Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-15 / 3. szám

2 Nagy bányai Hírlap 1911. január 15. értékét csak munkáikban váltják művé­szeink aprópénzre; de ki törődik az apró­pénzzel, mikor dúsgazdag alföldi városok töméntelen kincseket kínálnak? Aki pedig Bohemiában szakszerveze­tet szeretne csinálni, az biztosítson min­den tag számára tízezer korona subven- ciót, mert a művészet nem azért koplal, hogy még a szabadságát is odaáldozza. Ennek nagy ára van és sok Rothschild pénzes-zsákja szükségeltetnék hozzá! * * * * Az izraelita hitközség papja részére a bizottság csak az esetben javasolja a 40 köbméter tüzifasegély megadását, ha magyar szónoklatokat tart. Ez a kívánság azért alapos, mert zsidóvallásu polgártár­saink túlnyomó részének anyanyelve ma­gyar, magyar érzelmüségükkel mindenkor büszkélkednek, kell tehát, hogy ennek még a Jehova házában is kifejezést adja­nak s ez bizonynyal eddig is csak azért nem történt meg, mert nem is gondolhat­tak arra, hogy papjuk az ő cselekedetei­ben nem mindenkor tökéletes. Ez alkalommal az is megbeszélés tár­gyát képezte, hogy a magyar ajkú gör. kath. lakosság érdekében a városnak szin­tén oda kellene hatni, hogy az oláh temp­lomban is hangozzék el olykor az ékes magyar szó, természetesen csak prédiká­ciók formájában, mert a lithurgiai nyelvbe semmiféle beleszólási jogunk nincs. Egyik lelkes, magyarajku gör. kath. bizottsági tag vállalkozott is arra, hogy tömeges aláírással ellátott kérelemben kéri ki a város erkölcsi támogatását a kitűzött cél elérésére s midőn ezen törekvést lapunk részéről hasonló, sőt talán kitartóbb lel­kesedéssel igyekezünk támogatni, kicsiny­hitűnek kell azt a megjegyzést kijelente­nünk, mely szerint leküzdhetetlen akadá­lyok tornyosulnak a magyar szónoklat bevezetése elé! Tessék Nagykároly váro­sának példáját követni; szinte kétévtizedes, az igaz, hogy fanatikusan kitartó küz­delem után elérte azt, hogy magyar nyelvű szónoklatban dicséri a magyarok Istenét a magyarajku gör. katholikusak nagy tö­mege! A gör. kath. egyház lithurgiai nyel­vét a világért se akarja s hiába is akarná bárki is megváltoztatni, de viszont az a meggyőződés nem alapos, hogy a gör. kath. egyház u. n. egyházi nyelve az oláh volna,, mint ahogy a róm. kath. egyház szónoklati nyelve sem kizárólag a magyar, de francia, német, spanyol — a nemzetek nyelve szerint. Ha hát a hívek egy jelen­tékeny része magyar, a gör. katholikusok egyházi nyelv gyanánt jog szerint a ma­gyart is követelhetik. A drágaság. Január 14. A drágaság fejlődésében nincs megállás, mondja egy szakírónk. Ebben igaza van, mert habár a szükségleti cikkek árai nem folytonosan és állandóan emelkednek, néha egyik-másik cikk­nél áresés is mutatkozik, de azért az irányzat állandóan biztos emelkedést mutat. Ma már nem a borban száll a gyöngy föl­felé, hanem a tápszerek, ruházkodási cikkek és lakások árai szálíanak fölfele, azzal a különb­séggel, hogy mig a borgyöngy jól teszi, ha föl- száll, addig a drágaság jobban tenné, ha abban hagyná a léghajótól megirigyelt dicsőséget. Századunkat a villamosság századának ne­vezik, pedig ép oly, sőt talán még több joggal nevezhetnék a drágaság századának is. A villa­mosság csak a városokban, a nagyobb kultúrá­val biró helyeken tud magának tért hódítani, a