Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-20 / 3. szám

1914. január 20. NAGYBANYAÍ HÍRLAP 3. vényhozás a belügyminisztert, hogy az új városi törvénytervezetet két év alatt nyújtsa be. E két évnek végső határideje 1914 évi augusztus hó 13. napja. Egy pár hónap van tehát már csak hátra a törvényjavaslat benyújtására. Kevés már az idő, azonban teljesen elegedő arra, hogy a belügyminiszter e fontos törvényja­vaslatot úgy konstruálja meg, hogy az, törvénnyé válván, a magyar városok biztos fejlődését elő­segítse s ezzel a jövendő Nagy-Magyar állam erővel teljes alapjait rakja le. Arc-szeplőkréme. Az ősz meghagyta a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak Mi mással, mint arckrémmel? Ez okból szüksé­gesnek tartjuk rámutatni a „Szeplő-Crémre“, mely­nek elsőrendű minősége páratlan és avval az előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoltok, arctisztátalanságok stb. örökre eltűnnek. Nagy tégely Kor. 1.50, próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán. HÍREK. Jauuár 19. Az utolsó vadászatok. A szürke levegőben a megfagyott köd pihéi libegnek; a hótól hajlongó fákat nagy csoport holló foglalja el s egy-egy puskadurranásra rekedt károgássai szállanak tovább s keringenek a lég­ben. A szél szeme sziporkázik. A síkságra vastag fehér szőnyeget borított a fagyos Január, melyen meglátszik minden legcsekélyebb barna pont. Amott egy szarka kapirgál valamit a hó alól, emitt egy árva egér gurul a selyem szőnyegen s rajta hagyja piciny lábnyomát. Egy kilóméter távolságra a hó alól kilátszik valami szürkeség : a nyúl ütötte föl fejét, mert zavaró hangokat hall a közelben. Meghiszem ! Eléggé zavaró is 20-30 hajtó suttogása-mormogása, mig elrendezkednek a hajtó­vonalban. Az országút mentén s csákányban a mezei utón, álló fekete felkiáltójelek látszanak. Mozdulatlan valamennyi. Azok alighanem puská­sok. Kürtszó búg a legszélin álló felkiáltó jel felöl, s erre fölbug a „hahó“ kiáltás. Micsoda kavaro­dás, mozgás, élénkülés a nagy fehér szőnyegen ! Itt is, ott is gurul valami szürkeség: megindultak bán. A fiatal, katonatisztnek indult tehetséges festő a nagybányai festőiskolában tanult, de aztán külön utakat keresett s nem hozott onnan egyebet ma­gával, mint az ottani levegő színét, rezgését és számos ottan készült igen erős tájképet. Ezek a finom, de erőteljes, szinpompás és levegővel teli tájképek művészetének fénypontja. Rajzuk precíz és határozott, tömegelrendezésük is kifogástalan, főproblémájuk mégis a szín, a levegőrezgés és a napsütés. Ezek között igen érdekesek azok, amelyek tömegeket ábrázolnak. A tömeg mozgása — vásári, földmunkások, kőművesek — egyik ked­venc vállalkozása. Nagy erővel érzik ki ezen ké­pekből a tömeg-munka ritmusa és igen jól kiérzi a művész a legjellegzetesebb mozdulatokat A ké­pek színezése erősen dekorativ. A nagy kontrasz­tok közelről néha kissé durván hatnak, de a kellő perspektíva megadja helyes értéküket. Egészben véve a kiállítás igen érdekes és feltétlen tehetség­ről tesz tanúságot még olyan szemlélő előtt is, aki más — mondjuk régibb — művészeti irány­zatnak a hive. — Egyáltalában elmondhatjuk, hogy a „Pesti Hírlap“-ot kivé', e, az egész fővárosi sajtó egy­hangú elismeréssel adózik művészünknek.