Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-19 / 8. szám
IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. február hó 19. 8. szám. TÁRSADALMI ess szépirodalmi hetilap A NAGYBÁKTYAI IPARTESTŰLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákőczi-(FŐ)-tér 14. ............hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ------------Ne mzeti hegemónia. Február 18. Száguldva rohan el felettünk az idő; megpróbáltatás és boldogság épen úgy tűnnek el körünkből. A maguk után hagyott nyomokat gyorsan, szinte észrevétlenül takarja be a feledés pora. Olyan kevés, parányi emlék marad meg lelkűnkben ; hát mi sors vár a pusztában elhangzó kiáltó szóra, kisérje azt kiejtésekor a legmelegebb taps, a legélénkebb tüntetés, mert szívből fakadt s szívbe igyekszik, hogy azután, mint termőföldben kicsiráz- zék, szárba szökjön, aratást érjen. Ezek a gondolatok jutnak eszünkbe, amikor az országban mindenfelé a Széchenyi lakomák komoly, tartalmas, nemes hevületü felköszöntőit olvassuk. Mennyi igazságot, mennyi figyelmeztetést tartalmaznak a jövendő biztosítékaira! Csak megszivlelőkre, csak követőkre volna szükség, hogy a hallott tanítás ne maradjon üres szó, mint maradt eddigelé mindig a Széchenyi lakomák megannyi szónoklata. Mert hiába! Mi csak szónokló nemzet vagyunk! Az vagyunk testestül lelkestől! Nincs nemzet a földön, mely any- nyi gyönyörűséggel, — hogy ne mondjuk kéjjel, — élvezze a frázisok halmazát, mint mi magyarok. A csengő-bongó szavakkal ékes, cifra szónoklatért készek vagyunk a legteljesebb elismeréssel adózni, de a tettekről nem is gondolkozunk. Elég, ha a szó varázsereje, akárcsak mint az alkohol, — mámorba ringatja lelkünket. A tettek izzadással, áldozattal járnak, — a szónoklat pedig csak koccintással! Mikor Széchenyi István gróf lelke előtt a kaszinó eszménye lebegett, nemcsak a gondolatok, tervek érlelését, kivitelük módozatainak megbeszélését foglalta magában, hanem magának az eszmének testté alakítását, a tervek végrehajtását is. Sajnos, a Széchenyi lakomák ünnepi beszédeinek feledés a sorsuk! Hol volna ma ez a szegény ország, ha a Széchenyi lakomákon elhangzott beszédeket nagy emberbaráti és kulturális cselekedetek kisérték volna? Ha az elhangzott énekek — egy hétre reá, — nem merültek volna a feledés tengerébe? Mikor fogjuk az elpocsékolt ezreket összerakni, s velők utat mutatni arra, hogy ez a föld maradjon meg a magyarok kezében, hogy övék legyen a vezetés túlsúlya, hogy ők legyenek a nemzeti hegemónia letéteményesei! Igen, a nemzeti hegemónia, a nemzeti felsőbbség ebben az országban! Csak legyenek férfiak, akik a föld megtartását nemcsak hangoztatják, hanem reá is mutatnak a kézbentartás mikéntjére s gondoskodnak az ehhez szükséges eszközökről és módokról. S mivel tudjuk ezt véghez is vinni? Műveltséggel, életteljesebb, szorgalmasabb munkával, melegebb, érzőbb szívvel, mint a milyennel ma bírunk! Minden magyart műveltebbé, szorgalmasabbá kell átformálnunk, ha azt akarjuk, hogy ez a föld más kezekbe ne jusson ! Mindent el kell követnünk a magyarság fölényének biztosításáért, a nemzeti állam szilárdságáért! A művelt s tagjaiban egymást megértő nemzet teremtheti meg iparát, kereskedelmét, egyszóval fejlett, haladó gazdasági életét, szellemi és anyagi függetlenségét. Segítsük tehát népünket, ne csak szónoklatokkal, hanem tettekkel s akkor övé lesz a föld, a miénk pedig a nemzeti hegemónia! Küldöttség-járás. Múlt számunkban jeleztük volt, hogy a nagybánya-kerületi bányaegylet választmánya a magánbányászat egyes sérelmei orvoslása