Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-04 / 44. szám
TÁRSADALMI és szépirodalmi hetilap. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára (2 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAJ NAGY GÁBOR. Fomunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség:: Himyady János-u. 14. sz., hová a lapkíi/.lemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ------------ hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ________ Nép ek ünnepe. Szállj fel tömjénfüst, szálljfei Hozsannaaz Egek Urához; száz esztendő-pergett le az idők feneketlen garatjába, hogy a szabadságuk, nemzeti létük öntudatára ébredt népek leverték, összezúzták minden idők legnagyobb tirannusát, Napóleont. Ugy-e szép tiráda ? És ily nagyszerű, gyújtó jelszavakból szőtt „Gall Mátyás“-sal (galimathias) telve van most az európai sajtó ! Oly sok és ragyogó szin a népek szabadságáról, a népek jólétéről, a nemzeti büszkeségről, a nemzeti önérzetről van itt egységes egész- szé összeszöve, hogy drága perzsaszönyeg- nek nézed ó müveit európai! de ha szokásod ellenére magad veszed egyszer kezedbe Klió lapjait és még inkább szokásod ellenére lapozgatás közben magad is gondolkozol, ó müveit európai: akkor csakhamar észreveszed, hogy a ragyogó sziliek, egykori diszköntösök fakult foszlányai, a drága perzsaszőnyeg pedig színes foltokból összefércelt koldusköpeny. Szinte divattá vált Napoleon ócsárlása. Hiszen ma oly óriási kultúrái magaslaton állunk, hogy csak undorral fordulhatunk el attól a szomorú históriai alaktól, mely hiú, énes céljainak eléréséért miriatombákat áldozott, ki vérrel áztatta Európa termőföldjeit. Oly jól veszi ki magát és a mennyei magasságok előtt tetsző dolog, amikor hivatott és hívatlan csirkeeszii hisztorikusok a meggyőződés szent haragjával lehordják az illegitim uzurpatort, a bíbor parnevüjét. Oh, de oly emberien Gyalázatos is az az eljárás, amely kéjelegve rántja a sárba a bíbort csak azért, mert nem benne született az, kinek vállátt díszítette. Szinte hallani a titkos morfondirozást, hogy jutott hozzá a kis fiskális gyereke, hogy száz millió urává küzdve fül magát, bíbort öltsön és koronát — horribille dictu — sajátkezűig tegyen a fejére. Hogy annak a feudális Notre-Damenak és fél évvel később a milánói dómnak boltivei össze nem ros- kadtak ily szakrilégium elkövetésére! És ez az ember, ki ép oly közönséges földi sorból származott, mint mi, kinek atyj.a egy egyszerű Ramolinő volt, semmi egyéb, | merészkedik a világ legelső népe előtt mely hozzá rövid tiz évvel megelőzőleg fejvesztésre ítélte legitim uralkodóját, császári trónt felállítani és abba bele is ülni. Hát látott a világ valaha ilyen szemtelenséget, hiszen ehhez képest a Robespierrek, Dantonok, Cromwellek stb. valóságos árvafiuk ! És amikor már elfoglalta azt a saját gyártmányú trónját, nem hogy szépen, nyugton maradva és világ szokása szerint konzerválná azt utódjai számára, hanem cézári őrjöngésbe esik és világbirodalmat akar alkotni. Ő, a pórszülött! De hiszen ezek érzelmi momentumai az emberi gondolkodásnak, melynek fáj, ha az embertárs csak egy hajszálnyit emelkedik az általános színvonal fölé, hisztérikus imádással fogadja az emelkedő óriást és sakálüvöltéssel üdvözli bukását. De Napoleon alakja az igazi, a ha- misiratlan história előtt más. Le nem tagadható tény, hogy minden idők legzseniálisabb hadvezére volt, de hogy époly nagy állami adminisztratív tehetség is volt, arról tanúskodik a Lancia történelem arra vonatkozó fejezete. Mindezeken felül azonban ábrándozó volt a franciák császárja, ha az ábrándozást Bismarck-féle értelemben az óriásból a mérhetetlenbe nagyítva vesszük. Bismarck a német junker, a németek egységéről ábrándozott és amidőn ábrándjait „vérrel és vassal“ valóságra váltotta, az egész világ ámulattal és hódolattal fogadta a vaskancellár müvét, amelyért bizony patakokban folyt a németek vére. De aranybánya! nirlap“ tárcája Kavicsok az utcáról. — Irta : Révai Károly. — Mélységes, komoly gondolatok ülték meg lelkemet, mint őszkor a hollók a jegenyefa puszta ágait. Csipős októbervégi szél süvitett végig az utcákon s én állig begombolkozva ődöngtem az aszfalton. Nem sok ember járt künn. Az is, akit sorsa az utcára űzött, — gyors léptekkel igyekezett célja felé. Cél nélkül — úgy hiszem — csak magam bandukoltam egyedül. Azaz, hogy mégsem céltalanul. Kerestem valamit, ami megihlesse lelkemet s kezembe adja újra a tollat, melyet idők óta hevertetek. A tinta beszáradt, a toll megrozsdásodott, a papír szeletekre vastagon ráülepedett a por; agyamra szivemre a tétlenség, a fásultság köde ereszkedett. Ebből a sivár semmittevésből akartam fölrázni lelkemet, amikoi egy októberi délután neki vágtam az utcáknak. Tanulmányozni fogom az embereket, — gondolám magamban, — kiterjesztem figyelmemet minden csekélységre, hátha a jelentéktelennek látszó dolgok trágédiák csiráit hordják magukban ? Sokszor láttam már ilyet! Egy lépés, egy pillantás, egy elejtett szó, nagy események szülöanyja volt. Különösen szeretem megfigyelni a sötét tekintetű embereket. Nagy tanulmány ez ! Mert az ember arca belülről nyeri a világosságot. A kinek sötét pillantása van, annak bensejében semmi fény sincs. A szemek tekintetéből mindent ki lehet olvasni. Csak tudni kell az olvasás titkát. Különösen háromféle dolgot képtelen az ember eltitkolni: a szegénységet, a butaságot és a szerelmet. Ezt a hármat ugyan nem igen kell kutatnom, mert leolvasom az arcokról. Egyebet is szeretnék megtudni és kirántani toliam hegyével az emberi lélek örvényéből. Parányiságokat, amiknek kiszámíthatatlan következései vannak. A legtöbb ember elmegy a parányiságok mellett; nem látja meg. Talán nézi, de nem látja. Pedig sok apró dolog van, amit félredobnánk, ha nem tartanánk attól, hogy mások fölkapják. Ne áltassuk magunkat: bűnösök vagyunk mindnyájan. Az ember lelke egy bünházban van elhelyezve. . . . Ezek a mélységes gondolatok űzték egymást agyamban, amikor az emlitett októberi hideg délután bolyongtam az utcákon. Fölvetettem lecsüggesztett fejemet s figyelni kezdtem jövő-menő embertársaimat. Íme: szembejött velem egy délceg, ruganyos járású, középkorú férfiú. Belepillantottam sötétkék karikákkal övezett csillogó szemébe. Idegesen nézdegélt jobbra-balra ; utca keresztezéseknél megállt, mintha tétovázna, hogy melyik útra térjen ? Végre határozott léptekkel vágott neki az egyik utcának. Kiolvastam szeméből, hogy mi célja A Árjegyzéket kívánatra küld SZÁDI o Bikszádi gyógyfürdő igazgatósága. természetes ásványvíz gyógy- hatása hurotos bántál máknál páratlan; a legutóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. # A A AA AA Kapható mindenhol.
