Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-13 / 2. szám
esküdnünk kell arra a régi nagy magyarok által nyomatékka! hangsúlyozott és sok uj, modern nemzetgazda által hiába kétségbevont axiómára, amely szerint: Akié a föld: azé az ország! * Nálunk a városokkal nincsen baj. A mi városaink elég jól fejlődnek — a magyarság szempontjából. Veszély fenyegeti azonban Erdélyben : a falu és a termőföld magyarságát. Pedig a falu, a maga elvonultabb karakterével, konzervativizmusával, a múlthoz, a hagyományokhoz és szokásokhoz való erősebb ragaszkodásával — mindenkor főerőssége és sokszor megújulási alapja volt a nemzeteknek. A falu megőrzi a tradíciókat és karakteréhez idomítva veszi át az újításokat. A város lázasan halad és jelleme a modern civilizáció hatásai nyomán: időről-időre gyorsan változik. A falu általában: az őstermelést jelenti, a város: a tudományt, művészetet, ipart és kereskedelmet. Hozzátehetjük mindjárt még azt is, hogy: nemzeti érzés, vallásosság és erkölcs szempontjából inkább bizhatunk a faluban, mint a városban, amely könnyebben hajlik az általános emberi, hogy ne mondjam világpolgári ideálok felé s ahol lazább a hitélet és könnyebbek az erkölcsök. És a termőföld ? Hogy mit jelent a termőföld nagyobb részének bírása, egy kiválóan és túlnyomóan földműveléssel foglalkozó nemzet exis- tenciájában, — azt talán felesleges bővebben fejtegetnem ! Most pedig itt nálunk arról van szó, hogy vájjon az erdélyi magyarság ura tud-e maradni a kalásztermő mezők nagyobbik felének, avagy elveszíti azt. Tények mutatják azt, hogy Erdélyben, tervszerű, forszírozott és olyan arányú román föld- szerzési akció folyik, amely jóval túlmegy azon a határon, amelynél román honfitársaink gazdasági felsegitésének méltányosan végződnie kellene. Nem természetes processzus ez, amint azt a kényelmesebben gondolkozó magyarok hinni szeretik, hanem céltudatos, kitartó munka, amelynek ma már számottevő eredményei is vannak ! Védekezésünk nem jelenti azt, hogy mi ma1914. január 13. Aki látta, bűvölet fogta el a leány rendkívüli szépségére. — Egy pár ifjú pedig reménytelen sze- relmében megőrült, tudva, hogy szerelmök tárgya Veszta szűz, tehát elérhetetlen. Egy másik éjszakán tánczra tanította a napisten. Ő énekelt, Myglis táncolt a templom kőkockáin, fáradhatlanul, mint a falevél a szél szárnyán. Apollo előhívta a Hérákat és a Gráciákat, hogy tanítsák meg viaszból szobrokat készíteni. — A leány aztán számtalan sok apró szobrot készített, de mind csak az Apollót, egyebet nem akart. — És hozott neki drága szöveteket és kérte, hogy hímezze ki azokat. „Látod, mondá ő, mikor a mezőt nézem, a mező virágokkal ékes, igy tégy fe is. Rózsa ujja- Iddal hímezz te is ezernyi virágokat 1“ És a leány napokon át hímezett. Társnői csodálták és irigyelték . . . művészetének hire pedig az egész világon elterjedt. Myglis egyszer sem fáradt el. A napisten örökké Őrködött felette. * $ $ Egy éjjel, a templom istennője, Artemissa, a közeli erdőben bolyongván, nagy világosságot látott ragyogni a templomban, oda közeledett és megütközve látta, hogy isteni bátyja, Phőbus Apolló, egy földi lényt szeret és botránkozva tapasztalta, hogy egy olyan földi lényt, akinek a rendeltetése volna örökös szüzességben maradni. Egy perc alatt egy szörnyű büntetést eszelt ki: — elhamvasztja az oltár tüzét. — Ennek büngyarság és a román nemzetiség közötti ellenségesj kedést bevezetni, avagy kiélezni akarnók. Mert