---------­a tapsi-fülesek. Füst, — dörrenés s egy-két buk­fenc. A fehér szőnyeget végig csíkozza a bíbor. Utolsó vadászatok. Aztán jön a nagy pihenés, a vadak szerelmi szezonja . . . A ref. egyház batyubálja. Nem is kerek két hét választ már csak el a ref. egyház hires- neves batyubáljától, a mely az idei mostoha vi­szonyok és társadalmi betegségek dacára is nagy sikerrel kecsegteti fáradhatlan asszonyainkat, kik között élénk örömünkre ezidén is szép számmal látjuk a más felekezetekhez tartozókat is. A polgár­ság körében is nagy az érdeklődés, mert a bálnak hagyományos egyszerűsége folytán a részvétel költ­ségei a minimumra redukálhatok, a mi a rendező­ségnek legtöbb törekvése is. Zárszámadás. Kezünkben a nagybányai Részvénytakarékpénztár 23-ik évi zárszámadása, mely az 1913-ik év üzleti eredményéről számol be. Az eredmény a legnagyobb mértékben kielé­gítő, a miért az igazgatóságot és annak élén Stoll Béla igazgatót osztatlan elismerés illeti, a mi a közönség nagy bizodalmában kétségtelenül meg is nyilvánul. Az intézet kimutatása szerint a betét- állomány mindössze 30,980 K 47 fii. apadást mutat; a maijbetétállomány 2 millió koronát meg­halad, a mi a pénztár hatalmas megerősödésének fényes bizonysága. A tiszta nyereség 68.083 K 72 fillér, melyből részvényenként 20 korona osz­talékot ad, a tartalék alapra pedig 30,000 koronát fordít. Befizetett alaptőkéje 400,000 K. Eljegyzések. Zelesnyák Leó erdőmérnők eljegyezte Burdács János kir. erdőtanácsos leányát: Irénkét. — Debreczy Bálint, a Hermes mü-nyojnda üzletvezetője eljegyezte Pásztorkay Erzsikét, Pász- torkay József férfi szabó leányát. A vadász-társaság figyelmébe. A m. kir. földmivelési miniszter értesítette Oblatek Béla fő- bányatanácsost, mint a nagybányai vadásztársaság elnökét, hogy a Lapos-erdei vadtenyésztés céljából 12 nőstény és 8 him nyulát, valamint a fácán vásárlásra 200 korona segélyt engedélyezett. Most már mi sem áll útjában annak, hogy a Lapos-er­dő — ez az ideális vadászterület, — legalább 2 esztendőre vadászati tilalom alá vétessék. Hisz- szük is is, hogy a bérlőtársaság a vadszaporitást okszerűen megkezdi s kimondja a tilalmat. A „Darwin könyvtár“ most megjelent 3- és 4. füzete a magyar irodalomnak igazán értékes gyarapodását jelenti. A 3.. sz. füzet Ewald dán i- rónak: A kétlábú c. kisebb munkáját hozza. A „Kétlábú“ alatt a kőkori ősember értendő; ennek a kultur-elemek megszerzéséért folytatott küzdel­mét adja elő Ewald ember-állat párbeszédek alak­jában, olyan ragyogó modorban, amelynek egy­szerűen nincsen párja a világ irodalomban. Gyermeknek és felnőtt embernek egyaránt élve­zetes olvasmánya lesz. — A4, számú füzet a pár év előtt elhunyt világhírű bécsi orvostanárnak, Nothnagel-nek „A halálról“ tartott előadását tartal­mazza. A nagy emberbarát és nagy orvos cseveg itt a testi meghalás körülményeiről, részleteiről, eloszlat sok babonát, indokolatlan félelmet, ami nagy lelki megnyugvást szül az olvasóban. A Darvin könyvtár füzetei 60 fillérjével kaphatók a könyvkereskedésekben; a Darvin folyóirat előfize­tőinek ingyen mellékletül járnak. Antal Gábor püspök meghalt. A magyar kálvinizmusnak ismét nagy gyásza van. A magyar református püspöki kar egyik igen kiváló tagjának a haláláról hozott hirt tegnap este a táviró. Antal Gábor, a dunántúli egyházkerület püspöke halt meg tegnap, az az Antal Gábor, akire a magyar reformátusok mindig nagyon büszkék voltak. Nem­csak a maga egyházkerületében volt első, hanem első volt az egész ország reformátusainak egyházi életében is. Egyházi elnöke volt a magyar reformá­tus egyetemes konventnek s egyúttal a legbuzgóbb munkása is. Kiváló szónok, nagy tekintély, érté­kes tehetség volt; nagy súlya volt minden szavá­nak. Az ország közönsége előtt sokszor lépett fel mint a legrokonszenvesebb emberek egyike. Libe- rálizmusa általánosan közismert volt. A főrendi­házban, mint