Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-15 / 37. szám
2 IST y fc» siny s».l ZEacirleijp 1912. szeptember 15. A drágaság. (Folytatás és vége.i Nagybánya városa már régóta nem bánik a vidékiekkel teljesen méltányosan. - így pl. a régi vásárvám szabályzat értelmében, a nagybányai polgár szabadon árulhatta termékeit a nagybányai piacon s ez helyes is, hisz az a legkisebb kedvezmény a mit a város polgárainak nyújthat, de mig annak igazolására, hogy az az illetőnek saját, Nagybánya város területén termelt terméke, elég volt még a Hidegkutról, vagy Zazarról beköltözött polgárnak is egy egyszerű cédulát adnia neve aláírásával, addig pl. ha én egy bányaműhöz szállitottam, vagy kereskedőnek adtam el hazulról 2 — 3 vaggon életet, nem volt elég az, ha a két fél és két tanú által aláirott eredeti szerződést mutattam fel, hanem minden egyes szállítmányhoz mellékelnem kellett volna a községi elöljáróság bizonylatát, hogy tényleg otthon adtam el a terméket. — Hogy Nagybánya polgárait anyagi előnyben részesítette, az természetes, de hogy szavahihetőség dolgában külömbséget tett a város polgárai s mondjuk egy magamfajta ember között, ez azt hiszem túlságos előzékenységnek nem volt mondható. Hogy ezen bántó megkülönböztetés szavahihetőség terén összetűzésre nem vezetett, az annak tulajdonítható, hogy Nagybányának vá- sárvámbérlői mindig oly gavallérok voltak velünk szemben, hogy belátva ezen rendelkezés tarthatatlanságát, rendesen csak a legminimálisabb dijat szedtek, jóllehet joguk lett volna a teljes összegét, vagy minden szekér szállítmánynál külön igazolást követelni. Most azonban mindezen fárasztó és kellemetlen igazolások egyszer és mindenkorra elestek Nagybánya városának 1911. január elseje óta gyakorlatba vett, bár mai napig még ministerileg jóvá nem hagyott vásárvámrendtar- tasa értelmében! Most nem kell igazolni semmit! Akár otthon adtam el, akár a piacon az egyre megy! Fizess! De tovább megyek, maga a város által megállapított díjszabás „vásárvámról“ és nem „kövezetvám“-ról szól, tehát csak ha eladok valamit, vagyis ha vásár van, akkor kellene fizetnünk! Mi azonban a tényleges s a kifüggesztett díjszabásnak is megfelelő állapot? Van abban egy pont, mely úgy szól, hogy minden a város területére beérkezett jármű akár ad el valamit, akár nem, — fizet és pedig hetivásár napján kétnyey-Merse az örök igazsághoz, amikor egy ragyogó napsugarat vetit a tartóra, mint járt Rafael akkor, amikor imádságos Madona-?rcot festett. Vásári beszéli, hogy Fra Angelico köny- nyezve festette képeit és nem javított rajtuk, mert úgy érezte, hogy ecsetjét egy tulvilági erő vezeti. Vértelen bibliai alakjai mégse ragadnak magukkal. Süssön azonban ki a nap falusi kert felett és egyszerre imádkozik azon a vásznon minden. Ezt a napot Nagybányára Ferenczy Károly hozta el, kinek festészete legerőteljesebb kifejezője a nagybányai művészetnek. Tudjuk, hogy Hollósy Simon, a nagybányai festőkolonia tulaidonképeni alapitója, Münchenben kezdi hirdetni a természet megismerésének, a látás tudományának, a művészi egyéniség ki- fejlesztésének az igéit. Iskoláját két nagybányai születésű tanitánya Réti István és Thorma János társaságában csak 1896-ban hozta át Nagybányára. Csatlakozott hozzájuk a modern érzéseivel nemrégiben Kecskemétre szakadt Iványi- Grünvald Béla. És a kis csoport felvette a harcot a hazai földön is az akadémiai festészet ellen. Senkinek az egyéniségében nem esett kár, mert Hollósy a maga küldetésszerü fanatizmusa mellett gyöngéd ápolója volt az egyéni lelki hangulatoknak. Megmaradt Réti is mindvégig a tárgyak penombrás megjelenítésével meleg szobai hangulatában, ahol a színeket bizonyos érdekesen megtört fényhatások pótolják. Es megmaradt Thorma is becsületes kompositőrnek, aki nem hajtva az uj apostolok türelmetlen szavára szinte merész reállitással fejtegeti a magyar kalendárium Munkácsias beállítású, népies jeleneteit. Ebbe a kis társaságba hozta el a napot Ferenczy Károly, - Szinnyei Merse Pál után az első, magyar plenair érzésű piktor. Eleinte