Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-20 / 3. szám

2. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1914. január 20. A városok fejlődése. A hazai városok jövőjéről való gondoskodás nemcsak állami feladat, hanem olyan közügy is, amelyet szem elől téveszteni senkinek sem szabad. Sokat irtunk mi már a városokért s talán az una­lomig felemlegettük, hogy az állam épületének fennmaradása egyenesen attól függ, hogy közgazda- sági tekintetben miként fejlődnek városaink, mert minél gazdagabbak a városok, annál inkább bír­ják azokat a közvetetlen és közvetett terheket, amelyeket az államfenntartás érdekében viselniük kell, viszont minél szegényebbek, annál súlyosabh az állam helyzete. A hazai városok közgazdasági fejlődése azon­ban csakis úgy biztosítható, hogyha az államkor­mányzat lelkiismeretesen gondoskodik arról, hogy azok minden más közjogi szervezettől függetlenül s kizárólag a magyar királyi belügyminisztérium közvetetlen felügyelete alatt folytathassák életmű­ködésüket. Mi ugyanis folytonosan s a következmények­től mindjobban beigazolva állítottuk és állítjuk, hogy pl. a rendezett tanácsú városokat a várme­gyéktől egészen függetleníteni kell. Régen, a me­gyei törvényhatóságok rendezésekor az volt a jel­szó: Erősítsük a vármegyéket! Evégből az ország városainak több, mint kétharmad részét a várme­gyék gyámsága alá hajtották s ennek tulajdonít­ható, hogy amig egy-egy rendezett tanácsú város évenkint 30—40, sőt 50‘000 koronányi megyei terhet viselt, önmagára emiatt semmit sem költ­hetett s küzködött, holott, ha pl. 1876. óta éven­ként ugyanazt az összeget saját fejlesztési céljaira fordíthatta volna, ma már minden városnak lenne rendes közvilágítása, csatornázása, vízvezetéke, vágóhídja s több más olyan üzemi berendezése, mely a polgárság terheinek csökkentését előmoz­díthatta volna. Nincs az az érv, amely ezt az álláspontunkat meggyőzhetné, mert napnál fényesebben bebizo­nyított tény, hogy a legtöbb rendezett tanácsú város ma is nélkülözi azokat a berendezéseket, amelyek révén a közbiztonsági, közegészségi és közkényelmi érdekek kielégítést nyerhetnek. E te­kintetben — mindamellett, hogy azt villogtatják, hogy Magyarország a nyugoti államok közé soroz­ható — sajnálatos tapasztalat, hogy több városban még a petróleum-világítás kezdetleges napjait élik; az utcák kövezetlenek, a házak szennyvizei a te­reken és az utcákon nyitott árkokban büzlenek, az ivóvizet a lakosság fertőzött talajba mélyített butái ­ból nyeri; a közvágóhidak tisztátalan fabódék, nyilvános illemhely ritka helyen van s népfürdő­ről még álmodni is valóban merészség. Abból az alkalomból, hogy az uj városi tör­vénytervezetnek készülnie kell és arra való uta­lással, hogy a napilapokban folyton fantasztikus­nál fantasztikusabb tervek kolportáltatnak a váro­sok uj rendezését illetőleg, okvetlen szükségesnek találjuk ismételten hangsúlyozni, hogyha van olyan terv, amely a rendezett tanácsú városokat összes­ségükben, vagy részben a vármegyék gyámság;: alatt kívánja tovább is meghagyni, vagy pláne a járási önkormányzat keretébe vonni, ez a terv egyszerűen azt bizonyítja, hogy akiknek a fejéből kipattant, azok nem tudnak menekülni attól a hagyományos betegségtől, hogy a vármegyéket ma is országfenntartó tényezőknek képzelik ! Azt a tiszteletreméltó, egykor hatalmas poli­tikai súlyú