egyik legértékesebb szónoknak, nagy és komoly súlya volt beszédeinek, a melyekkel az esetekben a liberál is irányzatokat szolgálta; néha talán egyedül ő képviselte. Csak a legutóbbi i- dőkben hallgatott el az országgyűlés felső házá­ban, azután csak, hogy a parlamenti életet feldúl­ták. A konventi élet vezetésébe egész erejével, a legnagyobb elszántsággal tudott belefeküdni s az öt magyar egyházkerület életébe irányitólag folyt be. Ez az elnöki állás is megüresedett most. Csak most nehány napja temették el Fejes István tiszán inneni református püspököt. Egy évtizeden belül csak a dunamenti egyházkerület nem gyászolt püspököt, de Debrecenben kétszer, Kolozsváron egyszer, Miskolcon most másodszor lesz püspök- választás. Alig pár éve, hogy a konventnek nagy­nevű világi elnökét, Bánffy Dezső bárót eltemették és most meghalt az egyházi elnök is. Áthelyezés. A m. kir. vallás és közoktatás- ügyi miniszter Juhász Mária szamosborhidi taní­tónőt Nagybányára helyezte át. Az ev. egyház presbitériuma a követke­zőkép alakíttatott újjá; Szabó Adolf felügyelő, Révész János lelkész, Fülöp András gondnok, dr. Homola László jegyző, Sesták Sándor s. gondnok, Alexy Kornél énekvezér. Presbiterek: Bernhardt Adolf, Beyer Jenő, Burdács János, Fischer Károly, Platthy Zoltán, Sroll Géza, dr. Varga Sándor (uj) helybeliek. Bradofka Frigyes Felsőbánya, Fischer Károly Alsófernezely, Hullán János Alsófernezely, Mády János Kapnikbánya (uj), dr. Szokol Pál Fel­sőbánya, Thaisz Péter Budapest, vidékiek. Gyászhir. Mély gyász érte a Prohászka és Novak családot. Magas kort ért törzse: NováK Károlyné költözött el az élők világából. Halárá.ol a következő gyászlap jelent meg: „A Prohászka és a Novák család fájdalomtól megtört szívvel je­lentik, hogy szeretett jó nevelő anyjuk, nagynén- jük és dédnénjük Novák Károlyné Prohászka Jan­ka, kir. járásbiró özvegye f. hó 12-én reggel V2 6 órakor, áldásos életének 80-ik és özvegysége 20-dik évében, rövid szenvedés után az utolsó szentségekkel megerősítve, az Urban jobblétre szenderült. Kedves halottunkat f. hó 13-án d. u. Va 3 órakor fogjuk róm. knth. vallás szerint Hid utca 10. számú gyászháztól örök nyugalomra helyeztetni. Jó lelkének üdvéért az engesztelő szent­misét folyo hó 14-én délelőtt 10 órakor fogjuk az Egek Urának bemutattni. Nagybánya, 1914. janu­ár 12. Emléke áldott közöttünk ! A „Vasárnapi Újság“ január 18-iki száma pompás kivitelű, szerfölött érdekes képeket közöl a téli sportokról Budapesten, az F. T. C. külföldi győzelmeiről, Tüköry Lajosnak, a Palermo ostro­mánál elesett magyar szabadsághősnek, kit Paler- móban most ünnepeltek; szép képek és Hendel Ödön cikke elevenítik föl az emlékét. Tonkingi képek, egy magyar szempontból is érdekes szkitha lelet képei adják a többi képanyagot. Szépirodalmi olvasmányok: Színi Gyula regénye, Ady Endre és Lenkei Henrik versei, Szöllősi Zsigmond novel­lája, Takáts Sándor történelmi tárczaja, Lagerlöf Zelma regénye. Egyébb közlemények: Eredeti londoni divatképek s a rendes heti rovatok. Irodalom és művészet, sakkjáték, stb. — A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre öt korona, a „Világkróniká“-va! együtt hat korona. Megrendel­hető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Buda­pest, IV., Egyetem-utcza 4. sz.) Ugyanitt megren­delhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. A kereskedők bálja. A nagybányai Keres­kedők és Kereskedő Ifjak Körének szombaton, a Lendvay színházban lezajlott fényes táncmulatsága nem volt túlságosan zsúfolt, azonban a mai vi-

Next

/
Thumbnails
Contents