Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-06-01 / 22. szám
Nagybánya, 1915. junius 1. '* x ^HP: "évfolyam. 22. szám. TAHSADALMI és szépirodalmi hetilap. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. . Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ai-a 12 fillér. • Megjelenik minden kedden 8 — iá oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Kómunkatárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség:: Hmiyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendőit Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-liáz ------------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ------... —Hű ség és becsület. Az olaszod |iaciat üzentek nekünk! Nyugodt önérzettel ^hidegvérrel fogadjuk a becstelenségnek e megnyilatkozását. Nem is vártunk egyebet! A világháború e szörnyűséges forgatagában megtanultuk, hogy csakis addig van hűség és becsület az emberek szivében, inig sor kerül az osztozkodásra. A kir.csszomj elnémít a szivekben minden becsületes hajlamot. Olaszországhoz meleg vonzalom és szeretet csatolt minket; évtizedes szövetség, melyet részünkről melegen ápoltunk s meg nem sértettünk soha. Különösen Magyarország, a magyar nemzet fogadta be századok óta szivébe, leikébe, lángoló szeretetébe, népdalaiba az olasz nemzetet. az, akinél ily segítségre valamikor érdemet tettünk ! És mit tesz az olasz nemzet ? Bevált- ja-é Garibaldi fogadalmát ? Megfizet- é testvériesen, becsületesen azért a töméntelen áldozatért, melyet egykor érette hoztunk? Hozza-é hadseregét, melynek első szervezése körül főleg magyar vezérek bűz- | golkodtak és amely — hogy úgy mondjuk ; honfoglaló hősei közt több magyar nevet tisztel, mint olaszt? Igen — hozza! ... de ellenünk, j gyilkoló, rabló, magyarpusztitó ellenségül ! | így fizet az olasz! Hát jöjjön ! . . . Készen várjuk J Ősz királyunk, kinek birodalmát minden oldalról támadják a vér- és zsákmányszomjas népek a következő manifesztumot intézte a magyar nemzethez: Az olasz névnél szebb és rokonszenvesebb idegen nevet a magyar nem ismert. Puszta Ígéreteken kívül nem kaptunk tőlük soha semmit, amit pazarul meg ne fizettünk volna; de azért veleéreztünk az o- lasszal minden örömében, bajában; és su- | lyos áldozatokkal támogattuk küzdelmeiben. Garibaldi seregében több ezer magyar vitéz és jeles magyar vezető tisztek egész sora harcolt önfeláldozóan, dicsőséggel az olasz egységért, a mai olasz nagyhatalom megalapozásáért. Garibaldi vezérkara túlnyomóan magyarokból állott. És — hogy j egyebet most ne említsünk — a legelső olasz lovas ezredet Bethlen Gergely gróf szervezte, megvetvén alapját a mostani o- lasz lovasságnak. Mikor Palermonál kapott sebébe belehalt Tüköry Lajos alezredes, Garibaldi a magyar hős koporsójánál beszédet mondott és ünnepélyesen kinyilatkoztatta : Nekünk olaszoknak szent kötelességünk bármikor segítségére sietni, ha veszedelembe jut, a magyar testvér nemzetnek, mely most vérét ontja érettünk ! Garibaldi azután is többször és nyomatékosan megismételte ezt a szavát, Ígéretét, szintúgy fogadalmát, melyet az akkori olasz magáévá tett. Nos hát, — most veszedelemben vagyunk ! A magyar nemzet szabadságára, birtokára, életére tör hatalmas külső ellenség; itt az ideje, hogy segítségünkre jöjjön ' Népeimhez ! Olaszország királya háborút üzent. Az olasz királyság olyan hitszegést i követett el a két szövetségesével szemben, aminőre nincsen példa a történelemben. Több mint harminc évig tartó szövetséges viszony után, a melyben növelhette területét és nem sejtett virágzásra emelkedhetett, cserbenhagyott Olaszország a veszély perceiben s kibontott lobogóval ment át az ellenség táborába. Mi nem fenyegettük Olaszországot; nem ejtettünk csorbát tekintélyén; nem érintettük becsületét és érdekeit. Hiven teljesítettük mindég szerződési kötelezettségeinket és védelmünkben részesítettük, midőn hadrakelt. Még többet tettünk, amidőn Olaszország sóvár pillantásait a mi határaink felé vetette. A szerződéses viszony és a béke fenntartásának céljából nagy és fájdalmas áldozatokra határoztuk el magunkat, olyan áldozatokra, amelyek mélyen érintették atyai szivünket. Olaszország azt hitte, hogy kizsákmányolhatja a pillanatot. Kapzsisága nem volt kielégíthető, be kell tehát a végzetnek teljesednie. Tiz havi óriási küzdelemben és fenkölt szövetségesem hadával való hűséges fegyverbarátságban győzelmesen állották meg seregeim helyöket az északi hatalmas ellenséggel szemben. A délről alattomban támadó uj ellenfelünk, Novara, Mortora, Custozza és Lissa nagy emlékezete ifjúkoromnak megannyi büszkesége, valamint Radeczkynek, Albrecht főhercegnek és Tegethoffnak szárazföldi és tengeri haderőmben élő szelleme arról biztosit, hogy a Monárchia határait délfelé is sikerrel fogjuk megvédeni. Üdvözlöm harcban kipróbált, diadaltól övezett csapataimat! Bízom ben- nök és vezéreikben és bizom népeimben, akik példátlan áldozatkészségükért fogadják atyai köszönetemet. A Mindenható áldja meg zászlóinkat és vegye oltalmába igazságos ü- gyünket ! Kelt Bécsben, 1915. május hó 23-án. Ferencz József, s. k. Gróf Tisza István, s. k. Hódolattal és lelkesedéssel fogadjuk királyunk fölhívását s sorakozunk a magyar zászlók alá a hitszegők és becstelenek ellen ! A vadgesztenyefák. Előre is ki kell jelentenem, hogy e sorok i- rására — habár sokan ösztökéltek, — semmi a- nimozitás, legkevésbé kötekedés vagy amint magyarán mondják kapcáskodás nem vezetett, tisztán csak a magam egyéni meggyőződése s az a meleg óhajtás: hátha e sorokkal is föl tudnám tartóztatni a már megindult fejszecsapásokat. Hogy némileg indokoljam állásfoglalásomat s a fák iránt érzett meleg vonzalmat, hivatkoznom kell szerénytelenség nélkül arra, kogy ezelőtt mintegy 20 esztendővel Erdélyben, egyik kis bánya községben egy félholdnyi piactéren 280 drb. hárs, vadgesztenye akácz és fenyőfát ültettem saját két kezemmel, a térséget drótkerítéssel vettem körül, sétautakat vágattam, pihenőpadokat rendeztem be. Ezt a ligetet azóta „Révai-ligetnek“ nevezik. No már most itt Nagybányán látok egy gyönyörűséges vadgesztenye sort a piacon; fürtös, pompás virágai illatot terjesztenek, szelíd árnyékot adnak lombjai, fölfogják a port, ózonnal telitik a levegőt: hát hogy ne szerelném ezt a „Turmaii ligetet“ ? Hogy ne lelkesülnék érette ! Azonkívül soha életemben meg nem csonkítottam egy fát sem, úgy szerettem őket, mintha élő embertársaim lettek volna. Üde fiatal, karcsú növésű fákban szép fiatal asszonyokat és leányokat véltem látni, kik gyöngéd karjaikkal — ringó lombjaikkal, — szeretetlel ölelnek minket, bűnös férfiakat magukhoz. Ezeket előre bocsátva, azt hiszem meg van