drágasággal ellenben találkozunk a legkulturát- lanabb helyeken is. Jéíen van mindenütt, csak­hogy a kisebb igényű és a tápszereit s részben ruházati cikkeit is maga termelő földműves, kevesebb igényű falusi iparos, kereskedő, hiva­talnok nem érzi annyira, mint a városi és így nagyobb igényekkel rendelkező lakosság. Az igények nagyok, a jövedelem kevés. Az iparossegédek sztrájkolnak, a tisztviselők követelnek, hogy nagyobb jövedelemhez jussa- ! nak és mikor azt megkapták, akkor látják, hogy a drágaságra való tekintet nélkül számítottak, mert az nem maradt el. Tévedés azonban azt hinni, hogy a drágaság előidézésében a sztráj­koknak valamelyes szerepük van, ezzel épen ellenkezőleg a drágaság az oka a sztrájknak. A jövedelemszaporitással a drágaságot nem le­het csökkenteni, mert amint a termelők észre­veszik, hogy valamely társadalmi vagy gazda­sági osztály helyzete javult, rögtön áremelést csinálnak. És ebben igazuk is van, mert a ja­vuló helyzetet a teherszolgáltató osztályok újabb megterhelése követi és azok nem lehetnek ön­maguk ellenségei s annyira önzetlenek, hogy ne igyekezzenek a tehertöbbletet más uton-módon csökkenteni. Csakhogy abban nincs igazság, hogy egy osztály helyzetének javítását a többi osztályok helyzetének romlása kövesse. És ez pedig úgy van. Pl. az iparosoknak nyújtott állami támoga­tás a kiadások növekedésével kapcsolatos. A mezőgazdák részére támogatásként nyújtott me­zőgazdasági termény-behozatali vám a termények árának emelkedését idézi elő, - ezt pedig a többi osztályok fizetik meg. Ebből láthatólag a mi az egyiknek előnyös, az a másiknak hátrányos, csakhogy mig az ipa­rosoknak nyújtott állami támogatás oly kis mér­tékben emeli a közterheket, hogy az szétszórva alig érezhető, addig a behozatali vámok sokkal súlyosabban érintik a fogyasztókat. Még egy másik ok is van ez utóbbi ellen. Az ipar fej­lesztése a teherbíró képességét növeli és az egész iparos társadalomnak érdeke a fejlődés. A behozatali vám előnyeit azonban a gazdáknak csak egy kis része élvezi, t. i, az a része, ame­lyiknek van fölös termése. Mert tudni kell, hogy a magyar u. n. földtulajdonosoknak csak csekély része termel annyit, hogy abból eladásra is jus­son és a birtok kicsinysége miatt ez az eladás a kisgazdáknál nem számottevő és nem oly mennyiségű, hogy annak a vámmentes behozatal versenyt okozzon már azért sem, mert eladásra rendszerint helyben vagy valamely közeli vásá­ron kerül. Mindennemű drágulás az élelmiszerek árai­val van kapcsolatban. A lakásdrágaságot, a ruha­drágaságot valamely közgazdasági zavar képes fölidézni ugyan, de ezek ideig-óráig tartanak az időnek segítségére lenni ebben a felette fontos munkában. Felöltötte köpenyegét s elindult a hivatalba. Előbb beszólt a konyhába: Isten veled Klárikám. Neked bizonyára sok dolgod van ? Oh dehogy, hangzott a kedves csicsergő válasz, éppenséggel semmi dolgom sincs. Megcsókolták egymást rendes szokás sze­rint s Flórián ur bosszúsan lejtett tova. Telve keserűséggel dörmögte: Még csak mnntegetődzni sem tartotta ér­demesnek . . . * A reggeli pipa nem Ízlett Flórián urnák. Nem az asszony töltötte, mint ahogy eddig szokásban volt. Betért hát a kis szatócsboltba, ahol cipőpertlitől kezdve dohányig minden kap­ható volt és néhány szivart választott ki. A vézna, sovány boltosné egy írott papírdarabot vett elő, belegöngyöli a szivarokat s lehetőleg bájos mosolylyal nyújtotta át a morózus Flóriánnak. Flórián, merő szórakozottságból, vizsgálta a kezébe nyomott csomagot. Hirtelen elsápadt, majd rákvörössé vált s villogó szemekkel bá­multa a csomagoló papíron látható Írást. Aztán rohant ki a boltból köszönés nélkül s olvasni kezdte az összegyűrt papírlapon az Írást: . . .