Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-19 / 3. szám
Vili. évfolyam. Nagybánya, 1915. január 19. N*'-, _ _________3 szám. TÁ RSADALMI ÉS SZÉPIHODALMI HETIIjAP Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Hlőfizetésl árak : Egész évre 6 korona, félévre 8 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben. Felelős szerke sztő-tulajdonos : Or. AJTAS * AGY GÁBOR. Főmá ikatárs. RÉVAI ÁRQLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ------------ hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------Gy észaaprafe, talmiiiazaM. Levelet kaptunk a vidékről, melyben egy tiszteletreméltó családapa, — kinek három fia küzd a csatatéren, elpanaszolja lelkének fájdalmát nekünk s arra kér, hogy Írjunk valamit az újságban arról a sok visszaélésről, amit most útón-útfélen űznek a katonai szolgálat alól való kibúvás dolgában. Azt Írja, hogy „ép, erős fiatalemberek lebzselnek itthon, amikor sok gyerekes családapák hullatják vérüket a Hazáért a harcmezőn.“ Nehéz föladat elé állított minket lapunk régi barátja, amidőn ezt kéri tőlünk! Nem azért, mintha nem volna bátorságunk szókimondóan tárgyalni e látszólag kényes tárgyat, vagy bel nyúlni egyes családok jól körülsáncolt darázsfészkébe, hanem azért, mert kézzelfogható bizonyítékokkal nem rendelkezünk. Már pedig inkább üljön itthon száz gyászmagyar, aki kivonja magát a Haza iránt tartozó kötelezettségből, mintsem egy ártatlant meghurcoljunk a nyilvánosság előtt. De úgy általánosságban hozzá szólhatunk a „kényes“ tárgyhoz megjegyezvén, hogy amint konkrét eset tudomásunkra jön, nyomban visszatérünk az ügyre. A berlini hírlapok — itt vannak kezemben, — izzó, lángoló betűkkel hirdetik világgá, hogy annyi önkéntes (több mint „ÄNAGYBÁNYAI NIRLAP“TARÚJA Hazatérés. A titkos tanácsos szivart osztott ki a harcba induló csapatok közt és barátságosan szorította meg sok-sok katona kezét. A pompás fiuk virágokkal integettek a vasúti kocsik ablakából. Az üvegtető harsogott éneküktől, amely mint valami hullám omlott vissza vigaszként az asszonyokhoz, gyermekekhez és apákhoz, miközben a zöld gályákkal borított mozdony prüszkölve vitte ki a vonatot az aranyos augusztusi napsugárba — ki a halálba és a győzelemre. A titkos tanácsos nyújtózott egyet; keskeny, tudós ajkai a szájszögletnél elgörbültek kissé, ami okos arcának valami kemény, kedvetlen, talán keserű kifejezést kölcsönzött. Gyorsan keresztülfurta magát a tömegen. El akarta kerülni a sok kérde- zősködést, amit amúgy is túlontúl sokszor hallott már. — Tanácsos urnák is köztük van talán a fia ? kettő millió,) jelentkezett a Németbirodalomban, hogy negyed részét egyelőre haza kellett bocsátani. Leborulok a német nemzet nagysága előtt ! S mi történik Magyarországon ? Ó itt is magával ragadja a lelkesültség a népet! Százezrenként tódult és tódul a zászlók alá a magyar, a román, a szász, a tót, íöldmi- ves, iparos, kereskedő és hivatalnok. Fényes példával jár elő! a főrend s a köz- nemes. Azok is min i ott vannak s vérük hnllásával tesznek tanúbizonyságot hazaszeretetükről. De . . . Csak ez a „de“ ne volna ! Vannak kivételek minden téren. Bizonyára Németországban is. Ott is vannak gyásznémetek ! Ott is születtek íalmihazafiak ! Ha nem igaz, armt mondok, bocsásson meg nekem a dicsőséges német nemzet e meggyanusitásért! Nálunk leginkább azok tesznek kivételt, akiket a Mindenható előnyös anyagi helyzettel áldott meg; kiknek van hová belenyúlni a csörgő aranyakért s a suso- gó-suhogó bankókért. A szegény ember, nem sokat törődik