Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-22 / 43. szám
IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. október hó 22. 43. szám. NAGYBANYAI HÍRLAP TÁRSADALMI és szépirodalmi hetilap. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Mie&jelenik minden vasárnap 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákőczi-(Fó')-tér 14. ------------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. -------------Vá rosi ügyek. Október 21. A szatmári püspök a városi tanácshoz most intézett átiratában biztosítja ugyan városunk közönsége részére további változatlan jóindulatát, de állásából folyó kötelességhez hiven a város százados gyakorlatán alapuló jogait elismerni mégse hajlandó. Csoda is volna, mikor a minister a kegyúraságra vonatkozó „bizonytalan“ jogszokás s az ebből levonható következtetések helyett a város és püspökség közötti újabb megegyezés szükségességét hangoztatja. Való, hogy a közönséges kánonjog a kegyúri jog gyakorlásából a nem kat- holikus híveket kizárja; de ezt a szabályt országunkban partikuláris jog módosította s különösen városunkban keletkezett ily desvetudo, tehát feltétlenül kötelesség számba menne, hogy a város képviselőtestülete'ragaszkodjék a rom. kath. plébános választásnál eddig követett eljárásához. így azonban továbbra is lent rekedtünk a kátyúban! Ámha ennek a következetességnek és a joghoz való szigorú ragaszkodásnak valamikor az a nagy eredménye volna, hogy az országos szokásjog észleleténél mi is tényezők gyanánt szerepelnénk s ezt a jogot honorálnák is: úgy késhegyig ki kellene tartanunk ősi jussunk mellett; de a mikor a kegyúri jog gyakorlásának mikéntje hatalmi tényezők beleszólásával a Pázmány Péter által is elismert liberális módtól eltérőleg lassanként kizárólag vallási kérdéssé alacsonyodik: nem volna-e célszerűbb és ésszerűbb, a bigotizmus előtt kellő protestálással elhaladni ? Ha nem; tessék a dolognak másként neki rugaszkodni! * * * * Az 1908—1910 évi városi zárszámadásokat nincs, a ki felülvizsgálja. Eddig akadtak ráérő emberek, de most mindenki annyira elfoglalt, hogy csak díjazásért ér rá a tenger számadatot revideálni. Ha ez szomorú jelenség, sokkal aggasztóbb ennél, hogy egy város három éven át is el lehet számadásainak vizsgálata és jóváhagyása nélkül, pedig csak a zárószámadások adatai szolgáltathatnak kellő és alapos anyagot a következő évek költségvetéselőirányzatai elkészítéséhez. így sok oly illuzórius tétel beállítása kerültetnék el, a minőkkel ma városunk operál s nem tehetné túl magát oly köny- nyen a képviselő testület a számvevőségnek nyilván a dolgok mégis csak legkompe- tensebb ismeretén alapuló előirányzata tételein, mint a hogy történni szokott s különösen, mint a hogy tavaly is láttuk, a mikor a pótadó rémétől messze elinalt minden józan előrelátás! Ez a rém pedig most'is itt settenkedik ! Az erdészet költségvetésének előirányzatába már is 26 ezer koronával kevesebb tiszta bevétel illeszthető be, mint a tavaly; itt is, ott is lesz hiány s ha az uj nagy kölcsön lebonyolitása után kevesbülni fog a város kamatterhe sok ezer koronával, mégis nehány tízezer korona lesz pótadóval fedezendő. Ám törődik-e valaki ezzel? Ha törődnék valaki, úgy már a jövő évi költség- vetés beható tárgyalás alatt állana s csak úgy törné a fejét, a kit illet, azon, hogy nem volna-e célszerűbb a községi törvény 130 §-ában irt községi adók helyett a kormánynál kieszközölni, hogy közvetett államadókra vethessünk pótadót, hogy hidvámot szedjünk stb. stb. E helyett kutyafuttában fogjuk le- és felsorolni a kiadások és bevételek tételeit, hogy a számszerüség labyrinthusában eltévesztes- sünk pár tizezeret s tovább is dicsekedhessünk boldog városunkkal, a hol minden jó és hasznos közintézmény előnyeit pótadómentesen élvezzük! A nagybányai festőkolonia. A „Nagybányádnak a festőiskolára vonatkozó két hasábjára következőkben felelek ezen ügyhöz való azon közömnél fogva, hogy válaszul kell tekintenem a fiatal festőknek (ők nevezik igy benne magukat) vezető kollégáik mellett foglalt bizalmi nyilatkozatát, a „Nyugat“ múlt számában s közvetve a „Nagybányai