„Mi kimondhatatlan boldogság volt az kedvesem, téged viszontlátni oly hosszú válás után. Bár sohasem fordultam volna el tőled, de a megbánás most már késő. A szerencsétlen frigy, melyet kényszerből kötöttem - meggondo­latlanul sajnos, felbonthatatlan. Szenvedek, hidd el, kimondhatatlanul szenvedek“. . . A felindulástól reszketve vágta zsebébe Flórián az átkos papirszeletet. Jóságos ég! Hiszen ez Klárika Írása! Neje szerelmes szavakat intéz máshoz! De kihez?... Valakihez, akit már régen nem látott s akit egész leikéből imád! ... Ez hát a talány meg­fejtése. Most már érti neje szórakozottságának az okát, meg tudja magyarázni hidegségét. Újból kivette e rettenetes papírlapot. Simára vasalta a tenyerével s elmerengett. Hogyan kerülhetett ez a szerencsétlen levél a szatócsboltba ? Úgy lesz, igen, bizonyosan úgy lesz, hogy ez a valaki, akinek szól, vélet- lenségből el szórta. * Nehéz órái voltak Flórián urnák az irodá­ban. Alig várta a delet, úgy robogott be a lakásába, mint a gyorsvonat. Az arca fehér volt, mint a kréta. Az Istenért édes, mi bajod ? Sikoltott ré­mülten a kis feleség. Olyan őszinte igaz, aggodalom érzett ki a hangjából, hogy Flórián megdöbbenve emelte fel fejét, kémlelő tekintete bosszúsan vizsgálta az asszonyka arcát. Álnok, kigyó! gondolta magában s aztán hangosan felelt. Igenis, bajom van. Ah szent Isten, sopánkodott az asszonyka. Szegény férjecském. Azonnal orvosért küldök. Nem szükséges, felelt zordan Flórián; rajtam orvos nem segít. Hát mi bajod, édesem, szólt, hadd segítsek, de én nem tudlak igy látni. Most már nem tu­dott magán uralkodni Flórián ur. Úgy bömbölt, mint az orkán. Micsoda, Még te kérdezed ? Az ártatlanság leple alá akarsz bújni, te, te, hűtlen céda terem­tés! Felelj, mit tettél a hátam mögött? A . . a . . . hátad . . . mögött ? . . . Flórián benne volt most már a svungban. Keserű kacagásra fakadt. Két hónapi házasság persze, hogy hosszú. Ilyen nagy idő alatt hogyne unná meg az asz- szony a férjét . . . Az asszonyka úgy állott a tomboló férj előtt, mint egy villámsujtoit virág. Nefelejtskék szeme­iből sűrűn hullott a könny. Beszélni kezdett s csak úgy csuklóit a hangja. — Hát ezt érdemeltem én tőled Flóri ? így beszélsz te, aki jól tudod, hogy mennyire sze­retlek! . . . Flóri, édes Flórikám, emlékezz vissza, milyen boldogok voltunk . . . — Igen, igen, voltunk — vágott közbe indulatosan a férj. Eltaláltad az igazi jelzőt; voltunk boldogok, amig rá nem szedtél, a mig Olcsó és megbízható bevásárlási forrás! Alapittatott; I894=ben. Rezső Gyula ÉKSZERÉSZ s: NAGYBÁNYA, ss Rákóczi=(Fő)=tér 22, Alapittatott: 1894-berl. Ajánlja dúsan felszerelt raktárit az összes híres gyártmányú arany-, ezüst- és nickel órákban. Nagy választék arany- és ezüst ékszerekben; = továbbá valódi és China-ezüst dísztárgyakban és evőeszközökben. —------------ --

Next

/
Thumbnails
Contents