ha ezt akarnók, akkor első sorban az ők faji, kulturális és gazdasági fejlesztési törekvéseiknek igyekeznénk gátat vetni. Ilyen igyekezetét pedig nálunk felfedezni igazán nem lehet sem a múltban, sem a jelenben. A mi akciónk célja : a védekezés, a magyar nemzeti és anyagi erő fejlesztése és az erdélyi hazarész magyar jellegének biztosítása. Nem hirdetünk mi faji harcot. Sajnos, mi magyarok, karakterünkben nem tudunk olyan irányban megváltozni, hogy erőszakkal olvasszuk magunkba idegen nyelvű polgártársainkat, amint azt nálunk jóval kisebb nemzetek is megcselekszik, példáért nem kell tovább mennünk az első szomszédnál kelet felé! ... De senki kétségbe nem vonhatja jogunkat arra, hogy mi is komolyan hozzálássunk egy olyan nemzeterősitő munkához és akcióhoz, aminőt itt benn nálunk, a mi magyar hazánkban már pár évtized óta megdöbbentő sikerrel folytatnak a mi rovásunkra román polgártársaink ! Éhez minden tekintetben jogunk van. És jogunkat érvényesíteni: erőink is vannak. Emiatt még nem okvetlenül szükséges az, hogy egymással, balkáni mintára, gyűlölködő irtó- háboruba elegyedjünk. A szapora és kitűnő absorbeáló képességű románság, amely a maga absolut igénytelenségével, a földért való iiarcban a legveszélyesebb versenytárssá nőtte ki magát, addig — amig mi nagy kanállal ettük az újkori haladás és rohamos civilizáció csemegéit és mértéktelenül fejlesztettük lenn és fenn az igényeket — megmaradt a maga eredeti állapotában, vagy legalább is jóval óvatosabb volt a modernizálásban. Emellett azonban megtartotta, sőt fokozatosan gyarapította a földbirtokát és magába olvasztotta magyar parasztságunknak oly tekintélyes tömegeit, hogy egyáltalán nem túlozok, ha azt állítom, hogy: a mai erdélyi románságnak több mint egyharmada magyar eredetű. A múlt század magyarságának az volt a legnagyobb mulasztása, hogy ezt az asszimilációt nem vette észre és nem akadályozta meg. Az első és legégetőbb feladat: egy nagy magyar Albinénak, egy olyan hatalmas magyar NAGYBANYAI HÍRLAP ____________ tetés e pedig, hogy Myglist elevenen temetnék el. De akkor bátyját is pellengérre állítaná, akit pedig halandó földi ember nem szabad hogy lás* són, csak szent félelemmel, mikor az ég boltján halad tova! . . . Azért nesztelenül lépve a tenger hullámain, melyek léptei nyomán fényárban égtek, a legközelebbi éjszakán, mikor ismét Myglis őrködött a Veszta tűzné), Artemissa a templomba lépett és szigorú tekintettel végig mérve a papnőt, mondá: „El vagy veszve! Mától fogva a napisten nem lépi át többé a templom küszöbét, — téged pedig kitaszitlak a kétségbe esés éjjelébe 1 Az oltár tüzét sem lesz mivel szítanod többé, ha csak nem jön el Zeus, hogy ismét lángra gyújtsa, — tehát meghalsz, mert szeretni merészelted Phoebust!“ Myglis fehérebb lett, mint a sugár, mely Artemissa homlokáról szétragyogott és szónélküf az istennő lábaihoz borult. Látta ugyan, mint válik rózsaszínűvé a tenger habja a közelgő Phoebus léptei nyomán, de látta azt is, mint fordul ez vissza, hogy ne találkozzon kérlelhetlen nővérével, aki szoborként állott a templomajtó küszöbén. Az oltáron még néha-néha a kialvó félben levő tűz, de a leánynak eszébe sem volt a tűz, mely hajnal felé kialudt végképpen, — a meg rendült világ felett pedig a napisten nem terjeszté ki láng-sugarait és sötétség terül el a földön. Myglis azt hivé, hogy Poebus megcsalja őt, és hogy azért maradt el, mert más leányt talált, és csak későn vette észre, hogy