Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-16 / 24. szám
2 NAGYBANYAI HÍRLAP Menyasszonyok iskolája. Messze Svédországból, Göteborgból érkezik a hir, hogy ott a népiskolát elvégzett tizenhat-tizennyolc éves lányok részére iskolát állítottak fel, amelyet a nép lelkesedéssel fogadott és elnevezte a menyasszonyok iskolájának. A menyaszszonyok iskolájában az első hat hónapon át sütnek, főznek, a másik hat hónapban a lakás higiéniájával ismerkednek meg, a harmadik félévben megint sütnek, főznek, a negyedik félévben mosnak, vasalnak, ruhát varrnak, foltoznak, baromfi udvart gondoznak, kertet miveinek, az ötödik félévben az intézet mellett lévő gyermekmenhelyen gyermeket ápolnak és nevelnek. A göteborgi példa Svédországban olyan tetszetős, hogy mintájára már a legközelebbi jövőben több ilyen célú iskolát állítanak fel, mert az iskolától Svédország népe egészségi, gazdasági és erkölcsi viszonyait véli megjavíthatni. Valami meghatottság, a távoli északi nép iránt való tisztelet fakad lelkűnkben, mikor ez uj iskolájukra gondolunk. Ha ebben a müveit, hazánknál kedvezőbb egészségügyi viszonyok között élő országban meglátják szükségességét a menyasszonyok iskolájának, mit szóljunk, mi magyarok, ahol a hazai temetőkben évről-évre több apró sir- gödröt ásnak s a gyermekek ezrei az anyák tudatlansága miatt halnak meg. Mi, akik tudjuk, látjuk, milyen a nép táplálkozása, lakása, hogyan él, tudjuk mérlegelni a svéd menyasszonyok iskoláját. Csak azt sajnáljuk, hogy nem minálunk nyitották meg ezt az iskolát. Pedig itt volna reá igazán nagy szükség. Itt Magyarországon, ahol ku- ruzslók gyógyítanak, itt, ahol a nemtörődés olyan nagy, hogy emiatt a hat éven aluli elhalt gyermekek száma több millió. Valahogy ide kellene telepíteni a svédek iskoláját, mert itt, ebben az annyi bajjal sújtott országban volna a menyaszszonyok iskolájára igazán nagy szükség. Mi azonban csak panaszkodunk, sírunk, jajgatunk, de nem gondoskodunk a jövő nemzedék hivatása biztosításáról. Közönyös teljesen előttünk, mi nem gondoskodunk a jövő nemzedék hivatása biztosításáról. Közönyös, hogy a paraszt ember menüje az örökös krumplileves, nem nagyon igyekezünk, hogy a putri házak aszaló levegőjéből kiragadjuk a tüdővészre hajlamos emberek ezreit. A svédek egészségügyi viszonyai kedvezőbbek, mint a mienk, orvosokban is gazdagabb ország, mint a mienk; korcsmáit sem nyitja ki vaÉjszakára a gabonás csűrben vettetett ágyat számomra. Az a bizonyos asszonyi személy, aki szótlanul jött- ment a papiakban, pompás ágyat vetett a szalmára. Azóta se’ aludtam olyan édesen ! Pedig a mezei egerek egész éjjel táncoltak rajtam. Reggel egy jó félkupányi (akkor még hire- hamva sem volt a liternek), hideg tejet kaptam egy karéj barna kenyérrel s vándorbotomat föl ragadva tovább indultam Kézdivásárhejy felé, melynek tornyai már integettek a júliusi hajnalban. Vigan, ruganyoson haladtam az országúton. Az aranysárga mezőkön dolgoztak a szorgalmas székely kezek. Énekszó csapott innen- onnan fülembe ; valami olyan különös vontatott ének, minőt még sohase’ hallottam. Végre is kihámoztam egy verset s följegyeztem könyvembe : Bodor Ferenc udvarában Nagy a sirás mostanában, Mert elment a Bándi Jóska Bukarestbe, cselédsorba. Csak azon vettem észre magam, hogy én is megtanultam a székely nótát s hangosan énekeltem az országúton végig. Kézdivásárhelyhez sok édes gyermekkori emlék köt ez időből. Naplóm följegyzései szerint különösen a