Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-20 / 20. szám
2. NAGYBÁNYA! HÍRLAP 1913. május 20. kell jutnia annak, hogy Nagybánya város takarékpénztárának sorsa nem függhet sem kis hitü és szűklátókörű egyének ügyetlen és felelőség nélkül való lármájától, sem elbizakodott egyének elfogult tapasztalatlanságától és kétes vállalkozásokba vetett vakhitétől, hanem függnie kell a polgárság nagyobb és intenzivebb érdeklődésétől, a mely a tárgyi biztosítékokat megtetézi s a személyi garanciákat csakis értékükig s nem azonfelül becsüli! A közönség megnyugtatására pedig álljon itt a szatmári bankfiok főnökének az a kijelentése, amelyet vasárnapi itt tartózkodása alkalmával tett, hogy t. i. bizalma változatlan, csak némely oly intézkedés bevezetését látja szükségesnek, a minő más nagyobb bankoknál már előnyesen bevált. Nem is olyan régen .... — Irta : Nagy Margit. — Nem is olyan régen Én is dalt dúdoltam nefelejcscs réten Szőke füzek alatt; Ragyogott a napfény, Aranyló ér futott, virághimes mesgyén, Fürge kedvvel haladt. Alig egy pár éve: Szerelmes csalogány bokrok között égve Lágyan tilinkózott; Bükksátorok árnyán Trilláztak a csízek, kacagott a sármány, Minekünk adózott. Voltam boldog ara : Igazi tavasznak sodort a vihara, Csókvirágot szedtem ; Pazarló szent erő Kincsterhes szivemből nagy tüzet hitt elő. Összeforrtunk ketten. Ma egyedül járok .... Kiszáradt a patak, csupa sár az árok, Nekimegyek olykor egy-egy sötét gátnak ; Dalolnak mögöttem rövid szoknyás lányok, Fehérállu fiuk várakoznak rájuk, Tavaszt már ők látnak. A nők kongresszusa. A kik ellenségei a feminizmusnak, azok ne fárasszák szemüket e sorok elolvasásával, mert nem hozzájuk, hanem a közönyösökhöz volna pár szavam. Hány asszony van, kinek halvány sejtelme sincs arról a minden müveit embert érdeklő eseményről, mely junius havában Budapesten fog lejátszódni. A nők kongresszusát értem, melyre idegen országok legkiválóbb asszonyai jönnek mi hozzánk — kik még homályban csetlünk-botlunk j — égő szövétnekkel. — Megmutatják egy szebb jövő képét, melyben a nők — kiknek szivéből még nem apadt ki a könyörület és önzetlenség — szintén szóhoz jutnak. Ideális, nemes célok s éppen ezért kell annyi rosszakarattal megküzdeni. Legtöbbet árt persze a nők egy részének az érthetetlen, hideg közönye. És miért van ez ? Mert legtöbben nincsenek tisztában azzal, mi is az a i feminizmus? Ők úgy értelmezik, hogy kivetkőzve j női mivoltunkból, öltsünk nadrágot, fogunk közé füstölgő Virginiát, a gyermeket bölcsőstől dobjuk j sutba s a fakanalat férjuram kezébe nyomva, si- ; essünk a fórumra s mellünket verve tulkiabáljuk ! egymást. Ezek a különben jó és derék, de maradi nők, a kik az egész nőmozgalomból csupán az angol szüfrazsettek csinytevéseit tanulmányozták, azt gondolják ; nekünk is legalább ablakbeverésse! kell kezdeni, ha győzni akarunk. Aztán meg téves hit tartja vissza őket, hogy azt hiszik, mintha mara- ! diságukkal a női méltóság piedesztáljára tudnak I emelkedni. — Pedig mekkorát csalódnak! Az „ostoba liba“ tudtommal nem uj keletű jelző s ; száz év múlva is élni fog a férfi-szótárban és meg ■ is érdemeljük, ha a „legyen úgy, mint régen volt“ i marad a jelszavunk. Nem akarom én martir-szinezetben fejtüntetni a női nemet, de bizony sok önérzetes asszonyt bánt az a minduntalan, előforduló eset, mikor azzal az indokkal, hogy: „nem nőnek való“, kizárjuk minden komoly ügyből, a mely őt épp úgy j ! érinti, mint a férfit. Két szellemileg teljesen egyformán képzett lény, miért nem részesülhet egyforma jogokban ? Elcsépelt, de nem elintézett kérdés. Az anya ne vehessen részt humánusabb tör- : vények hozásában, melyek áldását önvérén nevelt magzatával éreztetni kívánná ? Bizony könnyebb a feminizmus felett elménc- kedni, mint elmélkedni, pedig az utóbbit ajánlanám megszivlelésül azoknak, a kik még nincse- j nek mellettünk. Az öreg jegyző azonban, lelkiismeretes bácsi, azt mondja egyszer: — Nem jól vau ez igy, atyámfiai. Igaz ugyan, hogy a falu nem éppen szegény, ámde eleink nem azért takarékoskodtak, hogy mi herdáljuk el szor- szorgalmuk gyümölcsét. Viszont a deputációra szükség van, (akkor jött divatba) — olyan megoldást kell találnunk, hogy olcsóbb legyen. Csakugyan, nagy summák szerepeltek már napdijak meg útiköltségek címén a zárszámadásban. — Hát hogy legyen ? — Bízzátok csak rám, majd elintézem én ezt olcsóbban. Elkedvetlenedve ugyan, de rábízták. Legközelebb aztán a jegyző egyedül ruccant föl Pestre, ott kirándult a Teleki-térre. — Atyámfiai, — szólt a dologtalan polgártársakhoz — akarnak-e kendtek könnyű szerrel egy-egy pengőt keresni ? Már hogyne akartak volna! Arra összeszedett közülök