Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-13 / 2. szám
VII. évfolyam. Nagybánya, 1914. január 13. 2. ij NAGYBÁNYAI HÍRLAP 'TÁTtSA-n AT.MT ÉS* SZÉPIROD /VT .MI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nsg /bányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. A JT fii NA »V GÁBOR. Főimuikatárs : RÉVAI KÁSOLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ köynvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. --------—. Ün nepek után. Lezajlott a karácsony és vele együtt az ujesztendő ünneplése is. Vége az ünneplésnek, kezdődik a munka. Elbúcsúztunk egy szomorú évtől, hogy egy bizonytalan jövőt Ígérőnek nyissuk ki kapuját. Rossz volt az elmúlt esztendő, a 13-as szám minden szerencsétlenségével teljes és még csak kezesség sincs a rosszaságában, hogy a következő jobb lesz. Annyi az egész, hogy csak éppen nem hiheti az ember, hogy igy tartson tovább. Megilletődéssel váltunk el az elmúlt évtől, de megilletődésünk nem neki szólt, hanem annak, hogy birtuk és nem mentünk vele tönkre. Minden összejátszott az elmúlt esztendőben, hogy a világ nyomorúságát az emlékünkbe idézze. Véres háború dúlt körülöttünk és titkon vele véreztünk mi is. A békességben, amivel végződött, nincs áldás, az áldozatok, amikbe belevitt, nem biztosítékok. Soha világosabb nem volt, hogy mily árva nemzet vagyunk a világ forgatagában. És soha kétségbeejtőbb nem volt, hogy mily kevés erőt tudunk szorongató- inknak ellene vetni s e kevés erőnk is mennyire megbénul, magunkban meghaso- nolván. És mégsem szabad letennünk a hitről, hogy lesz még jobban is. A lét két legnagyobb próbáját álltuk meg a most múló évben: a szorongatottság netovábbját és a fásultság netovábbját. S mégis megvagyunk és mindent birunk. Erősebbek lehetünk, mint magunk is hinnők. Csak erőnkre kéne eszmélnünk, ami azt jelenti, hogy kötelességeinkre. Csak le kéne tennünk a reménytelen lemondásról, mely mohón nyúl a tál lencse után, mert nem hisz már első szíilöttségében. Bele kellene törődnünk, hogy a jövő számára dolgozunk, mert csak igy tudunk dolgozni a jelennek! Ebben az országban annyi gazdagság kiaknázatlan, annyi erő hever parlagon. Az erőknek meg kell mozdulniok: ellenállásban, küzdelemben, felsőbbségben, bírókban és kiegyenlítésben. Nem szabad hagynunk magunkat és nem szabad csüggednünk, ha a birok sokáig tart. Nem egy nap alatt lettünk nemzet, állam, szabad társadalom, nem szabad egy nap alatt belenyugodnunk abba, hogy mindez üres formává pusztuljon. Az egész világ halad, fejlődik és gyarapodik s nekünk is meg van minden előfeltételünk, hogy e versenyből ki ne maradjunk. Csak hinnünk kell benne, hogy amit más tud, azt mi is tudjuk. Az 1913. esztendő során mintha cserbenhagytuk volna magunkat, 1914-ben kell jóvátennünk. Erőink megfeszítése, az átkos pártoskodás megszüntetése, egyetértés a haza megmentésének munkájában, ezek legyenek a vezető elvek és akkor visszaszerezhetjük ama kincseket, amiket az 1913. esztendő elrabolt tőlünk. aranybányái hírlap“ tárcája A páholy. — Irta : Zsoldos Andor. — Rómeó térdel. Selymes forró ajkún Suhanva kelnek szerelmes szavak, Mint a mezőkön a dalolva szálló, Májusi fényben fürdő madarak. A szerelmese úgy, ahogyan illik, És ahogy a rendező kívánja, — Rómeó csókját pontosan, végszóra, Izzó szemekkel remegve várja. És egyszerre csak Rómeó felszökken És letérdel a rivalda elé . . . És száll a foiró szerelmes tyráda A nézőtérre — egy páholy felé! Felvonás végén kitapsolják tízszer És dobnak felé csókot és virágot; A kritikusok is azt mondják róla, Hogy ilyen szépen még sohasem játszott! De a rendező mormog, mérges, mertő Nem igy rendezte a jelenetet! 4 közönségnek szerelmet vallani A lámpák alól már mégsem lehet! És Rómeó szól: „Rendező ur kérem, Nem mondhatok mást, akármit kíván, Azért játsztam igy a jelenetet, Mert a páholyból reám nevetett. Az én szerelmes, édes Júliám ! Az utolsó csók. — Irta : Carmen Sylva. — Közelgett az este és már szárnyát kezdé bontogatni az éjszaka. Veszta papnői, az ifjú szüzek, már nyugalomra vonultak. Csak egy maradt Veszta templomában gondozni és éleszteni az örök tüzet. Oly szép volt és bájos, hófehér ruhájában, hogy Artemissa a templom ércfedelén késleltette sugarait a gyönyörtől, hogy tovább szemlélhesse, a tenger habjai pedig kétségbeesetten küzködtek, hogy lábait érinthessék! . . . Mondják, hogy holdas éjszakákon, mikor ő volt a sói os hogy őrködjön a szent tűz fölött, a csalogány folyton kiáltá nevét; Myglis ! Myglis ! . . . hogy gyönyörű szép piláit meg ne szállja az; álom. Szemei, miként napnyugtán a tenger, teli valának titokzatos tűzzel, annyira, hogy Veszta első papnője aggodalommal mondá: „Nagyon égető- a tekinteted ! Vájjon az általad őrzött örök láng viszfénye, vagy pedig a szent extázis ég benne ?“ Bibor ajkai mintha erőlködve törnék a némaságot, melyet rájok kényszeritnek az egyhangú éjszakák és úgy tetszik, hogy ha szólásra nyitná azokat, az a szó nem is lehetne más, mint fecskecsicsergés. De egyszerre, mily csoda! A tűz, mintha egy láthatatlan kéz élesztené, magas lángnyelvekbe csapott, egész fel a tetőig, a márványoszlopok pedig áttüzesedtek és áttetszők levének. A szép Veszta szűz pedig, mint egy Vénusz szobor a folyton nagyobb és élesebb sugarakban fürdék, és a lángsugarak tengeréből ime hang szólal meg, aeol hárfa hangja, hang, milyen csodásat és szépet emberi fül nem hallott még, hang, melynél elbájolóbbat nem szólaltatott meg senki. Mintha a napsugarak lennének a hárfa húrjai, oly végtelen csodás hangot adtak ! Myglis szive hevesebben kezdett verni e hanA BIKSZÁDI Árjegyzéket kívánatra küld a Bikszádi gyógyfürdő igazgatósága. természetes ásványvíz gyógy- hatása hurotos bántalmaknál páratlan; a legutóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve • kitűnő italt szolgáltat. # ▲ A AA AA Kapható mindenhol.
