Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-10 / 10. szám
V. évfolyam. Nagybánya, 1912. március hó 10. 10. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. E\m fizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8-12 oldal terjedelemben. —-----------—■-------------Fe lelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunlcatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. ....... hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ............. Má rcius 15. Nagy emberek szellemei, névtelen félisteneknek a tejutban lakozó árnyai töltik meg ihlettel az igaz hazafiak lelkét. A letűnt 64 esztendő távlatából ide látszik még a fény s ide hallszik Petőfi riadója, hogy „Rabok többé nem leszünk !“ De mire az a fény, az a riadó ide érkezik a XX-ik század elerőtlenedett embereihez, a fény már csak úgy pislog, mint a kialvó mécs, a hang pedig elhal, mint a megfojtott ember utolsó halál- hörgése. Nem értjük mi már azokat az időket! A mai nemzedék nem a hazáról beszél, hanem a kenyérről. Bágyadt szemeinkben nem ragyog már tűz, ereinkben nem csörgedez a szilaj, égető piros vér, a a szív rugalmas szövete megkövesült, hangunk régi dörgése suttogássá fajult. Hitvány nemzet lettünk! Ezt az arcpiritó szót vágom a szemedbe bűneid dacára is imádott nemzetem ! Letértél az igaz útról! Szájhősök orditozására hallgatsz s az elnemzetiet- lenedés mocsaras, büzhödt útjára vágtál s haladsz azon a végpusztulás felé. A nemzeti géniusz lelkesítő szava ma már üres szivekre, süket fülekre talál. A márciusi szellőben lengő nemzeti lobogó előtt nemhogy kalapot emelnél, de leköpöd; s azokat - kik az Isten szabad ege alá, vagy a templomok megszentelt bolthajtása alá gyülekeznek, hogy tiszta áldozatot mutassanak be a nagy nap emlékére a magyarok könyörületes Istenének, — megvető, • rágalmazó guny- szavakkal illeted. Széthúzás, pártoskodás mindenfelé! Testvér a testvért, barát a barátot, ember embertársát gyanúsítja meg s azokat, kiknek szivében még honszerelem él, - harsogó hahotával illeti. Ez a képe ma Magyarországnak, az Urnák 1912-ik esztendejében. Az eredendő bűn, erőt vett a nemzeten. S e rémséges állapotban egyszerre látjuk minden oldalról feltámadni a nemzet titkos és nyílt ellenségeit. Itt az idő — mondják az ellenségek, — hogy elvágják a nemzet ütőerét s az elvérzett holttestet fölrúghassák. S ezeknek a céltudatos ellenségeknek a mi vérünkből való vér, a mi fiaink segítenek. Költözködő madarak! daru, fecske, gólya most jönnek tengeren túlról s elfoglalják régi fészkeiket. Költözködő madarak ! Ha majd ismét eltávoztok tőlünk s átröpültök a tengeren, ne szóljatok felőlünk semmit ! A ki minket kérdez, a kit a mi sorsunk érdekel, jobb ha nem tudja meg, hogy milyen hitványak lettünk ! „Nehogy, ki távol sir e nemzeten, Azt megutálni is kénytelen legyen!“ Köszönetnyilvánítás. A Teleki Társaság, március 2-iki estélye alkalmával oly jóakaratot, annyi előzékenységet és pártfogást tapasztalt úgy egyesek, mint testületek részéről, hogy lehetetlen minden egyesnek külön köszönetét mondani. Azért itt a nyilvánosság előtt mondunk leghálásabb köszönetét dr. Mctkray Mihály polgármesternek, kiaLendvay-szinházat célunkra készségesen átengedte, Szkicsák Ödön mérnöküzemvezetőnek, ki a világítást díjtalanul rendelkezésünkre bocsátotta; a Dalkörnek, Szaucsek karmesternek, a bányász-zenekarnak és Dan- kovitz Antal vezető-karnagynak s végül a jókedvű adakozóknak, kik tekintélyes összegekkel járultak a Társaság szerény alapvagyonához. Nagybánya, 1912. március 4. A Teleki Társaság elnöksége, Révai Károly elnök, Németh Béla titkár. R nagybányai Hírlap tárcája. Száuay Syula verseiből *) A népjogok. — Az „AllatmeséJc*-ből. — Csip-csup sikereken felbátorodva Két proletár veréb nagyon merész lett: Elfoglald a fülemüle-fészket. „Jusson most már nekünk a tisztelet, Melyet eddig e'frctkkos pártfogoltak Előjogon maguknak bitoroltak /“ A gazda látta s elkergette őket. — S szólt párjának a veréb nagy szitokkal: „Látod? így bánnak ők a népjogokkal!" Szilveszter éjszakáján. Szilveszter éjszakáján Utazom, utazom, Guruló kerekeknek, Furulyázó szeleknek Dalát találgatom. *) Felolvasta szerző a Teleki-Társaság március 2-iki estélyén. A dalt, az ifjú szép dalt, Mely élt valaha rég, — Oh hozd vissza ez éjben S dalold el újra nékem, Te guruló kerék! S a gördülő kerék és A szél versenyt dalol, Száz dalt is eldalolnak S annak a csalfa dalnak ’ Nincs, kire sincs sehol. Az ember néha egy dalt Talán csak álmodik. S hogy fel sohase lelte, Utána sir a lelke Koporsó zártáig. Történet a házunkból.*) — Irta: Ifj. Kárpáti Endre. — Csak kisfiú voltam, mikor ez történt a házunkban. Bizalmas suttogással mondott el egyet-mást belőle az ijedtképü szolgáló. Este, mikor a konyhán halk pléhlábosok zörrentek, Treszka néni kezéről zsíros cseppekben futott le a mo- sogatóviz és a szolgáló az ágyakat bontotta a hálószobában. *) Szerzőnek sajtó alatt levő novellás könyvéből mutatvány. Aznap valami forrongást lehetett érezni a házban. A levegő érthetetlenül súlyosabb és homályosabb volt, mint máskor; az ajtókat az apám sokkalta csapódóbban csukdozta, mint máskor; és olyan zavartnak és idegesnek még nem láttam az anyámat soha máskor. — Ki tudja, mi mindenhez nyúlt már hozzá eddig is! . . . — A pálinkából is leivott a kamarában . . .- De a tyuk alól elvenni a tojást . . . — Nem. Nem tűröm tovább. Nem tartok a házamban tolvajt . . .- Tavasz jön. Minden bokor szállást ad ...- De mégis . . . Öreg már . . . Tehetetlen . . . Ilyen elejtett, nyomatékosan hangsúlyozott, homályos értelmű mondatokat szűrt át az ajtó a másik szobából. Ha mi beléptünk, elejtették a szót, nem akartak előttünk beszélni. Borúsan pánkfordult a szemük és láttuk a homlokukon, hogy valamit nem akarnak elárulni. De mi ekkor már tudtuk, hogy aki öreg, aki tolvajkodott, akit bűnben megcsíptek, az a Treszka néni, a meghalt kertészünk özvegye. Egy törődött testű, de még elég szaporán fürge Öregasszony, akit az ura halála után sem engedett az apám neki a nagy világnak, hanem azóta a mi konyhánkban lakik és tud hosszú meséket, olyanokat, hogy hét napig lehet folytatni és olyan fehér és sima a haja, mint a fakult, öreg atlaszkendő. Hosszú id^je volt már párja nélkül. Zjapunlc. xxxeil száma 8 Oldal.