tizenegyet. Ez a potrohos jó lesz bírónak, csak vesse le a kabátját s vegyen magára tiszta inget. Jutott a többinek is cim, immár mehettek. Talán éppen járásbíróságot, vagy mit igényeltek, Tisza Kálmán komoly méltósággal hallgatta az órációt. A tekintetét rá függesztette az egyik emberre — aki az egyházi kurátor köntösében rángatózott, — jóformán ahhoz intézte a válaszát is, hogy majd tanulmányozni fogja a kérdést és legyenek meggyőződve a jóindulatáról. (Amióta kormányok vannak, mindig ez a válasz.) Utána szokásos parolázás következett volna, ám Tisza Kálmán egyenesen a kurátorhoz tartott s ráripakodott: — Hát kend miért nem jött el a múlt héten fát vágni ? — Iszonyú konsternáció támadt, le volt leplezve a turpisság. — Kegyelmes uram, kegyelmes uram ! . . . hebegte kétségbeesetten a jegyző. De aztán elmondta őszintén a dolgok állását. Deputáció kell, a hazai sokba kerül, igy menti meg a hiábavaló költekezéstől a faluját. Tisza Kálmán mulatott legjobban az eseten, meg is dicsérte a jegyzőt, hogy ennyire lelkiismeretes az ügyeiben, a járásbíróságot pedig — másik községnek adta. . . . Virrad! Rózsás fény dereng át a homályon, ne zárjuk hát még szorosabbra szempilláinkat, mint a kiket bánt a világosság . . . E sorokat pedig, a ki irta, nem aggszüz, nem is elvált asszony, hanem családanya. — S a mig irta, balkezével kis fia bölcsőjét ringatta, mert ez is összeegyeztethető a feminizmussal, kérem szeretettel.______________________ Szomorú világ. Elmúltak az ünnepek, deazért nem lehet mondani, hogy ne volna olyan ünnepes képe a városnak. Azaz hogy nem annyira ünnepes, mint munkaszü- netes a kép. A tereken, sétányokon sok az ember, aki siitteti magát a nappal, mert egyéb dolga nin csen. Iparosok és munkások ezek, a gazdasági válság áldozatai. Drága dologidő volna pedig, ha dolog volna. Ez azonban nincsen, elmaradt, elveszett s ki tudja, hogy mikor jön megint elő ? Wekerle Sándor nem sok jót jövendői felőle. Azt mondja egy értekezésében, amelyet egyik bécsi lapnak irt, hogy még nem következett el az idő, amidőn az egész Európára tonyosuló nyomasztó bizonytalanságot a békés boldogulás korszaka követi. Igaz ugyan, hogy a háborús körülmények okozta depreszsziót rendszerint hatalmas fellendülés szokta követni. Csakhogy nem azonnal. A nagyobb szabású föllendülést egyelőre akadályozni fogja a pénz drágasága és a fizető eszközök szűke. A balkáni háború, mint most mutatják a számadások, kerekszámban négyszáz milliójába került a monarchiának. Pedig nem nyertünk rajta semmit, Csak az, hogy nem vesztettünk semmit, került négyszázmillió koronába. De ezt a pénzt elvesztettük. És még ezután fogunk veszíteni, mondja Wekerle. Még pedig piacokat a Balkánon. Az a kivitelünk, amely az eddigi Törökország felé irányult, meg fog csappanni. Reádásul még most nagyon nagy a szegénység a Balkánon s igy a balkáni kivitelünk nemhogy emelkedne, hanem apadni fog. A kiváló gazdasági politikus maga mondja, hogy szomorú jelenség ez. A balkáni területeken nekünk kellett volna a kereskedelem terén is domináló szerephez jutnunk. Ehelyett azonban a tény az, hogy az importáló országok között Csak másodrangu szerephez jutottunk. Mert hajh, nekünk másféle kiviteli cikkeink vannak. Azokban is tudunk tekintélyes exportot felmutatni. Már tudniillik a hungarákban és a kivándorlókban. Bár már az utóbbiak sorsát is megnehezítik. Észak-Amerika tudvalevőleg már any- nyiban gátat vetett az idegenek beözönlésének, hogy a partraszállitás előtt megvizsgálják a bevándorló készpénzvagyonát, a foglalkozásra való alkalmasságát, testi és szellemi képességeit s ha ezek nem kedvezők, megtagadják a partraszállitási engedelmet. Most Némotországban is ilyenféle tervekkel foglalkoznak. Mert ott is nagy a kivándorlás, mint nálunk. Az ok ott is ugyanaz: Észak-Németor- szágból szintén a nagybirtokok uralma űzi ki a német parasztot, mint Magyarországon. Ahol az egész ország területének egyharmada kötött birtok. Ha ez felszabadulna, csak részben is, nem kellene Wekerlének panaszkodnia. A fogyasztóképes, jómódú parasztosztály talpra állítaná a magyar ipart is. Ehelyett azonban csak kivándorlási törvényeket és határrendőrséget kap. Ahelyett, hogy munkát és kenyeret kapna. ______________________ _ Arc-szeplőkrémei A nyár meghozza a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak. Mi mással, mint, arckrémmel ? Ez okból szükségesnek tartjuk rámutatni a „Szeplő-Crémre“, melynek elsőrendű minősége páratlan és avval az előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoltok, arctisztátalanságok stb. örökre eltűnnek. Nagy tégely Kor. 1.50, próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán.