hajszolta a napot, de mindig művészileg. Később szer annyit mint más napon. - Tehát: ha a vasúton vendégem érkezik s érte jövök, fizetek 24 fillért, de ha az a vendég oly tapintatlan, hogy hetivásár napján jön hozzám, akkor 48 fillért. - Ha Nagybányán meg akarok valakit látogatni ez hétköznap 24, hetivásár napján 48 fillérembe kerül. Ha valamelyik gyermekem beteg lesz, tekintettel arra, hogy az orvost vissza is kell vinnem s igy kétszer kell a város területét érintenem, közönséges napon fizetek 48, hetivásár napján pedig 96 fillért! Ha az ember meggondolja, hogy Nagybánya utai mily remek karban vannak, elég olcsó élvezet! Feltétlen arra indít minket vidékieket, hogy Nagybánya városának ezen irántunk tanúsított előzékenységét azzal viszonozzuk, hogy a piaci árakat a lehetőségig felemeljük. Fizetjük pedig mindezt egy szabályrendelet alapján, melyet Nagybánya városa egyoldalulag állapított meg, de ministerileg jóváhagyva nincs s azt hiszem nem is lesz, mert sem a debreceni kereskedelmi kamara, sem a szatmármegyei gazdasági egyesület nem véleményezte. Hogy ezen vásárvámszedésből komolyabb összetűzések nincsenek, az annak tulajdonítható, hogy egyrészről a nagybányai vásárra jövő vidékiek legnagyobb része nem eléggé intelligens ahhoz, hogy tudja a külömbséget a jóváhagyott és jóvá nem hagyott szabály- rendelet között, másrészről pedig Nagybánya városa a vásárvám kezeléséhez oly férfiút állított, aki arra igazán rátermett s aki teljesen ismerve a kényes helyzetet, a melyben van, I nem erőszakoskodik, nem követel, hanem annyit fogad el, a mennyit fizetnek. - Nekem is felajánlották az évi általányösszeg fizetését, de én ezt el nem fogadhatom, nem egyezkedhetvén Nagybánya városával olyasmire, a mit szedni joga nincs s előlegezem a városnak e fizetséget addig, a mig a jóváhagyás megérkezik s azután majd annak mérve szerint visszafizettetem a tulfizetett összeget. - Ezenkívül vagyok oly ügyes üzletember, hogy megfizettetem magamnak Nagybánya piacán Nagybánya polgáraival mindezen elég szép számú filléreket! Minek sajnáljam én Nagybánya polgárait ha a város maga nem sajnálja őket ? De mi lesz majd, ha a ministerium ezen mostani díjszabást esetleg leszállítja^ a vidéki rómaiaktól két éven át illetéktelenül szedett fillérekkel? Hogy fogja ezeket Nagybánya városa visszatéríteni? Mert hogy meg nem tartja, az kétségtelen! a nap már maga jött Ferenczy után és kisütött a vásznán az első ecsetvonásoknál. A „Fürdés előtt“-ben nem látunk direkt napsütést meg árnyékot, mégis úgy vibrál a nap levegőjében, mint a csiszolt drágakő. Ferenczy, Thorma és Réti maradtak azóta is a nagybányai festőtelep vezetői, tanárai, szinte mindenhatói, Az egyéniségük körül kifejtetett tekintélyi elv talán kissé árt is a kolonia- tagok szabad fejlődésének, talán tulnyomóbb is az egyesületben az iskolai jelleg, talán igy uj sablonok is vannak alakulóban - mindezek azonban annyira a természetből folyó hagyományos fejlődési tünetek, hogy szinte azon kellene csodálkoznunk, ha az autochtonok maguk sietnének az uj emberek elé és hozsánákat zengenének a pirkadó uj irányzatoknak. * * * Nagybánya mostani, 15 éves jubiláris kiállításáról kevés a mondani valónk, mert nagyrészt a közvélemény kritikáján már keresztülment termékek vannak benne összegyűjtve. Nem hallgathatjuk itt el azon észrevételünket, hogy a rendezésnek ez a szentpontja talán céltévesztett volt. Ferenczy Károly pompás dolgait, meg a Csók egyáltalán nem nagybányai pikturáját nyugodtabban élvezhetjük a szépművészeti múzeumban. És Nagybánya városának sem, a kolóniának se kerül semmibe. Talán inkább egy rövid retrospectivitás mellett Nagybánya jelenére kellett volna kollectivebben és a jövő fejlődés utaira merészebben rámutatni. Nem tudjuk megbocsátani a rendezőségnek; hogy például Boromisza Tibor szinte monumentálisán modern, vérbeli nagybányai pikturája egy ily országosnak tervezett kiállításon nem jutott szóhoz. Némi fent jelzett szempontjainkhoz közeledő, rásegitőbb elrendezéssel Ziffer Sándor képeinél találkozunk. Egy kétségkívül