Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-13 / 2. szám
2. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1914. január 13. • Ember-hajsza. — Irta : Ajtai Nagy Gábor — Meg kell állapítanunk, hogy Boromisza Tibor festőművésznek a budapesti „Könyves Kálmán“ cégnél szombaton megnyílt kiállítása a fővárosi sajtó részéről Kézdi-Kovácsnak tendencio- sus és e miatt értéktelen kritikáját figyelmén kivíil hagyva osztatlan és őszinte elismeréssel találkozott Igaz ugyan, hogy Boromisza Tibor az itteni festőcolonia kebelébe nem tartozik, ez a körülmény azonban nem indokolja azt, hogy neki e miatt a városból távoznia is kellene, mert hisz primitiv joga van ahhoz, hogy a város becsületéért és hire-nevéért tehetsége és meggyőződése szerint még akkor is munkáikodhassék, ha tevékenysége nem éppen akadémiai tanárságot vagy Kézdi- féle elismerést, hanem csak nevének országos em- legetettséget eiedményez. A magam részéről tehát nem csodálkozom ugyan a festőkolonia delegált bizottságának azon a javaslatán, mely szerint a város képviselőtestületének azt ajánlja, hogy az összes műtermek a kolóniának 12 évre évi 2000 koronáért bérbeadas- sanak, mert tudom, hogy a kolónia vezetősége a nagybányai szabad iskola alatt az előtte való hasra vágodást és az irányában való vak behódolást érti: mégis bámulok azon a kitartó és jobb ügyhöz méltó, egyébként tucat — felfogásra valló törekvésen, mely izzó gyűlölettel, exaltált bosszu- vágygyal buzgólkodik azon, hogy Boromiszát a várostól eddig bérben birt műtermétől megfoszsza s ilyképen vagy a városból való eltávozásra vagy dereka beadására, a feltétlen meghunyászkodásra kényszerítse. Ez az utóbbi soha meg nem eshetik, mert Boromiszának van hite, van önbizodalma, van rajongó művészi meggyőződése, a melyet a colonia vezetőségének tisztelni, nem pedig üldözni illenék ! Becsülni illenék abban a környezetben, a hol a maga részére szintén tiszteletet és becsületet követel, de csak szolgai alázatossággal és érdek- hűség által diktált gernictelenséggel találkozik ! Boromissza a kellemetlenül elfajult civako- dások óta pár éve procal negotiis, minden legcsekélyebb beavatkozás és velük-törődés nélkül becsületesen, hite szerint dolgozik; mit sem cselekedett a kolónia kárára, á város hire-nevéie legalább valamit, ezért ő is kérhet magának annyit a Gondviseléstől és a várostól, Hogy hagyjanak neki békét, mert Nagybányáról csakis akkor fog eltávozni, amikor neki éppen jól esik! Erre a senki által ki nem erőszakolható elhatározására azonban még akadémiai kathedrának, bármily nagy tisztességet is jelent ez az apostatának, a szabad iskola egykori rajongójának, — nem lehet legcsekélyebb befolyása is. A kolónia vezetősége — a vegyes bizottsági ülésen tett autentikus nyilatkozat szerint — majd ad Boromiszának műtermet, ha megígéri, hogy nem csinál a kolónia ellen frontot. Magyarosabban, ha feltétlenül behódol a vezetőségnek s annak uszályhordozójává vedlik át! Szükségük volna erre? ügy látszik! De hát miért volna szükségük ? Dicsfény övezi homlokukat, kathedrán hirdetik csalhatatlan tanaikat, jámbor hivek zengenek nyomukban hozsannát: számit-e valamit, ha egygyel- több vagy kevesebb statiszta forgolódik körülöttük? Úgy látszik, hogy számit! Nyomorúságosán hitvány a közéletünk, hogy az egyéni szabad érvényesülés elé elháríthatatlan akadályokat gördít, pedig az egyén sikerei vagy balsikerei csakis a köz előhaladásának szolgálnak biztos bázisául; a küzdelem megnöveli a termékenyítő törekvések eredményeit, tehát az ily maga lábán járó egyéneket nem tágkörii intelligenciával dicsekedő, de annál szükebb látókörrel megáldott emberek martalékává kell oda dobni, hanem meg kell azokkal szemben védeni! Erre a védelemre van szüksége Boromiszának a kolónia vezetőségével szemben, ha az írottak szerint egyéni meggyőződését semmiféle nyomás folytán el nem árulja (Isten is óvja ettőlj, a bérleti javaslattal szemben, s annak elfogadása esetén itt kellene hagynia e várost! Ez a bérlet-javaslat lólába! A javaslat képviselőtestületi jóváhagyása esetén sem éri el a colonia vezetősége a maga célját — a duvadként üldözött festőművész eltávolítását; ám eléri, hogy a város a maga százezreit rendelkezési köréből kiejti! Erre azonban — erős a hitem — nem lesz kapható a város közönsége ! Mi nem a vezetőség részére építettünk műtermeket ; mi nem azt akartuk, hogy Thorma vagy Réti jutalmazzon vagy bosszuljon ; mi nem azt akartuk, hogy az ide érkező festőművész csak a művészet monopolizált oltárához járulhasson ; mi nem azt akartuk, hogy két három festőművész a mi nyakunkon lépjen a kaíhedrára: mi azt akartuk s ellenük is azt kell akarnunk, hogy Nagybánya szabad festőiskola maradjon, a