Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-27 / 21. szám

2.

NAGYBÁNYAI HÍRLAP

1913. május 27.

famíliában annak régi tekintélyét és súlyát megőrizni hivatvák.

Szándékosan Írjuk : megőrizni, mert ezeket a régi patrícius erényeket ma már fejleszteni nem alkalmasak a társadalom szétbomló, fakult, más ideálokért és alantasabb célokért küzdő egyéneket összefoglaló keretei.

A megboldogult nemzetes asszony: szigeti Szőllösy Eulália 1836-ban született Debrecenben, régi patrícius családból, mely a múlt században hagyományaihoz még erősen ragaszkodó ősi kálvinista polgárságának minden nemes erényével büszkélkedett. Az ötvenes évek vége felé ment férjhez hegymegi Szendy Antalhoz, a ki régi nagybányai református papok — a Nánássyak — derék ivadéka, a városnak egyik legtekintélyesebb polgára volt, a kiről ma is, ebben a túlságosan eltolódott, más ideálokért futkosó korban is minden igazi nagybányai ember kalap emelve emlékezik meg.

Az elköltözött nemes asszony férjével együtt állandóan, kiváló áldozatkészséggel támogatta a helybeli két protestáns egyházat, melyek annale- seiben nevük az idők végéig aranybetíikkel lesz bevésve.

Férje halála után sem szűnt meg az elhunyt matróna nagy érdeklődése a két egyház iránt, minek bizonyságául legutolsó jócselekedeteit említjük csak meg, nehogy szemrehányással tekintsen le reánk az örök hazából, mert életében is mindenkor kerülte az ostentativ jótékonykodást; legutóbb ugyanis az ev. egyháznak adott templomépítésre 650 koronát, mig a ref. egyháznak kathedrája renoválására 1000 koronát juttatott.

Magas kort ért el az általánosan tisztelettel és övéitől nagy szeretettel övezett nagyasszony, a ki már mésfél év óta súlyos betegségben szenvedett, melynek fájdalmában önfeláldozással és és igazi, mély gyöngédséggel ápolták és osztoztak leányai: Molcsány Gáborné Szendy Róza és Moldovait Lászlóné Szendy Amália, miglen vasárnap este szenvedés nélkül, hirtelen elhunyt. Halála városszerte nagy részvétet váltott ki az előkelő, nagy család iránt, amelynek dísze, ékessége hanyatlott sírba.

Ma délután 6 órakor temetik.

A család gyászjelentése igy hangzik:

Molcsány Gáborné Szendy Róza és Moldo- ván Lászlóné Szendy Amália az egész család nevében is fájdalmas szívvel, a mindenható végzésében megnyugodva jelentik, hogy édes jó anyjuk, özv. Hegymegi Szendy Antalné Szigeti Szőllősy Eulália áldásos életét, 78-adik évében, 12 esztendei özvegység és hosszas, békességgel ! hordozott megpróbáltatások után e hó 25-ötödi- kén este csöndesen bevégezte. A drága por sátorát e hó 27-etedikén. kedden délután 6 órakor helyezzük örök nyugalomra a református egyház szertartása szerint. Nagybánya, 1913. május hó 26. Molcsány Gábor, Moldován László vejei. Nagy László unokaveje. Héder Izabella ifj. Molcsány Gáborné unokamenye. Özv. Csóka Sámuelné Szőllősy Róza és családja, testvére. Dr. Zoltán László, Nagy Lászlóné, Molcsány Adél, lfj. Molcsány Gábor, Molcsány Lili, Ifj. Moldován László, Moldován Mária unokái. Nagy László dédunokája. Szőllősy Antal és neje. Héder János és családja. Hanzulovics Kristóf és neje.

... Ez az Isten eltöröl minden könyvet az ő szemeikről.

Lendvay színház.

Hétfőn megismételték a „Limonádé esredest“ üres ház előtt. Furcsa Ízlése van a közönségnek! A rossz darabokba százával tódul, a jót nem nézi meg. Pedig ez a limonádé darab sokkal jobb, mint az utolsó időben termelt silány operettek. A játék ellen sincs kifogásunk. Az összes játszó személyzet feladatának magaslatán állt.