Hirlap“-ban megjelent cikkemre. Hát tisztelt fiatal festő uraim, előre kell bocsátanom, hogy Nagybánya város áldozat- készségével szemben a telep vezetőségének általam szóvá tett kevésbbé fontos maradi- sága, annál fontosabb tevéketlenségére egyáltalán nem mérvadó az önök kegyeletes bizalma. (Boromisza Tibor műterem tulajdonos hozzájárulása híjával van a nyilatkozat.) Mert itt nem arról van szó, hogy az Önök jelentősebbjeinek (már egyszer említettem szóba kerülhető neveket) kényelmesebb-e beleszólani a telep adminisztrációjába vagy ideálista művészszeméremből lenézni az én praktikus intencióimat. Nem arról van szó mondom, hanem arról, hogy az áldozatot hozott városnak volna érdekében, ha avval az Önöktől megvetett művészpolitikával frissülne fel, — inár nem merem ezúttal mondani az Önök révén, — a telep határozott pangása, minek megállapítására szintén számos aláírást gyüjthetne az utána néző, ha mondjuk valami csoda által egyszerre, uramfia nyilvánosságra vetődne a feledékeny sajtóban Nagybánya neve. Ne vegyék hízelgésnek ha azt mondom, hogy ha a jó utóbbi időkben még szó esett Nagybányáról a lapokban, éppen Önök által esett, nem beszélve távollevő volt kollégáikról, ellenben elismerem, hogy ártalmas lenne az Önök békéjére, netán a városra is, ha mondjuk egy pár kiállítás, talán összegező, rendeztetnék Nagybánya jóhangzásu nevével a centrumban vagy bárhói, amelynek proíánus lármája aztán még horribile ide csődithetne egy pár festőt, szemben a napilapok reklám rovataiban közzé- tevegetett szerény, pár soros csalogatócskákkal; mert én bocsánat ilyesfélére szerettem volna titokban célozgatni a „Nyugat“-beli cikkemben. Természetesen az Önök békéje tiszteletre méltó, mig bizony az adminisztrációt vállaló sáfároknak már a Jézus Krisztus véleménye szerint is tiszteletre méltóbb megdupláznak a a gazdáik adta talentumokat. Próbálok esetleg egy példát hozni. De előbb fel kell tételeznem Önökről, hogy annyira nem terjed a békés voltuk, hogy képet se akarjanak eladni. Itt volt Szatmáron egy kiállítás nemrég. Szó volt gondolom róla, hogy a keretében ki lehetne állítani a nagybányai festőknek is. Értem, hogy derogáló valakinek a saját szakállára odahurcolnia képeit. Ellenben íültanuja voltam másodmagammal egyik Kollégájuk méltatlanko- dásának, hogy a megnyitás előtt négy nappal szól neki efelől egy úriember, mégpedig akként, hogy csodálkozik, hogy már régebben nem szerzett tudomást a dologról erre illetékesebb személyektől. Nem merem bővebben kifejteni az ügyet, mert még megvádolnának Önök, hogy közönséges s a szent művészetet megszentség- telenitő életrevalóságra csábítom Önöket. Kérdem azonban, minek minősítsem a pesti „Művészháznak,, bizonyára nem minden haszon nélkül dolgozó környékbeli gyarmatait akkor, mikor a helybeli képzőművészeti egyesület megalakítása, már csaknem esztendeje, hogy az élhetetlenség álmát szundítja. Említsem meg végül, hogy ha ezentúl j ments Isten, némi agilitás lesz tapasztalható a telep körül, eredményezze ezt netán a legközelebb ezen ügyekben is tárgyaló városi közgyűlés, bizony uraim mindezt azok az Önök célozta érdek sugalta harcok elégedetlenjeinek fogjuk köszönni, esetleg fogják köszönni és fogja köszönni ismét csak és mindig csak a város, mivel ez is van olyan erkölcsi szempont, mint a tiszteletre méltó óvatosság. A Harsányi esetről csak annyit, hogy Önök a legjobb tudói annak, milyen az egymásközt való terefere tónusa s még azt, hogy a véres izgatáson egyértelmüleg felzuduló iskola a nagy nyilvánosság előtt egyelőre ismeretlen, de helyben már nagy népszerűségnek örvendő Lederer Dávid urból és Jeremiás Nándor űrből állott a Harsányi megjegyzése idején. Mivel vagyok stb. Tersánszky Józsi Jenő. Kitűnő, tiszta és gyors kiszolgálásáról jól ismert Tréger Lajos elsőrendű borbély» és fodrász-terme, illatszer-raktára: Rákóczi=(Fő)-tér, Minorita-rendház alatt. — Ugyanott megrendelhető mindennemű hajmunka és köpülyözés; eszközöltetik massirozás és tyukszemvágás a legnagyobb szak" szerűséggel és vigyázattal. * Legújabb rajzolt tálca=kendő 12 kraj= cárért Kesztenbaumnál. Lapunli. mai száma 8 Oldal.
