Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-05 / 6. szám

IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. február hó 5. 6. szám.

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

A JVAGYBÁKTYAI IPARTESTÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben.

Felelős szerkesztő-tulajdonos : Dr. AJTAI NAGY GÁBOR.

Főmunkatírs :

RÉVAI KÁROLY.

Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők

Kiadóhivatal' Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi.(Fő).tér 14. ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. — ■ — ■

Ip

arügyek.

Ezen rovat alatt e lap multheti számában az Ipartestület belső életére vonatkozólag Sólyom Ferenc úr tollából egy terjedelmes cikk keretében közreadott dolgokkal — bár ha azok az ő egyéni meggyőződéséből fakadtak is — mindenben egyet nem érthetünk. Azért szükségét látjuk annak, hogy ha már ő ezeket a nagyközönség elé hozta, az ő fejtegetéseit más oldalról mintegy megvilágítva, a magunk álláspontjával előadni azoknak, akik előtt ismeretlenek. A magunk részéről is hisszük, hogy e tárgyilagos kritika, amivel kisérni fogjuk cikkét, nem fog az ő részéről sem haragot, sem ellenségeskedést kiváltani. Annál is inkább, mivel a mi meggyőződésünket is az alkotja, hogy ezen lap szerkesztője mindenkor készséggel nyit tért az eszmék és felfogások tisztázásának.

Hogy az Ipartestület nincs birtokában minden eszköznek, ami az iparfejlesztéshez szükséges, azt mi is elismerjük, de hogy kínálkozott alkalom és mód ezeknek fokozatos megszerzésére, azt határozottan állítjuk. A kínálkozó alkalmat akkor szalasztotta el első sorban, amikor egyes, a politikában és személyes gyűlöletben utazó tagjának unszolására azon szerencsétlen gondolatra határozta el magát, hogy minden áron házat vegyen magának, minden ehez rendelkezésre álló tőke nélkül. Ez a cselekedetünk teljesen bénitó okává lett, — ha úgy tetszik, ama évenként megújuló „frázis“- nak, hogy a mi ipartestületünk számbavehető alkotást és tevékenységet felmutatni nem tud.

A testület ezzel beláthatatlan időre eltért attól, hogy az ipartörvényben reá ruházott hatósági feladatok teljesítésén kivül eleget tehessen a más irányban is reá váró nagyobb feladatoknak. Mert megdönthetetlen számadatokkal bizonyítani tudjuk, hogy minden tevékenységünk és jövedelmünk, a házon levő adósság törlesztésében, a házvétel illetékei, adója és fentartási költségeinek fizetésében merül ki. Mi sem jut a testület jövedelméből arra, hogy az iparosság továbbképzésére és az általános iparfejlesztésre csak kezdeményező lépéseket is tehessen, dacára a várostól élvezett évi 600 korona segélynek, amelyet máskülönben igazán csakis iparfejlesztési célokra kellene fordítani. Ezen állításainkat a rideg számok fogják igazolni, ha egy-egy pillantást vetünk az évi jelentésekben közölt számadásokra.

Hogy a testületeknek törekedni kell némi vagyongyűjtésre is, azt mi is valljuk és aláírjuk, de azt nem szabad helyeselnünk, hogy ezt ő főcéljául tűzze ki, mivel az ipartörvényben sem ez tétettetik elsőrendű feladatává. Mi a vagyongyűjtésnek nem ezt a módját óhajtottuk volna, amit az ipartestület belső békéje érdekében eddig követtünk, mikor erre a biztosabb, kényelmesebb és reálisabb mód önként kínálkozott.

Részünkre a vagyongyűjtés más és helyesebb módja akkor kínálkozott igazán, amikor pár év előtt az ipartestület magának állandó hajlékot keresett. Kiküldötteivel tárgyalást folytatott a „Polgári Olvasókör“ vezetőségével, ennek eredményeképpen a „Polgári Olvasókör“ vezetőségének lekötelező előzékenysége folytán megegyezett abban, hogy az iparos polgárság ezen legtermészetesebb otthonát évi 200 korona bérért megosztja olyformán, hogy helyiségeiből állandó irodahelyiségül akár a jelenlegi olvasótermet, akár a könyvtárhelyiséget kizárólagos

használatára bocsátja a testületnek, ezenkívül gyűlések, felolvasások, estélyek és egyéb alkalmakra dísztermét is szabad rendelkezésére bocsátja.

