Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-26 / 4. szám
2 NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1913. január 26, látszik, vagy legfeljebb egy kis dudarqdás. A nagyobb hajtáson, idősebb ágon már több a vértetü s letelepedésük helyén már repedj, forrás és többé-kevésbé csünya seb van. E seb szélei felől ugy|ji be-lie hegedez, de bejseje fekéjyes, rákqs. A fa derekán a seb még nagyobb, csúnyább, tele dudorodással és niég több benne az állat j§. Ilyen i a vértetü okozta $éb. A további ismertetője a | vértetünek az is, hogy a megtámadott fa levelét sohasem bántja, mindig csak a fás részeken él. Ha a fa magányosan áll, vagy igen gyér koronáju és talaja laza, akkor a gyökerére is lehuzódik, még pedig olykor fél — vagy egy méternyi mélységbe is. Az itt letelepedett tetücsapat szintén fehér gyapjas váladékkal van borítva. Ha a vértetüt fehér papiroson elmázoljuk, olyan, mintha aludt vért kentünk volna oda. A vértetü legtömegesebben az almafán, igen elvétve a körte és birsalmafán, meg i a galagonyabokorban él; kivételesen más bokorra vagy fára is letelepszik, ha az a fertőzött almafához közel áll. A vértetü veszedelmes a fára. Támadásával olyan sebeket ejt a fán, amelyek nehezen forradnak be, állandó szivogatásával a fát annyira elgyengíti, hogy az a hajtásait télire nem tudja beérlelni, az ilyen éretlen hajtások aztán rendesen a téli vagy a tavaszi fagyok áldozatául esnek. Az öreg fa is áldozatául esik a vértetünek, ha idején nem mentik. Ha azonban mégis életben marad, nem terem, s száradó ághegyeivel úgy néz ki, mintha futó tűz érte volna. A vértetves és magára hagyott fiatal fa rendesen 2—3 év alatt elpusztul. Gyönyörű vetített képekkel mutatta be az előadó a vértetüt, annak szaporodását és fokozatos fejlődését, valamint a kártételeit is. A vértetü ; ellen úgy védekezünk, mondá, hogy a sebeitől egészen elcsúfított, beteg, száradó fákat haladéktalanul kivágjuk és feltüzeljük. A kivágatásnak legjobb ideje a tél. Ettől az áldozattól ne húzódozzunk, mert ez az egészséges fák érdekében szükséges. Az ilyen tőnkre tett fának a vértetütől való megtisztogatása szinte lehetetlen. A megtisztításra érdemes fákat pedig a következőképen orvosoljuk : A fa derekának, ágainak összes vértetüs sebét a tél folyamán, de március elejéig okvetlenül késsel kitakarítjuk. A seb szélét simára vágjuk és eltávolítjuk belőle mind azt, ami gondos bekenését megakadályozná. A megtisztított sebet azután fa, vagy kqszén-kátránnyal kenjük be. E korányt azonban előbb fedetlen edényben 2—3 Óráig melegítjük, hqgy belőle egyrészt a fára veszedelmes alkotó részeket kihajtsuk és másrészt, hogy az sűrűbb és fapadosabb legyen s a fán majd végig ne folyjon. A kátrány közé szqktunk tenni 2—3°/o meszet, ez által a kenőcs tartósabbá válik. Valamennyi sebet úgy kell bekenni, hogy sem a kátrány alá kerülő t£tü ki ne szabaduljon, sem más oda le ne telepedjék. Az egészen fertőzött ágrészeket, rosszul levágott ágcsonkákat le kell Vágni és feltüzelni. Levágásuk helyén támadt sebet pedig rögtön be kell kenni kátránnyal. Általában a vértetü által veszélyeztetett vidéken sohasem szabad a fán nyitott sebet hagyni. A hol kátránnyal bajos volna az irtás és védekezés, ott a nyári és tavaszi