Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-15 / 3. szám

TAHSADAL.MI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A KTAGYBÁKTYAI IPAR.TESTÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség:: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Qyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi.(Kő)»tér 14. —— hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------­Imm ateriális szükségletek. — Irta: Ajtai Nagy Gábor. ­Az 1911. évi költségvetés-javaslathoz fűzött megjegyzéseimet e helyütt kell be­fejeznem, mert a közművelődési kiadások oly jelentékeny célokat szolgálnak, hogy azok kellő méltánylására nem lehet eléggé a képviselő-testület figyelmét felhívni. Közel 100 ezer koronára rúg azon összeg, melyet városunk a közművelő­dési intézmények fentartására, illetve az ezek elhelyezésére szolgáló épületek lé­tesítésével felmerült költségek törleszté­sére fordít s mégis méltó feltűnést kel­tett a gazdasági és pénzügyi bizottság egyik iparos tagjának az a kritikája, me­lyet az iparos és kereskedő tanonciskola hiányos felszerelése, kellő tanerőkkel való ellátásának lehetetlensége s általán annak elhanyagoltsága miatt gyakorolt. Nincs fedezet! A 2%-ig engedélye­zett ipariskolai pótadónál magasabb per­centben a város pótadót e speciális célra nem szedhet, az általános pótadóktól pe­dig mindenki irtózik s ezért rongyos 800 korona odadobásával, mely összeg­ből két rajztanitó lesz díjazva, — ismét port hintettünk azon kevesek, . nagyon kevesek szemébe, a kiknek olykor eszébe jut az immateriális javak gyarapításában rejlő nagy erők égetően szükséges volta, a kik néha arra is gondolnak, mert a saját tisztességes megélhetésük eszközei­nek biztosítása úgyszólván éjüket, napú­kat teljesen igénybe veszi, — hogy az elemi ismeretekben, különösen a tágasabb szakképzettségben és átfogóbb intelligen­ciában szűkölködő iparos és kereskedő­osztály anélkül fog itt végképen elsor­vadni, hogy arra még csak rá is esz­mélne, miszerint elsatnyulásának az oka nem a nehéz idők, de a kellő és verseny- képes készültség s általános műveltség hiánya. Csekély kivételt leszámítva, bámula­tosan mérsékelt immíjteriális igényekkel rendelkezik ez a társadalmi osztály, mely városunknak egykor speciális jelleget kölcsönzött s derekát, hajthatatlan gerin­cét képezte a magyar társadalomnak e végvidéki, nemzetiségi városban, melynek missiójáról még mindig sokszor, de ön- tudatlanul zeng az ének, azonban ennek értelmét már senki se keresi, érzelmeit senki se elemezi! Egyre puhul az ellent- álló képessége, satnyul a nemes önérzete, folyton csappan, fogy a fajszeretete s érdekkörében a kenyérkereset kizáróla­gos, — döntő szerepet visz. Nehéz és gyötrő azért az elhangzott szemrehányás, hogy az elemi ipari okta­tás feladatának mélységes mélységén áll s nálunk más célt nem szolgál, minthogy a törvény rendelkezésének elég tétessék! lm hát egy a gyakori esetek közül, a hol a törvény öncél gyanánt szerepel, mert távol áll az állampolgárok egy számra szép, de súlyban csekély csoport­jának érzelemvilága — és szárnyaszegett, kis törekvéseitől, melyek számára még a sötét, alacsony és levegő nélküli műhe­lyek is túl tágas látóhatárt alkotnak ! * * * Furcsa összehasonlítás, de megtör­tént, hogy nem átalja-e a város az ipar­testületnek évi segély gyanánt juttatott 600 koronának még a rendeltetését is meg­szabni, holott a festőiskola számára öt­ezer koronát minden lényegesebb kikötés nélkül ad? Egy nagytudásu, fegyelmezett gondolkodású bizottsági tag pedig a festő­iskolának adandó segélyt attól kívánta volna függővé tenni, hogy az iskola szer­vezettebb formában