Ezen ajánlat az Ipartestület mai helyzetéhez képest körülbelül 400 korona évi megtakarítást jelentett volna, amit iparfejlesztési célokra eddig fordítottunk, bátran fordíthatnánk ugyanerre anélkül, hogy a jelenlegi vagyongyűjtés módja csak legkisebb mértékben is csorbát szenvedne.

Sokan nem tudnak ezen tárgyalásokról, mert azok, akik a házvételt keresztülvitték, igyekeztek ezt a dolgot a tagok nagy tömege előtt elhallgatni.

Hogy a Kaszinónak és Polgári Körnek háza van, azt tudjuk s ha a cikkíró ur ezeket állítja fel például elénk, úgy vegyen egy kevés fáradságot magának s fordítsa meg az érem másik felét, akkor majd látni fogja, hogy ezen egyesületek egészen más célokat szolgáló kulturális testületek. S házvételük miatt a múltban ők is sokszor kerültek válságos helyzetbe, sőt a Polgári Olvasókörünk a jelenben is alig- alig bir megküzdeni a házán levő, erejét felülmúló nagy adósság törlesztésével. Ha mi a „Polgári Körnek“ fenteb1' vázolt ajánlatát elfogadjuk, akkor bevonulásunkkal a szintén iparosság filléreiből alakult kulturális testületben, tagjaink száma arányának megfelelő és imponáló helyiség birtokába jutottunk volna egyrészről, másrészről pedig segítségére lettünk volna a polgárság saját testületi házát terhelő tőke törlesztésének.

Nem követhetjük a cikkiró urat városunkhoz képest ama nagy ipari-központokkal biró városok felé, amelyeket cikkében felhoz, mert ő is elismeri, hogy azok a városok testületéi a mi viszonyainkhoz képest kedvezőbb körülmények között jutottak házbirtokaikhoz. Hogy ezek dacára nagy vagyonuknak aránylag miná- lunk többet nem költenének iparfejlesztés céljaira, azt kétségbe kell vonnom. De ha ez igy is volna, az iparfejlesztés terén erős támaszt találnak ezen ipartestületek a helyben székelő iparkamarának, vagy iparfejlesztő bizottságoknak hathatós közreműködésében, amit azonban ezek az ipartestületek a maguk számlájuk javára Írni egyáltalában nem szoktak.

Hogy az ipartestület anyagi javakat tőlünk örökölni nem fog, az a tőke szegénységünknek tudandó be. Mert anyagi tőke tekintetében mi, mint egyesek úgy állunk, mint a sváb tehenei a tej dolgában: „adnánk, de nekünk sincs“ Legyen azonban meggyőződve, hogy ha anyagi helyzetünk javaslása bekövetkeznék, e tekintetben a testület reánk inkább számíthatna, mint a cikkiró urra. Ha az ipartestület magánvagyonának gyarapításához tőke szegénységünk miatt a cikkiró ur óhajtásaihoz képest a sajátunkból nem is járulhatunk, annál inkább óhajtanánk a vagyoni tőkénél becsesebb kincsek gyűjtéséhez képességünkkel és legjobb tehetségünkkel hozzájárulni, ha felfogásaink, intelmeink és gondolataink másoknak, az ipartestület érdekeit őszintén szivükön viselőknek gondolkozásával találkoznának. Mert legfőbb vágyunkat az alkotja, hogy minden iparostársunk kivétel nélkül birtokába jusson a saját iparának fejlesztéséhez szükséges szakismeretek teljes egészének, egyrészről, másrészről pedig, hogy iparos társaink a mostaninál tisztultabb fölfogásoknak birtokába jussanak, mindannyian, hogy ezáltal nemcsak saját sorsuk és iparuk intézésében, hanem a napi és egyéb dolgok és kérdések elbírálásában is