életével. Tudja jól, hogy családját nem hagyja el a társadalom és az állam. Tán még jobb dolga is lesz özvegyének és árváinak, ha ő elesik a harcmezőn. De azok kiknek senkijök nincs, se nő, se gyermek, Még a felesége is feléje forditotla tegnap az asztalnál ősz fejét és félénken kérdezte : — Neki vájjon nem kell jelentkeznie ? A nevét nem merte kiejteni, azt szigorúan megtiltotta neki. Ő azonban közömbösen, hidegen felelt, mintha csak idegenről lenne szó. — Ervint szolgálatra alkalmatlannak találták, másképp nem kaphatott volna útlevelet. Az az ideális önérzet pedig, amely önként visszahozná, sajnos, hiányzik. A titkos tanácsos ezután belemélyedt az általános politikai helyzet méltatásába. Mindig valami engesztelhetetlen, elővigyázatosan kimért hang uralkodott a házastársak közt, azóta, hogy. Ervin örökre elhagyta a szülői házat. Hogy történhetett ez ? Az egyetlen fiú, akit a titkos tanácsos oly szenvedélyesen szeretett, akiből igazi barátot, örököst és utódot akart nevelni! Nem ő az egyetlen apa, aki előre megszabja, hogy milyen embert akar nevelni a fiából; aki előre megállapítja magában erkölcsének körvonalait s aztán, nem tudja megakadályozni, hogy más ne fejlődjék ki belőle. A tanácsos ideálista volt, aki ideálját szerette és nem a fiát, akinek természetécsak egymaguk dúskálnak a vagyonban, — azok kétségbeesetten rugkapálóznak a katonai szolgálat ellen s minden törvényes és törvénytelen, megengedett és meg nem engedett eszközt felhasználnak arra, hogy mentesítsék magukat a katonaságtól. Ezeket nálunk úgy hivják, hogy gyászmagyarok ! Szerencsére, elenyészően kevesen vannak mert különben kétségbe kellene esni a magyar nemzet sorsa fölött. Lapunk tisztelt barátjának, ki panaszos levelét megirta s honfi könnyeivel azt is tele sirta, — azt válaszoljuk: Ha nincs kézzelfogható bizonysága arra nézve, hogy egyik-másik gyászmagyar kisvindlirozta magát a szolgálat alól, akkor hallgasson! Nyomja el lelke fájdalmát azzal az önérzetes , büszke tudattal, hogy neki három fia küzd a Haza lobogója alatt s az egész világ kincsével szemben ő és fiai messze magas piedesztálon állanak. És most még mondunk valamit: a gyászmagyarok ellen egy mód van csak hathatósan föllépni. Bárhol és bármikor megjelennek a társaságban, végig kell nézni őket tetőtöl-talpig s a megbántott hazafias érzés megvető tekintetével kell lesújtani őket. Egy asszony, — egy édes anya, — kinek fiát a harctéren temették el, azt mondta a múlt napokban: „Kétségbeesés fojtovel annál kevésbé rokonszenvezett, minél nagyobbra nőtt, minél jobban fejlődött. A fiúban azonban minden nevelési kísérlet, amiben csak gúnyt és megvetést érzett ki apja részéről önmaga iránt, dühös gyűlöletet váltott ki. Így lett pokollá, gyűlöletes ellenségeskedés hajlékává a ranggal, cimmel és vagyonnal bőven ellátott világhírű tudós háza. Végre aztán egy, magában véve jelentéktelen alkalom, egy nem sikerült examen kenyértörésre hozta apa és fiú között a dolgot, miközben mindkét részről annyi kölcsönös sértés esett, hogy azok u- tán az érintkezés minden formában lehetetlenné vált köztük. * A tanácsosné valami karácsonyi ünnepélyről jött az egyik hadikórházból. A fátyol alatt a szemei égtek a könnyektől. Megható látvány volt a- zoknak a mankókon bicegő, össze-vissza kötözött ifjaknak a gyermekes öröme. Az arcok, amelyek még ott viselték az emberfölötti fáradalmak eltörülhetetlen nyomait, égtek a boldogságtól. » Fáradtan ment fölfelé a lépcsőn. Előtte egy kis matrózruhás fiúcska robogott fölfelé, mint a
