Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-19 / 33. szám
2. NAGYBANYAI HÍRLAP 1913. augusztus 19. Szent István. Kilencszáz, sok megpróbáltatással tele év kellett ahhoz, hogy teljesüljön a magyar nép azon szivbeli óhajtása, mely szerint szt. István névünnepe ne csak egyházi, de törvényes nemzeti ünneppé is tétessék. E nemzeti ünnep nem a politikai, nem a mondva csinált ünnepek közé tartozik, ez ünnep méltósága benne volt a magyar nép szivében, hisz a Budapesthez közelebb lakó valódi magyar nép vallásfelekezet nélkül igyekszik részt- venní a szt. István napi körmenetben s együtt éneklik a bucsusokkal: „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga“ . . . himnust, hanem magában álló, a nagyok közt is első ünnep kell legyen az egész hazában minden magyar, a magyar hazához hü minden magyarán érző szivben, mert Szent István munkája a magyar nemzet életében egy nagy, fontos és egészen nemzeti fenállásunk alapját megteremtő s a legnemzetibb érzéssel: a függetlenséggel tele szívvel és bölcseséggel végzett munka volt. Ha az akkori krónikások Szt. István kormányzása minden cselekedetét leírták volna s nemcsak hagyományokból ismernők azok nagyrészét; csak akkor tudnók valóban helyesen megítélni, méltatni Szt. István király kormányzását s tudnók megérteni munkájának helyes és nemzeti érzéstől áthatott minden intézkedését. Ő a magyar nemzet egységesítésére, függetlenségének megóvására s a megszerzett hazának minden kültáma- dással szemben megvédhetővé tételére törekedett. Ezen vezéreszmék érvényesítésére s a magyar erkölcsök szeliditésére tette kér szténnyé a magyart; e munkában ő maga volt a legnagyobb apostol, ő törte meg rábeszélésével s ha kellett fegyverrel is az ősi vallás konok követőit. Azonban őrködött arra is, hogy a hittérités munkája a magyarban a nemzeti érzést, az egységes nemzeti eszmét nevelje, nagyobbitsa, erősítse. A bevándorlóit idegenek utódai már nem csak lakói lettek a hazának, hanem a hazának valóságos tagjai s a királynak a magyar hazának hü fiai. Ez erős nemzeti érzést atyjától, Géza fejedelemtől örökölte, ki midőn a német hittérítők munkájában a hittérités mellett a megtérteknek a német császár fenhatósága alá vonását is. észrevette, azokat az országból kiparancsolta s helyettük cseh és olasz hittérítők folytatták a nagy munkát. E megkezdett nagy átalakulást nagyobb bölcseséggel, hitbuzgósággal, eréllyel, de szem elöl soha nem tévesztett magyar nemzeti irányban folytatta s fejezte be Szt. István. A magyar királyság megteremtésében a nyugati országok példája után indult, de neki fényes érdeme s a magyar nemzet nagy szerencséje, hogy csak ott utánozta őket, ahol és amiben javát látta, hibáikat azonban kerülte. Főgondja volt, hogy az eddigi rendnek megváltoztatásával királyi hatalmát minél teljesebbé tegye, de úgy, hogy ez által a nemzet egysége csorbát ne szenvedjen. A királyi méltóságot, koronát nemcsak a maga fényének emelésére, hanem egyszersmind a magyar nemzet nagyságának, előkelőségének feltüntetésére szerezte, de e méltóság és koronaszerzés nem érintette a nemzet függetlenségét, nem tette más hatalom vazalussává, sőt az „apostoli“ jelző bizonyos felsőbbséggel tüntette ki a magyar királyt más népek fejedelmei közül. A hadiszervezet sa közigazgatás rendezése által a magyar nemzet erősítésére és egységes kormányzására törekedett, de a királyi méltósággal Össze nem férőnek mondja fiához intézett iratában a gőgös felfuvalkodást, igy: „Harag, gőg és irigység nélkül uralkodjál békén, alázattal és szelídséggel mindnyájuk felett s tartsd emlékezetedben mindig, hogy az emberek mindnyájan egyenlők s hogy az alázat fölmagasztal, a gőg és irigység lesújt bennünket. Ha tanácsomat követed, királynak fognak mondani és midének szeretnek.