érdekében már régebben beadott memorandum érdemi elintézésének kieszközlése végett küldöttségileg járul a pénzügyminiszter elé. Ezt az alkalmat Dr. Makray Mihály polgármester egyúttal többrendbeli de- putáció szervezésére is felhasználta, hogy városunk némely fontos ügye annak megterhelése nélkül szintén előbbre vitessék a megvalósulás terén. Hétfőn ugyanis egy deputáció járult Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter elé, melyet Ilosvay Lajos magyarlápos-kerületi országgyűlési képviselő vezetett s a mely dr. Makray Mihály polgármesterünk, Farkas Jenő felsőbányái polgármester, Szabó Gusztáv m.-lá- posi főszolgabíró, Bradofka Frigyes felsőbányái R Nagybányai Hírlap tárcája. fevél. Öreg Írást küldök az én kis falumba, Pedig nehéz már a bötüvető munka; Rezes okuláré van az orrom hátán, Enélkül a bölüt talán megse' látnám. Hej, ínért a szivemből sok tolul a számra, S az én öreg toliam bötiivé cifrázza! Szaporodik lassan a sok ákom-bákom, Ember legyen a ki megérti utánam ! Amint a legelső áldások oszolnak, Valami kis házra terelem a szómat; Abban született egy szegény nótás ember, Oda sírok most is meggyötört szivemmel! Kérdezem a bírót, a papot, a kántort, Meg az öreg doktort, ki sokszor „kirántott;“ Szomszéduram ókat: a Jánost, a Pistát, S emeletes házban a vén cucilistát. Mesteruramról is van egy-két kérdésem: Gyomlálgat-e még a fiatal vetésben ? Mesterasszony ómnak van-e még sok tyúkja, Hogy a palántákat sorba mind kihívja ? Mit csinál a göthös csizmadia Vencel ? Szidjálc-e a kormányt asztalos Ferenccel ? S Pécsnek városára ami áldást mondnah, Marad-e abból a szuhai malomnak? Amit máskülönben nem veszek rovásra, Mert hogy baj jön onnan, — akárki [meglássa ! Jó magam is — bárha reszketős az aj kom,— A keserű szót csak Pécs felé szalajtom. Asszonynénémékre kerül a sor hátul, Előszedem lelkem almáriumábul; Piri nénit kérdem, meg az Éva ángyom', Akik annyi könnyet hullattak utánam. Aztán végesvégül rászalad a toliam, S megkérdezem azt is, kiért majd meg[holtam . . . Hej, be nehéz annak a nevét leírni, Akiért még én is megtanultam sírni! S ha irom is, azt nem bötüzi ki senki, Mert a könnyem árja telistele önti. Minek is bötüzze? . .. Akik már meghaltak, Adjon Isten nekik örök nyugodalmát! ... Teleki László. Most van százéves fordulója a nagy magyar születésének, ki a Teleki nemzetiség egyik legkiválóbb alakja volt. És nemsokára ötven esztendeje lesz annak, hogy arra a meggyőződésre jutott: „halála üdvösebb a hazára, mint élete“, s öngyilkosságot követett el. Megölte magát ő, a napnak ünnepelt hőse, a nemzetnek bálványozott kedvence, kiben a néphit megváltót üdvözölt és vértanút siratott. Teleki László, Teleki Mihály kancellár Sándor nevű fiának ágából való; atyja szintén László, anyja br. Mészáros Johanna, Mészáros altábornagy leánya volt. Született 1811. február 11-én. Közéleti működését költészettel kezdi, megírván 1842-ben nagy koncepciójú tragédiáját a „Kegyenc“-et. Egy évvel^ később egész lélekkel a politikára adja magát. Az 1843-iki nevezetes országgyűlésen a főrendi reformpártnak Eötvös József, Batthányi Lajos és Pálffy József mellett egyik vezérszónoka. Az 1848-iki nemzetgyűlésen már az alsóházban vesz részt, mint Pestmegye egyik követe. A nagy esztendő szeptemberében Párisba megy követnek s ott szolgálja a nemzet ügyét buzgón és híven a katasztrófáig. Ott töltötte számkivetésének legtöbb idejét is, meg nem szűnve ekkor sem elnyomott nemzete javára munkálkodni. Német, francia, angol lapokban kivívja számukra a részLapunli. mai száma ÍO oldal.