hol a különböző irányok érvényesülése elé senki akadályt nem gördíthet’! Ali azt akartuk, hogy a művészet templomába a buzgó rajongók is beférjenek a farizeus apostaták serege mellett; mi a művészet szabad gyakorlatát, a hit, a meggyőződés szabad kultuszát, a törekvések nemes versengését, az egyenes, nyílt küzdelmet akartuk: nem bálványimádást, nem az egyéniség kerékbe törését, nem az ..... . eleven élet elfödelését és az abba való belenyugvást, hogy a művészet Thormánál és Rétinél betetődzött, mert a világnak csak is egy Megváltója volt! Ha pedig ők is megváltók, a művészet szabadalmazott megváltói, emelkedjenek a gondolkodás meredekebb magaslatára, mert a Megváltó tövis koszorúval is szerette a hitvány embereket, ők pedig caesari tölgykoszoruval is ráérnek bíbelődni a szemükben kis ember nemes ambíciójának, fanatikus meggyőződésének megkörnyékezésével, a gyűlölködő aknamunkával ! Nagybánya város közönsége mindig megbecsülte nemcsak halott, de eleven nagyjait is ; na- gyok-e azonban azok, a kik a legyarlóbb emberi indulatok fertőjéből sem tudnak kiemelkedni ? a termőföld és a falu magyarsága. — Irta : Tokaji László. — A földbirtokpolitika kérdése nálunk, a mi poliglott viszonyaink között, egy olyan első fontosságú kérdés, amellyel — nemzeti létünk fenntartása okából — mindnyájunknak foglalkoznia kell. Foglalkoznunk kell, mert — sajnos : dacára hazarészünk közismert természeti erőinek és kincseinek — minálunk a mezőgazdasági terület az | összes ingatlan értékeknek még mindig, túlnyomó ! többségét teszi ki! Ez az oka annak, hogy bizony még most is gok hallattára, melyek folyton közeledtek hozzá, mint a fövényen tova sikló tengerhullám, és egész valóját átjárták, mint egy meleg és illatos fuvalom. És ime a hang testet öltött és elébe tűnt ragyogóan Phoebus — Apolló, az istenek legszebbike. A szűz karjait nyujtá, hogy védje magát tőle, tőle, aki tekintetével annyira megbüvölte, hogy szeme tekintetét sem volt képes többé levenni róla. Ábrándos leányálmát látta megvalósulva, de ezerszerte szebben, mint ahogy ő megálmodta. És mintha valaki titkosan súgta volna neki : „Fordítsd el a tekinteted, hunyd be a szemed és zárd be a szivedet, mert a boldogság, melyhez oly közel állasz: a halál.“ — És ha a halál, jöjjön csak vigan ! súgta vágytelt szivecskéje és Veszta papnője szönélkül rohant Phoebns isten karjaiba! . . . Myglis elfelejté az oltár tüzét, ő csak a napsugaras Apolló-t látta, és ezt nézve, nem is találta méltónak, hogy ugyanakkor a Veszta tűzre is gondoljon. Szerelmes szavakat suttogott a leánynak, és folyton nevét ejté ki, mint valami dícséneket. — Gyöngéden kibontja a leány haját, mely mintegy aranyköpeny mindkettőjöket betakarja és mintha sugarakká vált volna, fényt hintett közéjük. A nappali fény kicsalta a szendergő madarakat, és csicseregni kezdtek, a napfeljövetelét gondolva. A tenger látni siet ezt az uj hajnalt, és tűzbe lett fürösztve ő is, mint az oszlopok márványa és mint az erdők koronája. Az egész mindenség részese volt ennek a varázslatos nászéjnek, de az egész mindenség ke- 1 vés volt befogadni azt a végtelen boldogságot ! „Lovaim türelmetlenül kapálnak !“ mondá Phoebus Apolló a leánynak . . . „ne sírj, ne nyugtalankodj, mert Visszatérek.“ — Elfogsz felejteni, mert sok leány keresi a tekintetedet. — Nem feledlek el ! visszatérek ! — Vannak mások, nálamnál szebbek is ! — Csak gondolod ! Nézd meg hát magad és végig huzva kezét a márványfalon, az tükörré vált azonnal. Myglis meglátta magát a tükörben, Phoebus mellett állva/ szépnek, mint maga Phoebus Apolló és ragyogónak szintén, és félelmében Apolló keblére rejté arcát, mert tükörbe addig még nem nézett soha. — És Phoebus-Apolló azontúl minden éjjel meglátogatta, amikor soros volt a Veszta tűz Őrködésénél. Egyszer egy hárfát nyújtott át neki és mondá : Dalolj ! Daloljak ? De nem tudok én Phoebus ! — Nem tudsz ? Tekints szemeimbe és megtanulsz ! És Myglis Phoebus szemeibe nézve dalolni kezdett. Először félénken, mint a madárka, mely most tanul csicseregni, majd aztán bátrabban, az öröm dicsénekét zengte, Apollo pedig mosolyogva biztatta: Jól van! Tovább ! És hosszan csókoló félig kinyitott eperszáját, melyből drága gyöngy fehér fogai villogtak elő. Ajkai az édes csóktól olyanok voltak, mint a hajnalnak a pirkadása, és szemei — melyek tekintete mámorba ejték a napistent — olyanok valónak, mint két tündöklő csillag a sejtelmes éjszakában. Napról-napra szebb lett a leány. Kapható villanyszerelési üzletekben, villanytelepeken de a MAGYAR SIEMEHS-SCHUCKERT-MŰVEK-nél, Budapest, VI., Teréz-körut 36. Gyar-utcza 13 A legjobb is a legtartósabb drótezálae lámpa. Húzott drótszállal 75*7» árammegtakarftáa. Wotan