tehetséges ember érdekes fejlődése a Hollósy nemeMa azonban e rendtartás még hála jóakaró vásárvámszedőnk tapintatosságának, nincs keresztülvive egész könyörtelenségében. — Mi lesz azonban a jóváhagyás után, ha minden vidékit azonnal könyörtelenül lefülelnek ? íme egy példa: Egy köbméter beszállított láposi homok vagy kavics ára 6 korona, beszállítva; ezt vidékről 2 fuvarral lehet behozni. - Ha tehát réndes napon viszi be e homokot 48, hetivásár napján 96 fillért, vagyis keresetének Vg illetve '/b részét fizeti ,,vásárvám“ (!) címén, vagy mint a díjszabás mondja tisztogatás címén. — Mi ennek a következménye ? Hogy nem fognak homokot szállítani, úgy a hogy én sem szállítok, a mióta a múlt évben, - —. nem tudva azt, hogy a homok is vásári cikk, — fizettem közel 150 korona homokvásárvámot. — De aztán majd mi is megfizettetjük Nágjdaánya város polgáraival a homokot magát,, ha érte jönnek, vagy pedig átutaljuk a homokot terhelő filléreket a tejre, vajra, csirkére, zöldségre, baromfira, szénára. — Én is behoztam a fentemlitett homokkoronákat a szénapiacon, mert mig régen a szénát, sarjut egy áron adtam, akár sok volt ott, akár kevés, a mit régi vevőim panaszkodva emlegettek is megbízottamnak, most ki volt adva a jelszó, hogy irgalom nincs s ki kell használni a vásári konjunktúrákat a lehetőségig s bizony nyugodtan mondhatom, hogy ama bizonyos koronácskák busásan megtérültek. — Ismét ott vagyunk, hogy minek sajnáljam én Nagybánya polgárait, ha a város vezetősége nem sajnálja, hanem bár ki nem mondja, tényleg fogyasztási adót fizettet velük az összes élelmi cikkek után a melyek a piacra kerülnek ? De térjünk át egy igen fontos, talán mondhatnám legfontosabb élelmi cikkre a tejre. — Itt a korsónként vagy kantánként behozott tej nem fizet tulmagas vásárvámot, de hogy mégis oly magasra szökött fel annak ára, részben annak tulajdonítható, hogy a kister: meló ösztönszerüleg is itt törekszik bevenni ama sarcot, melyet egyébre fizetett, de más utón visszavenni nem képes, másrészről pedig annak,-hogy nagyobb tejgazdaságok nincsenek. - De nézzük, hogyan mozdítja elő Nagybánya városa azoknak fejlődését saját kebelében, másrészt a vidéken? — Saját kebelében, - feltéve hogy vett takarmányon folytatott tejgazdaság egyáltalán! fizetődnék, — gáncsot vet a város vezetősége a tejgazdaság létezhetése lehetőségének is azzal, hogy bár szekérhid- mérlege van a vásáron, annak kötelező haszsebb naturális musából kitörő szinorgiákból (267, 268), a színek anyagszerü, logikus elrendeződéséhez (259) és abból az összefoglaló egyszerűsítő stilizálás szincompositóihoz (247, 258 és 249.) De meg kell szólaltatnunk itt egy másik kifogásunkat is, amely vonatkozik az állami képvásárról valóban valami szabályozást igénylő anomáliára. A legelemibb kivánalom volna, hogy a vételnél meghallgattassék a művész, a kitől az állam venni akar. Akkor az illető művész bizonyára inkább engedne jobb képének az árából ; éppen azért, hogy ne kerüljön gyengébb jelentéktelen képével a szépművészeti múzeumba. A már jellemzett Ziffer mellett a korán elhunyt Maticska Jenő finom megérzései Czobel Béla és Mikola András alkudozó modernizmusa Koszta József Sötét tonusu fényproblémái, Ferenczy Valér technikai készsége nyújtanak az újabb lelki szenzátiókra éhes nézőközönség számára válogatott táplálékot. A kiállításhoz készült katalógus élére Réti István irt szépen összefoglaló, hosszabb tanulmányt Nagybánya festészetének történetéről és karakteréről. De bár az egyéniség revelálását és szabad fejlődését büszkén helyezi ennek a festészetnek a főjellemvonásai közé, fejtegetései második felében szenvedélyes hangon igyekszik aláásni az uj irányok hitelét és jóhiszeműségét. És nem tehetünk róla, de amikor azt olvassuk egy művész ember nyomdafestékes Írásában, hogy a művészet célja tükördarabot adni a világ szépségeiről, akkor mintha valami fojtó enyvszagot éreznénk, — azét az enyvét, amely- lyel láthatatlan gonosz szellemek a puritán natu- ralismus sablonjait a jövendő nagybányai Akadémia számára ragasztgatják.