vármegyét, amely annyiszor irányította az államkormányzás mikéntjét, amely oly sokszor mutatott rá bátran és hajlíthatatlanul a kormány­zati hibákra, tévedésekre és számtalanszor fején találta a szeget, — hiába keressük. A régi vár­megyei rendszert fenntartó elem — bármiként ócsárolják is a mai dekadens nemzedékből — a nemesség a múlté s vele elfeledett emlékek közé jutott az ősi erény, hagyomány és önfeláldozás. A régi vármegyének erkölcsei erős anyagi alapon állottak. Vagyonos volt minden tagja és volt ma­gának is vagyona. Egyszer csak változott a hely­zet. A tekintély és vagyon képviselői megfogyat­koztak s helyükbe már olyanok jutottak, akik előtt a régi erkölcsök, egykor kivívott dicső eredmé­nyek, fényes múlt és összetartásra való hajlam már nem volt. Következett a megyei pénztárak államosítása. Ekkor már olyan lett a vármegye, mint amaz egykori hatalmas olygarcha, akit sze­génységében jótékony kéz támogat, de akinek többé nincs akarata. Ha mindezt tudjuk, lehet-e józan fővel arra gondolni, hogy a különben sohasem produktiv vármegye alatt tovább is meghagyassanak a vá­rosok ? 1 A városok, amelyek nélkül nincs ország, mert ők a kultúra magvetői, a kultúra gondos ápolói, az ipáinak és a kereskedelemnek egyedüli otthonai. Aki abból a felfogásból indul ki, hogy a falu termel, a város fogyaszt, az korlátoltságában ki­csinyelheti a városokat; aki azonban tudja, hogy a minden kultúrát irányitó, fejlesztő és nemesitő erők a városokban élnek, azt hirdeti, hogy: Min­dent a városokért! Magunkról, magunknak talán feleslegesek e sói ok, de korántsem szabad eltéveszteni szem elől: rajtunk kivül is élnek olyan tényezők, amelyeknek nem fáj, ami nekünk hegedhetetlen sebeket okoz, vagy akik fölényesen napirendre térnek egy olyan érvényesülési törekvés felett, amelytől a jövő Ma­gyarország állami létének fennmaradása függ. A magyar állam életében tettekkel tényezők csakis a városok lehetnek, ha elfogadják azt a józan igazságot, hogy a városok nem alkalmasak meddő széhnalompolitíkának imádására, mert va­lamint hogy minden városi polgár arra törekszik, hogy a lét feltételeit biztosítván, egyúttal vagyoni önállósága is legyen, azonképpen egymást megértve igyekszik arra is, hogy a várost minden erkölcsi és anyagi jónak gond nélkül való birtokosává te­gye. A városok élete a mindent nemesitő munka jegyében folyik és végcélja eszményi értelemben nem más, mint az, hogy anyagilag függetlenné válva a további fejlődést a béke jegyében bizto­sítsa. Ha ezt az életet a maga vonatkozásaiban és végcéljában ismerjük, akkor látjuk valóban igazán, hogy a városok nem közjogi bilincseket érdemelnek, nem politikai viviszekció céljára való kísérleti alanyok, hanem minden eddigi kényszerű függéstől és indokolatlan terhektől mentes, ország- boldogitó, fejlődni akaró politikai és közgazdasági tényezők. A magyar királyi belügyminisztérium kodifi­káló osztályában — hiszen az eddigi törekvések is erre mutatnak — felismerték a városi életnek az államélet és államvagyon alakulására vonat­koztatott nagy fontosságát és valóban állítjuk, hogy amikor a felelőtlen hírlapi állítások és talál­gatások forrásául a belügyminisztériumra hivat­koznak, voltaképen arra törekednek, hogy a híresz­teléseknek valószínű alapot teremtsenek. Mi, jobban beavatottak, teljesen megvagyunk győződve arról, hogy az uj városi törvénytervezet alkotásánál a belügyi kormány nemcsak a legjobbat akarja, hanem arra is törekszik, hogy a városok egyetemé­nek kívánságait megismerje. Azt, hogy ez az egye­tem egyedül a belügyi kormányzat legközvetlenebb felügyeletét és ellenőrzését óhajtja, már sokszor leszögeztük, de újólag hangoztatnunk mégis szük­séges, mert ennél fontosabb irány a törvényterve­zet alkotóját nem vezetheti. Az 1912. évi LV1I1. t. c.