“ A nemzet fiait úgy tekinté, mint testvéreit s azt írja fiának : „Azok édes fiam, atyáid és testvéreid ; közülük senkit se mondj szolgádnak és szolgaságra senkit se vess. Azok harcoljanak éretted, de ne szolgáljanak.“ (Ne legyenek szolgalelküek.J Ebből is látszik, milyen nagyra becsülte a nemzet fiait, mily nagy volt azokhoz való szeretete, mennyire megakarta óvni őket a szolgalelküségtől, a kegyhajhászattól, s ezt nemcsak a józan okosság, hanem főleg a nemzete iránt érzett szeretete sugalmazta. Nemzete javát, függetlenségét nem rendelte alá senkinek, semminek ; megóvta azt a császárok támadásaitól, a pápák hatalmával szemben is. S ha áhitatos tekin- I tete a kereszten függött is, de erős jobbja kardja markolatát fogta, mintha mondaná: Igazságra vezetem népemet, ne bántsátok! Szt. István oly bölcseséggel, oly nemzeti érzéssel rakta le a magyar alkotmány alapjait, mely ma is egyik büszke védő bástyája kell legyen és maradjon a nemzetnek, melyhez józan meggondolással s nemzeti érzéssel és közös egyetértéssel csak építeni, de oktalanul rongálni nem szabad- Nagy nemzeti ünnepünkön Szt. István napján, gondolkodjunk első királyunk tettein, cselekedetein s emelje ez ünnep nemzeti érzésűnket, függetlenség utáni törekvésünket Isten és hazaszeretetünket mindenek fölé. Magyarországon legnagyobb a drágaság. A drágaság világjelenség. Tizenhárom esztendővel ezelőtt minden országban emelkedni kezdtek az értékek. De olyan óriási felszökkenésbe sehol nincsen példa, mint a milyet Magyarország mutat. A drágaság szabályozói — mint ismeretes — a termelés, a fogyasztás, a jövedelemelosztás. Másutt mindenütt egyensúlyt tudott tartani ez a három tényező. Nálunk ellenben, ahol a termelés szinte óriási arányú, a fogyasztás a lehető legcsekélyebb, — évről-évre csökken a közönség vásárlóképessége — a jövedelemoszlás pedig egyenesen aránytalan. Több százezer kisember jövedelme együttvéve sem tesz ki annyit, mint a mennyit egy-egy óriási latifundium, hitbizomány gyümölcsöz a birtokosának. Ez a szörnyűségesen egészségtelen állapot okozza, hogy a drágaság egyre vészesebben kígyózik ránk, egyre gyilkosabban szívja a vérünkét. Az elvadult állapotokat fokozza, hogy gazdasági tatárjárás dúl végig az egész országon és hogy a feszültség enyhülésére jó hosszú ideig — igy mondják a gazdasági szaktekintélyek, semmi remény sincsen. Az általános drágaság, különösen az élelmi szerek árának nagy emelkedése, amely egész társadalmi osztályok megélhetését tette elviselhetetlenné, a drágaság okának kutatására ösztönözte a közgazdaság elméleti és gyakorlati férfiait s az árstatisztikára terelte a közfigyelmet. Az utolsó öt évben a kenyér jelentékenyen megdrágult, ami mindenekelőtt az erősen emelkedett gabonaárak és ezzel kapcsolatban a magasabb lisztárak következménye. De sok egyéb tényező is közrejátszott. így a sütés költségei, az üzletbérek, a munkabérek stb. A marhahús 