozott. * — Mária Anasztázia Lova, — jelentette délután a titkár, miközben bebocsátotta a gyászruhás, fiatal nőt. A kormányzó hátrafordult székén, homlokára tolta aranykeretes szemüvegét és szigorú tekintettel szemlélte a belépőt, aki mélyen meghajolt és megemelte fátyolát, mely alatt az elfogultságtól kipirult arca és ragyogó szemei látszottak. A kormányzó udvarias kézmozdulattal helyet mutatott neki, azután udvariasan igy szólt. — Azt hiszem, tudja már, hogy miről van szó ? — Igen — válaszolta a nő, akinek hangján sajátos félelem rezgeti át. A kormányzó elégedetten integetett: — írásbeli munkákról van szó amelyeke önnek az esti órákban, magánirodámban kellene elvégezni. Leírja majd, amit én diktálok . . _ Úgy értesültem, hogy ön kitünően bírja a német és francia nyelvet . . . — Meglehetősen . . . — Azt mondták, hogy ügyes, megbízható és diszkrét . . . Na, majd meglátjuk . . . egyelőre próbaképpen hajlandó vagyok foglalkoztatni. A fiatal özvegy ösztönszerüleg fölemelkedett helyéről és örömmel mondta : — Köszönöm előlegezett bizalmát, excellenciás urain . . . A kormányzó tiltakozva legyintett kezével, miközben szemei megélénkültek és kedvteléssel legeltette tekintetét a szép, fiatal asszony hajlékony, formás termetén: — Reményiem, hogy meg leszünk egymással elégedve. Jelentkezzék holnap este hat órakor a lakásomon. Mária Anasztázia mélyen meghajolt és kecses fejmozdulattal köszöntötte a kormányzót, aki elégedetten mosolyogva az ajtóig kisérte. *
