Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-15 / 37. szám
V. évfolyam. Nagybánya, 1912. szeptember hó 15. 3 TÁRSADALMI ES SgiRFIRODALMI HETILAP Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetés! árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők. Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(FÖ)-tér 14. ■ 1 hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ A számvevői jelentés. Szeptember 14. Városunk képviselőtestületének szerdán délelőtt tartott rendes havi közgyűlésében napirend előtt előterjesztette a polgármester Marosffy Dezső számvevő jelentését, mely dr. Vass Gyulának az április 15-én tartott közgyűlésen a polgár- mesterhez intézett interpellációja egyes kérdéseire vonatkozó felvilágosítást tartalmazza. Ez a terjedelmes jelentés a számvevői hivatalban a hivatalos órák alatt a képviselőtestület tagjai által megtekinthető; nem nyomták ki, mert sokba kerül! Derék, becsületes, pontos munka, a kérdéseket lényegét azonban sok helyen nem ismeri fel, sok frázissal dolgozik és nem teljes. Mindenki joggal kérdheti pedig, hogy a polgármesterhez intézett interpellátióra miért a számvevő válaszol? Miért küld a számvevő három helyen is a tiszti ügyészhez, meg a mérnökhöz kérdezősködés végett? Avagy talán a polgármester nincs tisztában minden egyes dologgal? Malicia és rosszhiszeműség még csak felvetni is a kérdést. Miért hát ? Avagy a polgármester nem azonosítja magát a számvevő elaboratumaval? Szó sincs róla. Maga terjesztette azt, mint saját válaszát a szerdai közgyűlés elé, tehát bizonynyal maga is vállalja érte a felelősséget, a mi itt nálunk épen jelentéktelen. P nagybányai Hírlap tárcája. Nagybánya.- Irta: Ambrőzy Ágoston. Az ember olyan érzéssel megy Nagybányára, mintha a napfelkeltéhez menne. Valamennyi nagybányai festőben egy-egy Chanteclairt képzel, akik az ecset több, kevesebb ékesszólásával éneklik a nap himnuszát. A nagy meglátások magyar Barbizonjában keresem a napot. Meg is találom, de egy kissé elhúzódva a felhők mögé. Pedig egy ilyen szuverén égitestnek nem áll jól a szerénység. A nagybányai napnak mindig sütnie kellene. Barbizon, Nagybánya és a velük egy ivásu, napraforgó érzésű iskolák annak az égi szuverénnek földi rezidentiái. Büszke öntudattal kell ezt a rezidentia lakóinak átérezniök. Nekik nincs egyéb összekapcsolódásuk ennél az öntudatnál. Nincs a falon se feszület, se maiteres kanál, se semmiféle céhtábla. És mégis van egy hatalmas egyesületi jelvényük : az ablakon beszűrődő napsugár. A ple'nair esztétikában benne van Prohászka egész diadalmas világnézete. A lélek megfürdése a verőfényes természetben. Több ez, mint a természet szeretete és a nap imádata. Ez a természetbe mélyedés egy egész bölcseleti rendszert jelent: a virágzó napvilágra, az éltető A városi gazdálkodásban a felelőség tudatának teljes hiánya sok bajnak lett már okozója. Nem szabad azonban ezt a felelőtlenséget egyenesen rendszerré tenni, mint a hogy ez ebben a jelentésben már bántóan megnyilatkozik. Ezen állításunknak legjellemzőbb példájául hivatkozunk a jelentés 5. pontjára, a hol a Grundböck- féle 87.300 koronás haszontalan és nagy részben, túlnyomó nagy részben hasznavehetetlen munka (tólecsapolás, árokelvezetés, csatornázás) által okozott kár tekintetében még csak meg sem pedzik a szinte két év óta piszkálatlan vagy legalább is szunnyadó fegyelmi ügyet s teljesen érthetetlenül a legtermészetesebb s a világon legmagátólértetődöbb módon arról szól a jelentés, hogy a leírás csak később eszközölhető, mert az érdekelt ház- és földbirtokosok még a maguk hozzájárulását be nem fizették! Majd fognak azok fizetni Grundböck- féle csatorna-hozzájárulási dijat? ! Annak illusztrálására pedig, hogy a jelentés a kérdés lényegét olykor nem ismeri fel*, — felemlítjük, hogy a kérdés 8. pontja aziránt kiván felvilágosítást: vájjon rendesen befolynak-e a villamvilá- gitási, vasut-részvényi, vízvezetéki és erdészeti praeliminált bevételek? Mire a számvevő azt feleli, hogy a Ganz- cég befektetései pontosan törlesztetnek. Bodóné beszél? Hiszen tudja jól a szám-’ vevőség, hog az 1910. és 1911. évi költségvetés előirányzatokba 4500 korona villamvilágitási