minél szélesebb látókörrel birjanak. Ha mindinkább tisztultabb felfogásokkal és mindinkább szélesebb látókörrel fogunk bírni, nem fog lebeghetni szemünk előtt azon ipartestületek példája, amelyek semmit vagy édes keveset költenek a közjó előmozdítására, nem fog lebeghetni a szatmári iparosoknak maradi példája sem, akiket a haladásban az ipartestületünk megalapításával régen megelőztünk, hanem fényes példa és ideaként fog lebegni előttünk azon ipartestületek példája, amelyek tagtársaik boldogitására a haladás fáklyáját fennen lobogtatva viszik előre. Ilyen testületeket, melyektől tanulhatunk, az ország közel 400 Ipartestíilete között találhatunk eleget. Az iparfejlesztésre mondott dolgokra csak az a megjegyzésünk, hogy mi mindaddig, amig a magunk erejéből csak némi kis eredményekre mutatni nem tudunk vagy nem fogunk, hasztalan várjuk az állam támogatását, mert az állam a: „segits magadon s az Isten is megsegít!“ elvét vallja a magáénak és csak ott és akkkor nyújt segédkezet, ahol és amikor maguk a segélykérők egy kis áldozat hozásával előbb maguk mutatnak fel némi eredményeket.

Ezzel szemben mi mit cselekszünk ?

Mint aki jól végezte dolgait az alakulás évétől kezdve elfogadjuk a várostól adományként az ipartestületek életében párját ritkító 600 korona évi segélyt, hogy ezt semmi anyagi hasznot nem hozó befektetésekbe öljük belé, csak azért, hogy hiúságunkat legyezhessük azzal, hogy nekünk is házunk van. Hiszen erre mi évről-évre reáfizetünk, s a fokozódó igényekkel (lásd a f. évi ipartestületi költségvetést) reá is fogunk fizetni.

Közben felpanaszoljuk még azt is, amint a cikkiró ur teszi, hogy az állam által a múlt években rendezett és fizetett cipész és szabóipari szaktanfolyamhoz az ipartestületnek kellett hozzájárulnia ingyen hellyel, fűtéssel és világítással. Olyan dolgok ezek, amin érdemes gondolkodni csakugyan, de hogy ez igy van, évi jelentéseink is igazolják.

A minden évben való ipari kiállításoknak mi sem vagyunk barátai, de hogy tanoncainkat az iskolai év zártával a minden évben való kiállításokkal iparukban leendő előhaladásra ser- kentenünkkell, ezt az iparfejlesztés érdekében álló dolognak, az ipartestület legelemibb kötelességének tartjuk. Nem szabad tehát azt mondani, a fennt vázolt támogatás mellett, hogy ezen célra nincsen pénz. Ha nem is volna pénz, erre kell akkor fordítani a helybeli Részvény-Takarékpénztár Rákóczi/ dij alapítványának jövedelmeit, amely csupán iparfejlesztési célokra ala- pittatott és amely alapítványnak jövedelmét az Intézet minden esztendőben nemeslelkiien az Ipartestület kezeihez juttatja. Ugyancsak erre a célra kellene fordítani a városi segélyből is annyit, amennyit a szükség megkövetel, mert csak akkor fogunk a messze jövőbe kiható, helyes és maradandó dolgot cselekedni, ha az iparfejlesztés nagy munkájában a tanonc oktatásra és képzésre fogjuk a fősúlyt fektetni. Mert tanoncaink rendszeres és fokozatos kiké- pezésével vetjük meg a jövő iparos nemzedék megélhetésének biztos alapjait.

Hogy az országos ipari nagygyűléseken, kongresszusokon való képviseltetésekre, amit adunk és adni akarunk, csak kidobott pénz, azt csakis azok állíthatják, akiknek látóköre az iparügyekben a műhely falánál vagy mint a cikkiró úrnál, az ipartestületi iroda falánál tovább nem terjed.

Lapunls. mai száma ÍO oldal.