Kedden a budapesti Vígszínház egyik műsor- darabja, „Primeroze kisasszony“ bemutatója volt, mely a szinlap szerint vígjátéknak van jelezve, valójában azonban inkább színmű, mert kacagni való ugyan nincs benne semmi, de annál több könnyfacsaró jelenet. Zavarban vagyunk, amikor erről a becsületes, de limonádés darabról kell Írnunk ; szinte kételkedünk abban, hogy francia irók elmeszüleménye. Inkább néz ki becsületes, erkölcsös német terménynek, ahol a ruhát bokán felül nem szabad fölemelni. Unalmas, szentimentális darab, mely egyenesen vén kisasszonyok számára van írva, mintha csak Marlitt valamelyik regényéből merítették volna a társszerzők unalmas témájukat. Elejétől végig a három felvonásban nem történik semmi, de beszélnek annyit, hogy az ember megunja hallgatni. Foly a szó a szereplők ajkairól, mint a lassú patak; a hallgatóság fülébe ömlik a zsongó monoton beszéd eladdig, mig a

jótékony szender lecsukja a pilláikat. Kár volt szinrehozni! Nem nekünk való ez! Olyan mint a citronyos viz: édeskés és fanyar. Sajnáltuk a szegény szereplőket, kik valósággal halálmegvetéssel morzsolták le a semmitmondó hosszú párbeszédeket. A Szőke-pár, Bársony, Barics, és Pálma Tusi mindent elkövettek, hogy életet vigyenek bele, de minden igyekezetük hajótörést szenvedett. A művészgárda érdekében jó lesz, ha Primeroze kisasz- szonyt végleg kimustrálják a műsorból. Nem is mondunk a darabról többet. Nem érdemes vele hosszasabban foglalkozni. Anyit azonban ismételten figyelőtökbe ajánlunk hogy hangosabban beszélni szíveskedjenek mert még az első sorban sem lehet hallani, hogy mit mondanak. A darab minden unalmassága mellett is csodáltuk a Szőke pár és Bársony Aladár művészi játékát, kik ez estén különösen nagy tudásuknak adták bizonyítékát.

Szerdán Eysler Ödön nagys/kerü operettjét a „Szinésszvér“-1 mutatták ba. Az idei színházi szezon legszebb operettjének tartom a „Szinészvér“-1. Librettója kedves, rokonszenves, zenéje páratlan szép, a magasabb zene határait érinti. Jól esett annyi hülyeség után végre egy igazán értékes operettet is végig élvezni. A 46-ik ezred jeles zenekara is mintha érezte volna, hogy ez alkalommal a klasszikus zene szférájába hajló miivel van dolga, oly precizitással, annyi finomsággal játszott minőt ritkán tapasztalhatni. Különösen ki kell emelnünk a cello művészi játékát. Maga Hajsinek karmester is fölvillanyozva, vervvel dirigált. A játékról — eltekintve egy kis szerep nem tudást, — csakis jót mondhatunk. Barics Gyula művészi alakítása, pompás éneke igaz gyönyörűségünkre szolgált. Dénes Ella és Bállá Mariska ismét remekeltek. Különösen szép volt Dénes Ella „Csók keringő“-je, melyet meg kellett ismételnie. Toalettjeik pazar szépsége is feltűnést keltett. Borbély és Szalóki, valamint Szeoessy Szidi egészséges humora élénk derültséget idézett elő. Sümegi lágy, hajlékony szép hangjával mindig kedvencünk marad. A fiatal Zsoldos igen használható és törekvő színésznek bizonyult. Muhay Jenő szintén pompás színész volna, csak jobban óvakodnék a túlzásoktól.

Csütörtökön telt házat vonzott Strausz régi jó operettje, a „Bőregér.“ Hiába minden reklám az uj operettek mellett, a régiek sokkal értékesebbek.

A „NAGYBÁNYAI NIRLAP“ TÁRCÁJA

Erzsiké éneke.

(A fák és madarak napjára.)

Az én édes apám arra tanít engem,

Hogy a fát, virágot szivemből szeressem;

Jaj, szép is a fáknak nagykoronás lombja,

Ha rajta a madár imádságát mondja.

