Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-29 / 39. szám
V. évfolyam. Nagybánya, 1912. szeptember hó 29. 39. szám. 1 TÁRSADALMI ÉJE* SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlöny Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők. Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczl-(FŐ)-tér 14. ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ ■■ ■ Bi ztató jelenség. Szeptember 28. Hétfőn érdekes és tanulságos rendkívüli közgyűlése volt városunk képviselő- testületének. A tárgysorozaton egyetlen pont szerepelt: a gazdasági és pénzügyi bizottság javaslata a Pesti Hazai Első Takarékpénztár-egyesületnek 600.000 koronás ideiglenes kölcsön tárgyában tett ajánlatára. Szakemberek és laikusok megint megállapították, hogy a pénz felette drága; némelyek azonban még e megállapítás után is örvendtek rajta: jó hogy lehet kapni! Döntés azonban nem történt, hanem a polgármester, Stoll Béla és Moldován László képviselőtestületi tagok felkérettek, hogy fővárosi jó és befolyásos embereink támogatása mellett deputációba menjenek a pénzügyministerhez: méltányolja nehéz helyzetünket, melyet részben a kormányhatalom idézett elő, részben kulturális célokra tett túlságos áldozataink eredményeztek s adjon olcsó kamatláb mellett egy jelentős összegű letétet! A deputáció csütörtökön útra kelt; vezesse őket a szerencse! * A bajokból valahogy s valamikor csak ki fogunk keczmeregni! Biztató jelnek tekintjük ugyanis, hogy városunk előkelő és vagyonosabb polgárai, köztük Stoll Béla is, már emlegetni kezdik, hogy a város pénzügyi mérlegének helyreállításában domináló szerepe lesz és már a felette közel jövőben a polgárság teherbírását próbára tevő pótadónak, a melytől éppen a vezető egyének irtóztak eddig a legjobban! Végre valahára ! S akárki és bármily széles mosoly- lyal fog is reánk tekinteni, mégis hangoztatjuk azt a meggyőződésünket, hogy az előrebocsátott felfogás érvényesülése után egy szebb és nyugodtabb jövő fog városunkra virradni, mert mindenki tudni fogja, hogy a város pénzügyi helyzete végre konszolidálódott, átlátszóvá és könnyen felismerhetővé lett s lassanként a messzeségből előcsillan — igaz, hogy csak halvány derengéssel — a remény, hogy egy újabb rövid évtized alatt minden mód adva lesz arra, hogy egy minden tekirú^ben kulturváros további lényeges létfiú ic telei megvalósuljanak s az igazi városi élet minden vonatkozásban bekövetkezzék. Pótadóval vagy anélkül: olyan kérdés, mintha valaki azon tűnődnék, gyalog vagy kocsin jut fel a tetőre, hol soha se képzelt nagyszerű látvány tárul elébe! A ki a célt tekinti, elhatározásában leküzdhető nehézségek csak pillanatra játszhatnak alárendelt szerepet, a melyre később szégyenkezve gondolnak vissza! Leverő látványt nyújt e mellett az a vergődés, mellyel a kátyúba jutott szekeret igyekszenek, kivonszolni! Tervszerűség nélkül, csak úgy ötletszerűen! Úgy tűnik ez elénk, mint mikor suhanc gyermekek kötelet húznak: egymásba csetlenek-botlanak s nem birnak helyből mozdulni. Pedig egyetlen rántással meg lehet nyerni a győzelmet, csak tudni kell a módját! Ez a mód: nyugodtan és áldozatkészséggel rugaszkodjék neki a város polgársága s erősen megfeszített izmokkal a kötélnek és kint a város szekere a kátyúból; de a nénémasszony- féle sápitozással, a keztyűs kézzel való ödöngéssel hagyjon fel, különben csak beljebb és beljebb taszítja a szekeret a kátyúba, a hova türelmetlen előretörtetéssel maga rántotta be ! * Elő gyorsan a költségvetéssel! A megnyilatkozott hajlandóságot üstökön kell ragadni1 Ha végre valahára csakugyan reális költségvetést fogunk tudni összeállítani s a rubrikák tekintetében inkább osztjuk tapasztalt számvevőnk és szakreferenseink kétségeit, mintsem-hogy azokat egyszerűen rémlátomásoknak mi- nősitendők: úgy nincs ok a kétségbeesésre, sőt egyenesen ujjonganunk kell, hogy a szükségszerű, bár gyors fejlődés minden lényeges szükségletét ki tudjuk elégíteni, mert ki is akarjuk! A „lám fi Nagybányai Hírlap tárcája. Boromisza Tibor. — Irta: Ambrőzy