irtáskor petróleum emulsiót is használhatunk. A vértetves fán ügyelni kell a fattyúhajtásokra is, mert a vértetü igen szívesen keresi fel ezeket. Ha vértetvesek, le kell azokat vágni s azonnal elégetni. Ha a vértetü a gyökérén mutatkozik, akkor az ilyen fa gyökerét kinyitjuk olyan mélyen, mint a milyen mélyen a vértetü mutatkozik. A sebeket itt is kátránnyal kenjük be, azután dohányporral, vagy mészporral 3—4 ujjnyira vastagon behintjük s a földet megint ráhúzzuk. Óvó eljárás az, hogy a fák nemesítéséhez vértetves fáról vesszőt, szemet ne vegyünk, fertőzött területről oltványokat ne hozzunk. Vértetves fát, vagy vértetves kertben álló más tiszta fát meszelni nem szabad. Az ilyen fehér meszes fán tanyázhatik a vértetü anélkül, hogy ész- revennénk. Ez pedig nemcsak megnehezíti, hanem lehetetlenné is teheti az alapos védekezést. A vértetü irtás kötelező. Aki elmulasztja azt, a m. kir. földmivelésügyi miniszternek 1899. évi 9679. sz. rendelete szerint 100 koronányi pénz- büntetés éri. A község elöljárósága pedig köteles az irtást a mulasztó a költségén végrehajtani. A vizdtj. — Levét a szerkesztőhöz. —Egyik J|. Rákoci Ferenc téri előkelő pérház- tulajdpnps lpyejet irt szerkesztőnkhöz, melyben a következők fpglalvák: „A városi vízvezeték- é§ cs^prn^híjlqzat létesítése alkalmával szabplyrendeletileg lett megállapítva, hogy a berendezési kqjtség évenkénti amor- tizátiós törlesztéséhez a háztulajdonosok — a ház nyersjövedelnie után kivetendő — bizonyos százalékos hozzájárulást tartoznak — a vizhasználati díjtól eltekintve — fizetni. Ezen évenkénti törlesztési összeg — a költségvetés megállapítása során lett — az akkor felvett házbérjövedelmek alapján kiszámítva, s igy az az amortizátió ideje alatt változást nem szenvedhet. Közben az egyes lakások és üzlethelyiségek bére az általános viszonyok nyomása alatt emelkedett s igy e szerint lett a %-os kivetés is megállapítva. Azt kérdem már most, hogy mennyiben a város évenkénti törlesztési összege nem változik, méltányos-é az előirányzat alkalmával felvett jövedelmen felül a beálló béremelkedés után is kivetni a %-ot, s ha igen, hóvá fordittatik az ebből befolyt összeg?“ Nemcsak a levélíró iránti szolgálatkész előzékenységből, de a nagy közönség megnyugtatására is a legnagyobb készséggel kell a kérdésre válaszolnunk s a felmerült tévedéseket eloszlatnunk. A polgárság terhe a vízvezeték amortizációs költségei tekintetében egységes; külön amortizátiós és külön vizhasználati hozzájárulás a vonatkozó szabályrendeletben nincs. A szabályrendelet a nyers házbérjövedelem avagy ennek egyenértéke után ró ki a háztulajdonosokra °/o-os hozzájárulási terhet, a mi elvileg csak annyi lehet, amennyi a vízvezeték és csatornázás létesítési, kezelési és fentartási költségeinek törlesztésére szükséges. Az 1913. évi közköltségelőirányzat ezt a hozzájárulási dijat egy %-kal emelte, mert úgy talalta, hogy az eddigi kulcs igénybevételével kirótt dijak összege a most említett létesítési, fentartási és kezelési költségek amortizációjára nem elégséges. A kivetés évenként történvén a mindenkori nyers béra másik és még hozzá teszi : — Neköm mög, ha piros kártya köll, hát fölfujom a kipömef, ügye mög a fene, úgy hogy beíevörösödik, oszt mindjárt tudják, hogy a vörös is jó hívás. Egyszóval az efféle csalás nemhogy lerontotta volna a Babó tekintélyét odahaza a szögedi tanyákon, hanem még emelte is. Beszélhetett azoknak tanító, kántor, elöljáró, jegyző, ameddig akart. A magyarok ebben nem láttak bűnt, csak virtust és igy nem is tqdták megértem', hogy „miért acsar- kodnak az ő követjükre odafönt?!