tiszta jövedelem volt beállítva! Ez befolyt-e? NemJ De mért nem erre válaszol a jelentés? És miért küld ismét az erdőtanácsoshoz, a ki aligha lesz hajlandó egyenként érkező képviselő- testületi tagokkal heteken át könyveket bújni, melyekben még a számvevő úr is eltéved; hát még mi, szegény laikusok! Derék, becsületes munka, de felette hiányos ez a számvevői jelentés; frázisait most nem idézhetjük, mert azok messzemenő szemrehányások kiváltására nyújtanának alapot, erre pedig nincs szükség, mert mindenkit a segíteni vágyás és az áldozatkészség vezet, hogy a város financiális prestigét ismét a régebbi puritánságában és pontosságában lehessen és kelljen visszaállítani, a miben bizonnyal a tiszti ügyész, a mérnök és az erdőtanácsos urak is szintén ki fogják venni a maguk részét; előbb azonban csinálják meg ők is a kimutatás hiányzó és rájuk utalt részeit, hogy végre valahára tisztán és őszintén lehessen látni! Bizony, látni! Látni jóindulattal, mert a jelentésnek az egy másik kardinális hibája, hogy azt tételezi fel a képviseletről, hogy csak halálos gyűlölettel tud nézdelődni! Dehogy is! Pontos, szép rendet akar csak s azt, hogy a számvevő sohase számfejtsen utalványt, ha a fedezetet később kell keresgélnie! napsütésre, ezekre az állandó isteni kinyilatkoztatásokra épitett optimista bölcselet. A napsugár hitet önt a kételybe, mert fényességben, végtelen távlataiban az öröklét arányait sejtjük meg. A kétely a lélek sorvadása; a napsugár tűzpiros rózsát tűz a sorvadó lélekre. Bevilágít az a napsugár a kishitű életfelfogásokba és megmutatja, hogy a Nirvánának nincsenek mélységei, mélységei csak a létnek vannak. Néant van a Montmartre vásáros bódéjában, — a természetben nincs megsemmisülés, a lélekben nincs helye csüggedésnek. Ez a diadalmas világnézlet zsendült ragyogó plenair színekbe a barbizoniak, ar nagybányaiak vásznán. Primär színek, komplex érzések. A napsugárrá kevert primär szinek filozófiát kiabálnak olyan hangosan, hogy melllékzöngéjük megzavarja a hallásunkat. A Bastien-Lepage korabeli müncheni klassi- cizáló iskola szürke-barna szinfcelensége jó időre érzéktelenné tette szemeinket és amikor egyszerre nagy fényességet láttunk, szinte megijedtünk tőle és meghúztuk a vészharangot. És bizony ilyen vészharang még Nagybányán is van raktáron. Ott is elfestegetnek hangfogóval. Ezt a hangfogót úgy hívják bizalmas társalgás közben, hogy koncesszió. A művész lelke érzi, hogy a nap süt. De mert a közönség csak annyit érez, hogy a nap világit, hát az okos művész is lefokozza a maga napjának füzét. Lefokozza a színeit, érzéseit, a lelkét a közönség lelki szintjére. Eladja a lelkét, hogy eladhassa a képet. A Hollósyt, Leiblt, Courbet-t megelőző puritán naturalizmus vagy igazabb szóval : a szolgai másolás korában önmagáért való szin és fény probléma nem völt. A szobában fakóvá törtek azok. 'Programfestészet járta, ahol színvonal, fény, forma, mind a téma egyszerű kifejezési eszközeivé süllyedtek. Jól eltalálni az arcot, a tárgyat, jól megilusztrálni a költő gondolatát; ez volt az egyetlen irányitó szempont. Témafestészetnek is hívták. Az öntudatos, önmagáért való festés csak annál az időpontnál kezdődik, amikor a festők meglátták és értékelni kezdték magát a szint, a vonalat, a fényt, a formát és elvonatkoztatva a tárgytól, ezekkel az elsődleges festészeti elemekkel kezdtek operálni úgy, hogy a kerékkötő program : a téma másodlagossá lett. A zene történetében is találunk analog tünetet: mikor a zeneszerző kezéből kiesik a librettós könyv és a hangokkal, mint absolut zenei elemekkel játszik tovább. Csakhogy a zenében a fejlődés menete inkább fordított volt. A festők lassanként nem tárgyakat és eseményekét, hanem elsősorban szint, fényt, életet festettek. Nem a könyveket illusztrálták, hanem magát az életet, a napot. Egy verőfényes tájkép az illusztráció, de a Te Deumhoz. A gall kakas megszegte a lábát Barbizon- ban és elénekelte az első Te Deumot a szabadban, a természet templomában — és kisütött a nap lassanként világszerte. Elolvadtak a nap hevében, a klasszikus sablonok és olyanformát kezdtünk érezni mi is, hogy közelebb jár SzinyXiapunls. mai szama O Oldal.
