Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-23 / 12. szám
4. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1913. március 23. bátorság és őseink példája uyomán egy jelszavunk lesz; élni vagy halni a hazáért, akkor elmondhatjuk nyugodtan és bizalommal: — Lesz még egyszer ünnep a világon ! Ünnepe a haladó kor szellemének, a kitartó munkásságnak, a megingathatlan nemzeti érzésnek, az összetartásnak, a célirányod haladásnak, kultúrának, az egyenlőség, szabadság, testvériség szent eszméinek, ünnepe egy teljesen szabad, független, igazán alkotmányos, virágzó, boldog, nagy Magyarországnak! Én idejöttem, mert úgy szeretem a hazámat, mint Istenemet és lel- kemet, hogy ennek az ünnepnapnak mielőbb való fölvirradásáért poharat ürítsek, hogy hittel, reménynyel, szeretettel kiáltsam: Éljen a magyar haza! A beszéd lélekemelő, ünnepi hatást tett! A szónok még két ízben mondott rövid pohárköszöntőt ; egyikben pompás humorát sziporkázva, a mi frenetikus tapsot váltott ki. Sikerült felköszöntőt mondott még Szerencsy József, Stoll Béla a Kaszinó nevében és Bányai József, mig Tréger Lajos hazafias szavalattal hódította meg a közönséget, mely e derék iparos szavaló-talentumát már régebben jól ismeri. * * * A nagybányai iparos ifjak önképző köre vasárnap este ünnepelte meg a nagy évfordulót. Jókora társaság gyűlt egybe, köztük többen nők is. A hangulat mindvégig emelkedett volt. Az ünnepéi) a Himnusz eléneklésével kezdődött, mire Jancsovics József elnök üdvözölte a megjelenteket hazafias érzéstől áthatott keresetlen szavakkal s felkérte Révai Károlyt, hogy felolvasását tartsa meg. Révai beszédéből a következőket közöljük: „Ma, a XX-ik század nagy látókört nyitó napjaiban valami magasztosabb érzés ragadta meg a sziveket; a szabadság, egyenlőség és testvériség gondolatához társul szegődött a munka szeretetének eszméje. A dolgozó kezekről ir himnuszt a költő, a munkás embert állítja példányképül a szószékről a pap ; az ipar bontogatja hatalmas szárnyait, mint a felhők felett keringő kőszálí sas. Mert országok és nemzetek sorsa ma a dolgos, munkás kezeken fordul meg! Amit nekünk a 65 év előtti március 15-ike adott: a szabadságot, csakis a munkás kéz tarthatja meg teljes épségében, ragyogó fényességében. Mert mi a munka? Műveltség! Mi a műveltség ? Szabadság! Németország minden iskolájának homlokzatára arany betűkkel ez a két szó van felírva; „Bildung ist Freiheit!“ A műveltség — szabadság ! Mit várunk ma a munkás kéztől ? Egy uj életnek, egy uj világnak megteremtését erős hittel, erős akarattal. Nemzetünk, országunk boldogulását a dolgos kezektől várjuk; a müveit iparosoktól, kik a maguk elé kitűzött szent célt erős akarattal, csodatevő hittel, ragyogó bizalommal kell hogy diadalra vigyék. De valljuk meg az igazat: ma még csak a munka kezdetén vagyunk. Nagy bajaink vannak. S aki csak arasznyira néz maga elé, — az nem látja azokat. Csak az, akinek a szive s a lelke is lát, az veszi észre, hogy minő óriási teendőink vannak még hátra. Testben, erkölcsben, vagyonban kell megerősödnünk, hogy valódi magyar nemzeti ipart teremthessünk. Hazafias érzéstől áthatott nevelés mellett meg kell tanítanunk az embereket arra, hogy miből háramlik haszon reájuk ? A tisztességes, jól végzett munkából! Ezt pedig csakis testi és erkölcsi elhaladásunkkal tudjuk keresztül vinni. Az iparosnak lelki művelődésre van szüksége, hogy megállhassa helyét a nagy világ mai versenyében, a gépek és villamosság korszakában- A magyar iparosnak nehéz küzdelmeket kell megvívnia, hogy a fejlődésnek ama magaslatára hágjon, aminőn ma a külföldi iparosság áll. Hogy pedig ezt elérhesse, szakítania kell az emberi természet némely beteges elfajulásával : az önző szenvedélyekkel, a vallástalanság- gal, az Istentagadással, s mindazzal, ami a családot, egyházat, államot, hazafiságot képes pellengére állítani. Vigye szive melegét a társadalomba; ápolja lelkében a hitet, a szeretetet. Vegye példányképül a világ legnagyobb, legideálisabb szociálistáját: Jézust, a szegény zsidó — iparos fiát. Előre hát a hazafias munka zászlója alatt : Azt a szabadságot, amit apáink 65 év előtt karddal, vérük omlásával a mi számunkra kiküzdöttek, tartsuk meg a nemes munka erejével és soha egy pillanatra se’ tántorodjunk el a szeretet Istenétől.