36, a borjúhús 33 százalékkal emelkedett. Magyarország csaknem minden vonatkozásban a legdrágább országa a világnak. A „NAGYBÁNYAI NIRLÄP“ TÁRCÁJA Holdas, fehér éjszakán . . . — Irta : Krizsán P. Pál. — Holdas, fehér éjszakán fekete asszonnyal találkoztam. Útszéli kereszt alján beesett szemekkel imádkozott. Megöleltük egymást. Sápadt-foltos szomorú fejét csontos vállamra hajtotta. Úgy mentünk, mint félős kisértetek. Hallgattunk, mint a mező éjszakája. Leültünk. a pocsolyás árok hidegfüvü szélére. Ruháink összeértek. Éreztük a szivek mozgását. Az asszony belesóhajtott a könnyű levegőbe Nehéz sóhajtással kálváriát mesélt: — Fehér asszony voltam. A rózsák csak nekem nyíltak, a madár csak nekem énekelt, az élet csak értem élt. Az első férfi csak engem szolgált. Házamban mindig ragyogott a Nap. Lányom született. Hótestű melegnélküli lány. Fiú nem jött. Az Ember, a férfi, az uram sokszor nem nézett reám és egyszer csak sötét lett minden. Olyan lettem, mint a sirbadobott, letört virág. ... És egy ehhez hasonló fehér éjszakán ezüst kalaptümmel kieresztettem leányom szivéből a vért . . . . . . Jött a szoba, a vasajtós, ráscosablakú szoba. Feküdtem hárs-diványomon, szemem mindig sötét volt és ismét boldog lettem. Láttam az embert messze hegyek virágos tövében egy fiúval sétálni. Saját testével, saját fiával. Láttam a szeme tüzéből gondtalan holdogságát. Éreztem, hogy Ő nem érez semmit. Láttam egy kicsiny halottat, kicsiny sebbel a bal mellén. Láttam régi fényemet. Láttam sok mindeneket és fájdalmam rágta a szivemet. De éppen ezért, a fájdalmamért, a bünhődésemért voltam boldog. Mert bizton éreztem, hogy bűnhődnöm keli. . . , De egy napon nyílott az ajtóm. Megzavartak. Nagy terembe vittek. Hátul sokan ültek, olyanfajta sajnálkozó emberek. Elől, magaslaton, három szemüveges ; oldalt: iró és beszélő alakok szembe velük sok száraz ember. Talán tizenkettő. Sokat beszéltek. Hátul asszon) ok sírtak is. Engem is kérdeztek. Mondtam, hogy- hagyjanak engem, eresszenek vissza a csendes, egyszerű szobába. De nem úgy tettek. Azt mondták, hogy fel vagyok mentve és eleresztettek. Nyomorult, érzésnélkül való, buta emberek, nem láttak belém. Megfosztottak attól a bünhö- déstől, mely nekem boldogság volt. Most itt vagyok. Járom az éjszakát és nem látok semmit. Csak az én hótestü lányom szalad véres kalaptüvel utánam és követeli vissza az életét. Hallom, hogy visít és hallom, hogy folyik a vére, fiatal vére. Tudom, hogy szabad vagyok, és mégis meg vagyok halva. Ott, a börtön bezárt zárkájában jobb volt ... Ott boldog voltam. Uram! Kérem, könyörgök szúrja át a szivemet. Öljön meg! ... És fehér, holdas éjszakán gyászos, fekete asszony meghalt az útszéli rozsdás kereszt alatt . . . Fakirok között. Az élve eltemetés és feltámadás. Az angol kormány a sok szóbeszéd folytán elhatározta a 80-as évek elején, hogy hivatalos próbát végeztet arra nézve, mennyiben igaz a fakirok azon állítása, hogy bizonyos rendű — és hogy úgy mondjam — rangú fakirok képesek magukat hónapokra valósággal eltemettetni s hónapok múlva felbontva a sir, a fakir épen és elevenen kerül napvilágra. A próba helyéül Közép-lndia Ágra vára jelöltetett ki, mely vár falai és kövezete, vörös márványból van építve s a hindu középkori építészet egy pompás emlékét képezi. Egy meghatározott napon a vár angol őrsé-