“ No dehát Babó lemondott a kerületéről (muszáj volt szegénynek) és uj- jelölt után kellett nézni a tanyai atyafiaknak. Sehogy sem akartak „erre veteinődni“. Váltig azt hajtogatták, hogy valami titkos erőszak rejlik a dolog mögött. Eszük ágában sem volt uj jelöltet állítani, mert nekik csak a Babó köll. Punktum ! De mert közeledett a választás napja és határozni kellett, hogy bű-e vagy bá, hát estére összeült a párt esze és Bité Pál a következő véleményt adá elő: — Ebbe a dologba alighanem hunczutság vagyon. Ki köll ennek gyünni, ögye mög a fene. Én azt javallanám, hogy tőgyük össze a pénzt, oztán hadd mönjön föl közüliünk valaki és firtassa ki ezt a fránya dógotl Addig pedig nem köll nekünk senki más, amöddig mög nem tudjuk, mi végbül akarik eltűnni az útból a mi követünket!? Általános helyeslés fogadta ezt a bölcs beszédet és ezek után már csak azt kellett elhatározni, hogy ki legyen hát az az ügyes ember, aki kinyomozza a Babó Milcsi dógát. Sorra vették a legagyafurtabb embereket. Egyik ezért, a másik meg azért nem tetszett. Végre abban állapodtak meg, hogy Kis Börcsök István uram kászólódjon föl a „bagonyra“ (ez a vonat) és jöjjön fel Pestre kutatni az igazság után. Így is történt. Börcsök István „célirányos“ ember hírében áll a tanyavilágban, aminek az a magyarázata, hogy srófos esze van az öregnek. Kifog még a fináncon is. Erről sok jóizü história kering télente (mert csak akkor érnek rá a tanyák közt pletykálni) a derék mándlis magyarok fehér falu és fehér lelkületű tanyái közt- No de nem erről van most szó, hanem arról, hogy ha már fölkapaszkodóit a vonatra Kiss Börcsök István, hát meg is kellett felelni a becsületnek. Pláne, hogy közpénzből utazik! Ez meg éppen tisztesség is, hát ki kell vágni a rezet az atyafiak előtt otthon! Jött is nagy igyekezettel fölfelé a tanya esze Budapestre. Útközben „felgondolta“ az egész históriát és ki- cirkalmazta, hogy hogyan és miképpen fog ő ennek a dolognak a végire járni- Szállást is egy olyan régi cimboránál váltott itt Pesten, ahol ezt meg azt meg lehessen hallani- Újságot is vett vagy hatot és pedig csak olyat, amelyik a Babó Milcsi képit hozza. „No, gondolta, nem menek mán üres kézzel haza.“ És járt-kelt a főváros utcáin mindenfelé- Kiment a követ lakására is, amit három nap alatt talált meg, de bizony csak nem beszélhetett a nagyságos hamiskártyás úrral, mert az ajtaja bé vala lakatólva és rajta egy menkü nagy tábla, amin irás is vót, de amit Kiss Börcsök István csak a házmester segítségével tudotf kieszkábálni. „Elutazott.“ Ezt mondta az a tábla és a házmester szóval is megmagyarázta, hogy ez a szerencsétlen flótás már túl van Bergengócián is. ® Csak azon ládikáK és csomagok, rftélyek gyárjegyként a & kávé darálót viselik, tartalmazzák a legjobbnak elismert ,,valódi íFranck: Kávé yótléköi’’ a kas^i él» A*£yt óvatosság a be» * -9 * _ *!• 18 ■ ■ mg im 124/24935