kialudt a szent i 3. nemzeti pénzintézetnek (vagy nemzeti földalapnak) az alapítása, mely sikerrel vehessé fe! a küzdel- | met minden nemzetiségi terjeszkedési velleitásokkal szemben. Társadalmi utón kell nyomást gyakorolni meglevő és összességükben félelmes hatalmat kép- j viselhető hazarészi magyar nagy és kis pénzintézeteinkre abban az irányban, hogy alapelveikben és működésűkben sürgősen közeledjenek a nemzeti irányok szolgálatához, úgy, amiként azt már régen cselekszik a román és szász pénzintézetek, amelyek tiszta nyereségük bizonyos százalékát (5-től egészen 20°/°-ig!) köztudomás szerint állandóan nemzetiségi propagativ célokra áldozzák és ennek dacára : maguk is élnek, virulnak és rohamosan gyarapodnak. Ezt a modern kivitelű, újkori honfoglalást, ha élni akarunk: mielőbb meg kell kezdenünk és ezt az akciót államnak és társadalomnak egyaránt — minden lehető eszközzel — támogatnia és előbbrevinníe kell ! • Általában megállapíthatjuk a szükségét olyan irányú állami és társadalmi gondoskodásnak, amely által fajunk életrevalósága, számitni tudása, takarékossága, önereje és önbizalma növeltessék, hogy ne várjon minden lépésnél állami támogatást, állami gyámolitást, amely pillanatnyilag gyarapithat, de az életre nem edz, inkább puhít, az önerőben való biznitudást csökkenti. Mert egészen más az erkölcsi hatása annak, ha mindezeket a saját társadalmi intézményei nyújtják a népnek. A társadalmi tevékenységet kell fejleszteni, a társadalmi tömörülést kell elősegíteni és a társadalmi intézményeket kell megsegíteni. Segítsük és támogassuk falusi intelligenciánkat, papjainkat és tanítóinkat erkölcsileg és társadalmi intézményeink utján : anyagilag is, a falusi nép ujjánevelésének, vezetésének és irányításának nagy munkájában. Fejlesszük a vallásos érzést, gondosan óvakodva annak salakjától: a felekezetieskedéstől. Vigyük be az iskolába a nemzeti eszme iránti lelkesedésnek nemcsak elméletét, de annak gyakorlati megvalósítását is, hogy az ne csupán hangos szóbeli manifestációkban nyilvánuljon meg, hanem inkább: egymás szeretetében, a történelem és jelenkor nagyságaiuak tiszteletében, a politikai tűz, melyet aztán hiába próbálkozott éleszteni. Átkarolta az oltárt és szivéhez szorította,, mert annyi tüzet érzett szivében, hogy képes lett volna lángra gyújtani a világot, de Artemissa a templomba lépett és egy nyíllal oda szegezte az oltárhoz. Vére cseppenkint szivárgott ki és Myglis a szobornál fehérebb lett. „Nézd kedvesedet! mondá Artemissa nevetve, igy büntetem meg én azokat a szüzeket, akik elfelejtik kötelességeiket és karjaidba rohannak.“ Phoebus behatolt, és egy kétségbeesett kiáltást hallatott, látva kedvesének éllettelen testét az oltáron. A leány még mosolygott reá, egyet és végsőt, és félig jegecedett szemeit Poebus felé forditá. — Ö kihúzta a nyilat, de egy csep vér sem folyt utána. Kebléhez ölelte, hogy életre keltse, de a leány nem kelt életre, hanem elolvadt. Akkor a napisten kirohant a templomból átkozva lelketlen nővérét, aki nevetett fájdalmain és szélvihart meg záporesőt küldött le a földre. Mikor a Veszta szüzek a templomba mentek, a szent tüzet kihamvadva találták, a Veszta papnőt nem lelték, hanem az oltáron egy csodálatos kőre bukkantak: fehér mint a menyasszonyi fátyol, szomorúan fénylő, mint a holdsugár, zöld mint a tenger, mely mintha titkozatos rózsaszínű lángokkal égne. Ez volt Phoebus Apolló utolsó csókja. ford. Brán Lőrinc z.
