Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-11 / 19. szám

TÁRSADALMI ±3» SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetés! árak : Egész évre S korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. FŐinun katárs RÉVAI KÁROLY. 5zerkesztŐ5ég: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ---------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. —.... Né phadsereg. Százezrek tódulnak újra fegyver alá Minién épkézláb ember részt kér magá­nak a Haza megmentésének nagy és véres munkájából. Az a törhetetlen hit, amely lelkűnkéi a háború első percében megragadta, az a bizalom, melyet a magyar haza fiainak vi­tézségébe vetettünk, — most a tizedik hó­napban is rendületlenül él bennünk s föl- tétlen bizonysággal hisszük és valljuk, hogy győzni fogunk ! Tizennyolc éves kortól ötvenig min­den fegyver forgató ember oda áll az or­szág határára, hogy megvédje a szülőföl­det, hol őseinek bölcsője r'ngott. Az őszü­lő népfölkelő mellé oda kerül egy sorba í pelyhes ajkú ifjú : apa-fiával harcol az á- dáz ellenség ellen. A vitézségen és bajtár­si érzésen kivül összekapcsolja őket a vér­beli közösség is, mely beleolvad a haza- szeretet fenséges érzésébe. A fronton álló ifjak s vidám legények dicsőségre vágyó lobogó kedvéhez oda kerülnek az creg népfölkelők tapasztalatai, komoly, higgadl megfontolásai. Ennek eredménye lesz az, hogy az ifjak csatakészségét fokozza a nemes vetél­kedés, mellyel nem akarnak mögötte ma­radni a többieknek. Ott a tűzben az öre­gek is megfiatalodnak! békéhez szokott testük rugganyossá lesz és friss munkára képes a harcban. Néphadsereg! A nemzet egész gerince áll sorfalat a Kárpátok hatalmas lejtőin; uj, erős, értékes katonák nagy sokaságával millióival gyarapszik a néphadsereg. A dön­tő csapásokat az ellenségre az ország e- gész ereje fogja mérni, melyben benne van az öregek tapasztalata, a középsorban levők acélereje és a fiatalok mámoros, szi­laj harcikedve. Felujulnak az 1848-49-iki nagy idők, amikor apáink együtt küzdöttek a szabad­ságért; amikor az ősz nagyapó mellett is- ] kolás diák unoka is harcolt, pedig alig ] birta a súlyos fegyvert gyönge vállain. I- me most is : a tanuló leteszi könyveit, az iparos szerszámjait, a földmivelő az eke­szarvát, s oda áll halálmegvetéssel a mii- j liós néphadsereg soraiba a Hazáért és a Királyért! A mai katonaság már nem külön kaszt; eggyé lett a néppel, a nemzet min­den fiával egy kötelességet teljesít: védi a szülőföldet! Nincs faji, vallási, nemzetiségi külömbség! A ránk zuditott világháború eltörölt egy pillanat alatt minden elválasz­tó vonalat. Egy nép hadsereg áll, mint egy acélfal, az ország határain s a szárnyaló hir hozza is egyre-másra a diadalmak hosz- szú sorozatát. Most mikor e sorokat Írjuk, óriási győ­zelmek hire érkezik a Kárpátokból. A di­csőséges német szövetségesek egyik vezé­re, Mackensen tábornok, a magyar nép­hadsereggel döntő győzelmet aratott az oroszokon. S mi kiket a sors itthon hagyott, a házi tűzhely védelmére, lelkesen kiáltjuk feléjük Kossuth Lajos egykori mondását: „Leborulunk a nemzet nagysága előtt!