-ben kötelezi a tör­az útjelzői haladásának. Modellálni is sokkal job­ban tud már. Nagy bravúrral egyszerűsít le s ke­vés, egyszerű eszközzel artisztíkus hatásokat ér el. Itt-ott a japanizmus hatása tűnik föl alakjain, an­nak minden finomságával, de hozzáadva egy bi­zonyos egyéni erőt. Koloristának ma is olyan erős, mint amikor utoljára láttuk, a szint nem áldozza föl a formának, színei tiszták, üdék, sohasem piszkosak. Tájképei közül a legérdekesebb a Fenyves interieurje délelőtti napálláskor a kékes, lila és zöld színek pompás harmóniájával, stilizált fáival, a levegő, a fény beszürődésének hatásos érezteté­sével. Általában nagy passzióval oldogatja a vilá­gítási problémákat. Ebbéli sikerének egyik legszebb példája a Virágzó galagonya, amelyet úgy festett meg, hogy a hátamögött volt a fényforrás s igy a képen minden szin egyformán erősen él s mint­egy mozaikszerüen hat. Ilyen epedő szinértékeket találunk az Őszi ligeten is. Megkapóan érezteti a sugarak átszürődését a Malomköz-ön, amely bá­gyadt, október délelőtti napálláskor készült. Igen kvalitásos, dekorativ táj a Szelíd gesztenyefák nagy­vonalú csoportja s nagyon jól adja vissza a fris­sen esett hó csillogását 10. számú téli képén. Figurális dolgai sorából legnagyobb igények­kel a Nagy Megújhodás czimü hármasképe lép fel. Az ifjú Eszme születését ábrázolja, aki felé tódulnak, rohannak, tánczolnak férfiak, asszonyok, gyerekek, hogy újjászülessenek a csodálatos igé­ben. Nagyszabású aktkompoziczió, jól hangsúlyoz­va, a térben palasztikusan elhelyezve. Egyik- másik alak mozgása elsőrangú; legjobban sikerült egy biborgunyás legény, aki mámorosán kiáltja az Eszme dicséretét s valósággal magával ragadja az embert. Izzó, szenvedélyes színei is illusztrálják a tendencziáját ennek a hármasképnek, amelynek egyes részei azonban nem eléggé összetartottak. Megzavar fiirdőzők czimü kompoziczioja sem érdektelen, színei, a fái közé beszűrődő reggeli napfény brilliánsak, de túlságosan is groteszk a mozgása s a térben való elhelyezése, meg az ala­kok modellálása is kifogásokra ad okot. Japános hatású Bibliai este-\én a vonalak és színek egybe­hangolását viszi jól keresztül s egy pár jó arcz- keretelést ad. Sok erő, imponáló tömegmozgás van egy pár legújabb keletű temperájában, amilyen az Eresztik a gáton a vizet s a Cséplő oláh munká­sok. Általában egy nagyerejü, zseniális, érdekes és óriási ambíciójú, kiforrásban levő művészember kiállítása ez. * * * * * * A „Magyar Szó“ a kővetkezőket irja: Boro- misza kiállítás. Érdekes és értékes anyagot muta­tott be ma a sajtó képviselőinek a Könyves Kál- mán-társulat Boromisza Tibor kollektiv kiállítása­ipl A legjobb és a legtartósabb drótszálas lámpa. \ / Kapható villanyszerelési üzletekben, villanytelepeken és a J “ Húzott drótszállal 75e/o árammegtakaritáa. MAGYAR SIEMENS-SCHUCKERT-MÖVEK-nél, Budapest, VI., Teréz-körut 36. Gyár-utcza 13.

Next

/
Thumbnails
Contents