“ Szavait a magyar haza éltetésével végezte. | Kapás Mihály meleg szavakkal köszönte meg j Révainak, hogy szives volt felolvasást tartani s kérte, hogy jövőre is tegye meg ezt a hazafias iparosok érdekében. Az ünnepély után pompás vacsora következett s a társaság a cigányfülbemászó muzsikája mellett az éjféli órákig szórakozott. * * * A „Népotthon“ szintén impozáns külsőségek között áldozott a nagy nap emlékének. Vasárnap délelőtt 11 órakor az otthon tagjai a Zrínyi Ilona téren gyülekeztek, honnan zárt sorokban vonultak a városháza elé, a melynek homlokzatán levő Petőfi emléktáblát díszes koszorúval látták el. Az időközben nagyra nőtt tömeg áhítattal hallgatta végig a felemelő programmot, melyet a Himnusz eléneklésével vezettek be. Ezt követőleg Szabad Károly, a Népotthon agilis elnöke talpraesett, lelkes beszédben jelölte meg az ünnepség célját, mire Burda Sándor Petőfinek „Talpra nia- gyar“-ját szavalta el. Az ünnepi beszédet Császy Bálint, a népotthon titkára tartotta s átérzett jelentőséggel méltatta a történelmi nap jelentőségét. Szeplő-krém és szeplő-szappan használata teljesen elegendő, hogy vörös arca, vörös orra, vörös keze hófehér, tiszta és finom legyen és a csúnya bőrbántalmaktól, valamint szeplőtől, májfolttól és pattanástól a legrövidebb idő alatt megszabaduljon. Nagy tégely Kor. 1.50, próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán. Edison kinetófonja. Idestova másfél esztendeje annak, hogy Edison, a nagy feltaláló, világszerte szenzációs feltűnést keltett legújabb találmányával, amely különösen a színházigazgatókat ejtette gondolkozóba. Ez a találmány a kinetofon, amelynél Edisonnak sikerült a mozgófényképek mutatványait a beszélőgépekkel közvetlen összhangba hozni és igy elérni azt, hogy a nézőközönség előtt valóságos szini- előadásokat jeleníthessenek meg mozgó és beszélő alakokkal. A kinetofont azóta tökéletesítve az egyes newyorki színházakban be is vezették és kiderült, hogy a találmány versenyétől a színházaknak korántsem kell tartaniok, mert a beszélő mozgóHangja remegett s ha vissza nem fojtja férfiasán a könyeket, talán kitör belőle a zokogás. Ilona mély meghatottsággal közeledett a főhadnagyhoz, kezet nyújtott neki s halkan suttogá : — Köszönöm, a mit a szegény honvédért tett ! Heintzelmann ráhajolt a gyönge kis kézre s forró ajkaihoz szorította. Egy kilopozó köny mégis rászállott az Ilona szép kezére, s azt erősen égetni kezdte. Rápolthyné félre fordult, hogy a szemében felcsillanó könyet elrejthesse. A távozó főhadnagy visszanézett még egyszer az ajtóból s látta, hogy Ilona az asztalra borulva csöndesen zokog. 1853. május 15-én, tehát ugyanazon nap második évfordulóján, midőn Jagodics meggyalázta a csonka honvédet, — Heintzelmann Oszkár kapitány beállított Rápolthyékhoz. Messziről jött, valahonnan Magyarország túlsó széléről. A feslő rózsabimbó, a szép Rápolthy Ilona most még bájosabb volt. Mint egy napkeleti tündér királynő állott Hona a már kapitánnyá előlépett derék Heintzelmann előtt. S mintha a tűnő idők is már enyhülést hoztak volna a szivekbe, a fogadtatás is barátságosabb volt. Pár napi itt időzése után, mint a legboldogabb ember tért vissza állomás helyére, — a szép fiatal leány szerelme kisérte őt utján. S mire az első őszi napok beálltak, Heintzelmann karjaiba szorithatá bájos nejét s röpítette magával messze-messze a szülői háztól. Ez időtől kezdve Barázda Bálint, a szent- mihályi szegény csonka honvéd, minden év május 15-én pénzes levelet kapott; jótévő angyala Rápolthy Ilona, Heintzelmann Oszkárné küldte neki, hogy kiengesztelje vele a szegény, egyszerű föld- mives meggyalázott lelkét. Ötven esztendeig élvezte Bálint a jótéteményt s most 90 éves korában csöndesen elhunyt. Az atyafiak, egy pár jó szomszéd összegyűltek temetésére, a pap beszentelte s már beakarták szegezni a koporsó fedelét, midőn sürgős táviratot kézbesítettek a lelkésznek. A táviratban csak ennyi állott: „Várjon a temetéssel a délutáni vonat érkezésig Hunfalvi altábornagy.“ A lelkész nyugodtan leült s bevárta a délutáni gyorsvonat érkezését. Délután 4 órakor egy nyitott hintó közeledett az egyszerű halottas házhoz. A hintóbán egy hófehér hajú, szép öregaszszony s egy teljes tábornoki díszben levő öreg katona ült. A szentmihályiak százanként tódultak a hintó után a halottas ház felé. Az öreg tábornok egy óriási babérkoszorút hozott magával, melynek lecsüngő hármas szalagján a következő aranybetüs felírások voltak. Az első szalagon ; „A piskii hősnek Hunfalvi altábornagy“. A másodikon ; „Neked köszönhetem boldogságomat Hunfalvyné Rápolthy Ilona.“ A harmadikon: „Bocsáss meg annak, ki ellened vétkezett.“ Hunfalvi-Heintzelmann nyugalmazott altábornagy könnyes szemekkel helyezte a koszorút a csonka honvéd koporsójára. A menet megindult, egy pillanat alatt legalább ezer ember gyűlt össze s mély meghatottsággal kisérték ki a temetőbe a piskii hős kihűlt porait. Ki tudja ? Vájjon a túlvilágon nem várta-e Barázda Bálintot Jagodics szelleme s nem mondta-e ő is a csonka honvédnek : „Bocsáss meg, nagyot vétkeztem ellened 1“