“ Tolvajok. A „Kolozsvári Hírlap* a napokban olyan cikket kö­zölt, melyet az ország ösz- szes hírlapjainak lekellene közölni tanulságul. Semmiembemek ‘— a szó kíméletesebb értelmében — az olyant szokás nevezni, akinek (ámbár megvolna a hozzá való tettereje és anyagi módja) teljességgel semmi hasznát nem veszi sem családja, sem az ország, sem a község, sem va­„A NAGYBÁNYAI HÍRLAP“TÁRCÁJA A gyermek. „Olyan hősi halállal múlt ki, amilyent a köl­tők énekelni, a férfiak pedig irigyelni szoktak. Egy roham alkalmával történt az ellenséges lö­vészárkok ellen. Az erdőben játsztak az ezredze- nekarok, a fulóárkokban peregtek a dobok és a hősök énekelve rohantak el mellettem. Férje is köztük volt asszonyom. Mikor köztiembe ért a győzelem mámorától sugárzó arccal, egy pillanat­ra meg állt, majd hirtelen megtántorodott és ele­sett. A golyó szivén találta. Egy szót sem szólt, •egy mozdulatot sem tett. Roham, győzelem, mo­solygás és halál, — mindez egy pillanat müve volt. Azután könnyezve eltemettük. Amit nála ta­láltunk, azt csomagban küldöm. Mi sohase fe­lejtjük el kedves, jó bajtársunkat, önt pedig kér­jük asszonyom, vigasztalódjék a gondolattal, hogy drága férje mint valódi hős áldozta fel életét a hazáért.“ Amióta Beata ezt a levelet megkapta, úgy érezte, hogy az egész világ üres lett körülötte. Éjjel-nappal mint alvajáró bolyongott lakásában : a konyhában, a folyosón és mind a hat szobában. Fulladás környékezte . . . levegőre, térre volt szüksége. Éjjelenként kirohant, a hideg éjszakába ; ott tévelygett a néptelen utcákon és mikor meg- tántorodott, a lámpapóznához támaszkodott. Néma, rideg és sápadt volt, mint a kisértet. Egy estén becsengetett lakásába a levélhor­dó és meghozta a várva várt csomagot, férjének hagyatékát. Beáta lábai alatt megingott a föld, le kellelt ülnie, hogy hanyatt ne vágódjon. Felbontotta a csomagot . . . Férje órája . . . A mutató félkilencet jelzett . . . Talán éppen ha­lála óráját? . . . Arany mansettagombok, írón, kis jegyzőkönyv és egy zsebkés . . . Mindezt ö aján­dékozta neki, bizonyos alkalmaknál, gyengéd sze­relme jeléül . . . Felsikoltott . . . szive görcsö­sen vonaglott ... A fájdalom és kélségbeesés csak most tört magának utat ... Most valami ismerettel! tárgy akadt kezébe. Aranybafoglalt, kis, zománcozott medallion, feke­te selyemzsinóron. Ezt sohasem látta férjénél. Gépiesen felbontotta lapjain és az egyik oldalon j parányi, világosszőke hajfürtöt, a másik oldalon egy négyévesnek látszó, kedves kis fiú arcképét találta. Egy pillanat alatt felismerte a helyzetet és mélységes fájdalma hirtelen keserű csalódásba csapolt át. A fiú Leiden Anna gyermeke volt. Anna egy év előtt meghalt és szerencsétlen férjének ezt a szép gyermeket hagyta hátra szo­morú vigasztalásul. Beata ifjúkori barátnője, Anna, hírneves ügy­véd felesége volt, irigyelt, körülrajongott szépség, amikor az utcán baleset érte; — egy kocsi átgá­zolt rajta és szenvedett sérüléseibe meghalt. Beata testben-lélekben megtörve átkutatta fér­jének íróasztalát, órákon át kotorászott benne, de sehol levelet vagy más támpontot nem talált, ami férje hűtlenségéről meggyőződtethette volna. Ott ült a karosszékben, tágra nyitott, merev szemeivel és mélyen elgondolkozott. Visszaemlékezett, hogy félje mikor találko­zott először Annával. Már kétéves házasok voltak, amikor Anna menyasszony lett és nemsokára azu­tán az oltár elé is lépett. Csendes, elégedett, ke­délyes asszony vált belőle, de kölcsönös, légi ba­rátságuk sokat vesztett régi bensőségéből. Beátát a barátnőjére való visszaemlékezése megborzongatta, különösen, amikor töprengéseiben odáig eljutott, hogy Anna az utóbbi időkben mennyire elidegenedett, sőt gyermeke születése e- lőtt teljesen visszavonult tőle és most már egy pillanatig seni kételkedett abban, hogy megcsal­ták és Anna gyermekének Adalbert volt az atyja. És mikor ennek tudatába jutott, fajdal n a

Next

/
Thumbnails
Contents