gyermekszerelem. Például azt irom egy helyt: „Ma ismertem meg Lujzát, ki olyan mint egy istennő s a kit az ég sárnap, mint mi szoktuk, de azért, igen helyesen; fölállította a menyasszonyok iskoláját. Vájjon ezt nem lehetne-e nálunk is intézménnyé tenni ? Szüksége, rendeltetése kétségtelen, azon már túl vagyunk, hogy ezen vitatkozzunk. Csak az a kérdés, micsoda módozatok mellett lehetne ilyen célú iskolákat létesíteni. Városaink társadalmi erőik segítségével felállíthatják a menyasszonyok iskoláit, ahol egyelőre az esti órákban tanítanák a jövő anyáit, falvakon akár az állam, akár a közművelődési egyesület élén Országos Közművelődési Egyesülettel, nieghonosithatnák az iskolát. A nép, ha előbb idegenkednék is az uj iskola adófjlléreitől, mihelyt tudatára ébred annak, hogy tulajdonképpen az ő érdekében nyílt az, később ő is meghozná áldozatát örömest. Lelkes uriasszonyok agitácíójára volna szükség, akik, ha e jó ügyben összefognak, a svédországi eszmét Magyarországon is meg lehet valósítani. A statisztika képe rögtön megváltoztatnék. Nem ásnának annyi sirt a temetőkben, nem volna annyi babona, balhit a gyermeknevelő anyák lelkében; a gyermekek ezrei testben és lélekben e- gészségesen nőnének fel, egészen más levegő, tisztaság töltené meg a szülői házat, ahol a nép gazdasági, kulturális, erkölcsi helyzete javulna. Ezt ne csak óhajtsuk, hanem valósítsuk is meg. A sebeket régen fölfedtük, ne hagyjuk eiüsz- kösödni. Amig a gyógyító orvos jöhet biztos orvossággal, addig csak elő azzal az orvossal. V. J. A fürdés. A meleg beköszönésével pár szót emelek az emberiség azon elszánt tagjai érdekében, kik elég bátrak nyíltan, tettel is demonstrálni, hogy a kultúra fokát némileg a szappan-fogyasztás s ezzel szoros és konzekvent összefüggésben álló vízhasználat után mérik. A nagybányai fürdhetési viszonyokkal, illetőleg azon föltételekkel foglalkozom, melyeken keresztül lehet eljutni az előbb említett kulturténykedéshez. Előre bocsájtom : e sorok távolról sem célozzák az illetéktelen beavatkozást a hatóságok e téreni ténykedésébe, sőt, a rend- és közegészség- ügy eredményének buzgó támogatása akarnak csupán lenni. Nagybánya annak a kiválóan szerencsés földrajzi fekvésnek örvend, hogy vize van. (Táazért küldött eiőmbe, hogy imádjam és neki engedelmeskedjem.“ E bombaszt kiegészítéséül meg kell jegyeznem, hogy az a bizonyos Lujza, kiről itt szó van, egy 12 éves kis csitri volt, az „Aranyszarvas“ korcsmárosának rigó leánykája. Istenem! Ha most meglátnám ! Micsoda öreg nagyanya lett talán belőle ! Bizonnyal már visszavonult a korcsmái üzlettől s kis unokái szaladgálnak a sörös kancsókkal a vendégek körül. A kis székely városban is akadt kalandom : mint hamis bankó teijesztőt csíptek fülön. Igaz, hogy ártatlan voltam, de azért mégis hurcoltak ide-oda. Úgy történt, hogy a heti vásárban őgye- legtem, mikor egy uriasan öltözött középkorú férfi közeledett hozzám s egy összegyűrt papirt nyomott kezembe. Azzal tovább is állt, úgy hogy pár pillanat alatt eltévesztém szemem elöl. Kisimitgatám az összegyűrt papirt s hát nagy ámulatomra egy 5 forintos, vörös hasú bankó urának éreztem magamat. Micsoda nagy pénz volt az ! Soha életemben addig annyi pénzt nem láttam egy csomóban. A legelső boltba be is állítottam vele s vásároltam egy zsebkendőt. Tisztességgel vissza adott az örmény 4 ft. 70 krt. Boldog voltam. Lesz pénzem további vándor utamra. De nem sokáig örültem boldogságomvolról sem akar ez célzás lenni a