Az erdő határán száz kapu van tárva Boldog, aki bemegy s körös-köriil járja; Pintyőkék csipognak, vad gerlicék búgnak,

Száz viszhangja ébred a hamis kakuknak.

Az én édes apám gyakran eljár hozzád,

Amikor a szivét, kételyek kínozzák;

Nekem is örökké csak azt magyarázza,

Hogy az erdő olyan, mint az Isten háza.

Száz csillár függ benne száz szinií virágból, Alatta az oltár bársonyos mohából.

És az erdő minden ingó-bingó fája Az óriás templom búgó orgonája.

Minden fája, lombja — nincsen abba kétség, — Hirdeti az Isten örök dicsőségét,

Akitől azt kéri a te kis pajtásod:

Áldja meg, áldja meg minden sarjadásod!

Révai Károly.

Anyafájdalom.

— Irta : Innoncens Méta. —

Az anya leborult a kis, fehér ágyra, melynek puha párnáin egy héttel ezelőtt még pihent az okos kis szőke gyermek fejecske. Szinte érzi még a kis test melegét a selyemtakarón. Apatikusan hajtja fejét összekulcsolt kezére — de nem sír. Nagy, mélységes bánat az, ami elfojtja a könnyeket. Leírhatatlan, halálos anyafájdalom. És végig szenvedi egész boldogságát, amely a csöpp gyermekért Ta szivében támadt s a melyet azután beleszoritották a parányi koporsóba, hogy soha többé fel ne támadjon! Mit ér már néki az élet? — Irtózatos, tátongó űrt lát maga körül, ahonnan feléje int egy puha kis gyermekkéz. — Hívogató, meleg tekintet tapad az arcára s mintha hallaná a szelíd hangot, mely most panaszossá változott, amint azt mondja: Anyám ! — Oh, ha követhetné, ha elérhetné, ha visszahozhatná! Lenne tövissel hintett az ut, menne mezítelen lábbal, feláldozná ifjúságát, szépségét, vagyonát — feláldozná hófehér kezét, munkába ölne éjjet és napot. Még enni sem kérne. Egy porba hullott kenyérmorzsa elég volna neki . . . Csak érezhetné a piciny gyermekszív dobogását, csak láthatná a meleg tekintetű kék szemet.

Ki moudja most már: Anyám ! Kinek mondja ő: Gyermekem! . . . Tudja, érzi, hogy az emberi boldogságot az ég nem ismétli meg még egyszer s hogy az ő élete története a főidbe hantolt kis

koporsóval a véghez ért. Nem lesz megújult élő folytatása, nem adhatja át senkinek arca vonásait, az ajka metszését ... A nagy, lángoló anyaszeretet holdkóros álmodozással bolyongni fog a sírok között és megértője, vigasztalója e mélységes fájdalomnak nincsen és nem is lesz 1 — Lassan fölemeli a fejét. Révedező tekintete egyszerre megakad valamin. Az ágyacska mellet, a túlsó oldalon, ott hever a „Mackó“, úgy, ahogyan kiesett a haldokló gyermek kezéből. Az anya fölemeli. Ösz- tönszerü, különös részvéttel simogatja az elárvult Mackó fejét. A lassan ölő anyafájdaloniban úgy képzeli, hogy ez most érez, él és gondolkozik. Nem látja a kitömött szőrmefejbe illesztett üvegszemeket, ő csak arra emlékszik, hogy ezt a Mackót a kis Boriska mennyire szerette. Órák- hosszáig eljátszadozott vele a szoba sarkában, vagy vitte le a parkba, a nagy karosszékbe és mesélt neki a törpe királyfiról ... Ha lefeküdt, a Mackóval aludt el s úgy szorította magához, hogy arcocskáján feldörzsölődött a finom, gyönge bőr. — Csak az utolsó pillanatban hullott ki kezéből kedvence, mikor mái gyötrő lázában nem volt ereje tovább tartani. A szegény Mackó azóta ott feküdt a padlón . . . Igen, mert hiszen ő megtiltotta, hogy a kis szobácskába valaki bemenjen. Maradjon minden úgy, azon a helyen, ahogyan s ahol a Boriska hagyta. Ne nyúljon senki a kiságyhoz, ne érintse senki a ruhácskákat, ne bántsák a já-