Ágoston. — I. Lapunk legutóbbi számában foglalkoztunk a nagybányai festészettel. Már ott, abban a füzetben kelt fel az a nap, amely itt deleiére jut. Boromisza képein a nap sugarai derékszögben tűznek le a földre és elégetik a kerékkötő vaskalaposság miazmáit is. Absolut festészet, mert absolut elsődleges festészeti elemekkel — szinnel, formával, vonallal operál, a természet talajára csak azért állva, mert a levegőben nem függhet. Az esztétikai elméletek a festészet egész világtörténelmén keresztül a körül a kérdés körül bogozódtak össze, hogy milyen ,szerepe van a festészetnek a művészetekben. És ezt a kérdést mindig bizonyos fogalomzavarban és bizonyos indolens felületességgel tárgyalták. Turisztikai szempontokat kevertek a vitába. Leheveredtek a már kényelmesen kifeküdt patakparti fűbe és átkérőzve a sok félénk és alázatos természetelméletet, egy ültőhelyükben ráesküdtek az egyedül üdvözítő rabszolgaságra. Ma is akad festő is, esztétikus is nem egy, akik jobb ügyhöz méltó buzgalommal ragaszt- gatják a szolgai másolás sablonjait. A természet egyedülvalóságát hirdetik, mégse tudnak színeikből napsugarat keverni, mégse tudnak a virágos kerthez szinhimnuszt énekelni. Fakó képeik kriptaszagu gregorián zsolozsmák. Nem azt mondja az az ének.' hogy ez az ecset ezekből a színekből egy világot képes teremteni; hanem csak azt, hogy ezzel az ecsettel, ha jól megtanuljuk a szabályokat, le fogjuk fényképezni a természetet. De hát akkor mártsák foncsorba az ecsetjüket és fessenek üveglapra: a tükör adja a leghűbb kópiát. Még csak gondolkodni, érezni sem kell hozzá. Ruskin meg Morris hadat üzentek a gépeknek, a nemzetgazdasági és esztétikai szörnynek; ezek az emberek az ecsetből is gépet akarnak csinálni. Pedig az akadémiai szabályoktól makulátlan szüzecsettől sokat vár még a kultúra. Mózes vesszeje vizet fakasztott a sziklából egy bujdosó nép számára; az ecset ennél hatalmasabb varázsvessző, — ez kiapadhatatlan műélvezetet fakaszt a durva vászonból minden időknek. Aki fotográfgépet csinál az ecsetből, az kicsavarja Mózes kezéből a vizfakasztó pálcát, elzárja a lelki élményekre szomjas kul- turembertől a műélvezet üditő, friss vizét. A sablonok recsegnek, ropognak mindenfelé. Mit házalnak hát azok az emberek szánalmas mintagyüjteményeikkel se Pantheonok körül ? Az érzések világrendszerében a nap: a szabadság. Minden kisebb lelki kilendiilés annak a vonzókörébe esik. Minden érzés ahhoz húzódik, afelé fejlődik. A lélek szabadság nélkül rab oroszlán. A lélek úgy él, hogy beszivja, meg kileheli a szabadságot. Amelyik nem tud megtelni ennek az eszmének a fenségétől, az csak vegetál mint a beteg tüdő. A szabadság mégsem jelenti minden rend és tekintélyi elv föltétien megtagadását; nem jelent fejetlenséget, szabadosságot. A szabadság és tekintély igen jól megférnek egymás mellett oly értelemben, hogy bizonyos nélkülözhetetleneknek felismert kereteket — legyenek azok lélektaniak, társadalmiak, vagy esztétikaiak - vakon el nem dobunk. De ezeken az elemi kereteken túl, a lélek, különösen az alkotó lélek forrongásait nem szabad mérnöki pontossággal megszerkesztett levezető csatornákba terelni; ép úgy amint nem lehet termékeit merev skatulyákba elraktározni. Azért szellem, hogy szárnyaljon. A festő elé nem szabad Dienstregiementet tenni. Úgy fessen, ahogy lát és érez. Nem úgy, ahogy az Akadémia lát, se nem úgy, ahogy a közönség, sem pedig, ahogy a XY. század festői láttak és éreztek. Abból, hogy az Akadémia nem úgy lát, mint a festő, csak vaskalapos- sággal — és abból, hogy a közönség nem úgy lát, mint a festő, csak paraszt gőggel lehet azt következtetni, hogy a festő lát rosszul. A művésznek gondolkodnia is szabad, mert ez ősszabadság. A művész elméletet csinálhat magának eszméiről, érzéseiről, látásáról, ha száz maradi kritikus fogja is megtagadni az olyan alkotás művészi voltát, amely magyarázatra szorul. A festészet épp olyan komoly, ha nem is olyan exakt tudomány, mint a számtan. Annak is vannak alfái, bettái, elemei, Ijapunls. mai száma 6 Oldal.