vízvezetékre !) Friss, tiszta, hegyi vize! Ez főleg a fernezelyi völgyből szokott folyni, Plisza elnevezés alatt. Ebből ered az u. n. „tiszta árok“ (nem gúnyneve !), amely árok szolgálja jelenleg az u. n. „városi téli s nyári közfürdő, illetőleg uszoda“ vizét, mely elnevezés szintén nem gúnyolódás. Ezen helyszíni tájékoztató előrebocsájtásával precizirozzunk: Ez az egy árok vize szolgáltat „tiszta, egészséges vizet,“ mely helyi szokáson alapuló állításért magamról, bakterológiai szempontból, minden felelősséget előre elhárítok. Ez óvatosság kellő indokát szolgáltatja egy kis séta, melyet a szives olvasó minden nehézség nélkül követhet, vádja nélkül azon udvariatlanságnak, mintha e sorok írója nem tisztelné e város epideniikus, bányász-zenekar nélküli séta-iszonyát. Tehát: könnyű és tanulságos séta. Igen ; mi mindenen megy végig e „tiszta viz,“ mig tisztálkodási célra fölfogják, izgatóan érdekes. A nyomozást fernezelyi vizekre nem terjesztve ki — a túl dustartalmat kerülve, a gyorsan gördülő hullámok folyását csupán ott érintjük, a- mint halk csobogás közben egy s némely „hóh- stánci“ ház cölöpépiténye alól e kort jellemző s jövő ezer év kutatói számára értékes adatokat tartalmazó konyha- és egyéb hulladékokat vesz fel s szállít tova. Majd a kies kórház alját mosva, szép növésű égerfák dús lombja alatt — virágos szönyeg- boritta patak közt érkezik a városi malom előtti szapulökhoz. Az immáron kétes vegytartalmu patak nyögve fogadja keblébe a bájosan súlyos (ili. sulykos) kezekkel belévert szentenciáját a mosó hölgyeknek. Egy város szapulója! Mi szerencse, hogy csupán a ruha s nem a szó — szapulásának tartalma okoz némi vegyi elváltozásokat a tova siető, sirö hullámokban. Itt ki kell térnem, hogy az általános emberi jólétet szolgáló intézmények figyelmét, mint pl. rendőri nyomozás — helyi riporterek s jellem- rajzirók, nemkülömben egyéb erkölcsnemesitő humánus emberi intézmények különös figyelmét s esetleg buzgó támogatását föl ne hívjam ez önkéntesen alakult s főleg feminista alapon szervezett „szapuló-clubra !“ Visszakanyarodva az előbbi s mindjobban siró hullámokra igyekezzünk még pár házalja tartalmától eltekinteni, hogy gyors futamban elérkezzünk oda, amit költői lendülettel csak a prózai definíció után méltathatok. nak. Még ideje sem volt hogy meg melegedjék zsebemben, már rohant utánam az örmény s az utca szögletről vitt magával vissza a boltba. Vallatott, faggatott. Elmondtam őszintén mindent. Nem haragudott, sőt még adott is egy pár krajcárt, csak arra kért, menjek vele a városba s mutassam meg — ha rá ismerek,— melyik ur adta a hamis pénzt. Jártam vele 2-3 óra hosszat; sohase láttam én többé a jókedvű adakozó bácsit. A pénzt az örmény elvette tőlem utolsó fillérig. Jól tette! Minek is kellett volna nekem pénz? Aki az ég madarait táplálja, az ellát majd engem is. Kimentem a piacra tovább őgyelegni. Egyszerre nagy társaságot láttam magam előtt, kik vidáman, nevetgélve vásárolták a mézes kalácsot, a szivalaku pogácsát. Közelükbe férkőztem. Lángba borult gyermek arcom. A társaság középpontjában Prielle Kornélia állott, kit az udvarlók serege mindenféle vásárfiával halmozott el. Tele volt mindkét keze ajándékkal. Egyszerre reám esett tekintete ; talán érezte ösztönszerüleg, hogy le nem veszem róla pillantásomat; kiválasztott egy nagy mandulás pogácsát s a kezembe nyomta e szavakkal : „Had emlegesse meg e gyerek is a mai vásárt!“ Nem tudom, megköszöntem-e, vagy nem ?