működjék! A hasonlat nem találó, a festőiskola megrendszabályozását célzó törekvés pe­dig meddő. Az ipartestület ugyanis a vá­rosi segélyt érintő vonatkozásban nem azért működik, hogy a város, hanem hogy a saját tekintélyét növelje s önma­gának erkölcsi súlyát gyarapítsa, mig a festőiskola a maga jelentőségében nem a saját, hanem a város országos, sőt világ­hírű emlegetettségét biztosítja, a mi még materiális javakban is eredményez némi hasznot, de mérhetetlen mértékben emeli a város tekintélyét, a mi abból is meg­állapítható, hogy mig az ókorban 7 vá­ros versenyezett Homeros származásáért, addig napjainkban 7 város azért verse­nyez, hogy melyik dúskáltassa az oda- telepitendő festőiskolát a földi javakban ! Mert hisz páratlan természeti szépségeink R Magybányai hírlap tárcája. Fürtös szép virágim . . . — Irta: szent kereszti Szalag Margit — Fürtös szép virágim: hófehér orgonák, Bölcsőm felett egykor ti susogtatok! Felismernétek-e a halarány lányban Azt a mosolygó kis gyermekalakot? Hűs lombotok alatt, be sokat játszódtam! Szivem most is vágyik ti utálnátok! Elmúlt a gyermekkor tarka, színes képe, Lehullt a fehérlomb . . . hajadon vagyok. Édes-kedves emlék visszahív a múltba, S én megyek hozzátok, fehér orgonák! Alattatok újra a csacsogó gyermek, Homokvárat épít, tornyosat, csodást. Tarka pillangóért befutom a rétet, Kertünk szép virágát mind letépdesem; fíégető báránykám, megölellek újra, S pBos pántlikádat nyakadra teszem. Felfutok a dombra, a hol zöld a pázsit, Ahol játsztam egykor ,,Zrínyi Ilonát“; Ahol társaimtól oly lelkesen védtem Bevehetien váram : egy tő orgonát. S ha a ragyogó nap pirosodni kezdett, S mélabúsan kondult a kis estharang; Édes mosolygással, fáradtan aludtam A fehérvirágos orgonák alatt. Fürtös szép virágim, drága orgonáim! Amíg gyermek voltam, — jöttetek velem; Vájjon fogtok-e majd halkan bóhongntni, Hová idoljára lehajtom fejem ? Kedvesebb lesz ott is a pihenés nékem, Ha a, hideg, szürke márvány lap helyett Az én szép virágim, fehér orgonáim Suttogják egymásnak halkan nevemet! . . . Klárika, mint Írónő. A reggeli kávét kisziircsölték és a fiatal, kívánatosán szép háziaszony a hagyományos szokás szerint karikára fűzött kulcsokat csör­getve elhagyta a szobát, hogy napi dolgai után lásson. Mandula Flórián, a kéthónapos férj indu­latosan vágta magát a pamlag sarkába. Az ár­tatlan bútordarab fájdalmasat nyekkent az erő­szakos lökés alatt, de mit törődik most azzal Flórián ur, akinek szivébe mélyen szántó keserűség költözött. Vészes ráncok ülnek ki homlokára s indulatos szavakat dobál a nagy némaságba. Hiszen jól tudja Klárika, milyen szívesen trécselem el vele reggeli után azt a rövid félórát, amely hivatalos óráim megkezdése előtt rendel­kezésemre áll . . . Eddig benn is maradt velem a szobában, mig el nem mentem s mondhatom, egész napomnak úgyszólván ez volt a legkelle­mesebb félórája .... Egy idő óta azonban, nem tudom miért, mindez megváltozott. . . . Rágyújtott egy pipára s megkísérelte más­felé terelni gondolatait. Belebámult a sűrű füstgomolyba, de hiába, egyszer csak azon vette magát észre, hogy megint csak a feleségére gondol. De hát mi is változtathatta meg ennyire az ő kis feleségét ? . . . Azt éreznie kellett Flórián urnák, hogy valami, mint egy kínai fal, közéjük emelkedett . . . nyilvánvaló, hogy felesége gondolatait más valami bilincseli le . . . folytonos szórakozottsága, álmodozása mind nagyon gyanús ... Eh ! de mit kínozza magát haszontalan töprengéssel, ami semmire sem vezet. Az idő jó felfedező s ő iparkodni fog Lapunk, mai száma 8 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents